Lehet fanyalogni, csak nem érdemes. A 2006-ban rajtolt Hemingway-korszak második legjobb őszét (őszi szezonját) zártuk idén Rossi mesterrel. Nyilván nem tartunk még ott, ahol 2007-ben, egy nyomasztó Tatabánya elleni vereség után, amikor elhittük, összejöhet a régenvágyott tizennegyedik. Naptári éves bajnoki cím, de a végén egy kegyetlenül kiábrándító tavasz és nyolcadik hely.
Aztán ott volt a tavalyi ősz, Supka összerakott Torghellével, Daniloval, Abassal vagy akár Zelenkával, Botissal egy remek kis kezdőt, a negyedik hely teljesen jogos volt, minimum. Az pedig csak egyéb jellegű furcsaság, hogy a mostanit megelőző mindkét eredményt Supkával sikerült összehozni.
2010/11 is jól indult, Moralesszel vertünk mindenkit aki számított, de kikaptunk bárkitől aki nem, hogy végül a mester egy újpesti zakó után lemondjon, átadva helyét a kietlen középmezőnyben való lubickolásnak.
A többi évet inkább hagyjuk, volt, hogy kiesőhelyen álltunk, volt, hogy oda tartottunk, tapintható volt a koncepciótlanság, a keret milyensége, és teljes kilátástalanság, amíg nem jön valami tabula rasa. Jött.
Idényzárók a Hemingway-érában:
2006-07. Bp. Honvéd – Vasas 0-1 Tóth I. – Schindler, Debreceni (Baranyai), Pomper, Vincze Zoli – Dobos, Genito, Mészáros (Zana), Diego – Disztl (Koós), Hercegfalci edző: Supka Attila
Dolcettivel indultunk Csepelen, majd 15., kiesést érő hely az őszi szezon végén, aztán Supka és egy remek tavasz után 8.
Pölővel hiába indítunk jól az Intertoto-kupában, a bajnkságban szenvedés, az őszi 11. hely után tavasszal már Sisával maradunk bent egy megalázó 13. hellyel.
2009/10. FTC – Bp. Honvéd 0-0 Tóth I. – Takács Ákos, Vukmir, Botis, Hajdú Norbi – Nagy Zoli (Abass), Horváth Adrián (Moreira), Hidi, Diego – Hrepka (Zsolnai), Palásthy edző: Massimo Morales
Bármekkora szerelem is legyen Sisa Tibi, egy 14-16. helyen töltött ősz alatt mennie kellett. Morales köszönte szépen a nyári selejtezést, majd befejezte a művet, és egy lecserélt kerettel végül kilencedik.
Morales lemondott, Szalai Laci beugrott a tavaszi Supkáig. Amíg volt pénz és edző, addig élmezőny, illetve annak közelében, de így folyamatos zuhanás, végül az őszi nyolcadikat egy évvégi tizedikre cseréljük.
A poszt címében leírt egyenlet nem kicsit hatásvadász, ezt beismerem, nyilván nem echte italienische játékgyilkos védekezést láthattunk a meccs nagy részében, a catenaccio meghatározás pejoratív felhangú felhozatala inkább most Rossi majsztrónak szól, aki addig mantrázta a mi mindig 3 csatárral támadunk örökbecsűt, hogy már mi is kezdtük elhinni, ám az éveleji Tchami-Diaby-Dél tényleges támadósorhoz képest ma már Dél-Abass-Gege(??) csatárszekcióval indítottunk, mögöttük védekezőbb jellegű vagy feladatot kapó játékosokkal – így már csak nevében 4-3-3 a hadrend. Sőt, Hanta szerint (akinek sufnituning címképemet személyesen ajánlom) ráadásul igaz a 3 csatár, csak mellé 7 védőt tol a mister, szóval érdekes az ügy (nyilván ez is sarkítás, értséteki ki a lényeget). Az viszont, hogy ma a vezetésünk után is inkább hátrafele passzolunk, hát az már nagyon nem az igazi. Gyors értékelés, mert holnap korán kelünk, lehet hogy lesz bővebb beszámoló is holnap ha hanta tolla bepörög, ha nem, akkor meg kaptok tőle valamikor valami statisztikát, azt úgyis olyan ütemben szüli, mint Horváth Fecsó kecsótréner a pofonfarázós nyilatkozatokat! Cheers!
Kapu
Szabi azt hozta amit az Eger ellen, azzal a különbséggel, hogy ezúttal a “biztonságot és erőt sugárzok” feliratú pólóját nem volt elég megmutatnia az ellenfél támadóinak, kellett egy hatalmas védés is Simon Ádám löketénél. Ezt a Szabit tudjuk nagyon imádni, a bravúrkapust. Örömmel látjuk, hogy végérvényesen a régi a hálóőrünk.
Védelem
Azt kell hogy mondjam, ez a csapatrész ma nem volt rossz, sőt, a legkevesebb kritika őket érheti. Legkevesebb? Szinte zérus! Lovrics mondjuk bűn lassú volt ismételten és beadásai sem jöttek (itt most tegyétek fel a szokásos, “Lovresz pihenjen egy meccset és jöjjön Moga vagy Boti” lemezünket), viszont a Rejtő-regénybe illő belsőpáros, a szerb idegenlégiós káplár és a szpáhi őrmester kettőseként funkcionáló Ignja-Tandi duó ismét magabiztosan, tisztán és eredményesen intézte hátul az intéznivalót. Botika meg Botika, totálisan megbízható védőjáték, jó előretörések és egy olyan esernyőztetett alázás az egyik vasi támadó ellen, hogy a publikum besírt. Én is besírok ha egyszer más magyar csapatban kellene viszontlátnom őt.
