Most akkor az Eger ellen debütált legújabb akadémistánk Lőrinczi, avagy Lőrinczy Attila?
Próbáltam utánajárni, de hamar megfeneklett csónakom a kétféle írásmód szövevényes dzsungelében. Még szeretett klubunk, és egyben a játékos nevelőegyesülete is elbizonytalanított. Az MLSZ-hez a nevezést Lőrinczinévre adtuk le, és jegyzőkönyvileg is ezen a néven szerepelt szombaton, miközben a mezén a felirat Lőrinczy, és a honlapon is így hivatkoznak rá.
Azt tudjuk a srácról, hogy hatalmas tehetség, tehát logikus következő lépésnek tűnik, ha a kérdés eldöntése végett beírjuk mindkét formulát az MLSZ keresőjébe, mert aki tehetséges, vagy úgy általában jobb a többieknél, az csak akkor nem válogatott, ha valamilyen kritérium mentén éppen nem szerethető, mint mondjuk Huszti Szabolcs. Lőrinczire 2010. augusztusa óta nyolc találatot kapunk, ellenben 2011. márciusa óta mindössze csak egyet. Úgy látszik, akkor valamiféle átmenet lehetett, mert azóta rendre az ipszilonos alakot használják, hacsak nem az történt, hogy Attila közben szerzett valahonnan egy kutyabőrt, és változtatott hozzá nevet. (Megjegyzem mi is régi lőrinci család vagyunk, de nálunk a Liptáktelepen még a cz-s alak is ritka volt a lőrinciben.)
Menjünk egy szinttel feljebb: UEFA. Vagyis az a gondolat, hogy ha valami nemzetközi tornára nevezünk, akkor ott könnyen előfordulhat, hogy a helyszínen összevetik a nevezési lapokat a személyes okmányokkal, így – mintegy sokadik fellebbviteli fórumként – végleg ki kellene, hogy derüljön a turpisság, illetve a rossz betűhasználat. Lőrinczi: 1 találat, Lőrinczy: sok.
Mi tehát maradni fogunk az utóbbinál: Lőrinczy, és reméljük gyakrabban írhatjuk le (és természetesen teljesen más kontextusban), mint a jóval egyszerűbbet.
Más: Attila lesz az egyetlen, akinél hajlandó vagyok ezek után eltérni az MLSZ jegyzőkönyveiben szereplő névtől, vagyis Zivanovic sosem lesz Zsivanovics, ahogy Lovric sem Lovrics és így tovább, mert mégiscsak Zivanovic és Lovric az igazolt játékosunk, függetlenül attól, hogy mit mond erre a helyesírási szabályzat.
A Magyar Labdarúgó-szövetség várja a hivatalos értesítést Davide Lanzafame ügyével kapcsolatban. Mint ahogy megírtuk, a repubblica.it szerint 24 játékos ellen emeltek vádat Olaszországban futballmérkőzések eredményének befolyásolása miatt – s köztük van a Bp. Honvéd olasz légiósa is.
„Egyelőre csak sajtóhírről van szó – mondta Dinnyés Márton, az MLSZ sajtóirodájának munkatársa a Nemzeti Sportnak. – Várjuk a hivatalos értesítést az ügy jelenlegi állásáról. Annál is inkább, mert szövetségünk már az átigazoláskor kapcsolatba lépett az olasz szövetséggel, illetve a hatóságokkal, és tájékoztatást kért a Davide Lanzafamével kapcsolatos hírekre vonatkozóan. Ha a sajtóértesülések megfelelnek a valóságnak, akkor a légiós nem vehet részt az MLSZ versenyrendszerében.”
Az már más kérdés, hogy mit jelenthet az, ha hivatalosan is kiderül a vádemelés ténye. Davide Lanzafame korábban úgy nyilatkozott, hogy nem áll eljárás alatt, ezért engedték őt szerepelni. Ha viszont vád alá helyezték, az más megvilágításba helyezheti az ügyét, és még egy óvási lavinát is elindíthat: kérdés, hogy a Honvéd riválisai jogosulatlan játék miatt a szövetséghez is fordulhatnak?
Valóban? Ez valami féltékenység-játék? Szeretjük nem szeretni a Honvédot, csak mert nem gondoltunk rá év elején, hogy majd jó lehet? Vagy mert a Honvéd nem a Fradi, példányszámot csak botrányokkal képes növelni, ha egyáltalán? Vagy nagyjából miért kell ezt csinálni? Most snassz gyűlölni minket, vagy legalább úgy tenni, hogy majd mások gyűlöljenek minket, és közben mutogatni a tiszta kezünket, mi csak leírtuk, mert tudomásunkra jutott.
Amúgy hazudozni, feleslegesen hangulatot kelteni minek kell? Lanzafame – asszongya a cikk jótollú szerzője – “úgy nyilatkozott”, vagyis sejteti, Lanza magának adta ki a játékengedélyét, mintha azt nem az MLSZ bocsájtotta volna ki. Mi van, kis barátom? Hogy is van ez?
2013-ban, amikor az internet lassan húsz éve az életünk része, amikor az MLSZ tagja a világ egyik legjövedelmezőbb, legprofibban felépített nemzetközi szervezetének az UEFA-nak, szóval elképzelhető, hogy ne tudjunk itthon azonnal arról, ha Lanza ellen bármi olyan merül fel egy másik tagszövetségnél (Olaszország), ami ütközik az MLSZ versenykiírásával? Ez komoly?
A játékengedélyt az MLSZ adja ki, és vonja vissza, ráadásul a beidézett cikkben Dinnyés Marci is elismerte: “szövetségünk már az átigazoláskor kapcsolatba lépett az olasz szövetséggel, illetve a hatóságokkal, és tájékoztatást kért a Davide Lanzafamével kapcsolatos hírekre vonatkozóan”, vagyis minden releváns információ birtokában döntöttek úgy, hogy Lanza játszhat, amíg. Amíg ezzel ellentétesen nem járnak el, a játékos jogosult az adott mérkőzéseken szerepelni. Pontosan úgy, ahogy azt a Honvéd már februárban leírta egy közleményében.
