Szombat délelőtt van és esik. Ami jó a nép- és mezőgazdaságnak, az nem feltétlen szimpatikus a Balaton partján pihenő szélesebb néptömegeknek. Vasárnapra szórványosan jégesőt is mondanak.
Nyilvánvaló, hogy a harmincsok fokos hetek után pont akkor romlik el az idő, amikor végre sikerül kiszakadni egy teljes hétre a nagyvárosból, hogy tóparton sörözgessek kellemes társaságban, valamint az időközben pont befutó Poppal. Sőt, az egész úgy volt szervezve, hogy innen már eleve Paksra megyünk át valami alsóbbrendű somogyi/tolnai útvonalak tömegén, és még egy halászlé is belefér Kömlödön.
Szemétség. Követelem az Állami Időjárást Koordináló Hivatal vezetőjének azonnali távozását! Monnyon le! Monnyon le! Monnyon le!
Ennyit az időjárásról és az én kis sivár életemről.
Mert ha meccs van, akkor meccs van és mese nem lehet: megyünk Paksra.
Mondom a pozitív előjeleket:
1. Jön Győző barátom is, akiről azt kell tudni, hogy műkedvelő Honvéd-drukker, és mint ilyen, volt időszak, amikor gyakrabban járt ki. Például a másodosztályú évünkben, ami azért érdekes, mert ahányszor jelent volt, mindig legalább négy gól rúgtunk. Pályafutásának egyetlen élőben látott vesztes meccse is ahhoz az idényhez köthető, a Népstadionban elbukott kupadöntő a Fradi ellen. Vagyis lassan tíz éve nem látta kikapni a Kispestet. Jöhet? Jöhet.
2. Délczeg aláírt, Kovács Jánost leigazoltuk, Tandiát megtartjuk, ami három plusz ember a keretben. Mondjuk ez lehet, hogy Pakson még pont nem jön ki, mert Kovács Jánosnak nem érkezett meg a játékengedélye, de mivel Diaby állítólag valami sérüléssel bajlódik, Dél visszatérése akár jól is elsülhet. Tandia backup, mert Lovric is maródi.
3. Tavasszal kaptunk otthon egy sima négyest a nyitókörben a Videotontól, majd lementünk Paksra és nyertünk egy sima hármassal (Vécsei dupla, Vernes). Eddig kínlódtunk a magunk módján, a Felcsútot verni ugyebár egyenlőre nem kunszt, tehát újra jöhet a feltámadás, és ahogy legutóbb, újabb néhány veretlen hónap. A lényeg, hogy ne kapjunk gólt, mert korábban az volt az igazi fícsörünk.
Vannak azért negatív előjelek is:
1. A Paks alapvetően jó. Van nekik egy olyan csatársoruk, Tökölivel, Simonnal és néhány, az MTK-tól átvett fiatallal, ami alapvetően félelmetes, mert vagy nagyon gyorsak, vagy nagyon tapasztaltak, vagy egyszerűen csak elkapták a fonalat, mint Simon.
2. Horváth Ferit nem szoktuk verni, igaz nem is nagyon próbálkoztunk ellene. Kecsón ellenünk mutatkozott be, mint edző, és bár Délczeg vert egy hatalmas dugót, az 1-3 fixen kijött.
3. Esik, és bevallom semmi emlékem arról, hogy Pakson kicserélték volna a pálya talaját, ami legutóbbi emlékeim szerint ilyen esetekben botrányos szántóföld képét vette magára. (Van valami halvány emlékem, hogy igen, mégis kicserélték, de nem vagyok benne biztos.) Ez nekünk akár rossz is lehet, mert a Bozsikban akár snooker-meccseket is lehet rendezni, annyira egyenes, kedvez a kombinatív, rövid passzos játéknak, ami viszont nem mi vagyunk.
Hirtelen ennyi.
Közben készül a zöldborsófőzelék, virslivel, kemény tojással, desszertnek túrógombóccal, amit majd ebédnek fogunk hívni, ha időben odaérünk. (Szombat van, 14:48 amikor e sorokat írom.) Szóval még van kis időm lamentálni a holnapi meccsen.
Jó lenne valamit végre mutatni, és ehhez a Paks akár egy megfelelő ellenfél is lehetne. Stílusos focit játszat velük Ferka, akarnak valamit, és Rossi elmúlt idényét elnézve mi is. Ez pedig már kettő az akaratból, és egymásnak feszítve akár valami egészen futballszerű is kisülhet belőle. Továbbmegyek, a futballszerűség, a strukturáltság nekünk kedvez.
Ennyit erről, ebéd. Több viszont nem lesz, mert utána kis szociális élet élése, esete Földvár, holnap takarítás, rendrakás, etc, majd indulás Paksra. (Közte könnyen lehet, hogy berúgunk, de nem szeretnék felelőtlen ígéreteket tenni senkinek.)
Hanta voltam a Balcsiról, és innen üzenném, nem ajánlott most leugrani, mert az időjárás minden, csak nem az, amit itt elvárnánk. Kissé angolos az olasz focinkhoz.
Két, papíron a saját akadémiájára építő csapat meccsén győzött az, amelyik a valódi puskási örökség. Nyilván.
Hemibá amióta van, azt hangoztatja, lássuk meg, ha eljön a pillanat, tele leszünk saját nevelésű fiatalokkal, de addig átmeneti az idő, kellenek légiósok, más igazolások. Jelenleg ott tartunk, hogy az egy szem Kemenes Szabin kívül mindenki vagy akadémista, vagy légiós a keretben. Hemibá nem hazudik, tényleg átmeneti időket élünk, most van az, hogy beépülnek, aztán ha megragadnak, akkor értékeink, ha nem, akkor majd mennek máshova.
Ezzel szemben Felcsúton feljutottak az NB1-be, és kimondták, nem a bennmaradás náluk a lényeg, sőt szó sincs ilyenekről, hogy helyezés, tabella, satöbbi, ami köthető az eredményességhez, hanem a játékosok nevelése. Idézem magát az orákulumot:
A mi célunk nem az NB I, a mi célunk nem is az NB II. A célunk, hogy játékosokat neveljünk. Ha úgy hozzák a körülmények, akkor az NB II-ben nevelünk a magyar labdarúgás számára Gyurcsó Ádámokat, ha úgy hozza, akkor az NB I-ben tesszük ezt. Erre kell összpontosítani. Ott kell helytállni, ahova a sportszerencse éppen állított bennünket. Ha az NB I-be, akkor ott, ha az NB II-be, akkor meg ott. Az egyetlen tabella, ahol nem fogadhatunk el semmiféle kompromisszumot, az akadémiák nemzetközi mezőnye. Ott az első tízben kell lennünk. Tudom, nincs objektív mérce, mégis létezik a nemzetközi futballban egy többé-kevésbé elfogadott erősorrend és ott nekünk elöl kell lennünk.