Középpálya
Ez az a sor, ahol Rossonero mesterünk év eleje óta variál,hol beletrafálva a jóba (kezdeti Zsiva, professzionalizált Marshal Mufi, Gege időben pihentetése majd reaktiválása), máskor meg ordas butaságokat művel (Vécsei posztpazarlása, Odia és King erőltetése). Ma a Nagy Geri-Vernes cserékkel sikerült leamortizálnia a meccs végére az amúgy is halovány középső szekciót, így kvázi általános vélemény volt a korzón hogy mai meccselése pontjainkba fáj. Hidi ma is okés volt, mostanában beállt egy keveset villantó, igaz keveset is hibázó, amolyan Mufi 2.0 szabadprogramra, ami nem rossz, de a képességei alapján még mindig azt mondom, hogy több van benne, remek lövései, amikre képes, nem tudom miért csak Miro-reloaded eszetlen durrogtatásokban manifesztálódnak… Vécsei bal oldalon, no comment… egyszerűen nem értem, miért nem látja be a talján, hogy nem ez a helye. Amikor véletlen középre kerül, akkor ma is gólpasszal felérő zsugát adott Délczegnek, a második félidőben pedig Gege keveredett ki balra és szolgálta ki a középen érkező Bálintot, az eredmény egy remek gól. Erre Rossi visszaküldi balra. Jó reggelt… Gege sajnos ma is sokszor eltűnt a mezőnyben, viszont megint adott gólpasszt, és néhány borzalmas szöglet és passzkísérlet mellett ismét voltak értékelhető zsugái. Nem őt hoztam volna le, annyira nem is tűnt fáradtnak, mint szokott volt…no mindegy. A Király kezdőcsapat-tagságán (már reflexből) húztam a szám, de a mélynövésű frizurabajnok ezúttal rámcáfolt: az Eger elleni második félidős fordulatszámával kezdett, több jó elfutása és mezőnybeli passza is volt, a második félidőben pedig, már bocsánat, de konstans szopatta Halmosit, akinél látszólag kezdett is elgurulni a gyógyszer, ezért is sajnáltam Ikenne sporttárs pont akkori lecserélését (bár kissé húzta a lábát, lehet ám, hogy megsérült). Szóval még az is elképzelhető, hogy a csöppnyi Uralkodó tényleg királlyá avanzsál Kispesten? Ha így folytatja, talán… A második félidő végi cserék, azaz Nagy Geri és Vernes is ide szálltak, be, sajnos egyik sem váltotta meg a világot. Gergő dettó a 2010-es debütfélévét hozza: bátortalanka, bár több mozdulatában ott pislákol a biztató jövőkép, jó lenne, ha most nem csak tavasz végére melegedne majd be. Benne legalább egy Baráthbotis pályaívet látnék… Vernes Ricsi álmoskásan és szabálytalankodva kezdett, majd megrázta magát és több jó kapura törést is lehozott, ha kevésbé önző, akkor ma gólpasszkirály lehetett volna, így csak az uccsó 10 perc flúgosfutamos töketlenkedéséhez tette hozzá névjegyét. Pedig Ricsiben egy-egy nagy passz vagy gól mindig benne van.
Csatársor
Abass kevésszer került a szélre, ami pedig az igazi terepévé érett a Bohócligában az elmúlt években. Középen sajnos kevéssé hatékony, és ma is hiába küzdött becsülettel, pont az erősségét nem tudta kamatoztatni. Dél olyan volt mint idén általában, gyors, nagy küzdő, sajna kevés helyzettel, de mivel abból a kevésből 1-1-et általában bever (vagy ha nem, hát egy tizit), így lekapását korainak véltem (ha csak nem sérülés volt az ok). Váltótársa, Diaby tipikusan az az arc, aki úgy 30 perc alatt pörög fel üzemi hőmérsékletre, így a mai penzum pont nem volt elég neki, pedig a legkraftosabb csatárunk a keretben, már többször leírtuk, hogy Danilót is veri a szemünkben – több idő kéne neki, Rossi úr. (Tudjuk, most sérülésből tért vissza, de az észrevételünk általános érvényű.)
Kispad
A középpályás húzogatások miatt már fentebb megfeddtem edzőnket, aki a sajtótájon a cseréket és a “csak” döntetlent is azzal indokolta: elfogytunk kissé a szezon végére, csak ifik ülnek a padon, “csak” Nagy Gerit és Vernest tudja beküldeni, nincs elég felnőtt a keretben (kicsit Supka pécsi sirámaira hajaz ez nálam: ha év elején belemegyek a sok félsérült légiós, sok fiatal jellegű keretbe, akkor miért a csodálkozás hogy a squad nagy részét juniorok teszik ki?). Mindegy, végül is érthető valahol az olasz indoka, még ha furcsa is. És végül is 5. helyen zártuk az őszt, lehetett volna ez sokkalta rosszabb is, meg kicsivel jobb, szóval végül is reális az eredmény, úgyhogy be is fejezem az okvetetlenkedést, és itt most legyen elég egy kérés: csak egy pár játékos kapcsán fejezzük be a nem odaillő poszton való jegelést, és én leszek az első aki kiengedi a lanolinos fürdőhabbal dúsított meleg kád vizet a következő meccseket követően a mesternek.
Szeretem a Haladás elleni meccseket, mert akkor mindig van valami, ahogy azt már többször is megírtam ide, ezért most beharangozóként csak annyit, hogy Kenő száműzve a keretből (tavaly sem játszott ellenünk az ugyanígy novemberi fagyoskodóson), mert Artner szerint viccet csinált Artnerból, és az rombolja a mára csak nyomokban megmaradt tekintélyét.