Nem értem az egészet. Mi szükség van erre?
A címlapi ajánlóhoz már szavunk sincs, csak hápogunk némán magunkban.
mutatok két videót, aztán döntse el mindenki, avagy bárki.
Nagy Geri a Pápa ellen:
és Nagy Geri az Eger ellen:
és akkor a hasonlóságok:
az elsőnél Vécsei megy el Baráth remek labdájával, majd sarokkal visszateszi Nagy Gerinek, aki ellövi Szűcs Lala mellett.
a másodiknál Lőrinczi megy be a védők közé, Vernesnek adja, aki sarokkal vissza Lőrinczinek Lőrinczynek, hogy továbbvigye (…) szerelik, de a kipattanóból az érkező Nagy Geri kilövi a jobb alsót.
két gól, egész véletlenül mindkettőt Nagy Geri lőtte, de nem lehet nem észrevenni, hogy ezek az akadémista srácok nagyon érzik egymást. ha úgy adódik, és egyszerre a pályán, akkor keresik a lehetőséget, hogy együtt oldjanak meg valamit, amire úgy látszik egyértelműen képesek.
eközben a Honvéd szépen felkúszott a dobogóra, és csak a sors egy kegyetlen és szerencsétlen fintora veheti el tőle, hogy 19 év után ne szerezzen újra érmet, és mi örülünk, mert talán vége a szűk esztendőknek, egy szerethető csapat alakul, beérik az Öreg munkája, nekünk termel az akadémia, és aki külföldi és marad, az sem nevezhető tölteléknek.
köszi az elmúlt heteket, már el is felejtettük milyen is volt szurkolóként a fellegekben járni.
Egy kis statisztikai érdekesség következik az igazán vájtorrúak számára: plusz/mínusz mutatók versus Bp. Honvéd. Vagyis és magyarul egy olyan adatizé bemutatása, amiből kiderül hogy egy játékos szerepeltetése mennyire van hatással a csapat eredményességére.
A mutató számítása amúgy igen egyszerű, akár házilag is elvégezhető: ha a játékos a pályán van és a csapat gólt lő, akkor minden gól után kap +1-et, ha pedig gólt kap, akkor -1-et. Ha nincs a pályán, akkor nincs semmi.
Ezeket a számokat aztán később össze lehet adni, rá lehet vetíteni az összesített játékpercekre, meg olyat is lehet, hogy megnézni, hogyan nézne ki mindez, ha mindig és mindenki kilencven percet játszana.
A tovább után ranglista, meg táblázat.
(A táblázat oszlopai: id: azonosító; játékos: értelemszerű; névtelen oszlop: kategória; szum: a pluszok és mínuszok összege; plusz: ennyi pozitív értékű meccse van a játékosnak; nulla, mínusz: értelemszerűen az előzőből következnek; össz, perc: összesített játékpercek; hatékonyság: a játékpercek és a plusz/mínusz-érték hányadosa; 90percre: a mutató kivetítése egy teljes mérkőzés idejére.)
Ha csak a legalább 500 percet játszókat nézzük, akkor Martínez (1,91!!! gól/90perc), Nagy Gergő (1,56!!! gól/90 perc) és Tandia (0,9) van a legnagyobb hatással az eredményességünkre. Hihetetlen, de ha Leandro és Geri játszik, akkor az másfél gól plusz nekünk.
A lista másik vége is legalább ilyen meglepő. A csapat kanadai táblázatán 9 pontos (3 gól, 6 gólpassz) Diaby -0,28-as mutatójával nettó statisztikai hátrány a csapatnak, és Ivancsics Gege -0,06-os értéke is azt jelenti, hogy se nem oszt, se nem szoroz a jelenléte. MaxiKing nullása nem meglepetés, Debi 0,1-e talán, ellenben Vernes 0,11-e hatalmas. Valahogy azt gondolnánk, hogy ha Ricsi pályára lép, akkor valami jó fog majd történni velünk, támadóbbak leszünk, miközben mégsem ezt mutatják a számok, inkább azt, hogy a megnyert meccsekbe érkezik vérfrissítésnek.
Amúgy ha egy bestof-jellegű kezdőt kellene összerakni az adatokból, akkor valami ilyesmi jönne ki:
Tegnap véget ért a tanév, bár még egy nagyon fontos osztálykirándulás vár a 2012/13-mas évfolyamra, egy Vas megyei erdei iskolába kihelyezett záródolgozattal körítve. A bizonyítványokat a tanári osztályozókonferencia azonban már nagyrészt kitöltötte, és az ötösök mellett sok hármast is tartalmazó félévi bizikhez képest bizony a tavasszal igen nagy elmozdulás történt a legmagasabb kalkulusok felé.
Tegnap az Eger ellen egy kötelező győzelemért sétáltunk ki a kispesti sorompó mögé, és ezt meg is kaptuk. Néhánnyal több gólt ugyan elviseltünk volna, de egy raklapnyi Lanza helyzettel most be kellett érni, viszont legalább a végén volt nagy boldogság és Kispest-család hangulat, ami kárpótlás volt az elmaradt gólszüretért. Különben is, megyünk a bronzra, ne sírjon a blogger és a szurker szája. Nem is sír… inkább vigyorog.
Kapu
A showman cséká most kevésbé izzított közönséget, sőt, amikor a tizi elvégzésére kapacitálta az ezerfejű cézár, akkor is józanul kiintett: “kösz srácok, de tudom a helyem“. Ezért tudjuk nagyon csípni a derék hálóőrt. Meg azért, amikor Vidovics remekbeszabott szabadrúgását tolja ki mesteri repülés után a jobb felsőből. Ezek mellett a pillanatok mellett egy rossz kijövetel áll a statisztikalapján, amely arány az egész évére jellemző: soha rosszabb idényt neked és nekünk, Szabi!
