Remek ősz pipálva; felkészül a nyugodt tél, a higgadt tavasz és a …. nyár hármasa!

Elég nagyot fordult velünk a világ hónapok alatt, a langyos lábvíz-állagú kiégettségből jött hirtelen a semmiből (nem egészen a semmiből persze, volt itt azért egy jó egy-másfél éves építkezés, sőt a gerinc még régebb óta pallérozódik, de a Cordé évek kisiklását nem számítanám hozzá a jelen szárnyalás szerves előletébe) váltott csodába a mostani őszi szezon, aminek a végén olyan magasan vagyunk, hogy szédülök, ha lenézek. Az a baj, hogyha felpillantok, mégjobban… inkább be is hunyom a szemem.

Szezonértékelés következik, de a szolgalelkű eseményleltár helyett inkább csapongó gondolatokkal, aminek a végére szinte azon korba repülök vissza, amikor a címkép slágere büntetett a rádiókból.

A történések számbavétele tényleg legyen rövid: jön Hajdú és Gróf, se nem nagy durranás, se nem rossz igazolások; Dark még mindig sztk-zik; kezdünk egy szép győzelemmel a Fáyban albárletező Újpest ellen, aztán korai torpanás (Fradi, Szombathely), a Diók ellen ezek után váratlan siker, a Paks ellen rossz játékkal is győzelem, majd Vasas-pálya ismét, helyre is tesz minket a hazai csapat, Gyirmót ellen 0:0 itthon, szürke idény belőve, szokásos szeszélyes, semmire se jó Kispest, minden lelkesedésem el is száll.

Aztán jött Lanza (meg Balázs és Zsótér kiegbe), és rövid dohogás után a motor is bepöccen üzemhőmérsékletre, a kövesdi blama óta egyedül a Fradi elleni a bosszantó bénázás (a második idei olyan fradimeccs, ahol szar formában vannak, de mi begazolva lefekszünk eléjük, ejj!), a többit behúzzuk, az MTK és a Gyirmót ellen még gála is, Lanza megrázza a gólfát, Eppel visszatér és mindenkitudjamár, Proszika megtalálja az egy éve elhagyott góllövő csukát, év végére Filip is észre tér, Dark sztk helyett az NB3-ra jár, egyedül Balázs Zsolttal nem vagyok még elégedett, de neki már az nagy skillje, hogy Rikárdó helyett van itt. Na ennyi dióhéjban.

És a végén holtversenyben állunk az élen a két piros-kék riválissal.

Szédülünk, b+. Én legalábbis bizonyosan.

De nem csak én, a beszámolókban is olvashattátok a köröttem lévő reakciókat a korzóról; de a kommentjeiteket is érdemes nézni, hitetlenkedések, öröm, extázis, de szerintem senki sem meri elhinni, hogy ez hosszú ideig tarthat.

Annyi ilyen volt már 1995 óta, de tartósan 2 jó félidényt mikor nyomtunk le utoljára? Talán 2007 naptári éve, de 2007-08 egész idényét nézve a tavasz már el lett ad… rontva. 2011 őszét ugyan egy megőrzött 4. hely követte tavasszal, de a Torghellétlenesített, Zelenkátlanított, Danilómentesített csapat már csak karikatúrája volt őszi önmagának, a túlsúlyos royalvodka reklámarc pótzelenka gólgyártása is csak 3 fordulón át tartott, az Újpesten fölélőtt tizi után mindenki hülye csak ő nem, áh, hagyjuk is, szörnyű emlékek.

Szóval egy egész szezont már elképesztő rég hoztunk le végig jól.

Egy dolog biztat halványan: a Papa úgy fest, most valamit elkapott (fonalat, mármint): lehet neki is elege van a folyton ígérgetett, de csúszó beruházásokból, vagy csak megszállta az ihlet, vagy nem tudom, polemizálhatunk ezen, de valahogy a chatból is az jött le, hogy picit más a hangulat. Talán most nem a Lanza-Eppel sor rögvesti értékesítésével kezdünk.  Nem tudom. Persze bármi lehet. Kispesten vagyunk.De valahogy úgy vagyok vele, mint az egyszeri keményvonalas magyar pártszimpatizáns: hinni akarok a klubomban. Hogy most nem verik át a fejem és ők is a sikert akarják.

Mi a siker egyébként?