Nálunk Lovric visszatérhet az öt piros után, és felkészül a két négyes, Ignjatovic és Baráth, akik közül nem lennék meglepődve, ha legalább az egyikük ma besárgulna, hogy a jövő pénteki hazai Siófokot hagyja ki inkább, mint az idényzáró diósgyőri túrát. Kb. ennyi, plusz egy hír, hogy valamikor csendben leigazoltunk egy Bottone Donato nevű 1988-as születésű olasz csatárt, aki tegnap már játszott is a Vasas elleni fakóderbin. Érdekesség, hogy nemrég még a Juventus keretéhez tartozott, bár meccsre egyszer sem nevezték a Juveblog stábja szerint, és ha ők valamit állítanak, akkor az úgy szokott lenni. Előtte olasz C liga (harmadosztály), legutóbb pedig tavaly két meccs a francia másodban. Meglátjuk, de a tapasztalat és a Kispesten brutálisan megismert nagyszámok törvénye azt mondatja velünk, hogy nem lesz még egy Vaccaro sem.
Ennyit a Honvéd-Haladásról, majd lesz, ahogy lesz, mi jól fogunk szórakozni. Beszéljünk inkább valami teljesen másról, az akadémisták eljöveteléről. A hajtás után nevek, meccsek, életkorok, ésatöbbi.
Az elmúlt évek 20 legfiatalabb pályára lépő Honvédjából Rossi mester tizenegyet tudhat magáénak!Átlagban 24 évesek csak Győrben, a 0-0-ás meccsen voltunk, vagyis az már szinte tapasztalat nálunk, és az ott nagyon kellett.
Összevetésként kikerestem Dolcetti egykori csapatát, ami szintén a lista élén áll, hátha megtudunk belőle valamit. Miski, Benjamin, Mészáros (Pomper), Debreceni, Csobánki (Schindler), Takács Zoli, Baranyai, Koós (Schranz), Genito, Dobos, Hercegfalvi. Debit még az első félidőben kiszórták, amúgy pedig 2-1-re kaptunk ki egy elég jó Debrecen (Dzsudzsák, Sidibe, Bogdanovic, Sándor Tobe, stb) ellen. Érdemes megnézni Mészáros, Debreceni, Taki, Koós és Hercegfalvi abból a csapatból is saját nevelésű volt, Herceg kivételével fiatalok, Benji és Genito légiósok, hogy majd lesz belőlük valami, a többiek pedig vagy fiatal, vagy tapasztalt magyarok. Az a csapat kb. ötven százalékos teljesítménnyel a középmezőnyben végzett, és ha ránézünk az idei tabellára, mintha ugyanazt látnánk.
Egy jelenet a Dolcetti-érából, Csepelről.
Ráadásul idén nagyon, de nagyon hasonló összetételű a keretünk. Fiatal légiósok, saját nevelések és tapasztalt magyarok alkotják a keretünket, és hiszem, ha kapnak időt, akár egy elég jó dolog is kisülhet belőle. Nyilván nem Ikenne-King, vagy Odia fogja megváltani a kispesti futballvalóságot, de láttunk már arra elég példát, hogy egy-egy elsőre lesajnált igazolásból később komoly bevétele lett a klubnak.
Néhány évvel ezelőtt Supka vagy Pölöskei csapatai alulról verdesték a 29 éves átlagot, miközben az MTK tolta felfelé akadémistáit és a mindig iszonyat fiatal keretével képes volt bárhol végezni a tabellán, bajnokságot nyerni, de ugyanúgy kiesni is (azt most hagyjuk, hogy a lelátói legendák ez utóbbit hogyan tartják számon.) Mára beértük őket! Hiába nálunk pörög talán a legtöbb játékos egy évben, idősebbeket nem szívesen igazolunk, inkább a kockáztatás, hogy a csoportosan érkező afrikai, brazil és délszláv játékosok között lesz majd egy-két-több piacképes teljesítmény. Miközben jönnek folyamatosan a saját akadémistáink.
Ha nem számoltuk el, akkor már tizenhárman mutatkozhattak be közülük az NB I-ben.Az úttörő még Vólent Roli volt 2009 áprilisában, alig 16 és fél évesen egy Siófok elleni meccsen, hogy utána fokozatosan, évről-évre egyre többen. Rolinál azóta megtörhetett valami, mert négy év alatt mindössze 12 meccs, és a nagyjából 30 perces játékok valahogy kevésnek tűnnek, miközben szeptemberben múlt húsz éves, vagyis már egyáltalán ne nevezzük fiatal reménységnek, neki kész kellene lennie.
Vécseinek, Vernesnek, Baráthnak, és a sérülésből most visszatérni látszó Nagy Gerinek azonban bejönni látszik a dolog. Vécsei például 21 meccsével egyelőre a legtöbbet szerepeltetett akadémistánk, akiről talán már azt is ki lehet jelenteni, alapembere lett a csapatnak, ugyanis ezt a meccsszámot tavaly május óta hozta össze. Ők hárman Rossinál szinte folyamatosan megkapják a lehetőséget, és azt kell látni, élnek is vele, abszolút nem érezni, hogy a helyükre bárkit is szükség volna Kispestre hozni.
Czuczi (Szemerédi) – Baráth, Moga, Czár – Nagy Mihály Krisztián, Vécsei, Kapacina, Nagy Gergő – Vernes, Erdélyi (Bobál), Vólent– akár még egy kezdőt is össze tudnánk rakni a tizenhármakból, így talán jobban látható, hogy miért nem szállták meg még teljesen a felnőtt öltözőjét. Kemenes jelenleg jobb a két fiatal kapusnál, Ignjatovic, Lovric, vagy egy jó Novák és Vidovic még elkel a védelemben, Marshal vagy Gege a középpályán, Délczeg és Abass a támadósorban. Látni kell, hogy (néhány kivételtől eltekintve) csak ott játszatunk és oda igazolunk mást, ahol egyelőre még nincs készen egyetlen akadémista sem, mert közben az is látható, nyugodtan rájuk lehet bízni eleinte részfeladatokat, majd egyre komolyabb és komolyabb dolgokat, mígnem a végén úgy járunk, hogy a védelmünket ma már kevesen tudják elképzelni Baráth Boti nélkül.
