Címke: MLSZ
Hetven éve vették tudomásul, hogy a Kispestből Honvéd lett
Majd a kor szokásainak megfelelően természetesen megköszönték Sztálin generalisszimusznak, Rákosi Mátyásnak, Farkas Mihálynak, és a Magyar Dolgozók Pártjának.
Az 1950. január 6-án megjelenő Magyar Labdarúgók Szövetsége Hivatalos Közlönye című lap második oldalán egy szűkszavú határozat jelent meg:
B. 79/13-1949. Tudomásul veszem, hogy a Kispesti AC a jövőben HONVÉD SE néven fog szerepelni.
A Kispestet bekebelezte a Honvédség. Az első nagy dominó eldőlt, a következő lapszámokban sorra következtek a többiek.
“Hetven éve vették tudomásul, hogy a Kispestből Honvéd lett” bővebbenCsányi Sándor azt mondta, nyugodtan lehet szidni az MLSZ-t
Azt viszont nem mondta, hogy nem fognak büntetni érte.
“Csányi Sándor azt mondta, nyugodtan lehet szidni az MLSZ-t” bővebben„Ami nagyon fontos, hogy jöhetnek a súlyosabb büntetések, mint a pontlevonás vagy akár az európai versenyekből való kizárás. Tehát kérem a szurkolókat – megértem, hogy indulatosak, hogy szidják az MLSZ-t, ugye lehet bu.i MLSZ, a legújabb a szar..zi MLSZ –, szidjanak engem, csak ne legyenek rasszisták! Ne adják fel a magas labdát, hogy megbüntessenek bennünket, mert sajnos kényszerpályán vagyunk”
idézi Csányi Sándort az NSO.
Istenem, mi lenne itt, ha az emberek meccsre akarnának járni?
Frissítve [12:30] // újra működik a jegyrendszer!
Miközben hatalmas roham van a Népstadion avatómeccsére a jegyrendszerről egy külső oldalra kiszervezett felületen, és alig egy óra várólista után hozzá lehet jutni a zsugákhoz, addig az MLSz saját jegyrendszere szünetel, mert félő, nem tudná kiszolgálni a Gyirmót-Vasasra, vagy a Kisvárda-Felcsútra ácsingózó tömegeket. Jár a taps.
“Istenem, mi lenne itt, ha az emberek meccsre akarnának járni?” bővebbenKiszámíthatóság, profizmus, családbarátság, tudatos tervezés
A tolvajt bebörtönözték, de a zsákmányt megtarthatta
Félő, az UEFA precedenst teremtett a döntésével.
Egészen elképesztő döntést sikerült meghoznia az UEFA fegyelmi bizottságának a botrányba fulladó Craiova-Honvéd meccs kapcsán. Idézem a Honvéd oldalán megjelent rövid összefoglalását:
“A tolvajt bebörtönözték, de a zsákmányt megtarthatta” bővebbenA hétfői nap folyamán az UEFA etikai és fegyelmi bizottsága tárgyalta klubunk óvását, s azzal indokolták az elutasítást, hogy mivel a botrányos események a 119., tehát az utolsó előtti percben történtek, így véleményük szerint az már nem befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét.
Tegnap óta tudjuk, hogy Magyarszágon nem focit játszanak, hanem hűtlen kezelést
Bp. Honvéd – Diósgyőr @ Hungária, 17h
Nagyon egyszerű a helyzetünk: ha nyerünk, és a Debrecen kikap, akkor előzünk egyet, ha az Újpest is kikap, akkor kettőt, ha pedig a Debrecen pontot szerez, de az Újpest nem, akkor is egyet. Egyszerű állítás, sok töltelék, Joó Gábor elégedetten csettint.
Tényleg ennyi van a történetben. A két meccs alatt ahány vetélytársunknál szerzünk hárommal több pontot, annyit előzünk meg. Simán lehetünk még harmadikak, nem vészes a sorsolásunk, és ugye, már a negyedik hely is fix Európát jelent.
“Tegnap óta tudjuk, hogy Magyarszágon nem focit játszanak, hanem hűtlen kezelést” bővebbenInnen szeretnénk megköszönni labdarúgó szövetségünk újabb szurkoló- és családbarát döntését, a
kupadöntőre egységesen, vagyis nullától kilencvenkilenc éves korig fix jegyárat.
Nem is értem, hogy miért jönnek a panaszos üzenetek, levelek, kommentek a kisgyerekes szülőktől, akik nem akarják megérteni, hogy azért egységesek a jegyárak, mert így könnyebb számolni a havi költségvetéssel. Elég csak sorbaállítani a családot, egy, vagy népesebb szaporulat esetén két kézen megszámolni, hogy hányan állnak a libában, majd felszorozni a kinyitott ujjak számát 2500, netán 3500 forinttal, függően attól, hogy a kapu mögül, vagy az oldalvonaltól szeretnék nézni a meccset. Kettes matekérettségi is elég hozzá!
Tényleg, köszönjük, MLSZ!
“Innen szeretnénk megköszönni labdarúgó szövetségünk újabb szurkoló- és családbarát döntését, a” bővebbenNapikispest 2019.05.06.
MLSZ-stratégia // a G7 gazdasági oldal egész sorozatot szentel a magyar focinak. A legújabb cikkükben az MLSZ 2010/11-es, tízéves távlatú stratégiai tervét boncolgatják a remélt nézőszámok oldaláról. Elkeserítő.
A témával egyébként mi is foglalkoztunk másfél éve, és nagyjából hasonló következtetésekre jutottunk, vagyis lassan elmondható, a stratégiai terv nagy részéből valószínűleg semmi sem fog megvalósulni 2020-ra. Magyar futball ettől még lesz, a különbség – félő – csak annyi, hogy színesebb díszletek között, egy furán félállamosított ligában érjük el ugyanazokat a gyenge eredményeket, ráadásul még a kényszert is sikerült nagyrészt kiirtanunk a klubokból, hogy ezen legalább saját hatáskörben változtassanak, ha már a pénz és a paripa megvan hozzá.
Napikispest 2019.04.25.
TAO // eddig 658 milliárd forint pattant el TAO-ra – írja a 24.hu. Számmal kiírva: 658 000 000 000, csirkefarhátban pedig: (179 ft/kg-al számolva) 3 675 977 653 kg, azaz 3 675 978 tonna, ami 10 millió magyarra számolva fejenként 368 kiló. A TAO 2011 óta eltelt éveire vetítve pedig egy életre megutálta volna a lakosság a csirkét, ha ennyit meg kellett volna ennie belőle. (Mekkora demagógia, veregetem is bőszen a vállam.)
vákuumtechnológiás antigravitációs futópad // ha már TAO, Felcsúton még a NASA-technológiára is futja belőle. És nem az adó egy százalékokból.
Hemingway jó üzletet kötött // a Honvéd eladásával – írja a qubit. Semmi új információ, de vannak benne szép grafikonok.
Honvéd – Fradi // csak klubkártyával lehet jegyet venni még személyesen is! Figyeljen oda, akinek nincs, mert könnyen kígyózó sorok lehetnek a klubkártyás pénztárnál a meccs kezdése előtt.
klublicenc // elsőfokon megvan a nemzetközi licencünk a következő idényre. (via MLSZ)
“Napikispest 2019.04.25.” bővebben