Nos, azóta a meccseink mindig az őszi szezon végére (de legalábbis a második felére) esnek, az idő egyre kriminálisabb, tegnap a jégeralsó-duplazokni kombó ellenére is úgy koppant a fagyott prosztatám a földön 15 perc után az oldalvonal mellett, mint az előre megírt tuttomerkátówebes cikkek skiccei a talján zsírigazgató zsebéből egy-egy óvatlanabb mozdulatot követően… Persze legalább ónos ködszitálás most nem volt, mint tavaly. Viszont évről évre szopító van, vagy ha összejön véletlenül egy pont, mint tegnap, hát abban sincs sok köszönet.
Úgyhogy Szente Vajkkal ellentétben én nem tudom őszinte modorral üvölteni, hogy “Pápa, szeretlek!”.
Hát ez van. Pedig a tegnap sokáig úgy nézett ki, hogy meglesz a Csábi-éra első győzelme, ráadásul lefele tartva az autóban rendeztünk egy gyors tippversenyt, amelyen én bevállaltam egy 1:0-ás vendégsikert, kivételesen nem pesszimistáskodva, egy Baráth Boti góllal, amiért a többiek jól körbe is mosolyogtak, hogy Boti, ugyan már. Ehhez képest de már. Aztán a végén: ne már…
(nyilván most majd kapom tőlük az ívet, hogy itt szopkodom magam a gyönyörűen megkomponált tippem miatt, de vállalom).
A csapatot most nagyon nem tudom szidni (nem mintha bármikor is nagyon akarnám), igazából mindent úgy csináltunk, ahogy kellett volna, még a helyzetkihagyásokra sem tudom jó szívvel azt mondani, hogy nagyképűek voltunk, lezserek voltunk, mert nem. Balfaszok voltunk, ez az igazság. Nagyon gáz szériában vagyunk, mondjuk ki, de már egész évben, nem csak mostanában, nem múlt el azért nyomtalanul a tavalyi 8-as vesszőfutás-sorozat, igazából azóta tart ez a bénázás, és hiába tűnt úgy, hogy a nyáron hozott két új csatár, Gyula és darabos Kanida-czukk majd megoldják a dolgokat, hát a biztatóan indult góltermelésük besült, mint Lipcsei a lakcímkártya kiváltásakor bediktálandó kérdésekkor, és most itt tartunk.
Aztán nem tetszett Báló említett első 50 perce, Gyula több önzése, dagiKandi sebessége, a pontosan passzolni elfelejtő Vidó (ugye nem mixűsz, gyerek?), Godoy helyzetNEMkihasználása. Nem tetszett Hidi előre fele való impotenciája és a végén az, hogy megadta az esélyt a bírónak a butatizire, még ha nem is volt az a TV-n a meccset csekkoló ismerősök szerint. Mármint tizi.
Így lett a jól induló szombatból egy klasszikus pápai út, egy még_egy_szar_hétvége, és a kivételesen kötelezően optimista meccs előtti hangulatomból keserű ébredés. Hisz induláskor azért tippeltem győzelmet magunknak, mert most egyszerűen nem lehetett más az eredmény, hisz úgy voltam vele, ha nyerünk Pápán és Újvárosban, bennmaradunk, ha ez nem jön össze, akkor lehet, hogy nagy baj lesz tavasszal. Ergo, nyerni kell, ergo nyerni fogunk. Nos, nem. A két meccsből a könnyebb lement (ne feledjük a Pápa jelen formáját és a Dunaújvárosét, az egyik pusztulatkodik a Bohócban, a másik otthon szinte elkaphatatlanná kezd válni, hol van már a nyárközepi napsütés és a fogalmatlan Dunaferr? Sehol.) Szóval ezzel a tizivel bizony tökön szúrtuk magunkat (vagy szúrattuk, nézőpont kérdése). Kicsit már sok a szúrásból idén.
Nagyon remélem, hogy még nem túl sok, még nem végletesen sok, és nem sántulunk le teljesen tavaszra.
Újvárosban kegyetlen nehéz péntekünk lesz. És eldől az is: azt a várost szeretni fogom-e avagy sem focitéren. A szocreál belsejét amúgy csípem. Most már csak a stadionon a sor, hogy felzárkózzon.
Folyt.köv…
Fotók: Babar-1909foto.hu.