A játékosok megoszlása az NB I-es és NB II-es keretet együtt nézve.
És most hagyjuk a klubvezetés azon heppjét, hogy halomra igazol mindenféléket, hogy sok a néger légiós, hogy sok dolgát bizony nem, vagy nehezen lehet megérteni, azt nem lehet nem észrevenni, hogy évről-évre egyre több kispesti nevelésű fiatal kerül fel és épülget be a csapatba. Úgy tűnik kezd beérni az Akadémia, hogy ráléptünk egy teljesen más útra. Én a részemről innentől kezdve nem is vagyok hajlandó foglalkozni az igazoláspolitikánkkal, jöjjön csak nyugodtan a bevezetőben is említett olasz csatár, tudom jól, hogy Rossi úgyis azt fogja játszatni, aki jobb (vagy Ikenne-King, de még róla is kiderülhet bármi), és az mostanra egyre többször lesz saját nevelésű. Újra egy szerethető Honvéd a jövőképünk, és ettől tudok boldog lenni!
Többen közülük a Honvéd utolsó bajnoki címe után születtek.
Egy átlagos kispesti akadémista 18 és fél évesen szokott bemutatkozni a felnőttben, de találunk olyan extrém példákat is, mint Bobál vagy Vólent, akik két évvel korábban, vagy Baráthot, Czuczit és Nagy Mihályt, akik megkésve, már valamivel 20 fölött. Ami viszont inkább érdekes, az a debütálások dátumai, és annak a viszonylag egyenletes megoszlása, hogy tényleg minden évben valakik, és általában az utolsó fordulók egyikében. Ha működni fog a megragadás is, akkor jó lesz nekünk, nagyon jó.
Megjegyzés: idén a kupában és a Ligakupában bemutatkozhatott továbbá Fejes János és Remes, miközben az NB II-es csapatban hétről-hétre 12-17 akadémista szerepel a nevezett keretben. Alakulunk.
Múlt héten indított, 5 fordulós játékunk folytatódik a második körrel, eddig Joc kommentelőnk magabiztosan vezet 1 behúzott győzelemmel. A mai napon a ’90-es évekből keresünk saját neveléseket, a 3. számú kép esetében a vezeték mellett a keresztnevet is kérve tőletek.
3,14, vagyis nagyjából – ennyi gól van a meccseinken átlagosan, és ezzel minket érdemes egyedül nézni itthon, ha valakit a játék lényege érdekel, ráadásul úgy gondolja, az éppen a gól. Érdekesség, hogy a vonatkozó listán második ETO-val 0-0-t játszottunk, a tizenegyedik Kaposvárral 5-3-at, és még a csontutolsó Diósgyőrrel is 2-1-et, szinte megduplázva a gólszámukat.
Kilenc meccsünk (a tizennégyből) volt legalább háromgólos, amit rajtunk kívül csak az MTK mondhat el magáról, viszont szégyenszemre becsúszott egy gólnélküli, ami viszont a Kecsónak még mindig nem, de szerintem nekik a történetük során talán sosem.
Jó tudni, hogy olasz edzőnk van, és jó tudni, hogy az olaszfocis sztereotípiák csak Olaszországban működnek, mert itthon mi lőttük a második legtöbb gólt eddig ebben a bajnokságban, de azt sem szabad feledni, a kiesésgyanús Eger és Siófok után, a szintén halovány, de azért mindket valahogy elpicsázó Pápával holtversenyben mi is kaptuk a legtöbbet. (A góljainkat amúgy megnézhetitek saját csatornánkon.)
Bizony, kedvező összképet írok, azonban, hogy véletlenül se vádolhasson senki azzal, hogy “ha győzünk minden szép, ha kikapunk csak gyalázkodik ez az RW“, azért hozzáteszem azt, amit a beszámolóban már pedzegettem: nem sok hiányzott, hogy másként alakuljanak a dolgok. Érthetetlen torpanásunk-bealvásunk a második 45 perc középső perc-dekádjaiban majdnem fájdalmas véget ért, de szerencsére a fordulópontokból mi jöttünk ki jól – btw mi csináltuk meg a fordulópontokat. Posztonkénti, szokásos értékelésünk a hajtás után.
Kapu
Szabiról már szépeket mesélt Hanta a múlt hétről, amikor Győrt ki kellett hagynom, de kommentelőink és több facebook-poszt is arról árulkodott: sokan vélték riszpektesnek Kemi folyamvárosi produkcióját. Nos, az ezek szerint ott megindult trend nem tört meg, tegnap ismét a régi (mondjuk ki: az igazi) Szabit láttuk, aki fölényes magabiztossággal húzogatta le (egy ízben egy kézzel) a kósza és ritka egri beadásokat, akár nyugodt grimasszal oda is vethette volna rendre a borvidéki támadóknak, hogy Sad, but True. Úgy látszik a lassú visszarázódás tehát véget ért, és a Tóth Iván, illetve Sánta ellenében megnyert párharcok utáni 3-4 meccses akklimatizálódási periódusokhoz hasonlóan ezúttal is végre eljött az üzemhőmérséklet! Grat!