Védelem
Mostanában már nem nagyon lepődünk meg azon, hogy nem kapunk gólokat a meccseken, kivéve, ha néggyel megyünk Újpesten. Micsoda őrült szabályok ezek, nem igaz? És mennyire tudjuk szeretni e szabályokat! Baráth Boti tétmeccsen talán másodszor kezdhetett eredeti posztján a nagycsapatban (anno még pont egy Eger elleni haza, műfüves MK-meccsen láttam őt jobbhátvédben, a felnőtt debütjén), és annyira megszoktuk őt a kényszerposzt balhátvédben, hogy meg is lepődtünk. Magabiztos, nyugodt teljesítményén annál kevésbé. Lovresz apó, ahhoz képest, hogy régebben tudott rendesen hajmereszteni belül, most ismét középre lett rendelve, és a Győr elleni siker után zsinórban másodszor hozott le remek, hibátlan teljesítményt. Ignja kapitányzseniális, az egész idénye az volt. Amikor már épp indult volna egri kontra a kapunk ellen, valahogy mindig érkezett a cacaki tábornok egy remek becsúszással, vagy tekintélyt parancsoló, még épp szabályos odalépéssel. Remélem megtartjuk jövőre – benne kincsre leltünk… Alcibiade jól elalcibiadéskedett a bal oldalon, kullancskodásban hibátlanul, amikor viszont már építkezni kellett volna, akkor eleinte katasztrofális ostobaságokat felmutatva – aztán mikor rájött, hogy az Eger ellen belefér némi kombinatorika is, akkor már hozva biztatóbb dolgokat is – persze csak nyomokban. Összességében nem lehetett panasz e csapatrészre ma sem, mint ahogy a tavasz túlnyomó részében sem. Gratulálunk.
Középpálya
Zsiványt oly sok hozzászóló dicsérte a kommentekben, hogy most kettőzött erővel figyeltem, de annak ellenére, hogy szimpátiámat lassan végleg elnyeri, teljesítményileg továbbra sem tudok elvakult dicshimnuszokat zengeni róla. A szokásost hozta – fáradhatatlan küzdelem (hol fér el ennyi sztamina ebben a kákabélű gyerekben?), váratlanul jó és váratlanul rossz megoldások elegye. Cseréje jogos volt, de a taps is, amit kapott. Vécsei ma sem volt a csúcson 8saját maga állította magasra a mércét), de azért több jó labdát is feljegyezhettünk tőle, és az idény során Rossinál is alap kezdőember lett Supka után, ami egy ilyen fiatal játékosnál nagy szó. Ahogy a mi reményeink is nagyok vele kapcsolatban. Hidi becsülettel szűrt, a Győr elleni előre is remekbe szabott játékát most nem sikerült hoznia, a mélypont egy támadásindítás helyetti ferde hátrapassza volt, amiből, ha Boti nem eszmél gyorsan, bedobás lesz…- de alapvetően ő is sokat fejlődött idén. nem egy fénysebességű karrier az övé Kispesten, lassabb, de annál biztosabb, én mindig drukkoltam neki és most is így vagyok ezzel – alapember vagy biztos kiegészítő lehet az elkövetkező évek keretében. A cserék közül Nagy Geri a Győrhöz hasonlóan jól szállt be, Hidi fennhagyásával ezúttal a támadóbb belsőjobboldali emberként, sokszor törve be az ellenfél büntetőterületére vagy annak zónájába és egy szemfüles gólt is összehozott két másik fiatal társával. Továbbra is tartom, hogy Gergőnek a következő évek egyike lesz a nagy idénye, de az idei gólgazdag tavasza már több, mint biztató. Ahogy több, mint biztató volt Lőrinczy Ati negyedórás debütje is. A srác bemutatkozásként rögvest bekígyózott az egri tizenhatoson belülre, kísérletét meg hárította a szlovák cserekapus, ám Nagy Geri már nem kegyelmezett. Lőrinczy mozgásán, passzain a gyerekbetegség-bizonytalanságok ellenére látszik a talentum, ha felnő Vécsei mellé, jövőre ezen a poszton két saját nevelésű zseniálirányítónk lehet, el sem hiszem, el sem hiszem…
Csatársor
Hantával régi vágyunk teljesült, Diaby a kezdőben, és bár nem hozta önnön maximumát a srác, labdatartása, megindulásai és passzai rendre jó helyre mentek vagy biztatóak voltak, nem is értjük a közönség miért szidja sokszor egy emberként, talán flegmatikus attitűdje miatt… kár, érte, de úgy fest, ő már nem találja meg a számítását Kispesten. Meglátjuk. Lanzáért viszont azért kár, hogy nem marad. Az arc emblematikus csatára lett a tavaszunknak, és bár mai két góljával együtt “csupán” ötnél jár tavasszal, szerepe remek hadjáratunkban alapvető. Ilyen képességekkel támadó Bogdanovics volt itt utoljára nálunk, légiós meg Zelenka. Tőlem ennél nagyobb dicséret nem jöhet… Martinez barátunk korrekten lehorváthgyulázta ezt a tavaszt: itthon alig, idegenben viszont szórja a gólokat. (Minden egyéb összehasonlítás a kanizsai kaszinókirállyal természetesen értelmetlen, más a szint.) Gól ezúttal sem termett neki a Bozsikban, de Lanzával közös villámakcióik szép pillanatokat hoztak a szurkolóknak. A cseresorból pályára lépő Vernes ügyesen kavirnyált a szélen, majd összehozott egy tizit, amolyan trademarkos vernesricsisen: büntetőterületre betörés, szenvtelen húzás, fölborítják, sípszó… mint a DVTK ellen. Jövőre ő is oszlopos kerettag (kezdőcsapattag) lesz, nagyon úgy fest.