Sima, utcahosszal arany az NB2-ben, majd nyár és igazolások. Bertus Kecsóról, Gallardo, Hajdúch Kaposvárról, Nikolic és Szekeres a Vidiből, Tischler az MTK-ból, Wagué, valamint egy halom fiatal, akiket a Videotontól kaptak, mintha nem is saját nevelések lennének. Azt most hagyjuk, hogy egy, vagy két klubról beszélünk, mert
A második cél az volt, hogy a Videotonnal kötött megállapodásnak megfelelően a Puskás Akadémiából érkező játékosok száma évről évre növekedjen az első csapat keretében. Ezt a célt tartjuk, az előre elgondolt ütem szerint haladunk, minden két évben legalább négy új játékost adunk majd föl, egész addig, amíg elérjük a keret legalább negyven százalékát. A harmadik cél pedig az volt, hogy a Videoton és a Puskás Akadémia munkája minél inkább csiszolódjon össze.
Mi csak hármat igazoltunk: Testardit és Mancinit egyelőre úgy tűnik minek, valamint Mensahot a jövőnek. A többiek az akadémiáról jöttek fel, közülük Prosser és Kozma már be is mutatkozott az NB1-ben.
9 vs. 8. Ennyi volt az akadémisták/saját nevelésűek/a Videotontól kapottak száma a két csapat tegnapi keretében. Vagyis amíg nálunk 9 fő érkezett kívülről, addig a mintaakadémia mintacsapatában, ahol az eredménykényszert másodrendű: 10. Köztük egy valószínűleg nem olcsó Tischler, Bertus, Gallardo.
Nálunk 1990-nél korábban csak Diaby (1987), Diarra (1985), Ingjatovic (1988) Kemenes (1986), Tandia (1986) és Zivanovic született. A legidősebb játékosunk tehát Diarra a maga 28 évével.
Felcsúton ezzel szemben: Oliveira (1987), Gallardo (1980), Polonkai (1979), Somodi (1988), Tóth Balázs (1980), Zsolnai (1982). És akkor Hajdúch (1980), Papucsek (1989), Szakály (1988), Szekeres (1989) nem is volt a keretben, miközben nálunk csak Lovric (1985) hiányzott.
23,36 vs. 24,27 a két kezdőcsapat átlagéletkora. (A paddal együtt: 22,61 vs. 24). Nagyjából egy évvel vagyunk fiatalabbak, miközben az akadémiák egyidősek. Hol vannak a bajnokságban megragadó saját nevelések? Az nem lehet érv semmire, hogy eddig nem az NB1-ben játszottak, mert ahogy olvashattuk a Nagyfőnök Szent Beszédében, a Videoton és Felcsút egy, az egyik kiszolgálja a másikat.
Nálunk ha valahová nyúlni kell, hopp, jön egy akadémista. Felcsúton egy Czvitkovics, a Vidinél egy portugál. A mi fiataljaink az idei nyártól kezdték el meghódítani a magyar foci első három osztályát (Sós már tavaly is játszott Kecskeméten), nem kis részben az átszervezéseknek köszönhetően, hogy megszűnt az NB2-es csapatunk. Ahogy az MTK akadémiája, úgy mi is elkezdtünk a magyar futball számára termelni – és nem csak pofázni róla. Én hiszem, hogy Futó, Gengeliczki, Vólent, Pantovic, Csillag, Karacs, Fejes, Czár, Erdélyi és még néhányan értékeik lesznek az új csapatuknak.
Ezek után húztuk be a kirakat elleni meccset.
Vernes szöglet, Ignja fejes: 1-0. Vernes szabadrúgás: 2-0. Baráth visszateszi, a kipattanót Zsivány bevágja: 3-0. Lőrinczy az első meccsét játssza végig az NB1-ben, parádés volt ahogy csinálta. Egy 19 éves srác mozgatta a Honvédot, emberek, 19 éves!!! Vécseinek jót tett, hogy egy sorral előrébb került, Vernessel elég minőségi szélsőpárost alkotnak. Bár lenne egy hozzájuk fogható/patent középcsatárunk is.
Kispesti srácok verték a kispesti srácról elnevezett csapatot. Létezhet ennél nemesebb elégtétel?
Érdemes megnézni az előrejátékunkat: Diarra, Hidi, Lőrinczy – Vécsei, Diaby, Vernes. Négy saját nevelés, plusz a csereként beálló Holender. Diarra és Diaby a tapasztalat a maguk huszonéveivel, és kevesebb meccsükkel, mint amennyi van mondjuk Vernesnek. Hetek óta szajkózzuk, nem baj ez, csak kell, nagyon kell, aki megrántja, viszi előre a fiatalokat, ahogy vitte tavasszal Lanza. Alakulás lehet még ebből.
Mert mi nem csak mondjuk, fényesen bizonyítjuk, hogy tesszük is. A Honvéd jövője valóban a saját utánpótlása.
És ehhez nem kell fenntartania egy fantomklubot is ugyanabban a ligában.
Egy. A stadionba mindenképp ki akart jönni, mert ha valaki ennyire elvtelenül, ennyire kritikátlanul véd valamit, és még azt is elhiszi, hogy talán hisz is benne, akkor az nem teheti meg, hogy ne legyen jelen a meccseken.
Kettő. Viszonylag pontos helyzetértékeléssel felmérte, hogy Kispesten mennyire rühellik. (Jelzem, téved, még annál is jobban.)
Három. Ahogy a babakocsi és a kisgyerek az egyik legjobb csajozós fícsör, amivel meg lehet jelenni egy játszótéren, úgy a babakocsi és a kisgyerek képes pacifikálni bármekkora feldühödött tömeget is, ha úgy adódna.
Összegezve. Normál esetben babakocsival nem járunk mérkőzésre, talán nem is emlékszem olyan esetre az elmúlt évekből, hogy láttam volna. Mármint babakocsit a Bozsikban. Feleséget már láttam, de ha valakit annyira nem szeretnek itt amennyire, akkor az kevés. Kell a babakocsi.
Korábban ugyan mindenhova egyedül járt (ahogy a díszbe is az első félidő közepétől), fura, hogy pont Kispesten kezdte el az új módit.
A meccs után, távozóban a stadionból újra feltűnt a babakocsi (gondolom kettő között valahol máshol volt, úgy tudom a Bozsikban ennek megvannak a feltételei), és benne az alvó trónörökös.
Hatalmas ziccer, a sör is mocorgott belül, így kihagyhatatlanná nemesült minden pillanata. Kórusban kezdtünk rá:
Barátunk hamar rájött, mindez neki szól, akinek volt pofája a mi szemünkben tolvajként belépni a stadionunkba. Hátrafordult, egy pillanatra leemelte füléről a telefont, majd megkért minket, kicsit halkabban, a gyermek aludna.
Minden tiszteletem a babáké, a kisbabás anyukáké, akik pontosan tudják, milyen öröm az, ha nyugtalan környezetben végre elaluszik, de azért azt is tudom, hogy a többség tudja, nyugodt környezet nem nagyon van egy labdarúgó-mérkőzésen. Itt könnyen előfordulhat, hogy emberek hangosan mondanak valamit, még külön szót is alkottak rá: szurkolás. Nofene, hogy mik vannak. Sportújságíróként ilyenen meglepődni – aztapaszta, gratulálok.
