A sajátosan hosszú magyar téli bajnoki holtszezon első hetei a valamire való Bohócliga szurkolónak minden kétséget kizárólag az év legsivárabb szakaszai közé tartoznak. A közelgő karácsony, a penetráns mértékű süteménypusztítások, halászlé-fieszták és család- plusz baráti körtagokkal elkövetett csoportos alkoholizálások időszaka nyilván némiképp eltereli a figyelmet a szünetelő NB1 által hagyott éktelen űrről, de a hamarosan beköszöntő január már a maga teljes kegyetlenségében tárja elénk a még 2 hónapig tartó tétmeccsmegvonást. Meg kell valljam, e patetikus indítósorok komolyságtartalma és az önkardbadőlés a Karim Rouani jellegű, labdavezetés jelszó alatt bonyolított megoldásoktól és lacalle-i cselektől való megfosztottság miatt ma már nálam azért nem makulátlan, de évekkel ezelőtt ténylegesen e gondolatok szürkítették be a holtszezon kezdetét, mint ahogy gyanítom ma is sokan bevallottan vagy titokban, de így éreznek.
A bejglitájm idején a szurkerbloggernek is nehezebb a dolga, hiszen kevés a napi friss hír, a csámcsognivaló. Még nem érkezett újabb fenomeno a csapathoz, a távozókról ugyanakkor 3 részletben már elmélkedtünk (itt és itt és itt), évértékelő riportokat a hivatalos honlappal karöltve leközöltük-leközöljük, az új edzőt kiveséztük. Azonban hogy teljes legyen a kép, némi összegzést megpróbálunk kiókumulálni a 2010-11-es idény őszi feléről, nehogy azt süthesse ránk a magyar fociblog-társadalom hogy Kispesten alszanak.
A nyári felkészülés egy prágai tornagyőzelemmel indult, az 1:0-lal és 0:0-lal behúzott serfővárosi siker amolyan Morales ars poeticaként is értelmezhető. A nyár igazoláspolitikája a 2010 januárit másolta, ismét főként Morales-bébik érkeztek a Bozsikba kiegészítve egy-két itthon már jól ismert és örömmel (Sadjo) vagy hőgutával (Alfi) fogadott bohócligerrel. A felkészülés vége előtt egy héttel csomagban leszerződtetett légióshad mindenesetre a pre-Hemingway időszak Piero Pini nevével súlyosbított szakaszait idézte elsőre, ugyanakkor a szurkolók nagy része bízott Morales döntéseiben, hisz fél éve Coirát vagy Vaccarót is mindenki kétkedve fogadta mégis beváltak.
A szezon nem indult jól,2 szoros vereség, és a menetrendszerinti drukkerpánik a lelátón és a fórumokon (régi “jó” szokásunk itt Kispesten, hogy akár 5 zsinórban nyert meccs utáni első vereségkor is képesek vagyuk temetni a team-et- de ezt tudjuk be az 1996-2006 közti szörnyű éveknek), ingerült Morales a sajtótájon („a magyar szurkolók nem tudják elfogadni a légiósokat”), mindez nem sok jóval kecsegtetett a következő 4 forduló (FTC-DVSC-Szolnok-Zete) előtt… Nos, a talján maestro azért még egyszer megrázta magát és behúztuk a 4 derbit, csont nélkül! A vállunkon ülő kisördög persze suttogja, hogy a Fradit ki lehetett volna ütni, de emberelőnyben védekeztünk ellenük, a DVSC „C” csapattal állt ki, Szolnokon és itthon a Zete ellen pedig a legenyhébb jelző a játékunkra a „nézhetetlen” volt, nem csoda hogy a nézőszámunk már BVSC vagy III. ker. TTVE magasságokat (mélységeket) kezdett döntögetni. A győzelmeket viszont nem kell magyarázni, régi igazság. Ha úgy teszünk az már régen rossz, így utólag is annyit cselekszem, mint akkor az ősz elején: emelem kalapom. A következő fordulókban már a gyengébbnek tűnő ellenfelek (Hali, Pápa) ellen becsúszik a pont- vagy pontok vesztése, hogy a zsinórban 3-szor győztes Paks ellen aztán idegenben nyerjen megtorpanni látszó csapatunk.
Ekkorra már kirajzolódni látszott a Morales-i csapat alapvető jellegzetessége: erősebb ellenfelek ellen vagy idegenben atomvédekezésből indított szórványos ellencsapásaink sikerétől függően nagy eséllyel 1 vagy 3 pont kasszírozása, viszont itthon -főként nálunk gyengébbnek taksált alakulatok ellen- szenvedés, fantáziátlanság a támadáskényszer miatt végül gyufa. Kivétel a Pápa meccs ahol az idény talán legjobb támadóteljesítményével jöttünk elő- hogy az ellenünk hagyományosan góllövő cipőjét fényesre suvickoló Bárányos vezetésével 4:2-re lealáztassunk…
A folytatás hasonló sormintát követett: itthon a harmatos, ám edzőváltás utáni Kecsó lever minket, hogy aztán reménytelen helyzetben győzzünk a bajnokságból kimagasló Fehérvár otthonában, Danilo nagy napján. Na itt kellett volna befejezni az idényt. Otthon még döntetlen a Győr ellen, Morales rejtélyes és borús a sajtótájon, majd sima vereség Újpesten ahol a talján bedobja a törülközőt. Teljesítményét, távozását már elemeztük és körbejártuk, most itt legyen elég annyi: tavasszal megmentette a morálisan szétesett gárdát a kieséstől és idén ősszel is masszív alakulatot hozott össze egy középerős (vagy az alatti kalkulusú) keretből (amit ne feledjük ő állított össze), és a Fradi elleni 2 győzelmet az újpesti sikert, az MTK-nak rúgott 4-est nem feledjük el neki. Ugyanakkor a bántóan egydimenziós és antirizikóvállaló (rizikón értsd a minimálisan is támadó attitűdöt) taktika hosszú távon nem megoldás: tűzoltásnak jó de a szurkoló nézni is szeretne valamit a pénzéért. Persze érvelhetünk azzal is, hogy mit ér a támadófelfogás ha hiányzik az eredményesség, a legalább biztos bennmaradó és meglepetésgyőzelmeket arató csapat…amit kétségtelenül tálcán nyújtott az olasz edző. Nehéz kérdés, ember legyen a talpán aki biztos verdiktet mond.
Az idény végére Szalai mb. edző vezetésével 1-1 bajnoki vereség és döntetlen vésettetett fel a tabellára a nevünk mellé, illetve az Eger itthoni szétzilálása az MK-ban. A fiatalítási szándékot markánsan felvállaló akadémiai igazgató ténykedése ténylegesen csupán beugrás volt, ugyanakkor az ifjú MFA kadétok szerepeltetése az akadémiai képzésünk első fecskéi megjelenése felett érzett örömünket indukálja.
Hogyan szummázhatunk tehát? Felemás őszünk volt, meglepetéssikerekkel, és meglepetés-megtorpanásokkal. A kupában még állunk, a bajnokságban középmezőny közepe a jelen helyzet de elérhető közelségben van a dobogó környéke éppúgy, mint a kiesőzóna, szóval tartsuk melegen a puskaport. Rabiátus csapatunk egy taktikai alapsémára kőkeményen rá lett állítva és hazai mércével jól is hoztuk a magyar catenacciót, ugyanakkor a játékrendszeri egyoldalúság fájdalmasan mutatkozott meg a biztosan behúzandó kategóriát jelentő hazai meccseken. Tavaszra Supka diszciplinaváltást ígér, ehhez viszont keretet is alakítani kell legalább minimálisan, mert a jelen anyag a moralesi megoldásra alkalmas, arra lett kiválogatva. No de erről is sok mindent mondtunk már a supkai esélyelemzésünkben.