Kispad
Rossira nem tudok rosszat mondani most sem: a csapat kellően motivált volt, nem néztük le az Egert (a sajtótájon edzőnk külön köszönetet is mondott a hevesieknek a kiállásért és a végighajtott meccsért), próbáltunk támadólag fellépni, csak a hatékonyságon kell még kalibrálni valamit jövőre. Humorából is megcsillantott valamit, amikor az egyik ns-újságíró kérdésére (“most, hogy győzelmükkel a 3. helyre jöttek fel…“) félbeszakítólag lecsapott: “bocsánat, de amíg a Vidi nem játszik másodikak vagyunk“. Persze a humor semmit nem ér ha nincs mögötte teljesítmény, idén pedig volt mögötte, még ha a korona egyelőre hiányzik is, reméljük jövő hétvégén az is bekerül a buszunk csomagtartójába az esti órákban.
* * *
Bizonyítványok tehát kitöltve, de egyelőre az igazgatói iroda széfjében pihennek elzárva, az ünnepélyes kiosztás majd egy hét múlva, az említett erdei iskolában, Szombathelyen. Addig a kispesti kisdiákokra még egy hét figyelem-összpontosítás és komoly készülés vár, mert a vakáció akkor lesz igazán örömteli, ha még az az utolsó felmérő is sikerül. Mi innen a monitor mögül csak annyit mondhatunk: ott leszünk veletek a szombathelyi lelátókon, srácok, gyerünk! Meg kell, hogy legyen.
“Jól van. Megvan.” Kb. ez az érzés csapott meg a lefújáskor – meg még sok más is.
Sok minden más is, régi emlékek és hangulatfoszlányok, a klasszikus Bozsik-beli idényzárók, amik azt hittem, már sose térnek vissza, de tegnap egy picit megint belengte ez a szép érzés a Bozsik légterét, kicsit időutazhattunk – jövő héten pedig nem utazhatunk hanem utazni kell, mert ezt a csapatot bele kell hajszolni abba, hogy elérje azt amire egész tavasszal vár (és amire mi 20 éve várunk) – a dobogós helyet, a bronzot… Rég látott szép tavasz vár méltó zárásra – az eső felvonás teljesítve.
Alapból még mindig él bennem a régi, ’90-es évek eleji reflex az ilyen meccseink előtt, hogy “tök jó, most rúgunk egy laza négyest“, de hát ez már rég nem ilyen egyértelmű, még a gyengécske csapatok ellen sem, (és ugye régen is tudtunk betlizni, az említett hőskorszakban is ilyenkor, csak ritkábban…azóta meg sokszor). Mi, az erős csapat. De már régóta nem vagyunk AZ erős csapat. Idén sem egészen – mégis a dobogóért megyünk. Szóval a szétesett Eger ellen kötelező hazai három pont. És meg is lett – simán. És mégis… a 73. percig azért mindegyikünknek ott volt az a bizonyos zabszem azon a bizonyos helyen. Szerencsére most fölöslegesen. A csapat megtette, amit meg kellett, és utolsó hazai bajnokiját behúzva a bronz főesélyesévé lépett elő, saját kezében a saját sorsával! És ez a lényeg, semmi más.
No azért persze ne sarkítsunk ennyire. Lényeges itt más is. Lényeges, hogy ugyan továbbra is él az alaptézis, ami a Hemy-éra nagy részére, de legalábbis a Morales óta tartó időkre igaz: “nagy” csapatokat előszeretettel ütünk meg, gyengébb ellenfelek ellen, ahol nekünk kéne szabni a fazont, szenvedünk. A tegnapi meccs is jóval nyögvenyelősebbre sikerült, mint a Fradi, Győr vagy Újpest ellni tavaszi szép győzelmeink. De hoppsza, álljunk csak meg! Végül sikerült, és ez a kulcsszó! 3:0-ával. És lehet ez az Eger a padlón, ez akkor is örömteli! (Ennek ellenére a probléma él, ezt meg kell majd oldania Rossinak jövőre). Örömteli a meccs közben néha-néha, a lefújás után pedig percekig tapasztalt hangulat, ami nekem nyomokban már a korakilecveneseket, de legalábbis a ’96-os kupagyőztes idény kulisszáit idézte. Tapsoló kanyar és korzó, a stadiont körbepacsizó játékosok, mezrablások, aláírás-osztogatások (Vécsei, Nagy Geri, Kemenes Szabi, Vernes Ricsi, Ignja…) – gondolták volna fiatal akadémistáink, hogy bemutatkozásukat követő 1-2 éven belül a csapat húzónevei lesznek a szurkolói szívekben? Szép start, reméljük, nem romlik el. E meccsvégi képek, és a felbillenő pálya, a kidolgozott sok helyzet, a lelátó “úgyis mindjárt lövünk egy pár gólt” hangulata teljesen visszavitt a gyerekkoromba, és ezt köszönöm, mert jól esett.
Jól esett, és bearanyozta (bronzbarnára festette? azt remélem majd jövő hétvégén!) az egész hétvégémet – hétvégénket. Tegnap este még obligát BL-döntő nézés, utoljára 2001-ben nyert kedvenc csapatom, mert akármekkora nagy bohócliger vagyok, de azért van külföldi kedvenc is, szóval meccsnézés, és nagy csatában, 12 év után ismét az egyik európai főkedvencnél a BL-serleg, eufória Münchenben, és én is nagyon örülök, hogyne tenném, régi kedvencek a bajorok, még a ’94-95-ös, Scholl-os, Witeczek-es, Kreuzer-os, Sternkopf-os, Strunz-os, Zickler-es keret óta kedvelem őket, nem a mostani hype tett bayernessé, szóval mondogatom is magamnak, hogy “micsoda remek nap, BL-győzelem és Honvéd-győzelem“, és ekkor jövök rá, hogy még a BL-döntő alatt is, a konfettiesőtől és vakuvillanásoktól szikrázó Wembley képei alatt is a fejem igazából a Bozsikban jár, meg gondolatban már Szombathely fele buszozok, mert lehet BL-győzelem ide, “SuperBayern, Deutscher Meister” oda, ott mindig csak szimpatizáns leszek csupán, a távoli műértő műkedvelő, én kispesti arc vagyok és maradok mindörökké, és ezért van az amit sokan fel sem fognak szerintem, hogy Robben csodapörgetésénél, aminek amúgy úgy örültem, hogy két méterre ugrottam helyből a fotelomból (a fotelból: itt a kulcsszó), szóval lehetett ez a gól akármilyen csoda és akármennyire szurkoltam Arjennek, hát ezerszer többet ér a szívemnek Lovrics egy kókadt melléfejelése, vagy Nagy Geri előretörése, az, hogy Lőrinczy személyében egy újabb tehetséges irányítókezdeményt láthattam tegnap, és az, ahogy Kemi kitornássza Vidovics szabadját.