Vagy lehet, az egész gondolatmenetem egy tévedésen alapul. Sebaj.
Hagyjuk az álszent szerénységet, a túlcsinált sportszerűséget, a politikamentességet, meg úgy általában mindent, amit egy bármilyen meccs előtt illik felvenni magunkra, kiváltképp akkor, ha nyilvános helyre írunk. Most kicsit más a helyzet.
Van olyan jóérzésű ember a világon, aki ma nem nekünk szurkol?
Itt élünk egy rohadt nagy dupla- sőt, tripagondol közepén, a Szeretett Vezető összes Szeretett Seggnyalója a pofánkba röhög, miközben ők képviselik a szakmaiságot, a magántőkét, az esélyegyenlőséget, a fair playt.
Egykor minket is Budapesti Honvédnak hívtak, tudjuk milyen ez. Aztán volt, hogy sokan nem akarták a módit, az egyikük még beszédet is mondott annak a temetésén, aki ugyan a régit építette, de egy pillanat alatt mégis elfeledtünk neki mindent. Ez a beszélő azt hiszi, húsz év mindenre elég, hogy majd neki is elfelejtjük.
Megcsinálta szinte ugyanazt.
Mi a honvédség csapata voltunk, a sportoló katonáké, akik boldogan bevonultak a haza iránti kötelességüket teljesíteni, és mivel tehetségesek voltak, nálunk játszhattak. A Felcsút a magántőke csapata, akik társadalmi felelősségvállalásból, jótéteményből, mindenféle gazdasági kényszer nélkül támogatják. Olyan például egészen biztosan nem lesz, hogy a kis (nagy) támogatásukért cserébe majd véletlenül több állami megrendelést kapnak.
Hogy mégis miért berzenkedek? Mert jogosan berzenkedhetek. Valóban, a 13 bajnoki címünk jelentős része egy korszakhoz, egy működési mintázathoz köthető, amire együtt mondtunk nemet!
És figyeljétek meg, a névről még egy szót sem szóltam.
És nem is most fogom elkezdeni, mert van más is.
Olyan nincs, hogy egy stadion az hány lélegeztetőgép, meg olyan sincs, hogy egy műfüves pálya az mennyi tankönyvcsomag. Hagyjuk ezeket a váltószámokat. Lehetne átszámítani, de nem így működik.
Minden érának megvan a maga prioritása, a mostani például a sportot szereti. Ugyan főleg a saját sportját, de az most mindegy, mert ha már valamire elszórja a közös vagyonunkat, az nem feltétlen baj, ha a futballra, játékosnevelésre, pályákra teszi. Ezekhez képest szinte eltörpül a stadionbiztosítási program, bár még így is nehéz felmenteni a teljes értelmetlensége miatt.
Csinálják, csináljanak jó futballt, mert az sosem rossz. (Nem, nem fogok kampányolni amellett, hogy bárhogy, csak ne ennyire arcpirító módon, pont leszarom. Nekem is van egy világlátásom, nektek is, hagyjuk most, nem erről szól ez a blog.)
Ennyit a minden másról. Maradt a név.
Lassan kezdem úgy érezni, nem is az ő, hanem a mi sztorink a történelemhamisítás. Hogy mi csak kitaláljuk, vagy lehet, hogy mégsem, de akkor az egy másik Puskás kellett legyen.
Vicces és egyben világszánalmas hétvége. FTC-MTK örökrangadó a Puskásban (ezzel eddig semmi baj, ott a helye!), Honvéd-Felcsút a Bozsikban, a Puskás Ferenc utcában, szinte azon a házhelyen, ahol felnőtt. Hogy vendégségbe jöhessen.
Mert miért nem vettük meg korábban a jogokat? – mantrázza minden felvetésre az Aljas Seggnyaló. Miért tettük volna, ember, egy még élő valakiről beszéltünk, aki a klubunk egyik legnagyobb legendája. Fel sem merülhetett. Szerinted odalépni a haldoklóhoz, hogy ne haragudj, arra a karórára még szükséged van? – az valami? Legyél büszke rá.
Nem értjük. Puskás az egész nemzetet testesíti meg. – jah, valóban. Az egész nemzetben valóban benne van Felcsút is. A maga minden jelentőségével. Gyakorlatilag a mohácsi vész, és a helységnévvel ellátott történelmi sorscsapásaink kivételével minden ott történt a legújabb történelem szerint. Ott ajánlotta fel István Máriának az országot, ott foglalja el Bécset Mátyás, ott veri vissza Dobó a törököt, ott írja meg Arany a Toldit, ott veszi el Ady Csinszkát és minden, egészen addig, hogy az Új Földesúr megépíti a Futball Új Fellegvárát. Legalább nem Liptáktelepnek hívja.
Az egész nemzet, határon innen, határon túl, egyetlen új spirituális központban egyesül, valahol egy hétvégi ház budija és egy organikus stadion között. Csodálatos. Emberek ezrei rohannak hirtelen kifehéríteni a keresetüket, különvonatokkal jönnek haza a külföldön megélhetésüket keresők, a rokkantnyugdíjasok újra munkába állnak, együtt énekeljük a kunbaját, és mint Rejtő Csontbrigádjában bámultak emlékezve a tűzbe, mi is úgy merengünk el a felcsúti Aranycsapat stadion hajnali sziluettje felett. Hirtelen jelentőségét veszíti a csíksomlyói búcsú, a balatoni nyaralások, a pilisi túrák, a ‘gusztus huszadikai tűzijáték, mert ott leszünk, egy nemzetben egyesülünk.
És ehhez nem kellett más, mint ellopni, kisemmizni egy jelentéktelen dolgot, mert biztos rossz gazda lett volna. Nekik van szent céljuk, haladnak az úton, ennyi áldozatot nekünk is illik bevállalni.
Lófaszt.
Már bocsánat.
Évekkel később is itt vagyunk, ugyanolyan dühösen, ugyanolyan indulatból beszélünk, írunk az egészről, ahogy az első percekben. Emlékeztek? Akkor még kormányon sem voltak. Ez rohadtul nem a politikáról szól. A politika az egy elvi dolog, ott elvek és gyakorlatok harcolnak egymás ellen, mindent lehet védeni, és mindent lehet támadni.
Viszont az (eddig) általános(nak gondolt) emberi normák megsértését csak elítélni szabad. Ilyen például a lopás, a hazudozás (nem, nem a politika hazugságára, a féligazságra gondolok, hanem a face2face arconköpősre), a saját helyzeteddel visszaélés.
Ezek ma ott fognak ülni a stadionunkban. Büszkén, mert amit ők képviselnek (a név!?!??!?) hazatért, ők büszkék, hogy otthon lehetnek a nevükben. Mivan? Felőlem ott lehetnek otthon, ahol akarnak, csak kis barátaim, nem feltétlen probléma, ha előtte egyeztetjük a névtáblákat.
