Mastodon

Napikispest 2021.07.09.

  • viszlát, bajnok! // erdélyi tudósítónk jelentette tegnap, hogy az évek óta mindenfelé (Kazincbarcika, Csíkszereda) kölcsönben játszó Palmes végleg egy román másodosztályú csapathoz (Concordia Chiajna) igazolt.
    • a bajnokcsapatból // ezen a nyáron távozott Gazdi, Horváth Andris, az akkor és most is csak kispadig jutó Nagy Sanyi, Palmes, és visszavonult Kamber.
    • vagyis // jogfolytonosan azóta is nálunk játszik Nagy Geri és Lovric, idő közben visszatért Baráth, Hidi, Eppel és Zsótér, valamint nem tudjuk Tömösvárinak éppen mi a jogállása. Ennyien maradtak.
  • és ha már Románia // akkor tudósítónknál rákérdeztük a tavaszra a Viitorul Constantához kölcsönadott Artur Craciunra is. Az van, hogy a Hagi által alapított, és az első osztályban játszó Viitorul nyáron egyesült a másodosztályú Farullal, és hirtelen nagyon sok játékosa lett az új klubnak. A gsp.ro sportoldal szerint Craciunt például még június végén visszaküldték a Honvédhoz. Bár a Honvéd nem jelentette be, de pár kattintással kinyomozható, hogy azóta
    • ismét kölcsönadtuk. // Ezúttal egy évre a bolgár Lokomotiv Plovidvnak.
    • egyébként // Craciun sztorijában az a furcsa, hogy tavaszra elméletileg a román Viitorulnak adtuk kölcsön, azonban márciusban mégis a moldáv FC Sfîntul Gheorghe Suruceni csapatában játszott. Azt hiszem valamint elfelejtettek bejelenteni menet közben.
  • edzőtábor Ausztriában // egyelőre a klub azt sem jelentette be, hogy mettől meddig és hol, azonban az orosz FC Rostov oldaláról megtudtuk, hogy jövő szombaton (17-én) edzőmeccset játszik a két csapat.

? a hozzászólás // előmoderált
? az offtopicot // az offtopicba.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||

Exit mobile version