• Itt aztán sok mindenről beszélhetünk, habitus szerint. Van aki szerint ebben a tré magyar bajnokságban kis odafigyeléssel nincs verhetetlen ellenfél – ergo miért legyünk kishitűek? Cél a csúcs? Nem tudom… én is kimondhatatlanul vágyok arra, hogy 1993 nyara után megint kiugorjon az adrenalin a mellkasomból, de legyünk realisták. Nem lehetetlen az ügy, de HATALMAS szerencse is kell hozzá, hogy a Fradi-Vidi ugyanúgy betlizgessen, mint ősszel. Hogy ne legyen sérülés (műfű, hello…: kidől  1-2 kulcsember és az álmoknak annyi). Hogy ne omoljon össze a tét alatt a fiatalok sora.
• Dobogó? Hatalmas lenne. De ahhoz is kell szerencse és sérülés-megúszás, formahanyatlás-elkerülés. Plusz egy plusz középsővédő, nem „ha beesik egy”, hanem tudatosan keresve. Meglesz? Ki tudja. Év elején ki ne írt volna alá amúgy egy dobogót? Urambocsá’ egy 4. helyet? Persze evés közben jön meg az étvágy. Mindenesetre: talán ez reálisabb célkitűzés… de még ehhez is sok mindennek klappolnia kell.
• MK? Nekem ez volt a mestertervem idénre, aztán málé Tibi kihúzza nekünk a kedvenceit. Mondjuk egy biztos, elgyötört fejű Doll barátunk sem ránk vágyott, bármennyire is akkora mumusa az ő Fradija Rossinak, mint Rossi volt Monizénak.  De akkor is, a tavaszra azért összeszedett Fradi, jobb kürülmények közt készülve (mondhatni persze, hogy mi szokjuk majd jobban a hazai fagyot, de az elmúlt évek sérüléshullámait nézve nem vagyok nyugodt, dicsérheti a Papa bármennyire is a „ma már modern műfüvet„, meg „ne higgyünk a pletykáknak„, ugye). Szóval ha nem a Fratyit kapjuk, az MK simán jó terv lett volna, lévén az összes esélyes kigolyózta magát, max az Újpest, Vasas veszélyes még Mordor mellett. Hát, meglátjuk! De ez még mindig esélyesebb forgatókönyv a fenti kettőnél.
• 4.-6.? Ez se könnyű, de hadd legyek kemény, mint Botis homloka: ez már legyen elvárás. Év elején még nem lett volna az, ez után az ősz után már igen!

Régi vesszőparipám a spanyol lelki tesóinkkal való párhuzam. 2014 tavasza az Atletinél egy csoda volt. Emlékszem, tapadt, csak tapadt a két nagyra a Matracos kompánia, és hiába jósolták a szakértők és a hazai szimpatizánsok, élükön a pesszimistapápa RW-vel a kippukadást, az csak nem jött. Mígnem valamikor március közepén Hegyi Ivanhoe nyögte be szakértve a sport1-en, a „Meddig bírhatja ezt az Atletico?” kérdésre, hogy „Bírniuk KELL, nincs más választásuk, többet nem lesz ekkora esélyük a bajnoki címre, ezek menni fognak a végéig„. És „ezek” mentek a végéig, tényleg, míg a barcelonai idényzárón össze nem estek, de meglett az 1:1 és a CSODA. Én majdnem elsírtam magam ezen a hőskölteményen. Azért csak majdnem, mert nem a HONVÉD volt a főszereplő. (És ha a rühes Sergio Ramos nem fejel egyenlítést a 93. percben, a BL-döntő is megvan, ejj.)

Na én ennyit kérek.

Egy végiggürcölt tavaszt. Meccsről-meccsre építkezve. Leszarom a végét. (Dehogy szarom le, de pssszt!), Kondás Elit idézve: „készülünk a következő meccsre„. Autentikusabb forrást idézve, ha már Atleti (El Cholo): „Meccsről meccsre kell haladni (…) aki egyszerre négy lépcsőfokot ugrana át, elbukik„. Régóta egy saját Simeonéért könyörgök Kispestre, csak nem találok ilyet, de most azt mondom, de szegény bohócliger vízzel főz, és Rossi, minden hibája ellenére a jelenleg elérhető garintúrából még hellyel-közzel a legjobb lehetőség. Pszichológiai képességekben sajnos sehol sincs az argetinhoz képest, de talán fejlődik ő is tavaszra. Mert a taktika egy dolog. De a csapat lelki felkészítése is fontos lesz. Szóval most azt mondom magamnak is: szegény ember Simeonéjének (talán) jó lesz a tar mister is, és akkor tényleg meccsről meccsre.

És mindig csak a következő létrafokot fikszírozva. Nem a tájat. Akkor leszédülünk.

Csodás ősz lett ez. Most jöjjön

• a nyugodt, csapategybentartó tél;
• a higgadt, nem szétizgult, de véreres szemekkel végigküzdött tavasz;
• és utána  a … nyár.

Hogy mi kerül a … helyére, az majd 5 hónap múlva kiderül.

Én meg utoljára 5 éve vártam így Honvédtavaszt.

Meglátjuk!