Itt mi vagyunk otthon, és mi azért lehetünk itt otthon, mert Puskás itt van itthon. Ha ő nincs, ha nincs Bozsik, ha nincs Mészáros, ha nincs Bányai, ha nincs – mindegy, még sokan, akkor talán ma Kispest, Honvéd sincs. Lett volna egy csapat, ami néhány évtizednyi állandó szegénység után, egy darab ezüstéremmel a vitrinjében csendesen elsorvad Budapest valamelyik külvárosában.
Hogy nem ez történt, ahhoz nyilvánvalóan kellett egy szerencsés együttállás, amikor a világfutball legnagyobb zsenijei közül több is pont ide született, akik ugyan maguktól is bajnokok lettek (a környékbeli telepek srácai, magyar bajnokok, miközben formailag Magyarország a világbajnoki ezüstérmes (1938), a világ egyik legjobb, legtapasztaltabb futballjának birtokosa), de jött egy gonosz rendszer, rájuk telepedett, még jobban megerősítette őket, és egy pillanatra úgy tűnt, a világon csak egyetlen ellenfelünk maradt: az átformált MTK.
Ezekért vagyunk, és egyáltalán lehetünk mi. Ha nincs Puskás, ha nincsenek a környékbeli srácok, akik világ életükben itt éltek, ide tartoztak, akkor ma mi sem vagyunk.
Ismerek néhány embert a lelátóról, vagy nem a lelátóról, de Honvéd-drukkert, tudom, mennyivel kevesebb, szegényesebb lenne az életük nélküle. Ez a klub nekünk sokkal, de sokkal többet jelent, mint gondoljuk, rohadtul eköré szervezzük a mindennapjainkat. A meccsnap ünnepnap, a meccsnapnak rituáléi vannak, de a hétköznapok sem egyszerűek, ne feledjük, akkor ismerőseink előtt mi képviseljük a Kispestet, velünk azonosítják.
Az élő Puskás tehát mi vagyunk!
A nemzeté Puskás, igen, ebből én sem engedek. Az emlékezet közös, ahogy közös József Attila, ahogy közös a Micimackó remek fordítása, ahogy közös a halászlé, a gulyásleves, minden, ami minket magyarrá tesz.
Az élő Puskást viszont nem szívesen adnánk. Ha őt is elengedjük, akkor nekünk semmi sem marad, akkor beteljesedtünk, mehetünk a darálóba, ennyi voltunk. Mi nem a múltat akarjuk csak tisztelni, mert ennél többet jelent nekünk Öcsibácsi:
A lehetőséget, hogy újra eljöhet egy aranykor.
Még mielőtt egy Jézus-analógia kibontakozásától tartanátok, hogy csak várunk, majd újra eljön, megvált minket, bajnokság, nemzetközi hírnév, nem, nem erre gondoltam, inkább egy amolyan szociálpszichológia tüneteggyüttesre, ahogy kezeljük a nevét, az emlékét. Ahogy benne látjuk a valószínűtlent, ami bármikor megtörténhet.
Mondom, Puskás él, és szerencsére Kispesten.
Minden más lényegtelen, kivéve, hogy ezt a mai gnómot verjük meg a pályán.
Rossi mester vasárnap az újpesti sajttájon azt mondta Tandiáról, hogy hiába van szerződése Kispesten, ha nem akar itt játszani, akkor viszlát. Tiszta sor, végre valami a heteken át tartó tippelgetés helyett.
A héten kijött csapatképen sem szerepel, tehát a mister nem véletlenül mondta azt, amit.
Már majdnem minden tiszta lenne, ha ma nem jelent volna meg egy újabb interjú, ismét Rossival. Hogyaszongya:
Tandia elkezdte az edzéseket a csapattal, fizikális lemaradása van, még nem kész a bevetésre.
Most akkor megint mi van??? Legalább egy héten belül maradjunk valamennyire következetesek, azt már úgysem lehet leplezni, hogy a Bp. Honvéd klubkommunikációja egy igazi és bődületes csődtömeg.
“Magyarországon nem jellemző, hogy egy felkerülő csapat ilyen szintű játékosokat szerződtet, így joggal lehetnek irigyek azok, akik ezt felróják nekünk.”
Vajon tényleg van valami Felcsúton, amitől az igazság, a valóság és realitás megbicsaklik, fejjel a földbe áll? Van itt valami Nagy Nemzeti Másik Szívcsakra, vagy egyszerűen csak azt hiszik, két nappal később már senki sem emlékszik semmire?
Jajj, elfogyott a játékosunk, mi olyan szerencsétlenek vagyunk, hogy az már világfájdalom, sőt az egész NER beleremeg.
Jajj, hát ha nincs játékos, akkor igazoljunk, hadd irigykedjenek ránk.
nem tudok mit mondani. ma csütörtök van, holnap péntek, utána szombat, majd vasárnap, azon belül is vasárnap délután, és eljön a gnóm.
ott fog állni, terpeszkedni a stadionunkban, szívja a levegőnket, büszkén, mosolyogva felül, fogadja a parolákat, kihasználja, hogy vendég, és a vendéggel illik szívélyesen bánni.
vendég, miközben otthon van, csak épp ellopta saját magát.
melldöngetve még büszke is rá. “ide nézzetek, én loptam el magamat!” – üvölt mindent tele újra és újra, mert nem látja, nem érti a gyűlöletet, ami felé irányul, képtelen felfogni önnön csúfságát.
először jön haza amióta kitörölte a saját múltját. tolvajai kezét fogva betipeg oda, ahol született, ahol lett, ahol volt, de pszt! – erről most tilos beszélni.
csak szakaszokban lehetett fiatal. hétköznapjai például nem voltak az új történelme szerint, csak olimpiai döntője, londoni győzelme, fájó veresége bernben. az mindegy mit csinált, hol volt, kikkel és miért ezek között.
férfiként aztán újra lettek hétköznapjai, de akkor már távol volt, kényszerből, mégis hirtelen oda került a fókusz.
ki látott már olyan tolvajt, aki ellop egy világhírű festményt, és még büszke is rá, hogy bajszot rajzolt a mona lisára, majd visszaviszi eredeti helyére, de már a saját tulajdonaként, saját termékeként?
vasárnapig még van néhány nap.
bevallom, hatalmas gyűlölet van most bennem, mert ilyen arcpirító, elképesztő dolgot csak keveset láthattunk. nehezen emésztem meg, nyilván nem is fogom soha. egyszerűen ilyen nem történhet meg a világon.
és mégis, létezik ilyen mértékben is emberi aljasság.
A hétvégi pikáns találkozó előtt amolyan felevezetésként (szigorúan a fantáziavilágban megvalósult) miniinterjúkat készítettünk esélylatolgatási jelleggel egy sor (ex)edzőnkkel. A játék kedvéért a nyilatkozók neveit nem is tüntettük föl a szösszenetek (posszanatok) alatt, így játékos kedvű olvasóink akár tippelhetnek is a megnyilatkozók kilétére. Aki elsőként eltalálja a teljes sort, annak a Mezőkövesd elleni hazai meccsen prezentálunk a meccs előtt egy üveg cseh sörzetet. (Itt jelezzük hogy a szégyenszemre fél éve készülő ajándék-nyereménye papparam olvasónknak is elkészül addigra, így azt a nyereményátadást is megejthetjük). Nos, akkor következzenek a tréneri megszólalások!
