Ősszel valahogy úgy alakult, hogy a remekül meccselő Supkának és/vagy a csapatnak köszönhetően a második félidőkre általában visszaesett a teljesítményünk, kétszer is pontot vesztettünk kétgólos előnyről, illetve háromszor kaptunk ki egygólos fórból.
A mélyen didaktikus szurkolói grafikonom szerint mindez azonban nem akkora gond, mint ahogy a tabellán helyezésként manifesztálódik, mert amíg tartottuk magunkat (első félidő), addig én is tartottam magam, valóban élvezetes volt a játékunk. A második félidőkre viszont általában összejött a fűtés, így legalább a játékegyenérték (objektív teljesítmény x deciliter) állandónak nevezhető.
Ékes példa az idényzáró 0-2-ről 2-2 a Haladás ellen, ami után éjfél magasságában már egyáltalán nem bánkódtam, kettő körül pedig elhittem, hogy megnyertük a mérkőzést, és egyenesen boldog voltam.
… csapatunk jelenlegi harmadik számú kapusa, Tóth Iván még játszott a megboldogult KISTEXT (Kispesti Textilgyár) csapatában, aminek a pályája helyén lassan két évtizede egy benzinkút és egy szőnyegbolt éktelenkedik? A szerzőnek mindez azért is különösen kedves, mert egyrészről a nagyfaterja a második világháború után egy ideig intézője volt a csapatnak; másrészt pedig, mert a környéken nőtt fel, és ha nem a Traktorgyárra járt focizni a kispajtásaival, akkor baseballoztak egy jót a KISTEXT-en.
1950-ben, a tanácsrendszer bevezetésével párhuzamosan néhány Budapest környéki várost és falut közigazgatásilag hozzácsapnak a fővároshoz, megalapozva így a nyolcvanas évekre majd’ kétmilliósra hízó Nagy-Budapest metropoliszt. Kispest is ekkor szűnik meg önálló település, sőt, megyei jogú város lenni, és lesz egy kerület a sok közül.
Ez a jogi rész. A finomabb viszont az, hogy ezzel Kispest is azon vidéki városok közé tartozik, amelyek elmondhatják magukról, hogy egy adott bajnokságban két csapattal is szerepeltek az NB1-ben. Ugyebár ilyen még az Újpest, ahol az UTE és a Phöbus (az újpesti erőmű két világháború közötti csapata, tele kiöregedő, de még használható játékosokkal); Székesfehérvár (Videoton, MÁV) és a mai Miskolc (Pereces, Diósgyőr).
További szépség, hogy nem csupán egy kifutott eredményről beszélhetünk, hiszen 1946-ban egyszer már nagyon közel került a KISTEXT a feljutáshoz, de akkor még egy kaotikus osztályozó-rendszer miatt nem jött össze neki. Ellenben 1948-ban már semmi sem állhatott az útjába, így története során először és utoljára kipróbálhatta magát a legjobbak között, ahol felettébb könnyűnek találtatott. Idény végén holtversenyben utolsó előtti, de becsületére legyen szólva, a mögötte végző Goldbergert oda-vissza cefetül megszórja. (Az már külön vicces, hogy az így megelőzött Goldbergert és a Kispesti Textilgyárat 1963-ban összevonják BUDAPRINT néven.)
A legjobbak között szereplő csapat összeállítása: Fogarasi, Olajkár I., Szalay, Cserna, Kiss II., Haraszti (Papp), Steinhacker, Molnár, Tóth (Méder), Válik, Forgács (Sallai). A legjobb játékos természetesen Olajkár I., azaz Károly, a korábban egyszeres magyar válogatott kispesti játékos volt, ám történetének legnagyobb sztárja talán a csapat korábbi edzője, Kalmár Jenő, a Hungária korábbi legendája. (Az NB1-es idényben Kőrösi József ült a kispadon, valamint a kiesés után a másik Olajkár, Sándor is a KISTEXT-be igazolt.)