Védelem
Az első félidei, Németh gólt eredményező hajmeresztést leszámítva a védelem biztosan állt a lábán, igaz, a szegény egri attacker-sor sem állította hihetetlenül nehéz feladat elé a hátsó alakzatot. Ami (azaz: aki) viszont örvendetes, az megint Boti és újra csak Boti! Az eltiltás után visszatérő skac ott folytatta, ahol Okoronkwo legyalázása előtt abbahagyta: érett játék hátul, rengeteg felfutás-előretörés, illetve egy remek átvétel-lövés kombó, melynek eredménye élete első gólja és az utóbbi évek egyik legőszintébb gólöröme lett. Sok, sok ilyet kérünk még!! Középen Ignja és Tandia az utóbbi hetek bíztató játékát hozták, sallangmentesen, a kopter szerb még majdnem Németh Norbit is szerelte a gól előtt, valahonnan a Forgách utcától visszaérve-becsúszva. Moga sajna nem tudta megismételni ígéretes, MTK elleni 2010-es debütjét, szürke volt egy kicsit, de van még ideje bőven.
Középpálya
Sokszor leírtam már, de nem bírom ismét nem megtenni: ha valami egyszer működött, azt miért kell megvariálni, és a variánshoz akkor is ragaszkodni, ha látszik, hogy tévút? Vécseinek tavaly tavasz végére lett egy remek pozíció kitalálva, szemmel láthatóan lubickolt benne, a jó irányítójátékra mindig éhes kispesti publikum lelkesen tapsolt a remek labdák láttán. Erre jön Rossi, és Bálint azóta hol balszélső, hol szűrő, hol légüres térben égetett elveszett lélek. Pedig minden mozdulatán látszik a potenciál, jönnek is a passzok, csak hát a szerkezetben mindez elvész. Kár. Tegnap is lecserélte őt az olasz, nem csoda, annyira nem ment neki, de hát a leírtak után ne csodálkozzunk. Gege volt ugye ismét a csapat agya, és szokásához híven -kiscsapat lévén az ellenfél- megrázta magát. Ugyan a meccs nagyobb részét átaludta, amikor hajtani volt kedve és nagy labdákat tenni, akkor annak gólpassz (Vernes) és kvázigólpassz (Abass) lett a vége. Gegében még mindig jóval több van, látszik, a jegeltetés sem ártott neki, úgy látszik szigorúan kell fogni és akkor kihozza ami benne van – legalábbis egy részét. Jó lenne, ha ez rangadókon is menne. Hidi tegnap nem volt rossz, szerzett labdát, sokat, és keveset hibázott – igaz azon a kevésen majdnem elment a meccs. A Király az első félidőben katasztrófa volt, aztán kényszerjobbhátvédben bepörgött, mint Garami Józsi bá a lódenkabát outletben: az emberhátrányban széteső Eger ellen eredményesen és jól tört előre többször is, hogy aztán az utolsó passzoknál a legrosszabb emlékű korai Abraham-Abass időket idézze meg. Persze lehet hogy én vagyok túl szigorú, meccsnéző társaim, illetve a TV-közvetítést visszanézve Zombori szakértő is dicsérte a sapkafrizurájú süvölvényt. Meglátjuk… Abass sokat mozgott, és nem is rosszul, érdekes módon megint a második félidőre ébredt fel, mint 2 hete a lilák ellen, lehet ez valami vietnámi balzsam utóhatása nála? Jó lenne ha a Hali ellen már az első perctől pörögne, mert tényleg nincs rossz formában, és manapság már beadni is megtanult. Ki hitte volna évekkel ezelőtt, hogy egyszer tényleg az erősségünk lesz? Érdekes. A cserék közül e csapatrészbe érkezett Fagyi, aki (szintén szokásához híven) helyre kis második félidőt futott, lövése gólt ért volna, ezúttal kevesebb hibát csinált, azt meg, hogy pörög, mint az a bizonyos mérgezett egér, nem újdonság. A Vécseit váltó Nagy Geri futkározott becsülettel, de nála inkább a másfél év utáni visszatérés tényének, semmint a tényleges teljesítménynek örülhettünk. Gergő is a lassabban belendülő fiatal harcosaink közé tartozik, ezért innen kérjük Rossi mestert, hogy legyen türelmes. No Odia, but Nagy. Understand, mister? Gracie.
Támadók
A háromcsatáros játékunk az összecsúszó középpálya és csatársor miatt most inkább egyékesnek tűnt sokszor, vagy 4-esnek, mi most itt csak Délről emlékezünk meg. Az ellentétes Danilo-utat már a beszámolóban pedzegettük, ezt itt most csak megerősíthetjük, egész szépen termel Geri és a tiziket is biztosan vagdossa be, bár legközelebb ne középre rúgja, tanácsoljuk, mert ha a kapusnak lesz lélekjelenléte, akkor kifoghatja. Cseréje idején már tényleg fáradt volt, de érthető: megdolgozott a pihenőért! Váltótársa Vernes lett, akit először nem értettem, mit akar vele Rossi egyedül elöl, aztán a Gege által a fejére rajzolt zsugát olyan magától értetődően rakta be a sarokba, mint Szuri bá a saját üveg rozét a siófoki büfé hűtőpultjába még a nyáron. Ha a manírokból (bírószidás, hőzöngés) visszavesz, és tovább domborítja kellemetlen stílusának sportszerű oldalát, ez a gólérzékenysége még sok örömet okoz majd nekünk a következő években.
Kispad
A mister kezdője tetszett, Ikenne barátunkat leszámítva, aki viszont rajtam kívül jött be majd’ mindenkinek, bár a kommentelőink véleményére kíváncsi leszek. A cserékkel variált szerkezeti döntések nagy reszkírt egy, a tizi-piroslap duóval gyakorlatilag kivégzett Eger ellenében nem jelentettek, de alapvetően bejöttek, Fagyi behozatalától kezdve King hátravitelén át Vernes aktiválásáig. A szép összképen a szégyenfoltot a már Újpest ellen, illetve egy-két idegenbeli meccsünkön megismert sajátos hozzáállása jelenti a mesternek, ugyanis némelykor bizony vagy 20 percig váratja a sajtótájokat az elmaradhatatlan fürdései miatt (nyáron még értem ennek az okát, de a tegnapi, téli hidegben hogy mitől izzadhatott le a jó Marco, az már erőteljesen wtf kategória), és ez még a jobb eset. A rosszabb az, ha el is felejti az eseményt. Tegnap ez is sikerült. Szóval érdekes forma a tar kispadvezér, de az eredmények eddig kábé őt igazolják. Kíváncsian várjuk a folytatást.
