jegyek Újpestre // sajnabajna, ma ügyeletes vagyok, így amit ide szántam az aktuális napikispestbe, azt kivételesen főkereseti tevékenységként máshova írtam meg. A lényeg, hogy az MLSZ jegyrendszere (vagy az Újpest) bénázott egy hatalmasat a jegyekkel. A részleteket itt találjátok:
Épp azon voltam, hogy elővételben megvegyem a jegyemet a szombati Videoton-Honvédra, amikor szembejött az MLSZ jegyértékesítő oldalán egy link, ahol azt lehet ellenőrizni, hogy a három évre kiadott klubkártyák mikor járnak le.
Nekem júliusban.
Ugye az egészben az a parádés, hogy július után új kártyát kell majd kiváltani, ha idegenbe vendégjegyet szeretnénk elővételben vásárolni.
Szóval tessék ellenőrizni mindenkinek, be ne nyaljuk a következő szezon elejét. Ha már a kényelemről szól ez a baromság.
Frissítés // ezt nevezem gyorsreagálású klubnak. Bár nyilván nincs összefüggés, de 13:51-kor kiment a klubkártyás poszt, erre 15:19-kor megjelenik egy anyag a honvedfc.hu-n, hogy szerdán 16 és 20 óra között a hátsó kapunál nyitva lesz a klubkártyás pénztár.
Lovric // egy hosszabb interjú belsővédőnkkel a rangadón. Benne a szokásos bla-bla, hogy nem szabad hibázni és ilyesmik. Amúgy érdekes.
statisztikák // a Nemzeti Sporton. Tele van velünk, közepesen érdekes.
itt pedig én // ömlengek kicsit Rossiról. Nem túl szájbarátós, és nem is anynira érdekes nektek.
Hemingway // ismét blogolt. Ezúttal az MLSZ kérdőívére válaszolt pontokba szedve.
megjegyzem, a kérdőív egy szakmai nulla, abból semmit sem lehet majd kiolvasni, egyszerűen nem is értjük, hogy minek van?
például: nem feszegetik, hogy a válaszoló egyáltalán jár-e meccsre? nincs benne egyetlen kemény változó sem, mint mondjuk a nem, kor, lakhely, szurkolói attitűd, anyagi helyzet, satöbbi.
vajon így milyen válaszokat fognak majd kiolvasni és kikről? ha a kötetlenül, bárhányszor megválaszolható, agyontrollkodható ívekből bármi következtetést is le mernek vonni, az maga a nettó baromság.
A FEB az MTK – Honvéd mérkőzéssel kapcsolatban a Honvédot, mint visszaesőt, szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért (az ellenfél és az ellenfél egyik játékosának szidalmazása) 150.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi. (via MLSZ)
Ez volt ebben a bajnokságban húsz forduló alatt a kilencedik büntetésünk, és összesen 1,6 millió forintnál tartunk.
Amúgy darabszámra a kilenc a harmadik helyet jelenti az Újpest (18) és a Diósgyőr (13) mögött, a forint pedig dettó, ugyanúgy az Újpest (3,85 millió) és a Diósgyőr (2,3 millió) mögött.
Benne a hétvégi tévés programról, a hülyeMLSZ-ről, valamint csatárpletyka és Rossi-interjú.
hétvégi tévés program // nyilván ha a hatból csak kettő, és abból az egyik kötelezően a Fradika, akkor egy MTK-Honvéd már nem fér képernyőre, de sebaj.
15:30 Gyirmót FC Győr – Paksi FC
15:30 Mezőkövesd Zsóry FC – DVTK
15:30 MTK Budapest – Budapest Honvéd
15:30 Vasas FC – Szombathelyi Swietelsky Haladás
15:30 Videoton FC – Újpest FC (M4 Sport)
18:00 DVSC – Ferencvárosi TC (M4 Sport)
A lényeg persze megint máshol van. Az MLSZ a maga erősen koncepciózus, sugalmazó és szakmailag totálisan fals kérdőívében legalább megkérdezi a jónépet, hogy a jogtulajdonos, tehát az MTVA mégis hány meccset közvetítsen? Értjük, a szövetség, aki eladta a jogokat, most majd utasítja a jogtulajdonost. Jó, nem vagyok hülye, tudom, hogy egy bandához húz mindkettő, szóval nem lesz ebből gond, de azért a jegyzőkönyv kedvéért írjuk fel a lap szélére: ilyen egy normális világban nem fordulhatna elő.
játékoskeringő // most, hogy már mindenkit leigazoltunk, még azt is, akiről szó sem volt, de legyen, mert a hamar döntés, mint tapasztaltuk, sosem rossz. Na, de a lényeg, hogy a rangadón bedobtak egy Oussama Essabr nevű olaszból érkezhető csatárt. Amúgy a pedigréje a szokásos: exjuve, kölcsönadták, alsóbb ligák, bla-bla-bla, Dottóre Bottone óta ismerjük a típust.