Nagyjából ennyi is lenne a KISTEXT csapatának rövid tündöklése, további nyomait ezután eleinte a második vonalban, majd a BLASZ-ban, valamint a hatvanas évek végén az épp NB2-nek hívott harmadosztályban kell keresni. Utóbbi sorozatban egyébként majdnem összejött valami újabb szépség, de a frissen a Kórház utcába költöző Békéscsaba győzni tudott ellene az idényzárón, így ők jutottak egy ligával feljebb.
Kocsis Sándor, a Honvéd és a Barcelona későbbi csatára ekkor még ferencvárosi színekben játszott, és az idény során 140 gólig jutó – végül a bajnokságot is megnyerő – Fradi 100. bajnoki gólját épp a KISTEXT-nek lőtte.
Mindezektől függetlenül a KISTEXT egy igazán üde színfoltja volt a külvárosi Budapest futballjának a háború végétől egészen az ötvenes évek közepéig. A környéken ekkor élte a szintén NB1-es, és később a Postásba beolvadó Szentlőrinci AC is a fénykorát (l. Deák Bamba), valamint volt egy jó Kispest, amelyről lehetett azért sejteni, hogy hamarosan bajnok lesz. A csapatok játékosai szerették és ismerték egymást, a legendák szerint Puskás, Bozsik vagy Bányai rendszeresen feltűntek a szomszédvárak lelátóin. Ide tartozik érdekességképp, hogy bár a csapat KISTEXT néven futott, és stadionja is a lajosmizsei átjáró nyugati oldalán feküdt, a Kispesti Textilgyár már ennek túloldalán, Pestlőrincen található. (Manapság irodaház.)
Az 1948-49-es bajnokságban szereplő környékbeli csapatok eredményei:
3. Kispesti AC 30 19 3 8 94-46
6. Szentlőrinci AC 30 13 8 9 39-44
15. KISTEXT 30 4 4 22 40-104
A későbbiekben, amikor a válogatottat ellepték a kispesti, vagy már honvédos játékosok, akkor többször is előfordult, hogy a KISTEXT-et választották alkalmi edzőpartnernek. Az első mérkőzésre még 1949-ben, egy kicsivel arrébb, a kispesti stadionban került sor, és bár 2-11-es vereség lett a vége, nem igazán érdemes bánkódni felette utólag úgy, ha elolvassuk az ellenfél összeállítását: Henni, Rudas, Lóránt, Balogh II., Bozsik, Zakariás, Budai II, Kocsis, Deák, Puskás, Tóth Mihály. Érdekesség, hogy a KISTEXT-ben lépett pályára ekkor kölcsönjátékosként Egresi Béla, és cseréje, Hidegkuti Nándor.
1955-ben további két mérkőzést játszanak a válogatottal. Áprilisban 1-11-es vereség hazai pályán, de 6000 néző előtt, majd novemberben a Fáy utcában összejön egy szinte bravúrosnak mondható 1-7.
Története: A Kispesti Textilgyár csapata kezdetben a Cégligában szerepelt. 1940-ben egyesült a BLASZ I. osztályból éppen kieső Kőbányai FC-vel, igy a küvetkező szezonban már KISTEXT néven a BLASZ I. osztályban indult. 1946-tól az NB II résztvevője, 1948-ban pedig a másik budapesti textiles csapattal, a Kelenföldi Goldbergerrel együtt a legmagasabb osztályba is sikerült bejutnia. 1951 és 1956 között a kor szellemiségét jobban kifejező Vörös Lobogó KISTEXT néven szerepeltek, főként a második vonalban. Az 1956-os események után az elnevezésből elhagyták a Vörös Lobogót és KISTEXT-ként versenyeztek tovább. 1957-58-ban a leginkább Várhidi – Merész, Orosz, Sárosi – Szabó, Tóth III – Hus, Kalmár, Borbély, Török, Majszky összeállitásban szereplő kispestiek Szalay István irányitásával 106 gólt rúgtak, de igy is csak harmadik lett az együttes. A KISTEXT pályára akkoriban kilátogató szurkolók nem panaszkodhattak abban a szezonban, hiszen a Vácot 8:0-ra, a Szegedi VSE-t 11:0-ra, a Gázműveket 9:0-ra, a Gyulát 6:0-ra verték a piros-feketék. A hatvanas évektől az egyre apadó támogatással párhuzamosan a KISTEXT is folyamatosan esett vissza a tabellákon, és a rendszerváltozás idején a megszünési határozat már a Budapest bajnokság III. osztályában érte.