1.Köszönöm a megkeresést, gyerekek, de hát ki is vagyok én, hogy nyilatkozzak a Honvédról kis másodosztályú edzőként? A tréfát félretéve, a Honvéd nekem örök szerelem marad, természetesen követem a csapat körüli történéseket. Örömmel látom, hogy sok tehetséges kis ifjonc kerül fel a kerethez, őket már én is figyeltem anno az akadémián. Becsületes, lelkes gyerekek. Örülök nekik. Ahogy nálunk mondják: a fiatal nyírfa ágát terhelni kell, mert hajlik az bár, de nem törik. Így csak remélni tudom, hogy folytatódk a beépítésük. A hétvégére pedig egy nehéz meccsen, mert a felcsútiakat sem szabad lebecsülni, egy 2:1-es kispesti sikert várok!
2.Ahogy olvasom, Tandia, Délczeg sztenderd hiányzók, de én azt mondom, mint edzőként a kiscsapatok ellen: egy Honvédnak a hagyományai szerint itthon győznie kell egy ilyen meccsen. Nem kell a Rossinak itt kaszablankáznia, egyszerűen át kell vágni az akhilleuszi csomót! 3:1-es győzelmet várok.
3. Én azt gondolom, a mai NB1-ben nincs könnyű ellenfél. Nyilván pontot-pontokat várok, hiszen olyan játékosok érkeztek Kispestre, akik segíteni tudnak a klubnak, így góllal-gólokkal nyerheti meg a találkozót a Honvéd.
4. Nagyon ölülni hogy itt lehet edző másfél év, nagy élmény, szurkolók szeret, mindik monndja uno di noi, Budapest nekem Toszkána, nagy öröm a hétvégén egy ilyen meccsre tipp, Honvéd győz. Nem könnyű meccs, Rossi barátom nehéz munka, olyan ez mint festés, sok türelem, hogy is mondja magyar? Igen, rozsat terem, gracie mille.
5. Köszönöm a központi nyomozóügyészségnek, hogy hozzájárultak a nyilatkozatomhoz, innen is csókoltatom őket. Nos, két meccsen voltam csak vezetőedző, de hát a szívem mindig kispesti marad, így mi mást tippelhetnék, mint biztos, 2:0-ás kispesti sikert. Mondjuk a sok fiatal mellé nem ártana kis rutin kispestre, Laci és Tibi barátaim például tudnának segíteni bármikor…
6. Először is szeretném leszögezni, hogy ez a sok külföldi edző sokszor a cipőnket sem vihetné, de ők rengeteg lehetőséget kapnak, mi meg állunk itt a partvonalon, de mindegy is… nem akarom mondani, de a napokban Görögországban jártam, hát félistenként tekintenek rám, itthon meg… leszögezném, ha hívnának, azonnal mennék Kispestre, mindig is ide tartoztam, ez és a válogatott kispadja a magyar edzői pálya csúcsa… ha épp nem hívnak az Üllőire… egy pohár vizet ha kérhetnék, kiszáradt a torkom, köszönöm…szóval 2:0-ás Honvéd győzelem lesz, és hát én majd itthonról nézem a meccset, mert minket már valahogy mindig elfelejtenek hívni…
7. Well, tessék, ja igen, Kispest-Honvéd. Edzői pályám szép szakasza. Máig emlékszem a kocsiablakon besüvítő langyos nyári szellőre az M7-esen miközben a csapat még szenved a Sóstóiban a második félidőben…Meguntam, édes Istenem, ez van. Hazajöttem. Mással nem történt ez még meg? Sokan kikezdtek ezért annak idején, de egy mag ma is szeretettel emlékszik rám Kispesten. Ki az ellenfél? Felcsút? Az hol van? Ahh, Agárdhoz közel…Gázszer…szép emlékek. Legyen a tippem a friendly draw. Bye.
8.I think the team is very disciplined and determined today, my colleague Marco Rossi has done a good job so far. I’ll always remember my time in Kispest as glorious days of my career… During my era Honved become an aspirant for the bronze medal from a team threatened by relegation. I had only some minor problems with the owner of the club but I wasn’t Jesus, so I can’t continue my work in Kispest. Against Upcsút, I think Honvéd’ll win with 2 goals.
9.Erős, masszív csapat épül Kispesten, Rossi mester tartalommal tölti meg a játékot, legalább olyan hatékonysággal mint az ügyvédeim apróbetűs záradékokkal a munkaszerződéseimet. Felcsúton is örvendetes munka folyik, így parázs meccsen saccolok döntetlent.
10.Ó, szívesen tippelek, időm mint a tenger, sajnos itthon olyanok a feltételek, hogy nem látok igazi kihívást, így élem a nyugdíjas mesteredzők és futballváteszek eseménytelen életét. Két ambiciózus klub feszül egymásnak, ráadásul mindkettő történelmében elévülhetetlen szerepem van, bajnoki címmel és akadémia-alapítással… Nincs bennem sértettség a felcsútiakkal szemben sem, bár megjegyezném, ha még én vezetném az akadémiát, már 4-szeres U18-as bajnokok lennénk, de hát a vezetőség máshogy döntött. Marco Rossi jó munkát végez Kispesten, bár amíg a magyar edzőképzést nem térítették el a jó útról, a tudását itthon is összeszedhette volna, és nem produkál olyan kurva gyenge taktikát, mint amit a Vojvodina ellen láthattunk. 1-1-es döntetlent érzek, ha tippelnem kéne.
Szokásos rovatom (uhh… úgy hangzik ez mintha Peterdi Pál mondaná be molyirtószagú garbójában Maksa Zoltán és Antal Imre között, egy decens “ez még semmi…tessék!” felkiáltás kíséretében, Tücsközve-Bogarazva), az osztkönyv, idén dohogva indul be – pont mint maga a csapat. Nomen est gólem, ugye. Kecsó után a civil munka tartott távol a blogtól, Pápa után a kedvem hagyott el – hogy kapjon az ember ihletet, miután 90 percig nézi Tóth Bálintot egy olyan gatyában a partvonalnál, amit Rejtő Jenő is megkönnyezett volna? Szóval először most van érkezésem értékelni – és szerencsére ezúttal volt is mit. Így aztán csak nem hagyhatom ki: és most néhány kis színes az Újpesti Hírmondóból!