MLSZ fegyelmi bizottság // a harmadik legtöbb büntit kaptuk ősszel. Írtam róla egy hosszabb anyagot, azt ide bökve olvashatjátok el. Sok grafikon, miegymás, olyan hantásan.
Bodnár Zalán // a remek magyar fourfourtwo-ba írt egy jegyzetet arról, hogy az állítólagoskínai befektetőink igazából azért vennék meg a Kispestet, hogy a bundázást exportálják Európába, és ehhez minden adott, hiszen itt van a bundás Lanzafame is. #nokomment
edzőmeccs élőben // kettőkor kezdünk a Botev Plovdiv ellen, amit itt lehet követni szövegesen, és – ezt nem tudjuk ellenőrizni – videón is, ha van bet365-ös regisztrációd.
itt egyelőre (25. perc) csak az idő pörög, de ha valaki tud bolgárul, akkor bökjön ide, pert a Ploviv tolja az élőt tisztességgel
29. perc // 1-0 ide. Ha a Google fordítóját vesszük alapul (bolgár -> angol -> magyar, mert így dolgozik ilyenkor), akkor egy szögletzászló környéki szabadrúgást fejeltünk be.
40. perc // a bolgároknál játszó Meledzhe reklamálásért sárgát kapott.
57. perc // még egy sárga a bolgároknál.
83. perc // ha jól értjük, egyenlített a Botev, de a spori nem adta meg.
84. perc // előbb kaptunk egy sárgát,
84. perc // majd lőttünk egy gólt. 2-0. Talán egy passz után a tizenhatosról, de a fordító alapján simán lehet, hogy teljesen máshogy.
Nyilván átbeszéltétek már, csak nem volt időm kitenni, viszont a szerkiben bent volt, így letudtam egy kis penzumként főállásban, szóval itt van most a Nagy Kínai Pletyka:
ezért jó, hogy politikusok visznek klubokat // ha nem tetszik az MLSZ szabályozása, akkor írjuk át a sporttörvényt. Olyan fel sem merülhet, hogy valami egyezségre jussanak a klubok, végülis csak belőlük áll az MLSZ, ami egy önigazgató szerv a saját definíciója szerint. (Kubatovról a csakfocin olvashatsz részletesebben, itt csak hőbörgök.) “Napikispest 2017.01.20.” bővebben
Van egy ilyen komplett fegyelmi határozat, amit publikált a Honvéd. Elolvasható benne, hogy miért büntetett a Honvéd-Vasas után a fegyelmi bizottság, valamint az is kiderül, hogy teszi mindezt egyetlen szövetségi ellenőri jelentés alapján. Vagyis az történik csak meg, amit a szövetségi ellenőr meghall. Ha mondjuk sokan vannak a hazaiban, akkor így jártak, a vendégek eközben bármit megtehetnek. Hülye gyakorlat? Nyilván.
Akkor megtettük, amit el lehetett várni magunktól: simán behúztunk egy kötelezőt, ráadásul Lanza sem játszott (lázas), pedig pont arról beszéltünk itt és a meccs előtt is, hogy pont ő kellett ahhoz, hogy az ilyen meccsek jöjjenek végre.
Sőt, továbbmegyek. Még Bobál sem játszott, ami azért elég jó, mert nálam ő az elmúlt másfél év egyik abszolút kedvence, aki most már tényleg nem azért van a keretben, mert pénzt ér az életkora, hanem mert egyértelműen a kezdőben a helye. Aztán most mégsem, pedig újra előkaptuk az ötvédős rendszerhez közeli valamit.
Ismét stadiont avat a Kispest az NB I-ben, és ismét egy teljesen új csapat ellen. Otthon már találkoztunk, a kínkeserves 0-0-t próbáljuk meg elfelejteni (vajon nagyon fog hiányozni év végén?), inkább foglalkozzunk azzal, hogy kaptunk egy olyan esélyt, amilyet száz évente szoktak kapni a Leicester City-k, hogy van vagy egy tucat jobb csapat náluk, de amíg ők körbeverik egymást, addig jó kimaradni ebből a körből.