De akkor itt és most el is halkulok, mert joggal mondhatjuk a tromfot: jelenlegi helyzetünkben (bármennyire is utáljuk ezt a jelenlegi helyzetet) igen is örülni kell minden pont(ocská)nak, főleg, ha azt egy idén még veretlen csapat ellen szerezzük. Mert stabil ez az idei Újpest – stabil. Azt viszont picit túlzásnak érzem, hogy VW nagyon-nagyon erős csapatként aposztrofálta őket, mert azért ez Újpest se lesz dobogón idén szerintem. Bár…bár az is igaz: nem véletlen kaptak idén alig gólt a lilák, s hogy csak keveset lőnek, az meg azért van, mert a Warrioron kívül nincs csatáruk, az egykori kőbányai hős pedig sérült. A kései támadóigazolások még csak most esnek be a Megyerire. Szóval jó lehet ez az Újpest, de most azért meg nem az a verhetetlen szupercsapat. Oké, mi meg korántsem vagyunk a korábbi évekbeli bravúrcsapat most, így, innen nézve érthető VW atombunker taktikája, és a felszabadult öröme a végén. Csak így meg nekünk lesz hosszabb távon kevés örömünk a játékban. Persze annak örülnék, ha szépen játszva esnénk ki? Nyilván nem! De talán -nem talán, biztos- van arany középút. Szeretném hinni. Kell legyen! Megannyi dilemma, mint látjátok – nehéz semlegesen értékelni a tegnapi meccset.
Szóval vissza a taktikára. Amellett, hogy majdnem eltaláltam a kezdőt, és a cseréinket is (kérem a tapsot… viccelek, nyilván nem nagy kunszt a mostani merítési lehetőségeink mellett belőni egy potens kezdőt, ami kábé egyezik is a VW-i döntéssel), azt láthattuk, hogy itt bizony egyrészt egy picit újított a felálláson az egykori derék Juve liberó, másrészt, hogy a középpálya még védekezőbb lett. Portilla mélységi irányító és Nagy Geri főállású kullancs mellé ugyanis bekerült Vidó, tehát nem Báló volt itt a harmadik ember, hanem a hármas alakzat bal oldalán a korábban nálunk balszélső hátvédet és baloldali támadóközepet is játszó Vidovics került be. Vidót sokan szeretik, én pl. annyira nem, ő volt számomra az “Alci előtt korszak Alcija“, aki védőként előremegy állandóan, néha ver egy kapufát, vagy szétrúg egy védőt a löketével, ezekből meg rendre gólt kapunk. Na hát ő kezdett – de most el kell ismernem, nem kambodzsázott felelőtlenül az arc, viszonylag fegyelmezett volt – ugyanakkor sótlan, alig valamit vállaló, rendre rosszul passzoló. Remélem nem a Szmicsó-Sztojakovics vonal újjáéledését látjuk, bízom benne, hogy nem, de nem mernék rá fogadni (khm).
Báló pedig egy lépéssel előbbre került, amolyan Totti pozícióba, trequartistába, ahogy a nálam műveltebb futball-taktikusok mondják – hogy elöl pedig Proszi és Gyula rohamozzon. Ez így pedig az elmúlt hetek 4-3-3-mához képest egy egyfajta 4-3-1-2-vé változott, és nem is tűnt hülyeségnek – nem is volt az. A megvalósításban viszont VW kőkeményen kicsapta az asztalra a talján szakácskönyvet, catenacció colt ez, a legbetonabb fajtából, a Portilla-Geri-Vidó hármas oly masszívan állt a kapunktól 40 m-re, hogy a lilák nem nagyon tudtak áttörni, Ignja és Alci fegyelmezetten takarított hátul, King és Kristi sem törtek előre, King max 1-2 alkalommal, de slussz. Viszont középpályán Báló gyakran egészen a Porti-Geri-Vidó soriig zárt vissza, szinte negyediknek, feladva így az összeköttetés lehetőségét a csatársorral, ahol Gyula az előrevagdosott labdák utáni futkosásra, szóló átvételére és önmaga szöktetésére volt kárhoztatva, Proszi dettó, csak ő még kevesebb zsugát kapott.