A csapat névváltozásai: 1940-1951: KISTEXT 1951-1956: Vörös Lobogó KISTEXT: 1957-től megszűnéséig: KISTEXT
A sportegyesület alapításának dátuma: 1929
Dicsőséglista: 1947-48 NB II. Keleti csoport bajnoka, 1943-44 NB III. Pestkörnyék bajnoka, 1951 BLASZ csoport bajnoka, 1953 Budapest bajnokság csoportbajnoka, 1954 Budapest bajnokság csoportbajnoka, 1960-61 NB III Észak bajnoka, 1940 BLASZ II.o. bajnoka, 1945-46 BLASZ I .o. 2. csoport bajnoka. (forrás: sjose)
Ismét véget ért egy félidény, és ismét lehetőség van arra, hogy számokban kifejezve a szurkoló is elmondja véleményét a csapat teljesítményéről. Mint minden rendes kérdőíves kutatásnak, úgy ennek is az lenne az értelme, hogy minél többen töltsétek ki, legyen sok válasz, és akkor abból majd tudjunk valamit mondani. Egy hétig hagyjuk fent az ívet itt a blogon és néhányszor még meghirdetjük a Facebookon is, majd lezárjuk, kiértékeljük, hogy megtudjuk, kit milyennek láttatok az ősszel.
Ami fontos:
A csillaggal megjelölt kérdésekre kötelező válaszolni. Csak néhány ilyen van, és csak ott, ahol a válaszok eldönthetőek. Nyilván Bjelkanovicot nehéz lenne osztályozni egy-egy bajnoki, kupa és ligakupa meccs alapján, így nem is kérünk lehetetlent.
A kérdőívet a Küldés gombra kattintással lehet befejezni. Ha nem látszódna nálad a Küldés gomb, akkor a kérdőív jobb oldalán lévő görgetősávot kell lefelé mozgatni. (Sajnos bárhogy kísérleteztünk, a kérdőív mindig máshogy nézett ki, függően attól, hogy milyen böngésző alatt nyitottuk meg.)
Ha a Küldés gombra kattintás után hibaüzenetet kapsz, akkor az azért lehet, mert nem válaszoltál valamelyik csillagozott kérdésre.
Nem könnyű osztályozni kedvenceink tegnapi teljesítményét, ugyanis 3 meccs is zajlott a 90 perc alatt… Az első 30 percben iskoláztunk, szigorú letámadással, kreatív előrejátékkal, majd jött negyed óra szánalmas káosz, végül egy típusos Kispest-45 perc, jobbára meddő mezőnyfölénnyel, és kapu előtti tehetetlenkedéssel. Szóval nem egyszerű a kalkulusokat osztogató arc dolga – de azért próbát teszünk.
SÁNTA:A Győrből hozott hálóőr amolyan Sánta-sztenderdet hozott ezúttal is, biztos hárításokkal és a kósza beadásokat is ügyesen halászgatta lefele. Kicsit azt érzem nála, mint Kemenesnél Szabi első meccsein: alapjáraton jó, de a nagy, meccsmentő bravúrok még hiányoznak. De ha arra gondolok, hogy a két gól egyikénél sem nagyon tehetett semmiről, akkor inkább hagyom a francba az előző gondolatmenetet. 6.