Izgalmas és sokesélyes tavasz jön tehát, mi pedig bizakodunk a jó végkifejletben. Most pedig mindenki térjen vissza az ajándékbeszerzésekhez és készítse fel magát az ünnepi dőzsölésre, hogy –visszatérve nyitó gondolatainkhoz- legyen mivel felvértezve a tavaszi rajtig következő szürke hetek kihúzásáig.
Szolg. infó: A szaloncukor-mérgezés tüneteit enyhítendő, a két ünnep között érkezik várhatóan a ’95-96-os, kupagyőztes idényünket könnyes szemmel felidéző poszt.
Múlt héten tovább folytatódott a keret-átalakítás, igaz némileg egyoldalú szakasznak vagyunk jelenleg tanúi. Pillanatnyilag továbbra is a “távozók” dosszié kerül feltöltésre újabb elfektetendő aktákkal. Gary Tavarsért nem hullajtunk majd krokodilkönnyeket, az a pár MK meccs, ahol játszott a gall fenomén, nem vésett kitörölhetetlen rúnákat lelkünkbe.
Cséke György is 1-1 bajnokin jutott csak szóhoz, meglehetősen szórványos idő-mintázatban másfél év alatt, ha Debrecenit, Botist vagy Cuerdát (Oh, my God…) kellett helyettesíteni az említett delikvensek valamilyen okú hiánya miatt. Bojtor Laci is megkapta az elbocsátó szép üzenetet. Én a részemről őt a keretnél tartottam volna lelkesedése miatt, de hát Supkának már anno se kellett, így nem nagy a meglepi.
A távozó Bojtor még egy gyors évértékelést tolt nekünk a Kecsó elleni Ligakupa-meccs után. Mint látjuk, azóta a sors máshogy intézte a dolgokat, így az értékelő beszélgetés búcsúinterjúvá avanzsált.
Speciális retrospektív sorozatunk ötödik darabjában a cél változatlan: kedvenc csapatunk elmúlt 20 évét fókuszba helyezve vándorolnék végig az említett idények történésein – szigorúan szubjektív szemmel, kevesebb statisztikai adattal de annál több saját benyomással, bízva a kommentelők felől esetlegesen érkező hozzáadott-értékben. 5. epizódunkhoz érkezvén Kispest-történelmem első Janus-arcú évéhez lesz szerencsénk – bajnoki álmokat ígérő erősítésekkel a nyár folyamán, szép és kevésbé szép élményeket hozó UEFA meneteléssel, de alapvetően egy kiemelkedő keretű, erős csapatot mutató ősszel, majd vezetőségbeli váltást hozó téli szünettel és lassú amortizációval (2 edzőváltás, elköszönő sztárok) tavasszal. Hajtás után belekezdünk.
A ’94-es nyár ezúttal is VB-lázban telt (USA, Romario, Sztoicskov, Kenneth Anderson, Szaid el-Ovairan, Lecskov, Yekini, SiaSia, doppingos DunDiego, etc.). Mindezt jó ómennek vettem hiszen az Italia ’90 után bajnokok lettünk s az Euro’92-t követő idényben sem adtuk alább. Világverseny után bajnoki cím- szép sorminta, vártam a folytatást. Nyári mozgásaink a játékoskeretben több mint biztatóak voltak, s már az alapokkal sem volt baj hisz ’94 tavaszán Davidovics érkezése felrázta a csapatot. Igaz, az ezüst a telhetetlen drukkerek (s így szerzőnk) számára nem csillogott annyira szépen, azért mégis csak a 2. legjobb csapat stigmáját vetette ránk, sőt ha nem szerencsétlenkedünk olyan Honvédosan bizony nekünk lett volna kitalálva a ’93-’94-es arany, csak nem tudtuk leszakítani a fáról az érett gyümölcsöt…
A keretből mindenesetre 4 szép és eredményes idény után távozott Vincze Pilu. Nekem nem volt különösebb kedvencem, persze nem is volt vele bajom (hogy lett volna, ennyi góllal) így akkor még nem sírtam utána különösebben, főleg hogy (őt, illetve a Fehérvárra kölcsönadott Tóth Misi kiválása okozta csatárdeficitet pótlandó) a támadósorba érkezett egy jónak mondott újvidéki muskétás, Puhalak Antal, valamint… Na igen, valamint (fanfárok felharsannak:) Kovács Kálmán. Róla már értekeztem az 1991-92-es résznél, hogy mit jelentett akkor a hazatérése számomra, és most ugyanezt éreztem. Bár már nem ő volt a válogatott tuti kezdőékje, számomra továbbra is megmaradt A HONVÉD CSATÁRNAK. Legutóbbi hazatértekor is hintett egy kosárnyi gólt, most is ezt vártam tőle. Ráadásul utolsó kisgyermekkori sztáridolom már csak ő maradt egyedül Détári egy évvel ezelőtti, számomra hazaárulással felérő Fradi-kalandja után. (Emlékezhetünk: a derék Döme egy adag „számomra itthon csak egy magyar klub létezik, az pedig a Honvéd” jellegű nyilatkozat után 1993 nyarán a Fradinál jelentkezett edzésre és egy fél évet húzott le a zöldeknél. Indoklásánál /„a Kispest-Honvéd már nem az a klub (értsd BpHonvéd) ahonnan én eljöttem anno”, csak idei, pár héttel ezelőtti coming outja volt neccesebb Détárinak mikor közölte hogy ő bizony tévedésből lett kispester, szíve mélyén mindig is Fradista volt. Ez nem bűn, persze. Csak hát egy vörös-fekete legenda szájából hallani mindezt… Thanx, öreg. Döme nekem 8 éves korom óta a világon a kedvenc játékosom volt, nem csoda hogy Kálmánnak e nyártól a Döme spontán öngyulladásával keletkező űrt is be kellett töltenie.)
További szerzeményeink közt találjunk a bajnok Vác megbízható jobbhátvédjét, Hahn Árpádot, aki akkor igen kurrens árunak számított a hazai átigazolási piacon (mára pedig befutott golftréner lett…lifelong learning rulez), illetve az utolsó bajnoki címünkben elévülhetetlen érdemeket szerző ’93 tavaszi vészkapust, Vezér Ádámot. Végül, de nem utolsó sorban Davidovics mester még egy jugó kollégát hozott a középpályára: Zoran Milinkovics személyében. Az itt töltött fél éve alatt Milinkovics nálam az addigi kedvenc légiósommá lépett elő, zseniális szűrő volt. Játékintelligens, ám kőkemény harcos. Igazi plávi. Azóta is csak egyvalakit helyezek elé a kispesti légiósrangsorban, nicknevemre pillantva azt hiszem ez nem nagy meglepetés. Az egy éve felhozott 3 fiatalból csupán Mátyus maradt a keretben , Tóth Miska mellett Dragóner is távozott, a Sopron vitte el tőlünk, ha jól rémlik. Feltűnt a keretben azonban még egy süvölvény, aki a fent említett triónál eggyel későbbi korosztály első hírnöke, ő már bemutatkozott az előző idény végén is 1-2 meccsen, s most állandó meghívót kapott a felnőtt kerethez. A hihetetlenül tehetséges irányító neve hamarosan összeforr a klubbal, hogy évek múlva mindent leromboljon meggondolatlan viselkedésével. Ő volt Bárányos Zsolt, a „Bari”.