Nem vagyok normális?
Hát nem nagyon. Az nem. De KISPESTI az vagyok. HONVÉDOS. És erre most megint büszke lehetek kicsit, nem stigmaként ég rajtam a jel, mint a sötétebb években.
Szóval jövő héten Szombathely, jön a mi BL-döntőnk, csak azt bronzmeccsnek hívják és a Wembley-nket Rohonci útnak. És a sikerért a Bayern tegnapi sikerét is odaadnám…
valamelyik sportoldal hozta le ezt a címet a minap. röhögtem rajta egy nagyot, és fájt, nagyon fájt, főleg toroktájékon, mert kissé sikerült lebetegedni. neocitran, neocitran, torokfertőtlenítő vegyespálinka, neocitran, alvás, izzadás, alvás, hiszen hazai idényzáró szombaton (ma) az eger ellen, aztán vagy lesz, vagy nem.
úgy látszik lesz, és úgy látszik mészárossal a padon, és mi örülnénk, ha kiállnának, szeretnénk a pályán búcsúzni a bozsiktól, hogy jövő héten megszállhassuk szombathelyt, savariában röpítve vissza magunkat a bronzkorba.
nekem most ennyi, inkább egy újabb neocitran, egy tál zsenge húsleves (kivételesen erős pista nélkül), mert bár a bl mai döntőjéért nem tennék egy kanyi lépést sem, hogy sürgessem a gyógyulásom, egy honvéd-eger az teljesen más leányzó, teljesen más fekvéssel, illetve tájolással.
négykor ott.
(mellékesen a stadion bejáratánál feszülő plakát szerint ma megünnepeljük a 20 évvel ezelőtti bajnokcsapatot, ami mindmáig az utolsó.)
más: fél négy magasságában indulnák itthonról, addig még van néhány óra, tehát ha valakinek egy közepesen fejlett két-három napos taknyosságra/torokfájásra van valami remek népi gyógymódja, ne habozzon, tolja be kommentbe, mindent hajlandó vagyok elvégezni/kipróbálni amihez adottak itthon a feltételek, hogy jobban legyek! köszke.
tegnap megígértem, hogy lesz még szó arról, mi van akkor, ha a maradék két meccsünkön 0, 1, 2, 3, 4 avagy 6 pontot szerzünk. ez következik most.
lenullázva
mire elég a semmi? valószínűleg pont arra, amit a neve is mutat, vagyis az égvilágon semmire. pontban ugyanott állunk, mint az mtk, csak épp ők még játszanak a győrrel (indifferens igazából jelenleg), és a lokival, ami viszont már nem. elmagyarázom: ha mi nulla, akkor ott mindegy az eredmény, bukunk. ha döntetlen, akkor az mtk mindenképp előz, ha pedig a debrecen nyer, akkor ők. és a fradiról még nem is beszéltünk, szóval a nullás esetet hagyjuk, mert az könnyen lehet akár hatodik hely is.
egy pont
vagyis összesen 49, ami csak akkor valami, ha az mtk kikap győrben legalább kettővel, és a debrecennel döntetlent játszik, aki viszont kikap a fraditól, a fradi pedig a kaposvártól. elég hosszú láncolat, összesen négy meccsnek kellene a szánk íze szerint alakulnia, és az sok, mert elég ha egy nem. a lényeg, hogy egy pont is elég lehet a bronzhoz, csak nem egyszerű, inkább nem kéne erőltetni.
két pont
egy újabb vadul is elsülhető eset, ha nem sikerülne megverni az egert, ami pedig még az újpestnek is ment, igaz, kellet hozzá egy jó balajcza. a két pont az ötven, vagyis félszáz, tehát: az mtk max egy (különben a gólkülönbségük jobb maradna), a loki max három (négynél már több a győzelmük, többnél meg a pontszámuk), a fradi pedig max négy, de lehet öt is, csak annyit nem leírt két meccsen szerezni.
lefordítva mindez úgy hangzik, hogy a debrecen veri az mtk-t, aki nem nyer a győr ellen, miközben a fradi veri a lokit, és kikap vagy ikszel a kaposvárral. szinte ugyanaz, mint az előző eset, inkább hagyjuk ezt is.
három pont
vagyis mondjuk az egert elverjük, de a halitól kikapunk, és így lesz 51 pontunk. nyugodtak még így sem lehetünk, mert találni olyan konstellációt, hogy a végén szomorúak maradunk. nézzük tüzetesebben át.
az mtk-nak engedhetünk három pontot, de akkor eggyel javítanunk kell a gólkülönbségünkön, miközben a debrecen nem nyerhet kettőt, a fradi pedig mindegy. a legjobb az lenne, ha az mtk kikapna győrben, majd a végén nyerne otthon a debrecen ellen, amire azért van egy nem kicsi sansz. hejehuja, örülünk, bronz (bár azért kicsit számolunk is, nehogy a gólok száma bezavarjon.)
négy pont
kacifántos. szélsőséges esetben az így elért 52 pont akár még az ezüstre is elég lehet, ha a videoton csak egy pontot szerez, és tizennégyet ront a gólkülönbségén, továbbá a debrecen nem nyer kettőt (több lenne úgy a győzelme), vagy az mtk (több lenne a pontja), netán az mtk nem szerez úgy négy pontot, hogy a góldifijét legalább megtartja.