LOVRICS: Ivan úgy kezdett, ahogy Győrben is játszott: hibátlanul, és remek előretörésekkel. Aztán a védelem komplett befaszulásába ő is térdig süllyedt, a 89. percben pedig úgy maradt le az egyenlítő Tóth Péterről, elmélázva, mint saját bevallása szerint a Mágus a Benfica-szerződésről 1992 nyarán. Mindkét szereplő sokat vesztett… 5. DEBRECENI:Az első 30 perc okés, aztán gázos produktum, első gólunk az ő lelkén is szárad. Kár. 5. BOTIS: Sorin doktor úr példásan söprögetett a meccs nagy részében, kár, hogy a zavarodottság őt sem kímélte a vészesebb periódusokban. Mégis az, ahogy űzte-hajtotta társait a meccs végéig, együtt a sokszor utolsó emberkénti mentéseivel, most egy kegyelemhatost ér. 6. HAJDÚ:Azt leszámítva, hogy néha úgy pörög a saját tengelye és a szerelendő játékos körül, mint a szaftos bunyevác káromkodások sora Szivics fejében Rózsa Pál kecsói klubtulaj neve hallatán, eredményesen működött. Máskor viszont épp e fura mozgáspörformanszai miatt lett majdnem nagy baj. 5-ös, középút a megfejtés.
TCHAMI: Lőtt egy gólt, OK, ez dicséretes, viszont a labdakezelés és az észjáték továbbra sem a sajátja. Talán külön kellene vele foglalkozni a téli szünetben. Persze ha esze is lenne a sebessége mellé, nem nálunk lenne. 5. Cseréje, Akassou a védelmi szárnyat jött stabilizálni a középső csapatrészbe, és beszállása után a blogunkon őt dicsérő kommenteleőink igazát tűnt bizonyítani… csakhogy megint jött az előrejáték, pontosabban annak hiánya, pl. mikor egyedül nyargalt el a balszélen, beadásai/passzai tényleg a bohózat kategóriát jelentették. Aztán a meccs végére már szűrőként is csak gyertyákat rugddosott – ez nem az ő napja volt. Mondjuk legalább elkísérte a sérült Abasst a kórházba, haverságból jeles. Meg az osztályzata is, ezért…5.
HIDI: Patrik a 60. percig szépen hozta amit kellett, jól rombolt, sőt, előrefele is jó labdákat tett, kár, hogy lövési kísérletei most nem hordoztak veszélyt. A 75. perc tájékén csinált egy labdaeladásos nagyobb hibát, onanntól pedig ennek súlya alatt atomjaira hullott, Gege és Supka szimultán ordították le szegény fejét. Sajnáltam őt, mintha magamat láttam volna…5. IVANCSICS: Gege ismét hajtott és küzdött, ám a kreativitási fokunk a cseh megoldás hiánya óta ma sem tudta elérni a kívánt nívót. Mikor a szélre vezényeltük, szerintem megint jobb volt.Középen olyan, mint anno a Vikidál-féle Himnusz. Nem az igazi! 5. ABASS: Nos, ma végre nem nagyon tudok belekötni! Hajmeresztő beadásaiból keveset mutatott, nagy elszökésekből annál többet, ami egy Korolovszky, majd Nagy II. Gábor fémjelezte, Kamaz-fordulékonyságú védelem ellen főnyeremény. Faragták is ezért rendesen, a végén agyrázkódás lett küzdelme jutalma. Jobbulást! 6. Cseréje, Horváth Adriánolyan volt támadó jobbszélsőnek, mint évkezdetkor jobbhátvédnek. Katasztrófa. Persze kényszermegoldás volt ez, ne rajta verjük el a port, de lehet egy Czárral jobban jártunk volna, még ha ő balos is – így a vélhetően átvezényelt Gege a jobboldalon tán nem lett volna ekkora öngól. 4.