Összességében a keret nem gyengült, sőt, erősödött véleményem szerint. Bizakodva vártam hát a bajnoki rajtot és az amúgy is súlyosnak ígérkező, gimis felvételit és utolsó áltisis szezont hozó évet. Ellenfeleink közül Fradit úgy ítéltem meg, hogy gyengült hisz elvesztették karizmatikus edzőjüket és a Novák által hozott új játékosok (Neagoe, Czéh Laci meg egy dél amerikai csoda a védelembe…Carlos? Vérfarkas, plíz.) nem tűntek túl acélosnak, vagy amelyik igen az meg épeszűnek (lásd Kopunovics Szuperkupa-döntős kerítésmászós gólörömét élete első FTC-tétmeccsén majd zuhanását és féléves hosszra rugó sérülés-kihagyását. Grat.) A Vác tavaly is öreg volt, most is alig frissítették a keretet. A DVSC meg a Békéscsaba részéről pedig kifulladást vizionáltam. Ez csak részben jött be, viszont az idényben feltűnik a kellemetlen ellenfelek közt az Újpest ahol Garami Józsi bá „Pécs Reloaded” cím alatt futó műsorszáma több mint sikeres lesz az ősszel. Extremitásnak számított az MTK hiánya: a kék-fehérek ekkor a II. oszályban próbálkoztak. Színkombinációjukat pótlandó, a friss feljutó, első magántulajdonú hazai csapat, a Stadler viszont érdekes színfoltnak ígérkezett.
Az idényt ismét a Vác ellen kezdtük, a Bozsikban, csakúgy mint egy évvel korábban. Ám az eredmény ég és föld. A csapat úgy játszott, ahogy mindig is látni szeretem kedvenc csapatomat: a 4000 végig őrjöngő néző előtt a fővadászéknak esélyük nem volt. Vadiúj Diadora szerkónkban, a számomra azóta legendássá vált fehércsíkos- osztásokkal tagolt vörös-fekete mezcsodában az obligát Gösser hirdetéssel szétziláltuk a Vác maturus gárdáját: máig előttem van a belső szűrőkettős, a lobogó fekete hajú Forrai Rambó és Milinkovics duója, akik mellett Pisont és Illés keni a fazont, elöl pedig Sallói oldalán a jó öreg Kálmi rögvest egy mesterhármassal köszön be (Béla hinti a 4.-et). Nem gyenge indítás! EZ IGEN! Hegyi Iván ha akkor Honvédos lett volna, mondta volna: „hát igen….ezúttal Kispesten működik a Nagy Színház” (vagy inkább visszasírta volna Puskásékat, hehe). Brockhauser-Hahn, Bánfi, Mátyus-Forrai, Pisont, Milinkovics (Csehi T.), Illés, Duró- Sallói (Hamar), Kovács K. a győzők névsora. A 4-es szám bejött a csapatnak, mert az UEFA-kupa selejtezőkörében a Magyarországon tétmeccsen akkor először járó kisinyovi Zimbrut is ennyivel küldjük vissza a Kárpátok mögé. Szegény bölények nem bírtak két karmesterünkkel, Pisont és Illés mellett a 4. gólt Hamar „Emszí” vállalta. A visszavágó formalitássá silányult, szerencsére.
A bajnokságban némi torpanás következett. A Vác után Csepelen a Kordaxot is reguláztuk (kezdtem nem érteni hogy a korzós öregek miért is mumusozzák a szigeti csapatot), ám ezt követően otthon Pécs és idegenben a Vasas is gondot okozott, 1—1 pont a jussunk, noha az utóbbi meccsen Kálmánunk ismét dupláz (a Vasasból eredményes a kiesett MTK-tól menekült Jován). Még jó, hogy a Sopron ellen jön a 3 pont, ami azért javította a szájízt é a ráhangolódást az első UEFA-körre. Közben Sallói Pista kiszáll, a Beitar Jeruzsálem hívását fogadja el, és indul el az izraeli legendává válás útján. Nem váltotta meg nálunk a világot, de nem tagadom: azért hiányzott a keretből egy pár gólja…Szóval UEFA – első rundó.
Ahol az enschede-i Twenté-t hozta utunkba a sors. Holland csapat, dobogós volt az előző idényben, ide csoda kéne, azt meg a Samp óta nem láttam, szomorkodtam és a haveri kör sem csattant ki az optimizmustól. A szerdai vagy csütörtöki kupanapon mindenesetre már az esti TS kezdete előtt 10 perccel a TV előtt tipródtam, várva a valószínűleg lesújtó híreket. Mennyit kapunk? Hát egyet, jött meg a válasz Gulyás Lászlótól, ám az is hamar kiderült: 4-et vertünk a tulipánhagymásoknak odakinn! Hamar gólja mellett a remek formát futó Kovax Kálmi is tolt egy laza mesterhármast, az összefoglalót nézve, ahol fehér vendégmezünkben szétziláljuk a Twente védelmét, extázisba kerültem. Álljon hát itt mementóul utolsó igazán nagy nemzetközi diadalunk kiharcolóinak névsora: Brockhauser- Bánfi, Szabados, Hahn, Mátyus- Forrai (Plókai A.), Illés, Milinkovics, Csehi T.- Orosz (Hamar), Kovács K.. Azért a 4 védő és a szűrőemberekkel telenyomott középpálya arról árulkodik hogy itt kontrákra nyomulhattunk erőteljesen, még jó hogy Illés helyett nem Durcit jelölte kezdőbe a szerb trénerünk : ).
Ilyen előjelek után a tavalyinál harmatosabbnak tűnő Fradi elleni előtt a Davidovics alatti viszonylag bátrabb játékunk (kivéve az MK döntő) miatt optimista voltam, de minek. 3:2 a vége, de igazán közel nem voltunk a pontszerzéshez. Emlékszem tehetetlen dühömben szegény Knézy Jenőt szidtam a TV előtt aki ordított, mint a sakál minden zöld gólnál, nálunk pedig még Duró korszakos 16-os saroktól megeresztett heggesztésénél is higgadtan közölte, kijelentő hangsúllyal: gól. Azóta már rengeteg pletykát hallotam, hogy Jenő kiért is szorított privátim, sokan a Fradit mondják, ez a meccs ezt akár alá is támaszthatta. Nem mintha számítana is valamit. Kellett, nagyon kellett a soron következő két lélekemelő győzelem. A parmalat elleni hétközin végre Puhalak is bemuatkozott a vörös fényújságunkon, 3:1-re nyertünk a későbbi söprögetőnk, Lőrinc Antal kiállítását is hozó meccsen. A hétvégén a Stadlert oktattuk, itt Béla rázta meg a gólfát (2:0). Következhetett az UEFA visszavágó.
A meccs napján akadályversenyünk volt a sulival, modorosan önmagukat alázó tanerőkkel a ellenőrzési pontoknál a ma már csövicentrummá züllött Kiserdőben. Az utolsó állomás előtt egy megfáradt vakondok is emelte az esemény fényét aki úgy feküdt el túrása tetején mint anno Gulyás kapus Vialli 2. góljánál Genovában. Reméltem hogy ez nem rossz ómen az este előtt. Azért arra nem számítottam, ami ott következett. Majdnem sikerült kiesni. A hollandok minden mindegy alapon támadtak és szépen sorban elkezdték ledogozni a hátrányt. Ha nincs Illés flegma 11-ese (amit akkori, az utolsó 2 hónapban felvett szokása szerint középmagasan emelt a kapu közepébe az elmozduló kapus helyére), bizony baj lehetett volna. Így jöhetett a 2. kör.