hat pont
a legkönnyebb eset. ilyenkor csak egy dolog számít, mégpedig az a lehetőség, ha az mtk is kettőt nyer, mert akkor a gólkülönbség fog dönteni. jelenleg nekik jobb eggyel, de mi többet lőttünk, vagyis a két meccsből legalább eggyel jobban kell kijönnénk úgy, hogy a lőtt góljaink számánál nem vág öttel többet az mtk. ez elég teljesíthetőnek tűnik (feltételezve, hogy a két győzelem megvan), mert az eger és a haladás nem a győr és a debrecen. ez a tükörsima bronz legjobb esete.
hogy ezüst legyen, ahhoz legalább kell a videoton nagy gólkülönbségű veresége mondjuk a kecskeméttől, vagy csak egy sima vereség, és még egy, netán egy döntetlen a pécs ellen. netán ugyanúgy valószínűtlen, ahogy a négy pontos pontnál, inkább nem is számolunk vele, csak a tisztesség kedvéért írjuk le, mint lehetséges esetet a teljesség oltárán áldozva néhány kósza karaktert.
summa summárum
az a nagy harci helyzet, hogy egy pont is elég lehet a bronzhoz, és akár úgy is alakulhat, hogy a maximális hat is kevés. ha esélyeket kellene tippelnem, akkor valami ilyesmire gondolnék százalékosan, elégségre értve:
1 pont: 0% az esélye, hogy így alakuljon
2 pont: 0% az esélye, hogy így alakuljon
3 pont: 25% az esélye, hogy vagy csak az egert, vagy csak a haladást verjük meg
4 pont: 60% esélyt látok arra, hogy az egert elverve (legalább) ikszelünk szombathelyen
6 pont: 60% ez is, vagyis részemről az van, hogy a legalább négy szerzett pontos szcernáriókban gondolkodom, ami nagy eséllyel elég is lehet az áhítottra.
Megvertük a Győrt, maradt két forduló, pontra azonosak vagyunk az MTK-val, hárommal állunk a Videoton mögött, kettővel a Loki, hárommal pedig a Fradi előtt. Sorsunk a kezünkben, ezt mondogatjuk már egy ideje, de hogy mennyire és milyen feltételekkel, annak csak most jártunk utána.
Vagyis mi van akkor, ha végül ugyanannyi a pontunk, netán behoznak minket? Mi számít, mi rangsorol?
8. A bajnokság helyezéseinek eldöntése
A) A bajnokság végső sorrendjét (helyezés) a 30 bajnoki forduló mérkőzéseinek eredményei döntik el.
B) A helyezések az összpontszám alapján kialakított rangsor szerint kerülnek meghatározásra.
C) A mérkőzés győztes csapata 3 pontot, döntetlen eredmény esetén mindkét csapat 1-1 pontot kap. Vereség esetén a csapat nem kap pontot.
D) A bajnokság első helyezett csapata a legtöbb pontot szerzett sportszervezet, utolsó helyezett csapata a legkevesebb pontot szerzett sportszervezet.
E) Azonos pontszám esetén a sorrend az alábbiak szerint kerül meghatározásra:
a bajnokságban elért több győzelem;
a bajnoki mérkőzések gólkülönbsége;
a bajnoki mérkőzéseken rúgott több gól;
az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzések pontkülönbsége;
az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzések gólkülönbsége;
az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzéseken az idegenben lőtt több gól;
a bajnokság fair play értékelésében elért jobb helyezés;
Az MTK-val darabra ugyanannyi a győzelmünk, döntetlenünk, vereségünk, tehát ha a következő két fordulóban ugyanannyi pontot gyűjtenénk, akkor a gólkülönbségen fog múlni. Nem számít, hogy kétszer is elvertek minket, csak az a fontos, hogy jobb legyen a góldifink, vagy ha ugyanannyi, akkor mi rúgjuk a többet. Jelenleg az MTK +12, mi +11, de van még egy Egerünk, amit illenék megszórni, hogy ne legyen gond. Lőtt gólokban 46-40-re megyünk, amire azért nem kéne reszkírozni, mert a negyedik pontoktól lefelé az MTK kezd jobban állni. (Ilyenkor fáj nagyon az Újpesten a végén bekapott kettő, és az ETO ellen kihagyott másik tucat.)
Mellékesen a Videoton már csak akkor lehet meg, ha pontszámban előzünk, vagyis, ha mi kettőt nyerünk, ők pedig legfeljebb két pontot szereznek, ami valószínűtlen. Amúgy szélsőséges esetben elég lehet a két győzelem akkor is, ha Vidi egyszer nyer, egyszer veszít, de akkor nekik nagyon ki kell kapniuk a Kecsótól, vagy a Pécstől, miközben nekünk keményen meg kell szórnunk az Egert és/vagy a Halit, hogy ledolgozzuk a tizennéggyel jobb gólkülönbségüket.
Lefelé nézve a Lokitól kell kicsit félnünk, a Fraditól nem. Kezdem az utóbbival, mert az az egyszerűbb. Nekünk 14, nekik 12 győzelmük van, tehát nagyjából kétszer kellene kikapnunk, hogy visszaelőzzenek három pont fórból. Ilyenkor jó egy szezonvégi és hazai Eger. (Pontosabban és precízebben: a Fradinak néggyel kell több pontot szereznie két meccsen, mint nekünk, hogy elénk kerülhessen.)
A Debrecen nehezebb dió. Két pont az előny, a győzelmek száma pedig ugyanannyi, ráadásul a gólkülönbségük is jobb hárommal. Játszanak még a Fradival (otthon) és az MTK-val (a Hungárián), amiből nekünk elég lenne, ha csak egyet nyernek meg, és az nem feltétlen baj a könnyebbség kedvéért, ha mondjuk az MTK ellenit. Úgy pont minden klappolna, és úgy ahogy mi szeretnénk.
Maradt még néhány bekezdés, amit most illenék megírni, de inkább majd holnap. (Mire elég ha 0, 1, 2, 3, 4 vagy 6 pontot szerzünk a maradék két meccsen?)
Most legyen elég annyi, hogy tisztáztuk a versenykiírás vonatkozó részeit.