Nem sok jóslatom jött be tegnap -egyet leszámítva-, tegyük hozzá: szerencsére! Ugyan nehéz meccstől és Eger-sikertől tartottam, a veszélyfaktorokból csak az “exünk megint bizonyít ellenünk” tétel vált valóra, de Norbi gólját még én is megtapsoltam. Viszont eredményileg szó sem volt itt vereségről, sőt! Ami a körítést illeti, hát a nagy betervezett Pivózás is hamvába holt, hisz a meccs előtt még nem volt nyitva, utána viszont túlzsúfolt volt a jeles műintézmény, így kora délután a Bohemiában, este pedig a Wesselényis testvércsapszéken folyt korsóinkba a míves főzetek sora. Végülis egy jó pénteket zártunk, szürreál-elemekkel. Még sok ilyet kérünk.
Szóval az én “X, 1” vízióm nem vált be, annál inkább Bastille barátunké a ‘biztos blogról, aki ezen a csodásan deprimáló péntek szombat délután úgy döntött: ha már Pesten ragadt a hétvégére, hát mivel mással múlathatná az időt mint egy jó Eger-Honvéddal. Derék döntés volt, még derekabb a tipp, amelyet a zateci “Strong” fedőnevű félbarna kortyolgatása közben tárt elém a Rákóczi téri krimó sarkában üldögélve: “3-1-es Kispest siker, igaz, Németh Norbi lövi a gólt egri oldalról“-hangzott a bastille-i verdikt, utóbbi felét a mondatnak nekem címezve, hogy az exes elméletem is abszolválódhasson. Közben hanta is befut, a Bohócligáról pedig a hazai alternatív zenei legendák felé fordul a beszélgetés, olyan koncertsztorikkal és obligát hantaizmusokkal fűszerezve, hogy kétszer is félrenyelem a söröm, de hajrá, indulni kell.
A 105-ös busz kétszeri lekésését (a sör sajnos átfut a szervezeten és nincs mit tenni) és az elmaradhatatlan bejutási szerencsétlenkedést követően az első percekről is sikerül lemaradni, de a lelátóra érve úgy fest, sokat nem vesztettünk. Eseménytelen kevésnézős szenvedés a pályán, hiába jöttek tőlünk középsokan, szegény egriek alig vannak, úgyhogy most megint elővehetnénk a mi értelme ennek az albérletes történetnek sztorit, de már annyian körbejárták ezt a témát, hogy én most nagyvonalúan tovább is lépek e szomorkás széljegyzet megtétele után. Szóval szenvelgés, aminek örülök, az csupán a Mogás tippem megvalósulása, tényleg ő a kezdő jobber hátul, viszont Gege és Vécsei persze hogy fordítva játszanak mint tavaszvégen Supkánál, pedig ott milyen remekül működött a Bálint a Bárányos/Zelenka-pozícióban, Gege pedig a szűrő mellett hátulról keni. Nem, Rossi sehogy sem akar erre az útra lépni, így egyik legnagyobb értékünket pazarolgatjuk hülyébbnél hülyébb posztokon, ez továbbra is kár. A másik sirámom az első 45 percben Ikenne King barátunk. A Király szemmel láthatóan légüres térben pörög a középpályán. Hidi viszont meglepően labdabiztos, örvendezek, egészen a félidő közepéig, mikor valami fura flash-e lehet Patriknak, ugyanis gólpasszt ad Németh Norbinak, aki köszöni szépen, és higgadt, okos találattal vezet az Eger. Egyik korzós szurkerünk ezt “NémethNorbi szívjál gáááááázt” klasszikussal honorálja, kilendítve a szánalommérő mutatóját. Én azon gondolkozom, hogy ez idén hanyadik találata volt NN-nak ebben a vérszegény Egerben, és sokadszorra mantrázom magamban: hát igen, miért is kellett volna nekünk egy (közepesen) gólerős és fiatalokat összerántó személyiségű Norbi. Tényleg, minek is. Apropó, Norbi: lecserélésekor a Tábort is megtapsolta, szép jelenet volt.
A félidő végéig támolygunk az önmagunknak kiosztott gyomrostól, amikor is érkezik az elsősegély, Dr. Peter Knakal személyében, aki 10 perc alatt összehoz magának 2 sárgát, utóbbit egy 11-essel kombóban, a büntetőt Délczeg Geri hegeszti be, az idei év Danilója címet aggattatva ezzel magára, csak reverz irányban: ő akciógólokkal kezdett és utána állt rá a tizikre, szemben a büntetőkirályból félgőzös gólvágóvá fejlődő Dániel Paripával. 1:1, szünet, biztató körülményekkel (emberelőny, friss egyenlítés) várt második félidővel.
