A Kecsó elleni meccsről egyszer már írtunk, és elmondtuk, hogy milyen érzeteink vannak, most viszont következzenek a kőkemény számok. Előre szólunk, a legtöbb adat minket igazol majd, ami
egyrészt nyilvánvaló, mert látjuk a meccseinket,
másrészt pedig nyilvánvaló, mert gondolkodunk a dolgokon.
Azt most hagyjuk, hogy a statisztika egy olyan műfaj, amit bárki a saját kedvére tud olvasni, terelni fogjuk a figyelmedet, és úgy vezetjük, hogy bizonyítsuk, nekünk van igazunk.
Ledarálunk egy valag számot az első tizenhárom fordulóról, és megmondjuk, ki a faszagyerek a csapatból eddig.
Azt nyilván már levágtátok ennyi együtt eltöltött idő után, hogy valamilyen szinten szerelmese vagyok a statisztikáknak. Rejtett kis táblázatomban vezetem szinte minden babonámat, és ami egyszer nem működik, azt a következő meccsen nem használom (más közlekedési eszköz, dobom a pólót, cipőt, esetleg ezek kombinációját), mert tudom, a babona és a csapat eredményessége között nyilvánvaló összefüggésnek kell lennie.
És ugyanígy, a magam módján rajongok az InStat adataiért is, mert ők azt csinálják, hogy lemérnek minden NB I-es meccset, majd publikálják az adataikat, hogy azokat mások újragyúrhassák, kapaszkodókat keresve, vagy csak úgy, kíváncsiságból.
Most is egy ilyen következik. Mindenféle érdekességek az első tizenhárom forduló alapján, amiből kiderül, hogy