Ma 70 éves az utolsó bajnokcsapatunk mestere: Martti Kuusela
Idézzük meg a jó finnt azzal a szóval, amit állítólag elsőként tanult meg magyarul, majd háromszor adta vissza Béláéknak:
M.U.N.K.A
“Ma 70 éves az utolsó bajnokcsapatunk mestere: Martti Kuusela” bővebben
Számokban a Megújult Magyar Futball – A televíziós közvetítések
A tévéközvetítéseket elnézve könnyen mondhatjuk: az MLSZ és a köztévé a magyar futball két legnagyobb ellensége.
Kezdjünk egy igencsak szomorú számmal: 11 forduló alatt mindössze 28 mérkőzést adott le élőben (a lehetséges 66-ból) a közvetítéseket nyáron államosító köztévé. Tavaly, amikor a Sport1 és a Duna közösen birtokolta a jogokat, akkor nyolcból hat-hét meccs ment le, ami 75-87,5%-os sugárzási aránynak felel meg. Ez változott idén 42,4%-ra, és romlik fokozatosan, mert szeptemberrel a hétvégi három meccs kettőre csökkent, vagyis fokozatosan konvergálunk a 33,33% felé, fölötte a ponttal, ahogy általánosban jelöltük a végtelen tizedes törteket.
“Számokban a Megújult Magyar Futball – A televíziós közvetítések” bővebben
Napikispest 2015.10.08.
- Az Öreg bent volt a HírTV Középkezdés c. műsorában, és Kovács Kokóval, valamint Szabados Gábor sportközgazdásszal beszélgetett az új stadionokról, nézőszámról, ilyesmikről. Akinek van 22 perc fölös ideje az életéből, az itt megnézheti.
- Mindeközben az is kiderült, hogy az MTK újabb(?) másfél milliárdot kapott az új Hidegkutira. Ugye ott a régit már régen elbontották, azóta semmi mozgás a területen, mert még csak most folyik a nemzetközi közbeszerzés elbírálása.
- Utóbbi nekünk azért lehet fontos, mert ha végre elkezdik építeni az idén nyárra elkészülni ígért, két és félmilliárdos utánpótlásközpontunkat, akkor annak végeztéhez közel kezdik bontani – a tervek szerint – a Bozsikot is, így nem ártana, ha addig lenne hova mennünk, ami nagy valószínűséggel a Hungária lesz majd, ha végre elkészül.
Számokban a Megújult Magyar Futball – A fegyelmi bizottság
Harmadánál tart a bajnokság, ami egy fontos línea, mert most néhány évig az van, hogy ebből fogunk hármat rendezni, közte kissé megpihenve, még ha nem is napokban mérhető szünettel, csak úgy elgondolkodva, honnan indultunk, hova jutottunk, mi történt, mi vár még ránk? Természetesen télen ugyanúgy lesz három kimaradó hónap, de az egy teljesen másik szünet. Az MLSZ a futball összes problémáját tervezi megoldani, az időjárás, az ország fekvése számára vis maior, hiába ígérte, a 2015/16-os bajnokságban minden csapat fűtött pályán játszik majd.
“Számokban a Megújult Magyar Futball – A fegyelmi bizottság” bővebben
Meccstéma: a szervezés magasiskolája
Meccsarc: a sok majdnem
Igazából konkrét meccsarcot most sem választok, de nem a Vasas elleni indok okán, amikor egységesen szürkült mindenki… Most is egységeset hozott ugyan, de ezúttal inkább kalapemelésre késztető teljesítményt, a csapat. No, azért nem minden tökély, ez a kalapemelés inkább amolyan tisztelgés a hozzáállásért, semmint az igazán klasszis produkciókért, mert abból most nem igazán jött egy sem, inkább sok majdnem-et láttunk, csak mindig hiányzott az e sok majdnem-et teljes egésszé tevő korona.
Azért pár játékosról így is megemlékeznék, pont a majdnem-ek kapcsán. “Meccsarc: a sok majdnem” bővebben
Osztályozókönyv, meccsvideó
Utálom ezt írni, de így ki lehet kapni…
Sajnos bejött az a babona-megérzésem, hogyha a Fradi nem 100%-osan fordul ránk, akkor baj lehet. Nyilván nem ez a fő ok persze, de valahol én is kapaszkodókat keresek, mert nem vagyok vidám. A Fraditól sosem jó érzés kikapni, nem egy felemelő dolog látni a VIP-ben pöffeszkedő divatharcosok kéjes mosolyát, ahogy gúnyosan táncolnak a 2:1-es “hősies” győzelem után a vendégtábor felé. És mégis, ráadásul pont ezért, no meg a csapat miatt, aki megtettek mindent, amit lehetett, meg a vendégtábor miatt, akik annál is többet, a szomorúságon kívül nincs rajtam a szokott világvége-hangulat. Így tényleg ki lehet kapni.
Csak persze szar érzés. “Utálom ezt írni, de így ki lehet kapni…” bővebben
Megnézem helyettetek a Groupama Lajost #ÉLŐ
Nyilván valahol vérezni fog a szívem, amíg ti a vendégben vígan sörözgettek, élitek a társasági életetek, majd a meccset követően ünnepeltek egy jót, miután megszakítottuk a Fradi csaknem egy éves veretlenségi szériáját. Eközben engem elkapott a kíváncsiság, és a megyek/nem megyek kérdéskört úgy zártam rövidre, hogy megyek, de dolgozni.
“Megnézem helyettetek a Groupama Lajost #ÉLŐ” bővebben