DANILO: Imádjuk, szeretjük potenciális gólkirály-jelöltünket, ám hihetetlen, hogy 100%-os ziccereihez úgy viszonyul, mint anno Abraham. Ha kiélezett a meccsszitu, ne kötényt akarj adni, hanem tedd azt mint Sanyika az őt éltető rigmusban. Valószínűleg nem e meccs alapján csapnak majd le rá a külföldi megfigyelők. 5. DÉLCZEG: Nyomottan kezdett, majd adott egy hatalmas zsugát Dániel Paripának, aki ezzel nem élt (Tchami igen). A második félidőre besült, Supka le is kapta. Ugyanúgy, mint Németh Norbinál, nála is eltört valami, de rá is igaz: hosszú távon értékünk lehetne – lesz. Kell majd neki a bizalom! 5. Cseréje, Németh Norbertma sem váltotta meg a világot, de kapufája, melyet lehetetlen helyzetből és váratlanul lőtt, jelzi: ő az a keretben, aki Bohócliga szinten képes a váratlan húzásokra, jó löketekre. Ha most gyengén is megy neki, ne tékozoljuk el. Supka sajtótájos kiszólása (“a meccs negatívuma a csereemberek teljesítménye akik semmit nem lendítettek a csapaton, már nem először“) sanyarú jövőképet fest elénk, remélem az edző nem követi el a Tóth Misi ügy újraélesztését és küld el egy újabb régi kispestit, akiben sokkal több a potenciál, mint amit mutat, csak ki kell hozni belőle. Legyen ez inkább egy szép edzői feladat és ne a könnyebb utat válasszuk, ha kérhetem. 5.
* * *
Végszónak ennyi, jövő héten értékelünk szezont, meg ahogy hanta is jelezte, nem csak mi tekintünk vissza, de ti is jöttök, interaktív posztunkban. Készítsétek a virtuális pennát…
Bravúrsiker Győrben, kötelező három pont kéne itthon. Ha behúzzuk, mindenki boldogan vonul téli pihenőre: szurkoló, edző, játékosok. Ez az a meccs, amire még kivánszorgunk a hidegbe, letoljuk a forralt bort vagy a most annyira nem is jóleső jeges sört, megnézzük, ahogy Sanyi ver egyet az első, Dani meg a második félidőben, aztán hazavillamosozunk/sétálunk/autózunk a meleg lakásba, hogy egy jó rumos tea mellett még átgondoljuk ezt az őszi szezont.
Ez lett volna az optimális forgatókönyv – de Kispesten ritkán van optimális forgatókönyv. Amikor nem számítunk rá, pozitív meglepetés jön, amikor jót várunk, koppanunk. Középút nincs.
A tegnapi Haladás elleni évzáró mintapéldánya lett a fenti fejtegetés manifesztálódásának. Hanta megírja a vidám beharangot, a jó emlékekkel teli Hali-memoársort, én a melóban reggel óta tűkön ülök és hiába heggesztek 9.00 óta a nyomdának kiküldendő 130 oldalas tanulmánykötetünk tördelésével, lelki szemeim előtt már a Sanyika trademarkos pitbullkodása lebeg egy jó Korolovszky nyakán, Danilo büntetője száll Rózsa hálójába és a korzó típikus hangjai visszhangoznak a fülemben. Délután négykor indulás, családtagok összeszedve, a Bozsikban a kötelező meccskezdő polemizálás Viktorral, ki mit vár, ő megint 1-1-et tolt az egyik blogos tippjátékban mer’ mindig azt tol, én meg persze magunk ellen tippeltem mert ha mellettünk voksolok sose nyerünk, aztán befut egy jó Hanta is, persze már sorban is áll a büfében, és ni, ott van vele Lotus is a ‘biztosról, hát micsoda díszes társaság. Ez nem lehet rossz meccs egyszerűen.
Az első fél óra csalóka, úgy fest, a Kispest-faktort feltaláló rossz szellem valahol a Bahamákon tölti szabiját, hisz miden álomszerűen alakul. Az első percben Danilo olyan góllal szerez vezetést, amilyeneket mi a hétfői focikon hozunk össze, szegény Aczél Zolinak a fél borostaállománya koppan fagyottan a földön saját védelmének teljesítménye láttán. Aztán még kihagyunk 1-2 nagy helyzetet, de ez a Hali halovány, mint Szapor Gábor életműve, aztán Délczeg óriási indítást tol, igen, Danilo mehet vele, ziccer, 100%-os, hát az ilyen Daninak sose megy, de a kipattanóra valahonnan ott terem Hervé barátunk, és beveri… Tchami gól, kegyetlen oxymoron ez, de benn van, a Hali helyzet nélkül áll, Korolovszkyt akkor forgatja be Abass és Danilo amikor akarja, és még örök pesszimista Öcsém is bólint mikor 4:0-t jósolok.