A meccs előtt nekem csak egy kívánságom volt, egészen pontosan az: hadd folytatódjon még egy kicsit ez a kegyelmi állapot, amiben most vagyunk, hadd álmodjunk tovább, hadd maradjon meg az esély a dobogóra. Bármennyire is ellentmond a tényleges erőviszonyoknak ez a helyzet, ha már ott vagyunk, hadd maradjunk ott a végén is, vagy legalábbis az utolsó pillanatig – de ezt a félmondatom felejtsük is el, mert már én is úgy vagyok vele, mint Rossi mondta a sajttájon, hogy evés közben jött meg az étvágy és ő már csalódott lenne, ha nem jönne össze Európa, és belegondolok, és én is csalódott lennék és nekem is rohadtul fájna, mint sokunknak, szurkolóknak, hát igen, ilyenek vagyunk, mi szurkolók, örök telhetetlenek, és most nem is annyira magunkat sajnálnánk a lehetőség miatt, amit elszalasztanánk, hanem ezt a keretet, amit nagyon megszerettünk és ami megérdemelné a mesébe illő zárást… és ezek után jött a Győr meccs, és az álom folytatódik…
És ezzel le is írtuk a lényegi elemét a tegnap estének, szinte kár is a további szócséplésért. Hiába nyert a Vidi a hétvégén, hiába jött fel ránk a Debrecen, az MTK viszont kikapott, mi a nyakukon, mert be kellett húzni a Győr meccset és behúztuk, nem is tudom mikor volt utoljára ilyen, hogy valami nagyon kellett és jött is az, ami kell… a tavalyi bajnokságvég arról szólt, hogy hogy nem élünk sorozatban az esélyekkel, aztán a végén épphogy – ehhez képest most fordulók óta veretlenség, sőt, győzelmek, nyerünk Újpesten, ahol tényleg nagyon ritkán, leverjük a Győrt, akit mostanság itthon alig-alig, de most kellett, hát megcsináljuk… kezd is gyanús lenni ez a tavasz, biztos a Kispestemet látom? De hát nagyon úgy fest: igen.
A tegnap amúgy inkább tipikusan Honvédosan indult: meddő mezőnyfölényes, tompa első félidővel, helyzetekig is alig eljutással, és úgy tetszett, ez a tartalékos (persze így is erős) Győr a második félidőben bever kettőt, és vége. Ehelyett a második 45 perc megint hihetetlen lett, nyomó csapat, kapu elé szögezett Győr és megérdemelt siker, egy kis ürömmel az örömben, mert mi szükség volt 11 a 9 ellenében a végén az időhúzó tologatásra hátul? – de most ezt a baklövésünket borítsa jótékony homály. Ami viszont ne borítson homály, az a hangulat, ami a második félidőben ülte meg a stadiont, szurkolás mindkét oldalon, kanyar is, korzó is, olyan ritkán van ilyen sajnos, hát ez óriási feelin’ volt tegnap…! Szóval a lényeg: megérdemelten és teljes joggal maradt a három pont a Bozsikban, a már-most-bajnokcsapat ellen, ami minden körülmények közt megsüvegelendő, innen is egy nagy gratula a srácoknak és Rossi mesternek, mi pedig álmodjunk tovább – előtte pedig jöjjenek az értékelések.
Kapu
Szabinak megint hasonló volt a helyzete, mint Újpesten: a védelem jól takarított, győri helyzet alig, igazából egy nagy léc alóli mentése volt kapusunknak és slussz – megint maradhatott ereje közönséget izzítani, a végén pedig drukkolást megköszönni, ismét alsógatyára vetkőztetve – szegénynek az összes pénze rámegy így a tulajdonosi “mezeket ki nem adunk!” ukáz miatti utólagos anyagi ellentételezésekre, mégis bevállalja – true arc! Védelem
Tandia hiányától féltünk a meccs előtt, de kiderült, kár volt, a győri második sor nem állította megoldhatatlan házi feladat elé a hátsó sorunkat. A bajnokság végére különben is szépen összeérett ez a csapatrész, mint Faterom körözöttje 1-2 nap alatt, ha nem falja fel azonnal az ember. Ha nincs az Újpest elleni utolsó pillanatok beli kiengedés, kapott gól nélkül állnánk majd’ egy hónapja… Tegnap Ignja vállalta magára ismét a hősies mentések zömét, de ezúttal Lovresz bátyó is hibátlanul teljesített mellette, néhanapján még előretörésre is vállalkozva, mikor a Rába-partiak már megfogyatkoztak. A Királybecsülettel dolgozott hátul, elpilledéséig egész szép párharcnyerési szaldóval, ám megfáradása után jogos volt a csere. Boti pedig ismét a csúcson, az idény egyik nagy nyeresége ő, ezúttal is remek védőmunka, és sokáig azt hittük gól, ám Lanza belepiszkált a fejesébe, így csak a kanadai táblázaton suhant előrébb a jó Boti. Mondom, jövőre Pascariu lapát, még 1 jó csere-középhátvéd és egy pótbalhátvéd igazolva + 2 akadémiás alabárdos a szélekre és ez egy bajnokesélyes védelem lehet. Nem, nem ittam…
Középpálya