Második félidővel, ami úgy kezdődik ahogy az a nagykönyvben, bizony… támadunk, helyzetecskék futószalagon, aztán Baráth Boti tör előre, nincs kinek passzolni, elposszan hát a derék Boti és olyan Philipp Lahm-osan csavar a hosszúba, hogy a szegény egri gatyásgalamb cerberus hiába repül. Hatalmas a hangulat a táborban, Czár, Vernes és Vécsei után ismét akadémiker gól az NB1-ben. Gratula! Rossi reagál a fáradó Egerre, a halovány Moga helyett Fagyit küldi fel, és a Király megy hátra jobbhátvédbe. Ez nem is tesz rosszat a csöppnyi Uralkodónak, ugyanis kezd elfogadhatóan labdát megjátszani, hanta a meccs végén már szinte Mufloni pályát jósol a skacnak és “lát benne valamit“, én egyelőre csak egy irritáló tarajt, de OK legyünk türelmesek. Passzolni tényleg jól passzolt. Hátul. Fagyi viszont jól pörög elöl, majdnem gólt is talál, ám a kapufa ment, közben jön Nagy Geri, éljen, rég láttuk a 2010 tavaszi kis reménységet, sőt Vernes Ricsi is beáll, ő nem sokat csinál de fejel egy gólt, érzi a kaput a srác, és bár tegnap is sokat reklamált a bírónál, ha ezt mindig egy fejessel egészíti ki, annyi baj legyen. A végére Abass is nyom két elfutást, köztük egy csodás labdaátvételt, a meccs közepén alibiző Gege felébred és ad egy tanári labdát Diengnek, szóval minden jó, ha jó a vége.
Borzalmas első játékrész után produkáltunk tehát egy meglepően hatékonyan behúzott másodikat, ahol úgy éltünk az előnnyel ahogy kellett – bár azt se felejtsük el, hogy a végig szimpatikusan küzdő Egernek ha 1-1 lehetősége bemegy a hátsó nagyvonalúskodásaink alkalmával, akkor bizony nem csak karcos, de egyenesen megecetesedett lehetett volna egykönnyen a címben emlegetett bikavérből. Sőt, a második félidő közepén volt egy szakasz, amikor a lendületből visszavett mennyiséget az arcunk nagyságába toltuk bele, ebből majdnem baj lett. Nem lett az, szerencsénk is volt, nyomtunk is, így csak lecsúszott a nedű, de jó lenne, a jövő héten nem kéne 45 percet és egy emberfórt várni ahhoz, hogy beinduljon a szekér. Most viszont örüljünk.
A nap végén a szürreálsztorik elérték maximumukat, előbb egy hihetetlen érdeklődés mellett megtartott sajtótájjal, szegény Simon Antal 7 ember (ebből 4-en mi, egy NS-újságíró és 2 büféslány) előtt beszél, a klubház trónust idéző székén. Nincs más hátra, mi is hazaindulunk. A blogkollegák a bevezetőben emlegetett alterszcéna valamelyik egykori legendájának esti koncertjére, én meg a rám váró barátokhoz a Pivo II-be, ahol a hosszú idő után először csapon lévő mézes Kvasar vár. Kellemesen, mézesen, édesen, ahogy szokta.
De most szerencsére nélküle is jó lett volna a szájíz.
Az megvan, hogy 1552-ben Dobó István és lelkesen védekező honvédei visszaverik a nyomasztó mezőnyfölényben támadó I. Szulejmán török szövetségi szultán seregeit? Az első félidőt még kihúzták valahogy, a másodikban a mezőnymunka dominált, de a hosszabbításban, egész pontosan 1596-ban a vendégeknek mégis sikerül bevenni a kapujukat, és megtartani az előnyt egészen II. Szulejmánig, aki az osztrák légiósok becserélésére válaszul csavar egyet a taktikáján, és visszavonul a saját térfelére bekkelni.
Azóta eltelt négyszáz év, és sok minden megváltozott. A törökök ugyan még itt vannak, csak már nem ideiglenesen hazánkban állomásozó baráti hadseregek, hanem gyorososok. Az Eger ellen vonuló Szulejmánok száma azonban egy darabot sem csökkent, csak a nevezéktan változott: Souleymane I.-et mi Diabyként, Souleymane II.-t pedig Tandiaként ismerjük.
És ha már a diáknál tartunk, meg kell emlékeznünk arról is, hogy egy újabb érdekes névsorral gyarapíthatjuk az NB I históriáját, ha egyszer úgy gondolnánk. Volt valamikor a Fradinak egy legendás csatársora, csupa T betűkből, mégpedig Táncos, Takács, Turay, Toldi és Kohut személyében. (Kohut a neve végén viselte a T-t, vélhetően mert még tanuló, ún. mazsola-támadó lehetett.) Aztán ott volt a mi csupacsé-védelmünk, Csehivel, Csehhel, Csepregivel vagy Csuhayval és Csábival. Legendás formáció.
Az újításunk azonban túllép a kezdőbetűkön, és kiterjeszti az egyezés fokát teljes három karakterre. Diarra, Diaby, Diakite, valamint kohutosan Odia és Tandia alkothatná az így összeálló kispesti diasort. És akkor a perspektívákról még nem is beszéltünk. Képzeljük el például, hogy leigazoljuk a fiatal görög tehetséget, Diabéteszt, vagy a Ferencváros egykori védőjét, Csizmadiát, aki nem csak a neve végével, hanem akár elejével is patent beilleszthető lenne a történelmünk egy adott szakaszába. Sőt, a Vörös Ördögökből is lehetne az ördög Diablo, házi szövegírónk költhetne újabb klubindulót Dia-dal címmel, de nem sütünk el mindent előre, hadd járjon az agya a Nemzeti Sport szegény újságíróinak is, ha majd a győzelmeinkről írnak, gondosan beágyazva cikkükbe a a góljainkat pörgető diafilmet.
A lényeg amúgy is az abszurd, hogy a Miskolcon át Debrecenből a Fáy utcai Vasas-pályára hazataláló Egerrel játszunk egy megismételt pénteken a mai szombati napon. Eddig értjük?
Mert én itt vettem észre, hogy RW közben megírta a maga beharangját, és mivel most jönne a lényegi tartalom, hurrá nem kell szenvednem vele.