És akkor itt az eredeti forgatókönyv második felének lapjait valaki kitépte tövestől. Ami inen jött, az… az a dolog amire azt mondhatjuk: tipikus Kispest. Sajnos.
Az első félidő utolsó 15 percét egyszerűen nem értem, nem értjük. Nincs egy értelmes passzunk, a srácok nemhogy az öltözőben, de inkább valami téli hibernációs állapotban járnak agyilag, az addig tompa Haladást felhozzuk egy nyugodtan passzolgató csapat szintjére, köszönik szépen, vernek is egyet a legjobbkor, 45. perc, mikor máskor? A második félidőben pedig a csapat beidegeskedik ahogy azt “kell”, a ziccereink elúsznak, Lovrics hiába zelenkázza Dániel Ló elé a labdát, a szóló rávezetést nagyképű köténnyel zárná a brászil, Rózsa persze véd. Németh Norbi szép kapáslövése kapufán csattan, pedig ha bemegy, azzal elhomályosította volna Vincze Ottó 1999 őszi évzáró Bozsik-beli hasonló góljának utolsó fájó emlékeit is. De hát itt minden kimarad.
Hogy aztán annak rendje és módja szerint a magát szívósan tartó Hali a 89. percben be is találjon. Nincs itt mit elemezgetni nagyon, megérdemeltük ezt a pontvesztést. Megérdemeltük, mert egy csapat, aki az első percben demoralizáló góllal üti meg ellenfelét, majd 30 percen át okosan azt lejátssza a pályáról, jó középpályás labdaszerzésekkel, helyzetek sorát alakítva ki, melyet egy második góllal koronáz meg, az rúgjon még kettőt, és ne menjen el aludni, ne hozza magát olyan helyzetbe hogy stresszelnie kelljen a hirtelen csak egygólosra olvadó előnyben, hogy emiatt remegjenek a lábak a végén. A lalátón elégedetten szemléltük, hogy itt nem lesz Pécsmeccs-reloaded, hisz 30 perc alatt kettőt is vágtunk, jöhet a nyugodt gála, de egy kiütött, egy több sebből vérző, egy lelkileg a padlón fetrengő csapatot mi felsegítettünk, fellocsoltuk őket, hátbaveregettük őket, hogy “srácok, nincs veszve semmi, ne adjátok fel” – és ki az az ostoba ellenfél aki ezzel nem élne?
Csak gratulálni lehet a Halinak, amely ilyen formában is pontot tudott rabolni tőlünk, de mondom megérdemelten, hisz ők megtették, amit meg kellett, amit meg lehetett e helyzetben. Mi pedig azt, amit tanítanivalóan nem lehet. Kár, nagyon kár.
Összességében ezért az őszért jár a gratula a csapatnak. Nem is kicsi. Ezt nem vehetjük el tőlük, nem is akarjuk. A pálya bejárata mellett megjelent szurkolói graffiti is mutatja, hogy alakult egy keret amit lehet kedvelni, van egy stabil magja a csapatnak, vannak arcaink, és ez a csapat hozott egy adag bravúrt (Debrecen, Győr idegenben), egy adag behúzott fontos rangadót (Vidi, Diós) és egy adag presztízsrangadót (Fradi, Újpest, Vasas). Csak hát a pont az “I” betűn, az hiányzik, nem is kicsit. Mert a szurker telhetetlen. Mert valahol érezzük, hogy hogy nem olyan biztos, hogy a tavasz is ilyen magabiztos lesz. Mert a Kispest már rég állt stabilan a táblázat első harmadában. Jó lenne ott ragadni, dobogóról álmodozunk, és akkor az ilyen meccseket szúrjuk el, ostobáskodjuk el. Győr itthon, Pápa, Paks, Pécs, Hali, 5 meccs, ahol kezünkben volt az irányítás, de kiengedtük, belaudtunk, vagy péklapátot érő hülyeséget csináltunk. Félő, hogy ez nagyon visszaüt a végelszámolásnál. De most befejezem, mert mit írunk az évértékelő posztba, ha már most dől a szó?
