Nem irigylem a szerencsétlent, akinek kiadják feladatként. Sanyikám, három-öt perc, több lehet, kevesebb nem. Vajon Sanyikám mit fog belerakni?
Áhhh, eddig azt reméltem, talán nem mi vagyunk az a gyenge, aki képtelen győzni, mit győzni, helyzeteket kidolgozni, gólt lőni a másik, hasonlóan rossz ellen. Aztán tessék, megugrottuk, sikerült. Megfogták a sörünket.
A lefújás után Courts mester szavaiból azt sikerült kiemelni, hogy szervezettek voltunk. Nem merem megkattintani, szerintem csak felbaszná az agyam, annyit meg nem ér.
Az egész nem ért semmit. Örüljünk a nulla kapott gólnak egy impotens Újpest ellen? Örüljünk a szinte semmit sem érő hazai egy pontnak egy közvetlen riválissal szemben? Nyomasztó.
Az egyetlen focira emlékeztető jelenet a legvégén volt, ahol egy kis mázlival Lukettó besarkalhatta volna a frissen igazolt, és az egyre nevetségesebb Ennin helyén huszonpár percet játszó Samperio szélen meghúzott, majd centerezett labdáját. Történt mindez tényleg a semmiből, a meccs 92. percében. Inkább volt rendszeren kívüli, mint bárminek a következménye.
Haggyuk is inkább. Ennek semmi értelme. Nagyon messze vagyunk attól, hogy értékelhető fociról beszélhessünk, vagy legalább valamiről, ami láthatóan arra törekszik, hogy a Honvéd NB I-es csapat maradjon év végén. Mert ez így, ebben a formában nem rajtunk, hanem a többi szaron fog múlni. (Ahogy ők ugyanebben reménykednek, és náluk a többi szarban vagyunk mi benne.)
Osztályozókönyv //
címlapkép: 1909foto