A 2. kör, ahol a Bayer Leverkusen, egy színtestvér-klub várt ránk. Schuster, Völler, Ulf Kirsten, a román Lupescu, az amerikai Tom Dooley. Nem rossz csapat. Edzőjük, az ordenárén kőbunkó Dragoszlav Sztepanovics mindenesetre kapcsiból letyúkketrecezte a Bozsikot az első itteni edzésükkor. 7000 szurkoló előtt került aztán sor a szájkarate után a tényleges mérkőzésre, ahol mindkét félidőben 1-1 német gólt benyelve engedelmesen ülünk fel a germánok által alánktolt szopórollerre. A 2. góljukat Paulo Sergio, a VB-keretből épphogy kimaradó későbbi Bayernes kedvencem szerzi. Ekkor még azzal vigasztaltuk magunkat hogy a Fradi viszont hatot kapott Portóban, húztuk is ezzel Gábor bát, a technika- és fizikatanárunkat aki országos nagy arc volt csak egy születési defektus miatt fradista. A visszavágón aztán sajna minket is helyére tett a Leverkusen, 5 gombócot oktrojálva be Brockhauser hálójába– ezután már Gábor bácsi somolygott felénk a szünetben, főleg miután a Fradi itthon legyőzte a Portót 2:0-ra. Na majd jövőre- fogadkoztunk. Ki gondolta még akkor hogy az elkövetkező 15 évben nem nagyon lesz nemzetközi szinten mutogani való csapatunk Kispesten…
Közben itthon a bajnokságban egy jobb szakasz (5:1 a Zete ellen Puhalak duplával, 3:2-es siker a Szőnyi úton ahol a meccs érdekessége, hogy az 5 gólon csupa azóta edzővé átvedlett arc osztozott. Sorban: Urbányi Bepassz Pista, Farkas „Pinyő örökös pályaedzője” Józsi, illetve Kovács Kálmán, Durci- szegény, trénerségéhez borzalmas emlékek társulnak, + Pisont „Vecsés” Pista), melynek végén rangadót is hozunk a félig ködlepte Bozsikban a ’csaba ellen. Itt Zoran Milinkovics is betalál 16-ról. Nagyon örültem neki, járt neki a gól a remek féléves teljesítményért. Újpesten, a másik lila gárda ellen már sima vereség jön, Garami fiai, akik extázisban tolták végig az őszt, minket is begyűrnek. Leverkusenből hazatérve pedig a Bozsikban a Mágus porlaszt az orrunk alá, egy jó záptojásszagút. Ezúttal Miriutának hívják azt a kopasz irritátort aki előkerül a mágusi varázssityak „az aktuális román szajré” szekciójából. Volt itt már Pena, volt Popescu, most meg ezt a Vasile gyereket fedezte fel az öreg. Első gólját még kiegyenlíti Béla, ám a tar „Laci” másodjára is betalál és gúnyosan integet felénk a tribünre. Hosszú évek óta az első olyan bajnokim volt otthon ahol vereségünket kellett végigéznem. Nem baj, legalább elkezdtem szokni, kellett is a következő évek előtt. A következő hazain aztán a tavaly is gondokat okozó Cívis Expressz is dudálva zúg keresztül a Bozsikon, Sándor Totó masiniszta vezetésével (0:1). A szezon végére egy Csepel elleni karcos MK tovább osonkodás és egy mészárlás az újonc Nagykanizsa otthonában jelent némi szépségtapaszt. Mi van veletek srácok? Sok meglepő vereséget hozott az ősz, hol van a kiegyensúlyozott múlt tavaszi szezonzárás? Ha tudunk 4-eseket, 5-ösöket gurítani (a két Zala megyei NB1-es alakulat mellett ennyit kapott a Vác, a Zimbru és a Twente is), mi ez a szerencsétlenkedés az itthoni ellenlábasok ellen? No mindegy, egy nyugodt tél jó felkészüléssel majd helyrerak mindent.
Hát a tél minden volt csak nyugodt nem. A hirtelen honvágy gyötörte DeVries kioldalazott a klubból, nem függetlenül a lassan feltáruló botránytól a Taurus pálya elsíbolása kapcsán. Bálint László (klubmenedzser? Általános management vátesz? Mi a franc volt ő itt tulajdonképp?) talpa alatt is kezdett forró lenni a talaj, ő is zászlót bontott Kozma Mihály klubigazgatót hagyva egyedül a süllyedő hajón, ahova közben új kapitány érkezett. Az egykori játékos legenda, olimpiai bajnok Komora Imre, akit a ’80-as évek aranyszériájának egyik kovácsaként tiszteltek Kispesten. Imre bá nem szarral gurigázott, rögvest be is abászkodott a klubigazgatói székbe, az onnan kipenderített Kozma meg a kispadot kapta meg.
Az új klubvezér dörgő hangon azt is bejelentette: itten vége ám a pazarlásnak, komoly fizetéscsökkentések lesznek a tavaszi szezon után. Persze mindez borítékolta a keret rövidesen bekövetkező átalakulását… A nagy elvándorlásig még ugyan fél év lauf hátra volt, már ekkor távozott Zoran Milinkovics, aki a felrémlő pénztelenség réme elől postafordultával a Felkelő Nap Országába igazolt. NAGYON NAGY KÁR VOLT ÉRTE, az NB1 legjobb védekező-középpályása volt ekkor. Az elzárt pénzcsap miatt igazolásaink is szolidabbak lettek: Csikós Lajos játékjogáért a Betka MÁV DAC csapatának valószínűsíthetően nem fizettünk milliókat, mellette pedig Kozma 4 tehetséget hozott fel a felnőtt kerethez: Gabala Krisztián, Kovács Béla, Hungler Gábor és Kabát Péter (bizony, ő, a későbbi bódébontó Warrior) is csatlakozott a már fél éve itt edződő Barihoz. Szurkolónk közül többen örültek is a fiataloknak, én is úgy gondolkodtam: legalább oldódik valamelyest a ránk aggatott zsoldoscsapat jelző. Ha akkor tudom, hogy sztárjainkat fél éven belül elveszítjük és maradnak csak a fiatalok, talán nem örvendezek ennyire a fejleményeknek.