Kapu – a lassú ébredés itt is megindult
KEMENES Szabi elmúlt hetei bizony nem kerülnek fel a kedvenc kapusunk memoárjainak arany lapjaira, de tegnap végre nyomokban már láthattuk azt, amiért a “kemenesszabi-kemenesszabi” kórusok eluralkodtak Kispesten az elmúlt években. Egy remek reflexvédés mellett végre vállalható kijöveteleket tolt Kemi, mindössze két olyan beívelés volt, ahol földbegyökerezett lábaival a frászt hozta ránk. Ha a szokásos tendenciákban bízunk, e lassabb bemelegedés után most jön majd Szabitól a nagy meccsek sora. Szükség is lesz rá a gólvonal előtt.
Védelem – még nem a tavalyi, de túl az elmúlt hetek sokkján?
Hát igen: voltak hibák most is, ebből lett a gól, például. De alapvetően a felforgatott hátsó alazat nem muzsikált rosszul. Ez főként a megtért tékozló fiúnak és Botinak köszönhető – a szélsőhátvédek az uccsó 20 percre lettek csupán “vállalhatók”. ZSIVÁNYbarátunk konkrétan sz*r volt 80 percen át. Bocs Boris, nothing personal. De ez van. IGNJATOVICS papa visszatért, és bár ez nem a tavalyi míves hentesprofesszionalizmus volt, amit hozott, azért nem is a Vojvodina és Kecsó elleni beelesdézett cacaki trip. Nagyon kellett már hátra a biztonságot adó játéka, ami így, light kiadásban is a legjobb a defenzív keretből. BARÁTH Botika az első 45 percben még mindig inkább szokta új posztját, a második félidőre javult aztán fel jobban, előbújva a szürke tartományból. Good job. ALCIBIADE viszont iszonyat gyenge még magyar szinten is, rengetegszer marad le az emberéről, vagy ragad elöl fölösleges portyái során, visszaérni meg nem mindig sikerál. Üzemi hőmérsékletét ő is 70 perc után érte el, akkor már nem csinált nagyobb bajt. Ej-ejj.
Középpálya – meglepően jó pillanatok
Az elmúlt hetek mélypont-szekciója ezúttal végre közelített a tavaszi labdaösszeszedős, szürke-de-hatékony formájához. Ennek örülünk. HIDI, amennyiben nem kényszerítették versenyfutásra, jól szűrt. NAGY GERGŐ sok apró hiba mellett, de a megszokott hajtással focizott, szünetbeli lekapását én most sem értettem. (Majd a TV előtt ülők felvilágosítanak talán.) DIARRA meccseleji szokottan halovány és űberszürke teljesítménye meglepően feljavult az első félidő a második felére, végre vállalkozott lövésekre is, nem csak az állandó hátrapasszok, szemben eddigi kispesti pályafutása nagy részével… És ez így ment a meccs végéig. Bravó. Miért nem lehet ezt így mindig? Ez ugyanis eddigi kispesti top-mecse volt.
Támadósor – potenciál van, csak ritkán tör elő
Csatárínségünk idén oly mértéket ölt, hogy Rossi májsztró VÉCSEIt hozta egy sorral előrébb, mégpedig a jobb szélre. És lássatok csodát! A hátravont irányító mellettt ez a poszt fekszik a legjobban Bálintnak! Jó labdaszerzések, Vernesnek csodaindítás, sorjázó remekbeszabott megoldások-lövések, cselek elől: aranykincs ő nekünk, egyszerűen a meccs embere, már másodízben zsinórban! Így tovább Bálint – és nehogy elengedjük őt Kispestről. HOLENDERsajnos egyelőre csalódás. No nem végletesen, mert jó lehet ő még, csak nem jó azt látni, hogy a tavalyi sikeres epizódszereplések és a Celik elleni becsapós gála után vergődik ő még a magyar elsőosztályban. Egyszerűen súlytalan még elöl, cseréje régóta érett, sőt, én már szünetben őt kaptam volna le, annak ellenére, hogy talán a legnagyobb tehetségünk. Helyette Mancio Junior érkezett, észrevétlenül osonkodni a csapattársak takarásában jó negyed órát. Ilyen profi eltűnéseket Kispesten utoljára talán Rufinótól (?) láttam. VERNES Ricsi – nos ő aztán nem tűnt el. Az első félidőben jó értelemben véve agresszív kezdést láttunk tőle, majd egy végigrobotolt, pörgött, cselezett és kellemetlenkedett 45 percet. A második félidei gólja így abszolút megérdemelt volt, csak a 60. perc után szürkült el kissé, ekkor váltotta őt a fiatal Prosser, ki ügyesen húzogat, de majdnem soványabbnak tűnik, mint jómagam, az pedig nem sok jót ígér – kis erősödés kéne még a fiúnak, nehogy idő előtt falja őt fel a hirtelen váltás az U19 és a felnőttkeret közt. Csatársorba érkezett cserének Diaby is, aki jól tartott meg labdát, góllövő ékként azonban továbbra is korlátosan volt hasznos – igaz a meccs ezen fázisában már nem is annyira a gólra, semmint a kihúzásra mentünk.
Kispad – Rossi 4 prez?
ROSSI ezúttal is kicsit elkalkulálta a cseréket szerintem, bár nehéz őt kritzálni, a jelenlegi, hát, nem túl mély merítési lehetőségek közepette. Ennek ellenére Nagy Gerit fennhagytam volna, Holendert hamarabb kapom le, sőt, akár nem is kezdetem tartósan, Prosser helyett pedig jöhetne egy erőteljesebb arc az akadémiáról, de ezek lehet, csak kötözködések… a sajtónyilatkozata, ezzel az “akinek a Honvéd címeres mez smafu, annak –> there is the door motherfucker” jellegű posszanással azért mindent vitt, hát, karakán dolog így lemondani Tandiáról, aki bár kéne, mint egy falat kenyér, de ebben igaza van a taljánnak, hogy aki nem akar itt játszani, azt ne erőltessük. Szóval szemléletben rendben vagyunk, reméljük Rossi is lehiggad és nem megy el a falig felmondás téren, mert még jó ideig elviselném ezt a czukor kopasz búráját a padunkon, minden hibájával együtt…
Megmondom őszintén, kishitű rohadék vagyok. Én úgy indultam el otthonról tegnap este Újpestre, hogy ússzuk meg négy alatt. Nem mintha a lilák annyira veretes alakulata lennének jelenlegi Bohócnak, hanem mi annyira szétestünk az utóbbi hetekben. Foghíjas védelem, a hirtelen jött felelősségtől lemerevedő fiatalok, formahanyatlással küzdő tavalyi húzóemberek – ez mindent ígért, csak kellemes vasárnap estét nem. Ehhez képest egy becsületes helytállást sikerült lehozni, sőt, remélem, nem csak elfogult vörös-fekete bensőm mondatja velem, de érzésem szerint közelebb is álltunk a győzelemhez, lévén (nagy szavak jönnek, vigyázat!) a focit mi játszottuk a Megyerin a bágyadtan meleg vasárnap estében.