Szóval hogy is van ez? Kispesten ritkán van optimális forgatókönyv. Amikor nem számítunk rá, pozitív meglepetés jön, amikor jót várunk, koppanunk. Középút nincs. És ezt ilyenkor kicsit savanyú kimondani, sőt már magam pofozom meg, hogy ezt hangoztatom, de valahogy így szeretjük mi ezt az egészet. Vagy legalábbis elfogadjuk.
Nehéz bárkinek elmagyarázni, mitől olyan természetes nekünk, hogy órákat fogunk fagyoskodni péntek délután egy magyar nbegyes mérkőzésen. Néha még magunknak is, de szerencsére vagyunk olyan kényelmes helyzetben, hogy mindez még véletlenül sem jut eszünkbe. Amúgy meg csak, akkor is kivisz a lábunk, ha nem akarnánk, és akkor is ott leszünk, ha máshol lenne jelenésünk. Mert ilyen a szurkoló.
Utolsó fordulóhoz érkezett az őszi szemeszter, második rundót rendeznek a tavasziból, és még mindig csak november van, sehol egy ibolya, sehol az újra zöldellő növényzet. Jelenleg ott tartunk, a havazásra is napokat-heteket kell várnunk. Persze ez csak játék a szavakkal, és a bajnokság hagyományos nevezéktanával, ahol az első kör az őszi, a második kör a tavaszi, miközben előrehozunk, áttolunk, és amúgy is.
Péntek, 18 óra, Bozsik, Haladás.
Be kell valljam, szeretem a Hali elleni meccseket. Talán ez az a csapat, amelyikhez a legtöbb emlék fűz, kezdve Babos Ádám legendás bedobásával, Szekeres két góljával és a bennmaradással, épp a testükön keresztül. Láttam már sok mindent életemben, de ilyen kirívó és sokakban maradandó emlékként élő sportszerűtlenséget még nem. Utólag védekezhetünk a cél szentesíti az eszközt szöveggel, mert a cél valóban nemes volt, a elsőosztályú tagság megőrzése, mégis van bennem (bennünk) némi méla undor, ha visszagondolunk a kérdéses jelenetre.
Aztán ott van Török Péter, Komora Imre országos cimborája, a hallgatag, de mélyen tisztességes edző, aki sokunk egyik kedvenc Kispestének volt a mestere. A kilencvenes évek közepén egy, a korábban megszokottnál jóval gyengébb állományból csinált középcsapatot, kupagyőztest, honosította meg magyar pályákon talán először az igazi kontrafutballt, amit nem voltunk restek, sokszor hazai pályán is bevetettünk. A Nimes elleni kiesés után, emlékszem, megható módon búcsúzott, egy sálat kapott, és a kanyar előtt köszönte meg a korábbi másfél itt eltöltött évét.
Ugorjunk mintegy tizenöt évet, egészen tavaly májusig. (A 2008 őszi kutyás meccset már tegnap felemlegettük, így azt most kihagynám, ahogy az 1999 őszit is, ahol Váczi Zoli játszott hatalmasat.) Épp a Haladással játszottunk hazai pályán, ráadásul épp 30 éves lettem, így barátaim összekötötték a kettőt, és egy kezdőrúgással leptek meg az alkalom kapcsán. Morales mester sajna a fakót gondolta akkor bevetni, így volt egy pillanat, amikor Bojtorral ácsorogtam a kezdőkörben, hogy aztán – de erről van videó is.
Utána keresztbe fújó szél, hatalmas esőzés, valamint egy kínkeserves nulla-nulla következett, de az már nem az én saram, ami tőlem elvárható volt, azt remek technikával oldottam meg.