Sorozatunkban ez a tavasz az első igazán olyan időszak, ahol a „Hornby-fikcsi” ténylegesen beüt. A Fever Pitch regényével (=Fociláz) méltán világhírűvé váló Nick környvének ugye alaptézise, hogy az író végig próbál (sikerrel) párhuzamot vonni saját élete alakulása és szeretett Arsenalja teljesítménye között. Nos, bár ekkoriban még azt se tudtam ki az a Hornby, a párhuzam nálam is betalált: a gimis felvételi sikere után az utolsó félévet úgy nyomtuk le a Pannónia általános iskola ódon falai között hogy tudtuk, hamarosan valami véget ér. Nem mondom hogy az akkori osztályomba jártak a világ legjobb arcai, sőt…. – mégis meghatározó élmények és penetráns röhögések, barmulások kötődnek az időszakhoz, 8 év az 8 év. Így kissé nyomott lett az utolsó 5 hónap a fölöttünk lebegő „ez az epizód lezárul az életetekben” hangulattal (hogy visszasüppedjek írás közben az akkori érzésekhez, gyorsan be is tettem a posztíráshoz akkori No1. kedvenc bandám, a Guns sok vitát kiváltó Spaghetti albumát. Hm. Még mindig üt.). Szóval elmúlás-érzés emitt és amott, a Bozsikban is. Tavasszal már mindenki kész tényként kezelte, hogy a keret jelentősen változik nyáron, az igazi ászok valószínűleg távoznak, nekünk meg maradnak a fiatalok akiknek a beépítésén előbb Kozma, majd Török Peti fáradoztak illetve azok az olcsóbb arcok akik majd jönnének. Fura volt így nézni a csapatot, Illéséket, Hamart, azaz legkelendőbb csillagainkat, tudva, hogy fél lábbal már jövendőbeli csapataiknál állomásoznak. Nem volt ez egy jó tavasz, be kell vallanom. Nem szeretem az ideiglenes szitukat és ezekből kaptam dögivel 1995 első felében…
Vissza hát a tényekre. Közepesen sikerült felkészülési hónapok után Kozma Mihállyal Vácott ugrottunk neki az idénynek. Gabala kezdő, nem túl meggyőző, Forrai váltja, Bárányos csere. A csapat viszont jól nyomja, 3:1 ide, a bajnok oda-vissza verve. Persze ez már egy megfáradt Samsung volt szó se róla, mégis bíztatóan hatott a nyitány. A folytatás hazai csepeli remije és a pécsi vereség már kevésbé, még akkor is ha a Mecsekalján ekkor 2 hónapig úgy tűnt: nagy csapat épül, a Mechelenből hazahozott Eszenyi Dénessel, Fatusi Babatündével, illetve egykor szebb napokat látott válogatottakkal mint a sógoréktól Richard Niederbacher, vagy… vagy a lengyel irányítócsászár, Robert Warzycha, az akkoriban a Panában szárnyaló Kryztof bátyja. Őt hamarosan Kispesten csodálhatjuk, az ömlengéseim arra az epizódra hagyom… Kozmával szemben a türelem végül a Parmalat elleni, egy ismeretlen szerb csatár, Kuntics szárnyalást hozó 1:4 után fogyott el. Ez az esemény amúgy a télen igazolt, igazából csak a korábbi klubigazgató által favorizált Csikós Lajos kezdőcsapattóli búcsúját is jelenti. Nem volt nagy kár a kollegáért, szerintem ma se találok olyan vörös-fekete drukkert aki értette a leigazolását és folyamatos nyomatását szegénynek…nem volt NB1-es szint. Persze ha akkor tudjuk, milyen labdaművészek várnak még ránk a jövőben Cipf Zolitól Csőke Geriig…egy rossz szót nem szólunk a győri MÁV DAC-tól hozott spílerre. (A történeti hűség kedvéért: a kozmai buktasorozatban volt egy Sopron elleni Mátyus öngólos vereség + menetrend szerinti Fradi elleni önalázás a Népstadiban ezúttal fordulatos meccsen, 3:4).
Kozma utódjának Komora Imre bá egykori sameszát, az Olympiakosznál pályaedzőként a keze alá dolgozó, szintén vasi gyökerekkel bíró Török Pétert szemelte ki. Török legendás drapp-barna kockás zakójában először a Fradi elleni MK meccsen ült a padunkon, Hunglert, Barit és Kovács Bélát rögvest a kezdőbe teleportálva (bosszankodtam is, hogy a nagy fiatalítással eleve feladjuk a párharcot, de aztán rá kellett jönnöm, hogy lassan elfogyott a kispad). A meccs végül 2:2-t hozott, Kovács Kálmi óriási alakításával, aki egy szabálytalansága (és 2. sárgája után) sérülést mímelve fetrengett így nem látta a piros kártya felmutatását (nem akarta látni). Miután délcegen visszakéredzkedett és be is futott a pályára ápolás után, a meccsen egyébként brutálisan elfogult ordas nagy zöld naphemüt a fejére Technokollal felragasztó Varga Sándor játékvezetőt az őrületbe kergetve. Varga nem először vezetett nekünk botrányosan, hiába, az ősz halántékú sípmesterekkel valahogy sose jöttünk ki jól, elég csupán a ’90-es évek végi valamelyik hétközi meccset felidéznem, ahol a melegítő játékvezető hármast a „Tóth Vencel a deres k…. anyádat, egyszer legyél becsületes Kispesten” örökbecsű fogadta egy borízű hang korzón üldögélő tulajdonosa szájából… A visszavágón aztán a Fradi hamar elintézett minket 3:1, ebben a szakaszban már Vezért (sőt későbbi bajnokikon Rottot) védette Török, hiszen Brocki jövője is bizonytalanná vált. Kezdett elmenni a kedvem a szezontól: mi értelme van ezt így lejátszani, ha a fél csapatunk már gondolatban máshol van mi meg nem játszatjuk őket…
Egy utolsó szárnyalása azért még volt a főnixnek, a ’90-es évek eleji „nagy Kispest” az ősi ellenlábas UTE elleni gálával búcsúzott saját nagy időszakától. A Vezér-Plókai A., Bánfi, Mátyus- Stefanov, Bárányos (Csikós), Hahn, Illés, Gabala- Orosz, Kovács K. összeállítású csapat 4:0-val mosta le 8000 néző előtt az idény meglepetéscsapatát, itt a Garami faktor se segíthetett, Kálmán ismét 3-szor volt eredményes, sőt egyszer Béla is büntetett. A szezont végül egy győri iksz és egy cívisvárosi szopola után otthon a Nagykanizsa elleni szokásos zárófordulós fiestával fejeztük be, de azért ez már nem az a fesztelen ünnepi hangulat volt, mint az elmúlt években. A csapatban több fiatal tehetség kapott megint lehetőséget, így a szezon végére stabil kezdővé előléptetett Bárányos, illetve a később Békéscsabán és Tiszakécskén karriert csináló Bujáki (Gálhdi alatt fél évre még visszatér hogy ne játsszon), az azóta eltűnt Tóth János, vagy Czipper Zsolt akiből pedig Bohócliga Zváj legenda lett Vecsésen. Oszt ennyi. Véget ért a szezon, amit már nagyon nem bántam mert a vége nagyon kínszenvedős volt. Fura melankóliában ballagtam haza a stadionból, még villamosra se szálltam hogy a Wekerléig tartó 35 perces séta során tudjak kicsit gondolkozni, számot vetni az élet és a foci nagy dolgaival, arról, hogy mit hoz a jövő.
Az idény alapcsapata, kb.: Brockhauser- Hahn, Bánfi, Mátyus- Forrai, Milinkovics (Csikós, Csehi T.), Duró, Illés, Pisont (Stefanov)- Kovács K., Orosz (Hamar).
Pályára lépett még a tavaszi jövőorientált kapuspróbálgatása során Vezér Ádi és Rott, a védelemben Szabados, Plókai Atti és a fiatal Hungler, nem megfeledkezve az eredetileg védő Csikósról. A középpályán Bárányos a tavasz végére tuti kezdő lett készülve a sztárok távozására, mellette Kovács Béla és Gabala is kipróbálhatta magát a felnőtteknél. A csatárszekcióban az idény elején Sallói is emelte az idény fényét,a szerb csatár Puhalak pedig megragadt amolyan kispesti Padovano (értsd: gólerős csere) szintjén. Az idény meghatározó teljesítményei közé tartozik Mátyus fiatal kora ellenére egyenletes és jó játéka, a legjobb légiósaink között jegyezhető Milinkovics tanári őszi idénye, Kovács Kálmán menetrendszerű alibizései közötti 2-3 meccsenként gólszórásai és a két irányító, Pisont és Illés szép megoldásai, kreativitása. Mindannyian hiányozni fognak. Az eltékozolt tavaszunk és a töketlenkedős őszünk számomra azért is különösen fájó, mert ez a csapat , az őszi keretet tekintve az 1990-91-es után vagy azzal együtt az általam látott legjobb, legerősebb kispesti keret volt, állítom. Ha nincs a félévi anyagi megroppanás és a tavaszi kreténkedés a jövőnkről, Davidoviccsal és nyugodt háttérrel itt meg kellett volna legyen a bajnoki cím vagy legalábbis a hajszálon múló ezüst… A keret jobb volt az Újpestnél vagy a Fradinál, csak ott nyugodt háttér és remek edzői teljesítmények voltak, míg itt mindkét faktor erősen véleményes volt az év során.