Meccselőtti pessszimizmusommal azért nem voltam egyedül: a máskor mindig derűlátó jóslatokat rikoltó Hanta is csöndben hallgatott a kocsi hátsó ülésén, és Lovi fotóstól sem érkeztek a tőle megszokott “Rúgunk kettőt, ennyi” jellegű predikciók. Inkább a nyárról, rozékról, fröccsökről, kézműves sörökről, nőkről, nemzeti tubákboltokról, TAO pénzekről és Demjén Ferencről szólt a fékezett habzású társalgás. Mintha nem is a pesti derbire mennénk.
Meccshangulat aztán magán a meccsen is csak nyomokban volt tapintható. Alig 2500 néző, érkezésünkkor talán 1000 arc lézengett a lelátókon, az Újpest drukkerei talán bojkottálnak, ha minden igaz, nálunk meg a renyhe évindítás felezte meg a tavaszi 4:2-es mészárlásunkkor még decens vendégtábori létszámot. Aztán egyszercsak elkezdődött a meccs, és csendben csordogált is tova, pozitív meglepetésünkre 5 percente egy-egy szemrevaló kispesti támadással. Szépséghiba egy volt csupán: a befejezések pontossága, sőt, egyáltalán a befejezésig (értsd konkrét lövőhelyzetig) eljutás hiánya. Pedig Vécsei tette a zseniál-labdákat, Vernes és Holender (inkább Vernes) rendre össszezavarta a széleken a lila védelmet, de konkrét gól-lehetőség egy Vécsei lövésen kívül nem nagyon jött. Nálunk.
Jött viszont Simon Krisztián egy remek kiugratást kapva a bealvó védelmünk kellős közepén találva lyukat, és Kemenes mellett profin húzva el a labdát, mesterien használta ki a lila-fehér csapat az egyetlen lehetőségét a félidőben.
A szünet után aztán szerencsére érkezett a fordulat: szinte első kapuig eljutásunkból Bálintot fellökték, tizi, és az addig is igen agilis Vernes Ricsi egalizált. Bár konkrét helyzete nem igazán volt Ricsinek, első félidei küzdése miatt megérdemelte a találatot és higgadt értékesítése is örömteli. Ezt követően sajna nem tudtuk kihasználni az Újpest gól utáni kis lélekgödrét, így az utolsó 30 perc néhány kevésbé eltalált Rossi-cserétől és partvonal mentén posszanó belga fúrógéptől edzőtől eltekintve bár szétszakadó pályát, állandó ide-oda támadásokat hozott, konkrét helyzet megint kevéske volt csupán, bár Bálint lövése bizony gólt érdemelt volna a végén.
Nagy hajtással, összeszorított foggal hozott el egy pontot lilákiából a csapat, ami örömteli fordulat, ha nem lett volna az első két forduló, ennek nagyon örvendenék is, így viszont kissé még kevés az egy pont a nevünk mellett. Nyilván jelenleg nem kell elégedetlenkednünk, a jelen helyzetben ez a pont is értékes- Rossi is ezt húzta alá a sajtóeseményen. (Apropó Rossi: a Honvéd-mezről és annak viselési fontosságáról, az ezzel járó büszkeségről előadott onemanshow-ja végén, ha épp nem fordítanom kellett volna neki, hát megveregetem a tar koponyáját, hogy Öreg, maxiriszpekt). Amibennem hiányérzetet okoz, az a második félidő – egyenlítő gólunk után a folyamatos, lassú csatártalanítás eredményeképpen a csapat és a stáb a biztosra ment, noha ez a korántsem világverő Újpest elkapható lett volna kicsit több kispadi hittel – szerintem. Persze az edzői képesítés egy colos, kopasz olasz zsebében van és nem az enyémben, úgyhogy milyen alapon kritizálok itt? -kérdezhetjük, de erre csak annyit mondok: szurkolóként. Szóval ha nem is lett egyszerre minden szép és minden jó, azért egyet fújhatunk most, az első pontunk után. Lehetett volna jobb is, de ami lényeges: hetek óta először végre volt tudatos játékunk, voltak kiemelkedő egyéni alakítások (Baráth, Vécsei, Diarra, Ricsi) és a fanyalgás helyett most próbáljunk ebbe kapaszkodni!
Részemről most két hét nyári szünet, országhatáron kívüli programmal, így Hanta mestertől olvashatjátok (reményeim szerint) a felcsúti papírmasé-történelmű patyomkin-klub és a Paks kivéreztetését, hogy végre első győzelmeink is felheggesztődjenek az idei annalesekbe. E két meccs közül főleg az első presztízsértékű, ugye, mondani sem kell… így este fél 11-kor, a játékosokkal együtt a kiengedésre várva a klubház mögött külön kértük is Vernes Ricsiéket, hogy kapják szét jövő vasárnap a Fejér megyei akadémiát, amire csak egy strict bólintás volt a válasz tegnapi gólszerzőnktől. Naná. Ennél nem is kell több. Újpesten pedig majd nyerünk egy következő bronzfutamon.
Köszöntjük minden kedves olvasónkat rendszeresen jelentkező interjúsorozatunk első számának kezdősoraiban. Sajnos mára tervezett vendégünk, George F. Hemingway úr nem fogadta el a meghívásunkat, igaz ebbe az irányba lépéseket sem tettünk, így a vele történő beszélgetés teljesen a képzelet szüleménye lesz. Mondhatnók a szájába fogjuk adni a szavakat, ami egyrészt megfelel az általános magyarországi normáknak, másrészt mi legalább előre elismerjük.
v.h.: Köszöntöm tehát Hemingway urat így, fizikai valójától távol, hogy volt olyan kedves és megjelent valahol az agyam egyes tekervényeiben. Remélem kényelmesen érzi magát, esetleg megkínálhatom kávéval, egy gyógysörrel, netán egy pohár vízzel?
g.f.h:Nem, köszönöm, minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve.
v.h.: Én kérnék egy kávét. […………….] [Köszönöm.] Vágjunk is bele rögtön a lecsóba, és itt azonnal közbe is vágnék, egy pillanatra megszakítva az eddigi történések gördülékeny folyamát. Nem titkolt célunk, hogy interjúnk alatt szeretnénk aktivizálni a kedves olvasóinkat, ezért most rögtön hozzájuk is fordulnék, és ha már a lecsóról volt szó, akkor jöjjön egy talán kissé provokatívnak hangzó kérdés. Várjuk kedves válaszaikat kedves olvasóink az alább látható szavazódobozban!
v.h.: Visszatérve az eredetileg tervezett interjúmenethez, újra George F. Hemingway úrhoz fordulnék, hogy feltegyem neki azt a kérdést, ami talán a leglátványosabban feszíti belülről egyrészt minden kedves olvasónkat, másrészt a Budapesti, elnézést, Budapest Honvédért szorító széles néptömegeket. Tehát, hogyan értékeli kedves Hemingway úr a nyáron a csapat keretében történt változásokat?
g.f.h:Köszönöm kérdését, minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve.
v.h.: Jajj, nem is tudja mennyire nagyon örülök kedves válaszának Hemingway úr. Talán nem ferdítem el túlzottan a valóságot, amikor azt mondom, egyszerre dobbant most sok-sok ezer szív szerte az országban, Battonyától egészen a távoli Nemesmedvesig, szinte idáig hallani ahogy a kedves olvasóink, és a Budapest Honvédért szorító széles néptömegek szívéről lehullik egy darabka súlyos kő. Köszönjük megnyugtató szavait.