Ekkor még abban bíztam, hogy Rossi-san kifárasztjuk a lilákat, aztán majd jön 1-2 életveszélyes támadásunk a meccs második részében. Nem jött, a bunker viszont erősödött, ekkor már King se kóborolt előre, Gyula és Proszi felé alig szállt labda, ha szállt is, befuthatatlan, és ekkor jöttek a meleg pillanataink is, Szuljics villant egyet-kettőt, de Szabi ma óriási volt, a túloldalon meg az irányítóagy Vasziljevics -akit Hantával Kantához hasonlóan évek óta szívesen látnánk Kispesten- szerencsére halovány. Így őriztük a 0:0-t, közben dührohamot okozva a hazai drukkereknek előbb Portilla, majd King által elővezetve a “miután kapom a hírt a lecserélésemről, a pálya legtávolabbi sarkába szökök, onnan sétálva végig a pályán le a kispadhoz cserekor, mindent és mindenkit megtapsolva, kezet fogva az utolsó pályamunkással is, még sárgát se kapva” produkciókat. Tényleg a moralesi meccsek jutottak eszembe amikor a fél NB1 minket gyűlölt a digóskodásainkért.
Persze megoszlanak a vélemények, hogy ez jó-e vagy sem, kell- e ezen szöttyögni, vagy sem. Az egyik iskola azt mondja: az eredmény a lényeg, ha 1:0-ra nyerjük az összes meccsünket, ki nem tesz rá magasról, hogy mindenki gyűlöl minket és nézhetetlen a “játék”, lényeg a siker. A másik megközelítés a fociért akar kijárni, egy (nem elcsépelt értelemben, de) szerethető csapatért. Én valahol középen vagyok. Supkával néha szebb meccseink voltak, mint Rossival (nem mindig és mindenkor), mégis a kopasz olasz nézhető és kedvelhető focit nyomatott ittléte nagyobb részében. Morales alatt viszont hiába álltunk a 3. helyen is rövid ideig a Rufino-Rouani-Alfi-Sztokics érában, az nekem egy vészkorszak volt, mert nem tudtam szeretni azt a defenzív és mindenfajta nézhetőséget mellőző csapatot.
Na most azért még nincs vész, VW először nyomatott ilyen tüskés meccset ittléte alatt, és jó eséllyel ezt a megoldást a Fradi/Vidi/Loki/DVTK kaliberek ellen látjuk majd viszont. De pl. Győrben sokkal kevésbé voltunk bunkeresek – és Alci hibájáig az a picit vállalkozóbb szellemű, de amúgy fegyelmezett sztori is elég lett volna a pont szerzéshez. Szóval nem vagyok én alapból az olasz meló ellen – de pici oreganó, pici pesto azért jól esik ízesítésként a tésztára – önmagában kegyetlenül száraz tud lenni a penne.
Lényeg a lényeg: örülök én is a tegnapnak. Nagy veréstől féltem, ehelyett összeszedetten toltuk, célratörően, és az legyen a legnagyobb bajunk, hogy pár posszant lila kifütyüli Portillát és lehuhogja Kinget. De azért jó lenne a Dunaferr elleni utolsó perces gólprodukcióból is viszontlátni most már valamennyit, mert az idei 6 meccsünkön vert 5 gól – hát az nem túl délceg.
Most a fő az: a meccs letudva, egy pont elhozva, a minimumprogram teljesítve, szóval picit fellélegezhetünk, ahogy mi is tettük az Ecserinél a Toronyház presszó szocreál épületét elhagyva Hantával, hogy most már tiszta az út Kispestig. A csapat előtt még korántsem ilyen tiszta a kilátás, de alapvetően ez az Újpest elleni meccs nem koszolta tovább a lencséket. És ez most végül is nem kevés.
Interjúk Szabival, Proszival hamarost jönnek, + töltsétek az osztkönyvet is!
Fotó: nso.hu.