Visszavonhatatlanul lezárult hát egy korszak a csapat, de az én életemben is. Véget ért az igazi gyerekkor, az áltisis évek, és véget ért a Kispest-Honvéd kvázi regnálása (a ’80-as években még hegemón, a ’90-esekben inkább oligopol uralkodása) a magyar focin. Az idény végén Illést és Hamart elvitte az MTK, Orosz a BVSC-hez igazolt, akik mellé megszerezték Vincze Pilut is. Duró, Brockhauser, Stefanov, Szabados és Bánfi is bejelentették távozási szándékukat és Pisont + Kálmi felől sem érkeztek bíztató hírek. A fenti képsorra pillantva bizony látható, hogy válogatottjaink sora vette kalapját. Komora kőkemény kijelentései a fizucsökkentésről elsőre nem is votak unszimpik, én is úgy voltam vele: ha ezek az arcok csak a pénz miatt voltak itt, jöjjenek helyettük igazi szív-emberek akik megdöglenek a mezünkért… később rájöttem hogy ez nem egészen így működik és az NB1-ben a szegény, de szimpi rokon szerepköre csak ideig-óráig felemelő. Jönnek hát a szűk esztendők a következő epizódokban, igaz 1995-96-ban még egy utolsót rúg a klub a trófeagyűjtés terén, sokunk életének egyik legizgalmasabb idényét hozva el egy tényleg szerethető csapattal – de erről majd legközelebb.
A fotók forrása: golfoktato.hu; magyarhirlap.hu; honvedfc.hu.
Megígértük, hát tartjuk a szavunk. A pénteki eseményeken való kezdeti meglepődést követő gyors posztváltásban már jeleztük, hogy itten nagy elemzésekkel jövünk elő edzőügyben, s lesz majd interjú is. Hát elemzések helyett kummantás (meg jóféle belga söröktől való megfáradás) jött a hétvégén, interjút meg Supka mester adott a Népszavától kezdve a Duna TV-n át a hivatalos honlapig bezárólag boldog-boldogtalannak csak mi csúsztunk le róla. Debüt így csak januárban vagy tavasszal, írott vekengés viszont most, hanganyag nélkül, poszt pro és kontra, ahogy a Bëlga énekli. Polemizálás a hajtás után.
Supka Attila visszatért Kispestre a múlt héten, hogy hivatalosan januártól átvegye Morales örökét. A régi új edző a különböző interjúkból kihámozva örvend, hogy újból Kispesten lehet, egy Honvédnak nem lehet nemet mondani, Hemingway és Gács urakkal mindig is megmaradt a jó viszony, meglepődött a híváson, hát hogyne lepődött volna meg, tisztázná a szurkolókkal a viszonyt, csatárt-középpályást venne, és a segítőjévé avanzsáló Szalain keresztül rajta tartja a fiatalokon a szemét.
Ez az antré…khm…bíztató. Ha nem lenne egy jó adag előtörténet, most 1000%-ig bizakodva várnám a tavaszt. De előtörténet van, és bizony rétegzett; nem is mindegy milyen nézőpontból szasszeroljuk a „Supka Attila” szócikk alatti bejegyzést a nagy vörös-fekete lexikonban. Nem egyszerű az ügy. Maradva a viszonylagos objektivitás talaján, a következő pontokba tudjuk szedni reményeinket és félelmeinket, ódzkodásainkat és optimizmusunkat egy jó SWOT-analízist segítségül hívva (ha már a területfejlesztő szakmában nyomulok több-kevesebb sikerrel, ezt az onnan kölcsönzött közösségi tervezési eszközt alkalmazva).
/Szakma ON: Bár a módszert ma már szinte áltisiben is tanítják, így némileg devalválódik a megítélése, bizony csupán kevesek alkalmazzák a ténylegesen adekvát módon a jelzett tervezés- és elemzéstechnikai eszközt. Amennyiben rendeltetésszerűen használjuk, hasznos összegző képet kapunk az adott problémakörről. Szakma OFF./
Hát akkor lássuk:
Erősségek:
• Eredmények Kispesten: MK-siker, őszi bajnoki ezüst
• Korábbi 2-szeres bajnoki cím a Debrecennel
• Határozott taktika elképzelések jelei a 2007 ősz végi összeomlásig
• Jó igazoláspolitika 2006 telén, és részben 2007 nyarán
• 2007 naptári évében végig jól és következetesen alkalmazott rotálás a „minden posztra 2 azonos képességű játékos” supkai alapelv jegyében
• Jó döntések az összeállításnál a kispesti időszaka elején (Pomper újbóli fölturbózása, Tóth Iván konzekvens védetése az MK-ban, Schindler vs. Mogyorósi, Genitóból hasznos védekezőközéppályás faragása stb.)
• Az első Supka éra határozott előnye volt a kupagyőztes tavasz alatt a magyar szinten határozottan profin működni látszó klub
Gyengeségek:
• Szurkolókkal való kommunikáció (grazi botrány, bekiabálások lereagálása a Bozsikban)
• Folyamatosan romló igazolási hatékonyság (Szmiljanics-Szabó T.-Bogdanovics-Ivancsics vs. Esad-Zsolesz-Adewunmi-Filó)
• Értékes saját nevelésekről való könnyű szívű lemondás (Zana, Koós)
• Túlságosan erős ragaszkodás 1-1 taktikai sémához, nehézkes váltás hullámvölgy idején (2008 tavasz)
• Sokan úgy tartják a DVSC-t Szentes szedte össze, Supka mindössze „csak hagyta” az NB1ből messze kimagasló erősségű csapatot menni a maga útján
• A poszt-kispesti időszak sikertelensége (Zalaegerszeg, Szalamina)
• Nemzetközi szinten gyenge hatékonyság (a Hajduk elleni sikert leszámítva)
• Supka eddigi csapatainál nem a markáns fiatalításról volt híres, most ez deklarált feladat
Lehetőségek:
• Supka is érett az elmúlt 2 éves pauzája alatt
• Őszintén gondolja a szurkolókkal való normális viszonyt
• Bátrabb hozzányúlás a fiatalokhoz
• Szalai segítőként nevesítése a fiatalok beépítése felé hathat
• Fölösleges légiósoktól megtisztított, arra érdemes juniorokkal felturbózott keret egészséges hangulata előre vihet
• A beharangozott sportpolitikai és –finanszírozási változások növelik az anyagi mozgásteret
• Kispesti múlt/1: a tulajdonossal való jó viszony, a korábban működő közös munka megismétlődése
Veszélyek:
• Supka igazán a saját szájíz szerint összerakott kerettel képes jó eredményre (lásd nálunk 2006 ősz vs 2007 tavasz, másutt Debrecen vs ZTE)
• Minőségi játékosok igazolásának hiányában kevéssé tudja felrázni a csapatot
• Kispesti múlt/2: Várható éles szurkolói kritikák lereagálása, tovább romló hangulat veszélye a Bozsikban
Nyilván vannak ellentmondó pontok az egyes szekciókban, de ez nem is baj, teret ad a vitára. Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy Supka első itteni regnálása is szakaszolható és más részperiódus más jellemzőkkel bírt– pl. Pomper esetében bejött a szurkolói bekiabálások negligálása, Vincze Gábornál viszont mindez struccpolitikának bizonyult. Az is igaz, hogy bár nem a szurkolók szíve csücske az új tréner, a sokáig népszerű és megváltóként várt Sisa tanár úr nem tudott csodát tenni, a szintén extrapopuláris Aldo Dolcetti (magam is kedveltem szó se róla) is fél év után már nem tudott megújuni. Ezzel szemben a kevésbé „bratyizósabb” Morales valamilyen szinten sikeres volt s ez igaz Supkára is (nem is csak valamilyen szinten- a 2007-es év határozottan szép emlék).
