Mastodon

Napikispest 2019.01.08.

  • átláthatóság, TAO // az MLSZ kitett egy egészen fura anyagot az oldalára, amely már címében hirdeti, hogy “Az MLSZ továbbra is betartja a jogszabályokat” (értsd: a TAO átlátható, transzparens, satöbbi, jogszabályoknak megfelelően működik, nem közpénz, minden adatot publikálnak, ismét satöbbi). Nem tudom ti hogy vagytok vele, én rendszeresen szoktam kutakodni TAO témában, de az MLSZ oldalán valahogy sosem találok semmiféle részletes tájékoztatás a kérdésről. Ahogy például az Átlátszó  újságírói sem, akik egy kúriai határozatra hivatkozva szeretnének belenézni a dokumentumokba, azonban a szövetség mindezt csak 400 ezer forint ellenében, valamint egy titoktartási nyilatkozat alárása után biztosítaná számukra. #nemértem
    • 2018-ra például ennél többet egyszerűen eddig képtelen voltam kinyomozni, és ezt a linket se a szövetség oldalán találtam.
  • Lakat Károly és a Fradi // a Besúgnak blog Facebook-oldalán jelent meg egy érdekes ügynöki jelentés részlete 1967-ből, amely szerint Lakat Károly a következőt állítota:

„Lakat Károly a vitában kijelentette, hogy lehet neki nincs igaza, de ismeri tapasztalatból a helyzetet, ha vidéken meghallják, hogy jön az FTC, mindenkinek vigyázba kell állni, mert ez politikai feladat és produkálni kell. Véleménye szerint az FTC-t még most is más elbírálás alá veszik, mint a többi csapatokat. E véleményét arra alapozza, hogy úgy a játékosok szerzésénél, mint a pályaépítésnél az FTC-t nyomják. Ezt a véleményét mindaddig fent fogja tartani és neki nincs mitől félni, mert nincs vagyona, nincs pénze, háza, legfeljebb a szabadságát tudják elvenni, és ha kiszabadulna, ha lecsuknák, akkor is így nyilatkozna.”

Hoppá. Érdekes apróság, hogy 1967-ben Lakat pont az FTC edzője volt, ráadásul fölényesen nyerte meg a bajnokságot csapatával. Tartom, semmi sem volt tisztán fekete-fehér még az átkosban sem. (Tudom, hogy Fradi, de szeretünk foglalkozni a történelemmel, szóval, szeritem belefér.)

Az utolsó meccs

Húsz éve ment el Tichy Lajos.

Mindben jót, Lajos!

A minap a Honvéd-pályán a kispadon üldögéltünk Mészáros Józseffel. Mögöttünk, a lelátón Honvéd-játékosok beszélgettek, félkaréjban ülve Tichy körül. A veterán csatárt terveiről fag­gatták.

— Itt maradok Kispesten. Ed­ző leszek, s ha megengeditek, néha-néha rólatok is elmondom a véleményem.
— Kérünk is rá — bólintott Bicskei. — Sok hasznos dolgot tanultunk tőled!

“Az utolsó meccs” bővebben

További pályafutásukhoz sok sikert kívánunk (vol. 2)

Pilík is távozott.

Nyáron tűnt fel egy felkészülési meccsen, azonban akkor még nem igazoltuk le, és inkább vártunk vele, amíg el nem kezdődött a bajnokság. Volt a lábában kétszázötven körüli cseh bajnoki, igazából nagy lutrit nem vállalt a klub azzal a bemondással, hogy egy jó átlagra nyilván képes lesz, akár csak lendületből és rutinból. Erre jött a világ közel nyolc legszürkébb meccse, és ha beledöglök se emlékszem egyetlen momentumára sem. Még azon is gondolkodnom kell, hogy Tiszaújvárosban kinek adta az egyetlen kispesti gólpasszát(#todo magamnak: a gólvideót töltsem fel a meccs adatlapjára)

Ja, további pályafutásához sok sikert kívánunk. (via honvedfc.hu)

2018/19 téli játékoskeringő //

címlapkép: Pilík vs Jászberény @ Kecskemét (fotó: 1909foto)

Napikispest 2019.01.04.

  • átalakul a TAO // 50 milliárd forintban maximálta a kormány az éves szinten lehívható TAO összegét az összes látványcsapatsportágra, sőt, elméletileg növelte a valódi ellenőrzés szintjét is, és engedélyezte, hogy a TAO stadion/létesítményfenntartásra is elkölthető legyen. Részletek a 24.hu cikkében.
    • váratlan fordulat, kíváncsian várjuk, hogy milyen hatásai lesznek a magyar sportéletre. Azt már láttuk, hogy a nyakatlanul lehívható TAO mivel járt, talán majd most.
  • Pölöskeit // a klubhonlap már nem jelöli a keretben.
  • Pilík @ Pribram // a csakfoci átgazolási oldalán jelent meg a következő szösszenet: (Pilíket egyébként a Honvéd Instagram-oldalára kitett edzőtermi képeken se láttuk, de az lehet véletlen is.)

A Budapest Honvéd középpályása, Tomás Pilík a napokban a cseh élvonalbeli 1. FK Pribram csapatával kezdte meg a téli felkészülést. A 30 éves játékos augusztusban a Zbrojovka Brnótól került a kispestiekhez, ahol nyolc mérkőzésen kapott lehetőséget az őszi szezonban. Hivatalos bejelentés egyelőre nincs, ám úgy tűnik, nagy esély van arra, hogy Pilík visszatér a Pribramhoz, ahol korábban karrierje jelentős részét is töltötte. (pribramsky.denik.cz)

További pályafutásukhoz sok sikert kívánunk (vol. 1)

Beindult a Valódi Játékoskeringő.

