- Bobál Geri // Csákvárra igazolt. (via honvedfc.hu)
- Mondjuk ez meglep, hogy ilyen hirtelen, hiszen tegnap este még láttam játszani a fakóban a Csepel ellen. Mivel a hír reggel hétkor került ki az oldalra, feltételezhetjük, hogy nem a hajnali órákban állapodott meg egymással a két klub. Fura.
- Ja, és: viszlát, bajnok!
- Csábi Mihály // közös megegyezéssel szerződésbontás. (via honvedfc.hu)
- Tóth Barna // Monorra (NB III) igazolt. (via honvedfc.hu)
- megjegyzés: a Monor már február 6-án bejelentette. (via monorse.hu)
- Deák István // vele vajon mi lehet???
Rakjunk össze akkor egy kezdőcsapatot
Szavazgatós vitaindító.
Lejátszottuk az utolsó felkészülési meccsünket is tegnap, alig egy hét és utazunk kupázni Siófokra, hogy pár napra rá az Üllőin belevágjunk a címvédésbe. Vagy legalább minimumprogramként egy újabb emlékezetes tavaszba.
A télen edzőt cseréltünk, és úgy tűnik koncepciót is. Rossi rögeszméje volt, hogy a 4-3-3-ból érleli ki a saját 5-3-2-jét, amit EvdM össze-vissza kavart, majd leginkább 4-1-3-2-t játszotott, ha játszatott épp valamit. Supka székfoglalójában azt ígérte, hogy visszatér a sikeres megoldásokhoz, erre érkezett Heffler és Kukoc, vagyis két statikusabb szélsőhátvéd, így a Kinggel és Holenderrel kiegészített három belsővédős rendszer vélhetően végleg kiírta magát a kispesti repertoárból. (Supka egyetlen felkészülésin se játszatott ilyen formációt.)
Bár Rossit mondott, Supka vélhetően inkább a saját, Kispesten amúgy szintén jól bevált rendszeréhez nyúl vissza, és a dögünalmas 4-4-2-jéből csinál valamiféle 4-2-3-1-et, Lanzát szabadon engedve. Gondolom én, mert egyáltalán nem értek ezekhez a dolgokhoz, csak azt látom, hogy Lanza viszonylag kötetlenül, de azért a korábbiaknál valamivel szabályozottabb környezetben játszik.
Tóth Pisti és egy szinti már most összehozta a tavasz slágerét!
Nagy szavak a címben, de amint megkattintod, már nem is érzed túlzónak.
Bp. Honvéd – Dynamo Brest (felkészülési)
Korábban: Napikispest 2018.02.14.
- stream a Brest elleni meccsről // a komoly demokráciadeficittel küzdő; az internetet rendszeresen korlátozó; a magyarországi GDP harmadát éppencsak összehozó Fehéroroszországból érkezett csapat Youtube-csatornáján olyan profi tartalmat tol, hogy beszarsz.
- már csak az a kérdés, hogy pontosan mikor lesz a kezdés? A Honvéd honlapja 14:00-t ír Sidére, ami magyar idő szerint 12:00; a Brest twittere viszont 17:30-ról beszél, vélhetően helyi idő szerint, ami pedig Budapesten 15:30. Most akkor kinek higgyünk?
- [8:00] // tervezném a délutánom, de a kedves Honvédka egyelőre nem tartja fontosnak megírni egyik felületén sem, hogy pontosan mikor lesz a meccs budapesti idő szerint.
- [8:15] // most nézem a Brest twitterét, és ott azt írják, hogy 17:30 helyett 16:00 a meccs, ami itthoni idő szerint 14:00, mert ha minden igaz, Minszk és Belek most épp ugyanabban az időzónában van.
- [10:15] // a Honvéd továbbra is hallgat a kezdési időpontról. A legerősebb tippünk egyelőre a Brest alapján: 14:00, ami pont kijön, és akkor a Honvéd majd utólag mondhatja, náluk is ez a dátum szerepelt, szóval mit ugrálunk.
- [11:34] // 14:00-kor kezdődik a mérkőzés. (via FB/honvedfc)
- Fehéroroszországban amúgy naptári éves bajnokság van, és a Brest tavaly a negyedik helyen végzett, tizennégy ponttal leszakadva a harmadiktól.
Csináltunk egy szavazást, hogy megtudjuk, szerintetek ki erősödött, illetve ki gyengült a leginkább a télen
Szokásos móka: Google-kérdőív, azonnal látható végeredmény.