Menjünk is tovább. Közben arra biztatnám kedves olvasóinkat, hogy továbbra is nyomkodják aktívan szavazásunk gombjait, kíváncsian várjuk véleményüket a mi drága lecsónk kérdéskörében.
Újra Hemingway úr felé fordulnék, hogy tiszteletteljes módon megkérdezzem, a csapat szezonkezdése talán-talán, esetleg némileg és apróságokban, de esetleg úgy is mondható, nem úgy sikerülni látszik, ahogy abban előzetesen reménykedni lehetett. Sokan, bár szerintem kissé elbizakodva, előzetesen úgy vélték, a Honvéd idén huszáros rohamokkal, ifjonti, de taktikusan kordában tartott hévvel rohan majd át soros ellenfelein. Ehhez képest az eddig szerzett pontok szám mintha elmaradna a várakozásoktól?
g.f.h:Hát, nézze kedves uram, a nálunk eggyel több meccset játszó, bajnoki címvédő Győri ETO mindössze két ponttal áll előttünk, tehát minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve.
v.h.: Köszönöm, kedves Hemingway úr, hogy ennyire kérlelhetetlenül őszinte, hogy másokkal ellentétben ön nem próbálja takargatni a nyilvánvalót, hanem zuttty, csak úgy belesüvítenek igaz és szép szavai a közélet sötétségébe. Jó önnel beszélgetni, még úgy is, hogy sem fizikai sem szellemi valójában nincs itt jelen, jó önnel úgy együtt lenni, hogy azonos agyban kell megférnünk egymás mellett, együtt szaladgálni, önfeledten kergetni egyszarvúakat és kis zöld koboldokat a tekervények rózsaszín dombjain. Felemelő pillanatok ezek, kérem szépen, sajnálom, hogy kedves olvasóink nem élhetik át mindazt, ami nekünk most megadatott.
Felvéve újra az interjú fonalát, azt kell mondjam, vasárnap van, hovatovább meccsvasárnap, ünnepnap minden szurkoló számára. Este kifutnak a fiúk a pályára, hogy férfias küzdelemben, testet testnek feszítve, gólra góllal válaszolva, mint egykor a lovagi tornákon a fémbe öltözött úriemberek, ismét megküzdjenek a nézők kegyeiért. A Budapest Honvéd egy igazán ősi és nemes vetélytárshoz, az Újpesthez látogat ma, milyen célokat fogalmaz meg George F. Hemingway a mérkőzéssel kapcsolatban?
g.f.h.:Nézze kedves uram, nekünk minden mérkőzésen csak a győzelem lehet a célunk, így tehát minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve.
v.h.: Ez igen, ez ám az igazi sportemberi, sőt, sporttulajdonosi hozzáállás! Itt ülök önnel egy agyban, és csak dermedten tudok állni az ön nagysága előtt.
Engedjék meg kedves olvasóink, hogy most behunyjam szemeimet, és egy pillanatra szellemi valómban olvadjak össze kedves interjúalanyommal, hátha, mint a kannibál legendákban a sülten (természetesen kis erős paprikával) elfogyasztott misszionáriusok után, én is kicsit részesedjek az így belsővé vált kincsből, tudásból, életfelfogásból, filozófiai alapvetésekből.
Köszönöm.
Visszatérve Hemingway úrhoz, szinte alig-alig van merszem újabb kérdésekkel bombázni önt, akitől már eddig is annyit kaptam, és talán mondhatom kedves olvasóink nevében is – kaptunk, kaptunk és csak kaptunk.
Jó és erős a keret, ezt ön is elismerte, a bajnokságban újra komolyak a célok, ahogy ön is mondta így visszagondolva is kegyetlenül kendőzetlen válaszában, utolsó kérdésem ezért az volna, hogy a szurkoló, az ezerfejű Cézár és Cézárné, hiszen a mérkőzés a Bozsik Stadionban immáron hagyományosan családi program, szóval a drukkerek mit gondolnak az ön kispesti szerepvállalásának legújabb szakaszáról?
Egyfelől ott van az akadémia, ahol ön, mint egy igazi emberi nagyság, egy modern karitatív mecénás, a magyar államtól vállal át részfeladatokat, támogatja a fiatalok oktatását, labdarúgókat nevel. Csodálatos dolog látni, ahogy piros-fekete mezbe öltözött fiatalok százai kergetik a labdát, ahogy a szemünk láttára cseperednek fel, hogy útjuk végén, férfivé cseperedve bemutatkozhassanak a nagycsapatban, bemutathassák a korábban tanultakat a nagyérdeműnek. Csodálatos.
Ahogy csodálatosak azok a légiósok is, akik családjukat, barátaikat, szülőföldjüket hátrahagyva, az ön hívó szavára érkeztek Kispestre, mert hisznek a koncepcióban, hisznek a Honvédban, és átérzik, ez jóval több, mint egy munkahely, ahová az ember csak úgy bemegy, letudja nyolc óráját a gépsor mellett, majd szombat-vasárnap piheni ki a hét fáradalmait.
Csodálatos, ahogy ez az egész massza, amit Budapest Honvédnak hívnak, ahogy ez az egész massza áramlik, ahogy életre kel, ahogy szemünk előtt születik valami új, valami igazán felemelő, hogy magamat ismételjem újfent, valami igazán csodálatos. A szurkoló hirtelen nem is tud hova nézni ámulatában, a szurkolót itt kiszolgálják, a szurkoló valóban magáénak érzi a klubot, ahogy a klub is a szurkolót. Ön is így érzi, kedves Hemingway úr?
g.f.h.:Talán én sem mondhattam volna szebben, másként, tehát köszönöm, hogy szinte számba adta a szavakat. Nem maradt más számomra, mint csatlakozni önhoz, hiszen abban láthatóan egyetértünk, hogyminden nagyon szép, minden nagyon jó, és ezért én mindennel meg vagyok elégedve.
v.h.: Köszönöm az interjút, Hemingway úr, és kívánnék még sok-sok erőt, kitartást önnek ahhoz az elhivatott munkához, amit Kispesten végez.
(Természetesen az interjú a képzelet totális szüleménye, egy másnaposocska vasárnapi reggelen. Nem célom Hemibát semmilyen módon megsérteni, sértegetni, ahogy eddig, úgy ezután sem ez lesz a stílusunk. Ellenben a posztban megfogalmazott, önmagából kifacsart kritikáimat tartom, azokat a Honvéd tulajdonosaként, és nem mint a Honvéd Kft. (vagy mifenen) tulajdonosaként el kell fogadnia. Utóbbi szerepben cégvezető, előbbiben igenis közszereplő, aki a jogaihoz kötelességeket is vásárolt, amivel előfordulhat, hogy szembesítik. Akár itt is.)