…szóval az van, hogy amikor nyáron megláttam a sorsolásunkat, hogy ősszel, november elején jön az Eger, azazhogy mi megyünk, megmondom őszintén, ezt a túrát vártam legjobban azóta az évben. Eger… gyerekkori emlékek ütős földrajzverseny döntőkkel, gimis és egyetemi memoár-fejezetek a címben jelzett völgybeli borokkal (már ha írnék memoárokat), merlot csillog a poharakban, kommersz tudom, de sokszor a kommersz is jó, főleg ha elsőre próbálod, Dobó tér, izgalmas utcácskák, jósörözős blokkháznegyedek a Csebokszári környékén, kirándulások a Mátrában, camera obscura a Líceum tetején, kis magyar Da Vinci kód feelin’ (amit ugye Pierrot meg is lovagolt az emlékezetes gyűrűs játékával)… most pedig kocsiba be, Öccs az anyósülésre, a nemnormális Hanta-Lovi duó a hátsóra, + babar és a gépe, lehúzunk egy nappal előbb, fürdő, bor, másnap megcsapjuk a hazaiakat a hangulatos stadionjukban, egy ritka tré meccsen 2:0-ra és gyerünk haza. Ehhez képest holnap a Fáy utcában támasztjuk délután a korlátot. De legalább a Pivo közel van. Beharang.
Szóval azóta, hogy kiderült: Eger away, ezt vártam. Azóta? Tulajdonképpen mióta?És még inkább: meddig? Ugyanis kb 1 hónapra a menetrend nyilvánosságra kerülésére kiderült a stadion-mizéria, decens MLSZ-féle ebkaróhoz kötéssel, echte ungarische (ezúttal egri )töketlenkedéssel, és hogy majd mehetünk Debrecenbe, ahova ugyan szeretünk lejárni, Nagyerdő, főtkukker, bravúreredmények meg minden, na de nem egy 50 néző előtti meccsre akikből 40-en mi leszünk plusz a lelátón bealvó Kondás Elemér. Azóta viszont nem vártam a meccset.
No de a Bohóc azért Bohóc, mert az egész körítése és vezetése is az, így persze megint variálódott a helyszín, és a rossz lehetőségből egy kevésbé rossz megoldás kerekedett ki, a Fáy utcával (ha már ez az Eger úgyis amolyan Vasas reloaded, ugye. Teljes a kép.) És most félretéve minden álszenteskedő fociszakértősködő álértelmiségi maszlagolást, ennek most örvendek ezerrel. Egerbe a meló miatt nem értem volna le négyre, ide viszont kiérek, és előtte (s ha az eredmény olyan, utána) bele fog férni az Újlipótváros egy gyöngyszeme is, ahol egy csapolt pincesörrel illdomos melegíteni a szeánszra.
2 hete a lilák ellen azt írtam: győzelem lesz, mert most már ká rég nem nyertünk. Ez azóta mégigazabb, de mivel holnap az esélyek is nálunk, ne lepne meg, ha egy kín-iksz, vagy egy klasszik roller csúszna be a holnapi jelenésünkön. Mert az Eger is rég nyert, de néha szokott és van Németh Norbijuk – az exeink meg úgyis rendre aláznak minket, szóval. Hát ez nem túl bíztató.
Persze mindenkit megnyugtatok: A Hali ellen egy holnapi vereség esetén tuti a győzelem. Mielőtt azonban rámgyújtjátok virtuálisan a blogot, befejezem a pesszilovas eszmefuttatásaim, és röviden vázolok egy valószínű kezdőt. Hantáék beszámolói szerint Szabi megtalálta az elveszett fonalat így Rossinál bombabiztos helye nyilván megmarad, és ennek örülünk. Védelemben Zsiva kiesett balbunkóból (hála az égnek, nem volt ott ő jó), helyére visszajöhet Baráth vagy a szintén kényszerposztos Moga, könyörgöm, Novákot nem teszteljük le? Vagy a szárnyaló NB2-es teamünkben ki a balhátvéd? Novák mögött? Halló? Mindegy, én Botit érzem sanszosnak. Középen Ignja és Tandia mester, Debi gondolom továbbra is büntiben… Jobbhátvédben kedvenc rendészünk, Iván kirobbanthatatlan. Egy pár hete nincs csúcsformában. Nem érdekel, Imádom. (Kezdek hantásodni).
[szégyenteljes hiba: Lovrics valóban eltiltott. Akkor egy Moga próbát javasolnék a helyén, vagy Baráth jobbra, balba meg Novák. Úgy látom, több kommentelőnk is osztja e nézetünk.]
Középpályán Marshal sokat sérüldözik mostanság, így nem lepne meg a Hidi-Vécsei kettős, előttük a Rossinál a kezdőcsapatba visszataláló Gegével (miért nem fordítva, Rossi???), + Abass, és szerintem baloldalon most Tchami, elöl pedig Délt várom és jó esetben 1-2 gólt tőle. Cserepadon meg jó lenne minél több fiatal és kevesebb fejpántos/hasábfrizurás új Cordella-csemete üldögélne és méginkább lépne pályára, de tudom, kezem bilibe lóg.
Most bilibe, holnap remélhetőleg egy jó szűretlen Bernardba vagy még inkább valami barna kreatúrába, télvíz idején ugyanis kifejezetten jól esnek a lipóciai krimó csapszékéből nyerhető erősebb, pörköltebb malátára építő ízvilágú cerny pivó-k… melóból pedig pont útba esik, már kitérőt sem kell tenni, mint a tavaszi idénnyitón a Vasas ellen a régi munkahelyről érkezve. Szóval egy jó dolog biztos lesz holnap – a körítés/helyszín/kényelem. Sőt, ez egyből három. Akkor már kérek egy ráadást is, az pedig a Kispest-siker – s valljuk meg, bizony ez a legfontosabb.