Egy nap múlva, február 14-én lezárul az átigazolási piac érdemi része, addig lehet szerződéssel rendelkező labdarúgókat adni-venni, kölcsönbe kapni, kölcsönbe adni, és egyéb konstrukciókban más csapatokhoz irányítani. A bajnoki rajtig persze még van két hét, és ebben az időben is lehet majd igazolni, azonban csak olyanokat, akik nem rendelkeznek semmiféle profiszerződéssel. Kispestiül fogalmazva: indul a kukázás időszaka.
Épp ezért azt gondolom, hogy már most belefér játszani kicsit az érzetekkel, és nyugodtan feltehetem a kérdést: melyik csapat gyengült, és melyik erősödött? Nem kell skálázni, csak egy érzet.ű
Természetesen segítséget is adunk: a téli NB I-es játékoskeringő viszonylag friss állását (február 13., 15:00) ebben a posztban találjátok.
Napikispest 2018.02.13.
- összefoglaló // van vágott videó a Habarovszk elleni meccsről. Természetesen a Habarovszk csatornájáról.
- Supka értékelt // és legalább négy 100%-os helyzetről mesél a meccsen, ami azért necces, mert még a Honvéd szöveges közvetítése se ír ennyiről.
- téli játékoskeringő az NB I-ben // így állnak egy nappal a zárás előtt a csapatok.
- mai/tegnapi hírek // Strestík @ Kisvárda, Henty @ Felcsút
Téli átigazolási piac @ NB I.
Helyzet az utolsó előtti napon.
Szerződéssel rendelkező labdarúgót január 15. és február 14. között lehet átigazolni Magyarországon. A határidő lejárta után maradnak a szabadügynökök vagy mifenék, akiket bármikor bárki begyűjthet, mint tettük mi éveken át szeptember elején, és jöttek olyan remek nevek, mint Job vagy Ikande, a Harmony, netán Portilla Törppilla. (És természetesen még sorolhatnánk.)
Napikispest 2018.02.12.
#élő // Habarovszk – Honvéd // 12:00
- edzőmeccs // tíztől vagy déltől az orosz élvonalba tavaly feljutott és jelenleg az utolsó helyen álló Habarovszkkal játszunk. A térképet elnézve, örülhettek a feljutásuknak, mert amíg a többi tizenöt csapat az Urálon innen helyezkedik el, addig Habarovszk a kínai határ mellett, Moszkvától mintegy 8000 kilométerre.
- pár napja streamelték a Youtube-on egy felkészülési meccsüket, reméljük megtartják ezt a jó szokásukat. A csatornájukat itt találjátok, hátha. (Egyéb multimédiás tartalmakért az orosz facebookon, a vkontaktén kell majd felkeresni a klub oldalát.)
- update [9:15] // össze-vissza írogatta a Honvéd a meccs kezdését az elmúlt napokban, hol a törökországi, hol a magyarországi idő szerint, tehát volt itt minden 10, 12 és 14 óra is. A ma reggeli kiadás szerint magyar idő szerint délben játszunk.
- update [9:30] // lesz élő a Habarovszk csatornáján, most jelentették be a vkontaktén! (Betoltam a sreamet a posztba.)
Ilyet is tud egy orosz középcsapat házistúdiója, ha edzőtáborban meccselnek
Ahmat Groznij – Bp. Honvéd 1-1
Alig egy órával a lefújást követően került fel a Groznij csatornájára a meccs vágott összefoglalója. A profizmust tanulni kell és költeni rá, nem csak pofázni róla, de ez már csak az én megjegyzésem. (Ui.: vagy ha nem tesszük, akkor ne legyen ciki, hogy a ruszkik adják Belekből a meccset, és nyugodtan tegye ki a Honvéd is, hiszen mégis videós anyag, látni rajta a csapatot.)
Ha mégis a teljes meccs érdekel vágatlanul, akkor azt megnézheted ide kattintva.
Napikispest 2018.02.10.
- felkészülési törökben // 10-től Belekben játszunk az Ahmat Groznij csapatával.
- stream // a ruszki klubok általában gazdagok, általában streames helyen szoktak edzőtáborozni, szóval, ha valaki találna videót a meccsről, az mindenképp tolja be ide.
- felkészülési a Bozsikban // szintén 10-kor kezd az MFA a Pénzügyőr ellen a műfüvesen.