Bizony e szekciónk is szépen vállalhatóra hízott a szezon végére, bár sokszor még mindig úgy érezzük, ha valahol, hát itt vagyunk picit lukasak, vagy legalábbis rövidek keretileg. Zsiványhetek óta erőn felül teljesít, de az a baj, benne nagyon nincs is több, és ez a hajtós, ám szürke játék mondjuk egy középcsapatos vagy kieső-közeli Honvédba elég lenne évekre, jelenleg jobban örülnénk egy jobban passzoló és lövő játékosnak. Nem bántásból írom, megkedveltük Borist is, persze, jó gyerek, csöndes, szerény, de akkor is ezt érezzük. Ennek ellenére a tegnapért (is) jár neki (is) a taps. Vécsei most kicsit haloványabb volt, nem jöttek a tért ölelő labdák és a nagy meglátások sem, persze rossz sem volt, hiszen azért rendesen megküzdött a győriekkel középen. Hidi viszont… Patrik eddigi legjobb kispesti meccsét játszotta! Már az első félidőben folyamatosan dicsértem jó szereléseit – végre keményen, nem lepattanva az ellenfelekről…, illetve meglepően jó arányban érkező jó indításait. És nem maradt abba a lendület a második 45 percre sem! Átlövés, amit még kitol a kapus, aztán egyre több feltűnés elöl, mi van ezzel a Patyával, mit adtak neki a meccs előtt…? És igen, jön a kapáslövés, púposodik a győri háló pont ott, ahol Piroska is kilőtte a sarkot a ’96-os kupadöntőn, a Kanyar és a Korzó hangja szimultán robban, Patrik nyakában a csapat, a hangulat pedig “ON”-ra állítva. és meccs végéig szól a “Csak a Kispest” meg a “Maaaaarcooo Rossiiii“… és mindezt egy Hidi gól hozza el? Végre! Szürreális egy szezon, nem igaz? A középpályára érkező cseréink közül Nagy Gerijátéka ezúttal nagyon tetszett, egyre jobb a srác, a következő idény lehet majd az igazi bebetonozódása a kezdőbe, de látnunk kell, hogy most akkor jött, amikor a Győr már fogyatkozva volt, így volt tere Gerinek előremenni, és támadásban ő sokkal izgalmasabb, mint szűrőként. Egy szó mint száz, jó volt nézni őt, amikor a győri hentesiskola egy eminense pedig lerúgta, egy emberként aggódott mindenki, de szerencsére nem lett baj… Diarra biztosítani érkezett a végére, Hanta szerint -ezt muszáj ideidéznem tőle- “van neki valami skillje, ami jó, csak azt nem tudom még mi az“. Hát igen. Mindenesetre most nem volt a baj az öreg Drissával, kicsit olyan Zsivány II. nekem ő, egy szürke, megbízható arc, akinél hosszabb távon több és jobb kéne, de a semminél/agymeresztő légiósoknál valamivel jobb. Meglátjuk.
Csatársor
Azt hiszem itt elég annyit mondanom: az egyénieskedésekkel együtt a 45. és a 80. perc között úgy éreztem, 2001 tavasz és 2007 után ismét van csatársorunk. Mármint nem csak papíron…hanem a szemnek is nézhetően! Lanzavisszatért, néha önzőzött, még többet passzolt viszont, Martinezzel néha nagyon megvolt az összhang, az a bizonyos ihletett szikra. Nem ez volt amúgy az olasz reklamálócsászár legjobb meccse Kispesten, a végén sok rossz döntést hozott, de labdatartása és jó asszisztjai alapvető elemét képezték hatékony attakjainknak. Martinezelképesztő formát mutat az év végére: továbbra is tartom, hogy messze nem a legjobb csatár a keretünkben, képesség alapján Lanza, Dél és Diaby is előtte van, de játszatni kell, mert önbizalma az egekben, cselezni nagyon tud, gyors, és ez a 3 dolog olyanokat eredményez, mint a hatalmas kapufás suvasztása, vagy a két embert egyszerre befűzős önátfűző csele a második félidőben… hihetetlen forma, hihetetlen idény. Csamikánk viszont halovány volt, jó passz vagy beadás nem nagyon jött tőle, pedig ezért teszi őt a szélre Rossi. Cseréje Vernes Ricsi lett aki ügyesen húzogatott a jobb oldalon a rendelkezésre álló időben, szemmel láthatóan elvezve a játékot. Nem hinném hogy mellélövök vele, jövőre ő is alapember esélyes lehet Lanza majdani távozásával elöl, ha Tchami lessz az ellenlábasa, azt a párharcot könnyen nyeri majd. Egyre több kispesti a kezdőben, a padon… szép kép.
Kispad
Fölösleges írnom bármit is, a közönség verdiktet mondott tegnap, a tar taljánt percekig éltető kórus és vastaps képében, amire még az amúgy magának valónak tűnő Rossi is kiintett a publikum felé, sőt, a sajtószobában elmondta, edzőként ő még ekkora szeretet nem kapott, meg is van lepődve rendesen. Mi is, jelentem, még pedig azon, hogy milyen szisztematikus melóval és mit hozott össze ebből a keretből (hangsúlyozottan a magyar “élcsapatokkal” való összevetésben) idén. Tudatosan készültünk a Győr megverésére, és az első félidőben óvatosabb, majd a másodikban egy őrült támadássorozattal a vágyat siker is koronázta – Rossi megint jól komponálta meg a hadrendet. Év elején én még nem tudtam hova tenni a furcsa gesztusokat és csapat-összeálításokat produkáló olaszt, de a Fradi meccs óta én is megtörtem – rég voltam ennyire elégedett egy edzővel való hosszabbítás híre kapcsán, mint most. Az a mondata pedig, hogy “látni, kell, hogy azok a játékosok, akik hittek benne, itt vannak a keretben a szezonkezdet óta és köszöni nekik az éves munkát, aki pedig kihullott, kihullott“, külön 10/10 pontos nálam, ezt nem is kell külön magyaráznom azt hiszem. Szimpatikus csapat épül a keze alatt, és ez most nagyban köszönhető neki. Szép munka!
* * *
Az álom tehát tovább él, és annyira, de annyira jó lenne, ha két hét múlva a 8-as úton hazafele örömmámorban úszva autóznánk haza Szombathely felől, azon polemizálva, hogy ez a bronz mivé is lehetett volna ha még szerencsésebben alakulnak a dolgaink… merész, tudom, hisz még az érem sincs meg és semmi garancia nincsen rá… de annyit álmodtunk már, igazából 20 éve csak álmodozunk, egyszer teljesüljön is be a vágy… Álmodjunk hát tovább, zárásként pedig a keddi DM koncert előtt a zenekar ide vágó dalával búcsúzunk ebbéli hangulatunkat megjelenítendő.