Rögtön egy komolyabb csomaggal indítottuk a ki jön/ki megy kérdéskörét. Az elmúlt évet sérülten töltő Deák távozása nem meglepetés, ahogy Holdampfé sem, hiszen nem igazán találtuk a helyét a középpályánkon. Király Ákos a fakó egyik alapembere volt, azonban már elmúlt húsz éves, és nem látszódott, hogy helye lenne a nagycsapatban. Pölöskei átadólistára került. Neki őszről van egy negyed órája az NB I-ből, és pár hónap lábadozása. Nem lesz egyszerű csapatot találnia, ahogy nekünk se pénzt kiszedni belőle, mert nyáron amúgy is lejárna a szerződése. (via honvedfc.hu)

A negyedik fix távozó az ősszel visszatért Hidi Patrik, akiről azért tudtuk, hogy jelenleg ideiglenes megoldás számára a Honvéd, és alapvetően külföldön képzeli el a közeljövőjét. Legalább meglett a 200. meccse piros-feketében. Várjuk vissza, és jöhet a 300. (via honvedfc.hu)

Közben rendeződött az őszt leginkább kihagyó Cipf Dominik sorsa is: 2022. június 30-ig aláírt. (via honvedfc.hu)

A keret aktuális állapotát itt találod. Jelenleg 23 játékos tagja, de ebben benne van a két cserekapus (Horváth és Berla), az NB I-ben nem játszó Lovric, a még be sem mutatkozott Kálnoki Kis, az átadólistára tett Pölöskei, valamint Cipf és Májer fiatalként, vagyis alig 16 játékos, akivel – mondjuk így – valóban számolunk is.

A kispesti gépemberrel kívánnánk nagyon boldog új évet

Wiesner Salamon (vagy Sándor, esetleg Sámuel) kispesti mechanikus, a gázolásnál összetörő rendszámtábla, a névtáblával ellátott kerékpárzár, valamint a kétszobás, felfújható weekendház (Magyarság, 1932. szeptember 22.) feltalálója, egyben Horacsek Jenőnek, a levegő által meggyújtható villanykörte kiötlőjének munkatársa (Délamerikai Magyarság, 1932. június 16.) bemutatta a világ ötödik gépemberét.

A következő posztnak semmi köze sincs a kispesti labdarúgáshoz.

“A kispesti gépemberrel kívánnánk nagyon boldog új évet” bővebben

Kispesten úgy lemondott az egész elnökség, hogy jegyzőkönyvileg megköszönték a munkáját, majd azonnal újraválasztották

1930/31 izgalmakban gazdag tele a Nemzeti Sport és a Sporthírlap korabeli cikkeinek illusztrálásával.

1930 tele az élvonal utolsó helyén találta a Kispestet. Elfogytak a nézők, a csapat képtelen meccset nyerni, a Nemzeti Sport közönségszavazásán az olvasók szerint a helye igazából a másodosztály középmezőnyében lenne, vagyis nem éppen rózsás a helyzet. A város polgármestert választ, talán a nagy esélyes, dr. Molnár József, a KAC korábbi főtitkára, a Wekerletelepi SE jelenlegi elnökének vezetése mellett a város is beszáll a sportegyesület fenntartásába.

Mayer Béla 22 év után mondja be az unalmast.

“Kispesten úgy lemondott az egész elnökség, hogy jegyzőkönyvileg megköszönték a munkáját, majd azonnal újraválasztották” bővebben

Ezzel a nagyon szép, és remélhetőleg abszolút mindenmentes képpel kívánnánk boldog ünnepeket

A kép abszolúte mentes a politikától; nem tol előtérbe egyetlen vallást sem; felkészült a húsmentes étrendet folytatókra; a színei mattak, nem bántják a szemet; gyertyából négy van, ami  a távol-keleti olvasóinkon kívül remélhetőleg nem jelent senkinek semmit; a hókifli egy jelképes fohász az ablakokból oly’ gyönyörű havas tájakért; húsvéti sonka, biztos, ami biztos, de nem húsvéti, hanem pusztán étkezési sonka értelmében; alkoholmentes italként hideg gyümölcsleves; két szék, amelyeken gendersemlegesen nem ül senki, szóval ha valamibe, akkor a szetten kívüli római tálba lehet csak belekötni, de hát ugye, mit adtak nekünk a rómaiak?

fotó: Fortepan / Urbán Tamás

Bejelentik az MVM NemKözpénz Fradit, interjúban tapsolhatunk az állami szerepvállalásnak, a magyar sport és foci soha nem látott sikerek előtt áll

Általános célú nem értem poszt következik.

A Fradika, mint sportegyesület, tehát a birkózástól a trambulinig, az U2-től a seniorig, vagyis úgy általában az egész kötött egy szponzori szerződést a száz százalékban állami tulajdonú MVM-mel (Magyar Villamos Művek), és jut évi hatmillió euró támogatáshoz.

A támogatás forintban nagyjából 2 milliárdot jelent, ami például az MVM 2017-es nyereségének pontosan a fele. Az most mindegy, hogy állami cégként illene a nyereséget az államkasszába befizetni, mert lehet, hogy esetünkben pusztán az egyik zsebből a másikba pakolásról beszélhetünk, és akkor fogadjuk el, hogy így kevesebb a papírmunka.

Az MVM egyébként korábban is nyitott volt arra, hogy a társadalom számára nagyon fontos célokra nagyon sok pénzt áldozzon. Önként.

“Bejelentik az MVM NemKözpénz Fradit, interjúban tapsolhatunk az állami szerepvállalásnak, a magyar sport és foci soha nem látott sikerek előtt áll” bővebben

Exit mobile version