Idén tavasszal újfent egy emlékezetes meccset sikerült játszani a Halival. 3-1 ide, miközben ultráink épp tiltakoztak valami ellen, és a vendégtábor létszámát gyarapították, hogy közben mi, bloggerek a hazai állóban próbáljunk netes mémmel meghekkelni egy magyar elsőosztályú mérkőzést. Volt köztünk kecskeméti, fradista, diósgyőri, egyszerű érdeklődő, halista és szerencsére néhány kispesti is. Azt hiszem merem állítani, nincs az a rossz idő, nincs az a rossz meccs, amit jó társaságban ne élvezne az ember.
A lényeg szerintem ennyiből érthető: tényleg szeretem a Haladás elleni meccseket! Szimpatikus csapat, szimpatikus ellenfél, szimpatikus szurkolók, ráadásul általában verjük is őket, hogy aztán kiessenek, de rá egy évre újra feljussanak, és így tovább (ebben a mutatóban valószínűleg világrekorderek), úgy pörögve a mókuskerékben, mint ahogy a jó Tchami zavarodik bele a saját biciklicselébe. Végeláthatatlanul.
Utolsó forduló következik tehát egy remekül sikerült félév végén. Sajnos továbbra is van két sérültünk a fix kezdőből: Kemenes már egy ideje, és Novák is múlt hét óta. Utóbbinál természetesen mindamellett, hogy őszintén sajnáljuk a tényt, hogy sérült, talán nem is baj, hogy kicsit most nem játszik, az utolsó meccsein ugyanazt diagnosztizáltuk nála, mint Lovric mesternél: hanyatlott bizony az a korábban remek forma. Diaby kimaradása marginális, és lassan Zelenka hiányát is megszoktuk. Ha tippelnünk kellene a kezdőcsapatra, akkor a győrit kapnánk elő, annyi hozzávetéssel, hogy gyors tizeneggyel nyitunk, amit Supka a második félidő közepétől folyamatosan lassít le egy jólirányzott Hore, Németh Norbi, esetleg Délczeg becserélésével.
(A mellékelt ábrán látható összeállítás csak a szerző várakozása.)
További fontos tudnivalók: mindenki Holé ura vélhetően készül forralt borral a mérkőzésre, amit a várható időjárás is indokol. Az időkép.hu péntek estére borult, felhős időt, valamint 1 Celsius fok körüli hőmérsékletet jósol, továbbá hajóvonták találkozása fokozottan tilos. Hogy a Vác elleni stadionavatóhoz hasonlatosan kakaóscsiga lesz-e a büfében egyelőre kérdéses, nem mernénk rá megesküdni, de nem is fogjuk hiányolni.
Tehát: péntek, 18 óra, Bozsik, Haladás, idényzáró. A megjelenés egyfelől alkalomhoz illő ruhában, másrészről pedig kötelező.
Más. Emlékeztek még Szász Kittire, aki az Újpest elleni meccs félidejében (Danilo dupla, természetesen) látványos trükkökkel szórakoztatott minket, a nagyérdeműt? Épp a minap került ki a népsport női focival (nem röhögni!) foglalkozó blogjára egy videója, ahol tovább csodálhatjuk a tehetségét. Alapozásnak Sanyikára egész kellemes.
Még másabb: jövő hét elején kiteszünk ide a blogra egy kérdőívet, amin keresztül majd Ti, a szurkolók értékelhetitek a csapat őszi teljesítményét. Örülnénk neki, ha minél többen kitöltenétek, ezért a Kispest-Honvéd (és talán a klub hivatalos) Facebook-csoportjában, valamint egyéb helyeken többször is meg fogjuk hirdetni.
Talán még emlékszünk rá, három évvel ezelőtt egy őszi Honvéd-Haladáson szaladt be a kutyus a pályára, hogy aztán előbb labdákkal, majd virslivel próbálják elkapni a hívatlan vendéget, miközben a tábor vígan énekli: “Soha ne add fel, soha ne add fel, soha ne add feeeeeel!” (Érdemes megfigyelni, hogy a máskor morcos biztonsági őr milyen cselekkel vezetgeti a labdát és a kutyát a régi óra felőli menekülőkapuhoz. Bár Tchamitól látnánk néha hasonlókat.)