Csak egyvalamiről nehéz megfeledkezni: Supka első és mostani érkezése között ég és föld a különbség az alapszitut tekintve. 2006 őszén egy lelkes tulajdonos mindent megadott a téli átigazolási időszakhoz, kicsinosodott a stadion, szurkolók és csapat egymásra találtak, egyfajta friss szellő fújta be a megújhodott szentélyünket. Most a hangulat egyre inkább szellemkastélyt idéz, eltűnőben a drukkerek, a konkrét felnőttkeret valamivel gyengébb alapképességű, a fiatalokra kellene hangsúlyozottan építkezni jelen játékosanyag megmaradó tagjai mellett. Nem lesz könnyű.
Ugyanakkor a foci nem kívánságműsor. Ha rajtam múlna nyilván egy Pisont-Csábi páros vezetné bajnoki címre a Németh Norberttel, Torghellével, Genitóval, azaz az összes régi kedvenccel teletűzdelt és saját nevelésekkel kiegészített csapatunkat míg a lelátón végigszakérteném a meccseket gyerekkorom kedvenc CS betűs idoljaival – de ez csak álom. Ráadásul az álomszerű dolgok sose jönnek be, valljuk meg – ezért álmok. Anno 2006-ban is mindenki fújt Supkára és egy megsüvegelendő tavaszt követően MK sikert értünk el. Most ismét Supka Attila ül a padunkon, és amíg valami visszavonhatatlan tanújelét nem adja annak, hogy a csapatot nem tudja kimozdítani a kátyúból vagy, hogy a szurkolókat most már nem egy szükséges rossznak gondolja akik vagy harsogják hogy „Csak a Kispest” vagy húzzanak haza, de kritikát ne fogalmazzanak meg, addig mellette kell állni (nem Supka Attila, hanem a Honvéd edzője mellett) és szurkolni a Kispestnek. Igen. A KISPESTNEK. Én is így teszek.
Blogalapító atyánk majd délután értekezik miután villámgyors miniposztjában némi megelőző tudatmódosítást helyezett kilátásba, én meg majd kommentelek. Munkamegosztásunk kiteljesítendő, holnap viszont bevállalok egy ligakupa-vizitet a Bozsikba, hátha sikerül mikrofonvégre kapni a régi-új edzőt.
Részletek később, előbb le kell higgadnom, átgondolnom az életem, leinni magam, és értelmesen értelmezni az értelmezhető értelmezhetetlent. Persze ha a sorozatos 0-1-es tavasza előtti eredményességét hozza (naptári évben második lett a Kispest), akkor nincs gond.
Úgy fest, ismét beindult a nagyüzemi szerződésbontás csapatunknál ahogy azt megszokhattuk. A tegnapi 2 magyar – 1 spanyol leosztás ma 3 külföldi munkaválallóra módosult, elbocsátó szép üzenet várta ugyanis öltözőszekrényében reggel Coirát, Sztokics Jocót és a számomra már most felejthetetlen Alfi Lacalle-t. Összességében így már 4 Morales bébi távozott a klubtól, tényleg koncepcióváltás elé nézünk? A tegnapihoz hasonló merengés a hajtás után.
PABLO COIRA LOJO – A Xavi Hernández U20-as világbajnok belső középpályás párjaként beharangozott, anno a spanyol élvonalban is 1-2 meccset abszolváló matador kapcsán vegyesek az érzelmeim.Több meccsen is jól szállt be, az MTK elleni hazai 4:1 alkalmával fontos gól, Kecskeméten tavasszal ő adott gólpasszt Vaccarónak, szabadrúgásgól a Fradi ellen a Bozsikban, szép emelés Szombathelyen. Viszont ha huzamosabb ideig kezdette őt Morales valahogy úgy tűnt, elkényelmesedik. Ennek (+ más átalibizett meccseinek) tükrében különösen érdekes azon nyári kinyilatkoztatása, hogy szívesen továbblépne egy színvonalasabb bajnokságba. Hát, most itt a lehetőség, lévén nem köti már a kispesti kontrakt, de az utolsó félév alapján nehéz lesz eladnia magát. Talán a Morales utazó vándorcirkusz követklező állomáshelyén érdemes próbálkozni. Alapvetően több van benne mint amit itt is kihozott magából, de gondolom ne véletlen hogy ezt az évet nálunk, és nem mondjuk az Almeriában töltötte. Ha hozunk egy kreatív embert is a helyére a középpályára már megérte a csere.
SZTOKICS JOCÓ – Fotós kollégám állítja: a Fáy utcában igen bíztatóan mozgott a szezonnyitón. Morales ezt nem így láthatta mert legközelebb csak a kupameccseinken kapott esélyt, én legutóbb az Eger ellen csekkolhattam ahol szintén értelmesebb mozgásformulákat prezentált mint a bajnokikon lényegesen több lehetőséget kapó Rouani, Alfi jellegű harcosok. Persze ha az új (átmeneti) szakvezetés sem lát benne perspektívát…. vagy már az új, végleges trénerrel is egyeztettek volna? Ki lát be a Hemingway-i lapok mögé? Én sajnos nem. Summa summarum, Sztokics nálam az Esad/Rivera-kategóriába kerül besorolásra: állítólag nem rossz, nyilván ezért igazoltuk le (…), de hogy a szurkolók nem sokat láttak belőle az is biztos.
ALFI LACALLE CONTEH – Ha tegnap szegény Zsoleszre azt mondtam hogy talány, akkor a derék Alfi kb a vicc kategóriába tartozik, de annak is a Maksa híradó megfáradtabb kiadásainak egyikében elhangzó erősen véleményes gegek csoportjába. A Kecskemét elleni horrorshow-ját megkönnyeztem még kb. 500 korzótárssal egyetemben: 2 egymást követő szöglet, az egyik térd, a másik bokamagasságban beadva, az első az ötösig sem szállt el, a másodikat hanyagoljuk. Néhány perc múlva egy szabadrúgást válallt rá a jó Lacalle, ami dícsérné önbizalmát – ha nem 60m-re lett volna a kaputól. Kérdés persze: mit vártunk a tavaly Nyíregyházán perceket kapó, a kieső csapatba be nem férő vendégművésztől? Az ilyen igazolásokat nem fogom sose megérteni. Edzőink lennének ilyen naivak, vagy… ?
Újabb három élő legenda hagyta el tehát az anyahajót, mi pedig bőszen pásztázzuk a tengert hogy vajon mit hoznak felénk a hullámok? Képlékeny még minden, amolyan téleleji, uborkaszezonkezdő hangulatban, ezen nem csodálkozunk. Csak bízunk a további jó hírekben (ill. én személy szerint az MTK elleni sikerben is, ha a havazás nem szól közbe). Utána meg tisztíthatjuk tovább a keret-portfóliót.
Bár hanta megelőzött egy pöpec kis glosszával mint azt épp most láttam, de ha már megírtam kis elmélkedésemet most reggel, így munkakezdés előtt egy jó kefír mellett, nem hagyom a süllyesztőbe kerülni, bár a téma némileg átfed.
A napokban számolt be hivatalos klubhonlapunk 2 részletben a félidények végén szokásos tisztogatási köreink első etapjáról. Röviden összefoglalva: szerződése lejárta előtt búcsúzik Németh Gábor és Zsolesz, míg a vokuhila frizura egy különösen irritáló verzióját a magyar futballistadivatba újból beplántálni próbáló Cuerda is kapott egy madridi Wizzair-jegyet egy a Puskás Ferenc utca 1-3 alatt bejegyzett faxszámról. Lesz viszont érkező is, Amerikából jöttem (vissza) jelszóval. A következőkben ezen változásokon merengünk.
