Egyik nagyapám mondta volt: szarnak, bajnak nincs gazdája. Mondták és mondják még rajta kívül sokan, azonban a lényeg, hogy az öreget egyáltalán nem hatotta meg a labdarúgás, vagyis feltételezhetem, hogy a mondás az élet majd’ összes területére érvényes kell legyen. Így a futballra is.
Amikor játékost kell bejelenteni, valaki mindig mosolyog a fotókon. Ha mobilapplikációt jelentünk be (az elmúlt fél-háromnegyed év emblematikus csúcsterméke!), akkor hosszú, részben önfényezős pr-cikkben megyünk ki a sportlapba. Ha szép az idő, és épp vannak eredmények, akkor előkerülünk valahonnan, nyilatkozunk kicsit, a célok változatlanok, a legnagyobbakkal akarunk versenyezni, igaz, mégsem most, legyen inkább pár éven belül.
Tartom, nincs az egész mögött semmi. Egy kommunikációs csapdába tereltük magunkat, mind a klub, mind a közvélemény oldalán.
A tulajdonosváltást követően megnyíló pénzcsapokról, külügyminiszter úrról, eredményekről, újabb fénykorról álmodoztak nagyon sokan, majd eltelt egy év, és íme, nem véletlenül rettegtünk az első pillanattól kezdve. Kicsit megkapargatva a neveket, cégeket, gazda nélküli klubot vizionáltunk – és tessék, gazda nélkülit kaptunk.
A legszebben az elmúlt egy évet talán a mezszponzorunk mutatja be: nincs. Előtte se volt, most sincs. Még addig sem jutottunk el, hogy legalább a tulajdonosi kör egyik saját cége rákerüljön.
A korábbi pár irodistát felduzzasztottuk a hatványszorosára, és ugyanúgy nincs mezszponzor. Gondolom az Ikonikus Mobilapplikáció körüli bokros teendők vitték el minden idejüket. (Igen, a mobilapplikáció az, amibe bármikor bele lehet rúgni, és igen, azért, mert ikonikus, hiszen rendre külön ki kellett emelni előbb a majdani eljövetelét, majd magát az eljövetelét. Messiásként vártuk.)
Konkrétan mikor szólalt meg felelőssége tudatában utoljára bárki a klubtól? Elképesztő micsoda sunyítás megy nálunk.
Azt nekem ne mondja senki, lassan egy évvel az átadás-átvétel után, hogy még mindig nem zárultak le a folyamatok, még mindig építkezünk, adjunk még egy kis időt, ésatöbbi süketelés, hiszen eleve úgy érkezett ide a tulajdonosi kör, hogy közös bevallásuk szerinte mintegy másfél évig tárgyaltak az Öreggel, vagyis tudatosan készültek a klub irányítására.
Még véletlenül se derüljön ki rólam, hogy nem értek semmihez, csak itt ülök, és azt sem tudom megmondani mit csinálnék, ha egyáltalán lenne munkám. – mint a szockóban a kapun belüli munkanélküliség: egyszerre foglalkoztatunk alacsony hatásfokkal sok embert (vö.: nem hagyunk senkit az út szélén), miközben érezhető hiány van a valódi hozzáértésből.
Tavaly, amikor az Öreg átadta az eszcájgot, akkor egy zsebrevágott kezű úr üdvözölte a játékosokat, majd ő eltűnt, és némi átmeneti zűrzavar után, kialakult a mai struktúra: igazgató menedzser hátán, és menedzser igazgató hátán.
Felelős meg sehol.
És akkor még kombinálni sem kezdtünk, pedig lehetne, mert az emberek úgyis fognak majd maguktól. Ben-Hatira, N’Gog és Vadócz valószínűleg nem az alacsonyabb keresetű kategóriából igazolt el, és azt nehéz elképzelni, hogy a felszabaduló forrásokat Hidi (egyébként vele mi van? hetek óta nevét se hallottuk), George és Ugrai kötné le, mint a három tavaszra tervezett igazolás. Lassan felmerül a kérdés: van egyáltalán pénz a klubnál?
Egyébként most (vasárnap délelőtt, március 15., az ország amúgy is leállt volna, víruspara nélkül is) mi történhet? Megy vadul a telefonkonferencia, mi legyen Lütyővel? Összehívnak válságstábosat játszani egy operatív törzset? Ki lehet a tagja és milyen alapon? Hogy nézhet ki a kispesti riadólánc?
Hívjuk fel azt, aki idehozta, beszéljen ő vele. Nem jó, az kevés. Hívjuk fel a Gácsot, ő van itt a legrégebben, mit kell ilyenkor csinálni? Én nem rúgom ki, nem merem. Én sem rúghatom ki, nem az én feladatom. Én sem, mert előbb egyeztetni kéne a tulajokkal. Rúgja ki a Gács, mégis, ő van itt a legrégebben!
Szarnak, bajnak nincs gazdája – mondta mindig az egyik nagyapám.
Ajánlott olvasmány a jelenség vizsgálatához, hátha megértjük, milyen út vezetett idáig: Moldova György: A búvárharang.
Osztályozókönyv
Becsületből iderakom az osztályozókönyvet.