NÉMETH GÁBOR – amikor anno leigazoltuk a Vasas (és számos korábbi NB1es klub) korábbi portását, bár örültem a magabiztos átlagteljesítményt évek óta hozó cerberusnak csak nem értettem miért kell ő Rabó mögé. Aztán megértettük. Kissé nehezen lendült bele de 2010 tavaszán már kulcsember volt szerintem sok pontot hozva a konyhára. Idén a Vasas ellen három elmulasztott kijövetellel kijátszotta magát Morales kezdőjéből, s Kemenes élt a lehetőséggel. Az igazsághoz hozzátartozik: a Vasasban mutatott bravúrsorozatai itt valahogy elmaradtak – igaz a bizalom sem volt töretlen irányában. Ettől függetlenül még kaphatott volna esélyt, úgy érzem egy újabb jobb sorsra érdemes játékossal bizonyíttatuk be csapatunk játékostemető nem épp perspektivikus mivoltát. Nagy tragédia persze nincs, amennyiben Kemenes hozza az eddigi formát, esetleg 1-2 bravúrral kiegészítve.
ZSOLNAI RÓBERT – Egy jó Zsolesz.A talány. Akit anno Dolcetti is meg akart szerezni és végül Supka meg is vetetett tulajunkkal. Akit Sisa is kasserolt. Aki Kaposvárra visszatérve Pruki alatt szárnyalt. Aki szoftosan megpörkölődött Debrecenben és szenesre égett Kispesten. Én Sisa alatt bíztam benne hogy mint anno Supka MK-győztes idényében Pomper, ő is meglepetésember lesz– ehelyett derékfájás, sértődés, stb. Nem találta itt a helyét, Pala és Ndjodo után az utolsó oktalan kevéssé eredményes toronytrió utolsó tagja is búcsúzott a XIX. kerülettől.
CUERDA FERNANDO – Tavaly tavasszal egy rejtély volt számomra, hogy Morales mit lát benne. Ezen az őszön már több szurker is védelmébe vette (sövényátugró, hivatalos BHFC-közleményt maga után hozó pörformanszát leszámítva) még az ultimate kedvenc Debrővel szemben is a colos hispánt. Tény: idén biztosabban hozta amit tud- favágás, sepregetés hátul. A baj ott kezdődik amikor eszesebb, gondolkodósabb védőjátékot várnánk amit anno egy Csepregi, egy Bánfi, de később akár Lőrincz Antal vagy Szmiljanics is megoldott. Erre képtelen volt, hasta la vista.
És akkor az eddig bejelentett egy visszatérő:
Hercegfalvi Zoltán. Ha gonoszkodni akarnék, 1:2-höz adnám az oddsát annak hogy kezdő lesz tavasszal. De nem gonoszkodunk, bár valahogy fura szájízzel veszi az ember tudomásul a történteket. Igaz abban is van igazság amit a fórumon mond egy két konformistább szurkertársunk- legalább nem esünk ki és visszatér jópár gól – az meg most erősen hiánycikk Kispesten.
Összegezve: ezt eddig úgy is felfoghatjuk: (Némethet leszámítva) nem a (potenciális) kulcsemberek távoztak, leoldottunk néhány homokzsákot a vörös-fekete léghajóról. Na de 3 homozsák mínusztól még nem érjük be az előttünk hasító Zeppelineket – ehhez kéne egy-két jobb kivitelezésű robbanómotor is, de legalábbis a léghajó ponyváját frissítsük fel némi fiatalabb, újabb szövettel… Várjuk hát a további változásokat a keretben, hosszú még a tél, lehet is esemény.
Furcsa nap ez a mai, de nem feltétlen vészes. Egyrészt végre megszólalt, és megnyugtatókat mondott a tulajdonos, másrészt mentek és jöttek játékosok a keretből/be. A harmadik pedig egy tény, hogy egyetértünk a pályamizériás-halasztós cumóban is. Sorban akkor mindet.
1. Nem tudom miért kellett erre annyit várni, de ha már igen, akkor megnyugtató. Nincs tartozás Kispesten! – írja tulajunk legfrissebb blogbejegyzésében. Remek hír, de azért mi hozzátennénk a szokásosat: hogy akkor minek kellett ezzel ennyit várni, miért nem lehetett azonnal cáfolni a távozó Morales rágalmait? (Mert így bizony mondandója átkerül a rágalom kategóriába, feltételezve és elfogadva, hogy a blogbejegyzésben van az igazság.) A de másik része viszont visszavezet minket a magyaros hétköznapokba, és nem feledve, hogy egy cég pénzügyei a cég belső ügyei, azért jó lenne tisztázni (amennyiben lehetséges), hogy a nincs tartozásegész pontosan mit is jelent? Sajnos régi gyakorlat klubjainknál, hogy a játékosokat minimálbér környékére jelentik be, és a szerződésük szerint járó további juttatásaikat számla ellenében, mint vállalkozók vehetik fel. Lefordítva mindezt: Kispesten akkor most valóban minden ki van fizetve? Jó lenne tudni, mert így a szurkoló mindjárt más alapokon kérheti számon a pályán mutatott teljesítményt.
Meg kell jegyeznem – a korrektség kedvéért, hogy – én is leírtam nemrég: “állítólag” tartozások vannak a Honvédnál (igaz, tényként soha nem kezeltük), ezért is öröm, hogy végre adekvát helyről és klaviatúrából jött válasz a kétségeinkre. Tessék élni a tájékoztatás lehetőségével, a szurkolónak minden megerősítés fontos.
2. Távozott Németh Gabi, Zsolnai és Cuerda, érkezett Hercegfalvi. Németh egyértelműen az NB1 egyik legjobb kapusa, érte kár, de nem tudjuk pontosan mi van a távozása hátterében. Zsolnai igazolása sajnos nem jött be, és állítólag ő sem érezte mindig jól magát Kispesten – bár erről mi, szurkolók is tehetünk talán egy kicsit, de tudjuk, a Bozsikban nagyon nehéz egy kívülről érkezettnek elfogadtatnia magát. Ha kölcsönben volt valahol épp, akkor ment neki a játék, nálunk talán a Fener elleni zártkapust kivéve soha. Nem kár érte. Cuerda vállalható képességű középhátvéd, de annyi butaságot követett el az itt eltöltött egy éve alatt, hogy azok örökre rajta maradnának. Érte sem kár. Visszajött Herceg, talán újra lesz támadósorunk. (Nála maradjunk egyelőre ennyiben.)
3. A pályaviszonyokról. Kétszer is szóvá tettem, hogy nonszensz állapot, ha egy csapat nem tudja lejátszani soros bajnokiját, mert a pályája alkalmatlan játékra. Emlékezhetünk, fél évig jártunk mi is Csepelre, mert Hemibá – jó gazdaként – első körben nekiesett a Bozsik korábban egyértelműen a minősíthetetlen (ld. még: libalegelő) jelzőt kiérdemlő talajának, felszántatta, újragondolta, majd befüvesítette. Egyszerűen krumpliföldön, vakondtúrások között nem lehet futballozni! Lehet bármilyen csapatod, ha a guruló labda derékig felpattan, ha félve futsz, mert nem tudod mikor megy rá a bokád egy sprintre, akkor esélytelen vagy a bajnokságban. Az pedig külön abszurd, hogy most sírhatnak egyes klubok, mert közösen és együtt egyszer már az előrehozott meccsek mellett döntöttek. Versenysemlegesség? A kispesti pályafelújítás árából mi is vehettünk volna néhány nevesebb játékost, majd most mi is rinyálhatnánk a halasztásért, de fel kéne végre ébredni, ez nagyon nem így működik, érdemes előre gondolkodni. A pénztelenség erre nem lehet válasz, ha nincsenek meg a feltételek, nem kötelező vállalni az első osztályt.
