Mastodon

Beszámoló helyett időutazás

César Bedeco helyett félidőben Zuigeber.

Tegnap úgy indultam ki a meccsre, a félig tré idő ellenére is, hogy az egyik kedvenc pesti élmény-pályámon lássunk egy felszabadult győzelmet, ünnepeljük meg a sajnos valószínűleg ezüstszínűvé váló érmet (minősített tavaszi önsorsrontásunk eredményeként, még mindig NAGYON keserű vagyok emiatt), aztán vidáman ballagjunk haza.

Nos, lett, ami lett. Ennél „illőbb”, „tipikuskispestibb” visszajutást és búcsút az ótvar másodosztályú évektől rendezni se lehetett volna klasszikusabbat.

Így inkább az Ábelbébi úrral való lelátói eszmecserénktől megihletve, beültem az időgépbe, és elutaztam 2026 októberébe, megnézni, mi lesz akkor a helyzet nálunk, hisz jelenleg sok a kérdőjel.

Az utazástól nem lettem boldogabb.

12. forduló, október 31.  Kispest-Honvéd FC – Nyíregyháza.

Kispest, erős szél, szemerkélő eső, még mindig 3600 néző (hihetetlenek vagyunk).

A csapat zsinórban a 6. mérkőzésén kezd teljesen más felállással. Ezúttal a Gutierrez – Bwana Ukulele, Szabó Alex, Patricio Santos, Slowy Gonzales – Alekszej Nyigmatullin, Szamosi, Dimitrij Nyigmatullin – Aldolfo Cacéres, Sebastian „el Mágico” Fernández (Kántor, 89. p.), César Bedeco (Zuigeber, 45. p.) tizenegy fut ki az esőáztatta gyepre.

A sérült Csontos és a két hónapja a keretből kitett Hangya mellett kimaradt az utóbbi hetek kezdőiből a csak „el Torreador” néven emlegetett Jaime Sevasparasto és a Fórizs sportigazgató által Demecserről idecsábított (és az első 6 fordulóban rendre kezdő (ezalatt ha háromszor emberhez menő passzt produkáló, akkor sokat mondunk) box-to-box középpályás, Waszlavik Géza is. Guillhermo Cochoña, a nyáron az utolsó pillanatban igazolt, az Atletico Madridban, Cadízban és Sevillában is megfordult, ezek B csapataiban 4 év alatt 12 percet le is játszó tankcsatár pénteken sérült le miután az Ötkertben összeszólalkozott a 2023 óta ott csaposként dolgozó Albi Doka – Prenga kettőssel és elvágta a kezét egy calvadosos pohárral. Helyette idén harmadszor a mozgásában és alkatában Vitray Tamást idéző 158 centis „el Magicó-t” jelölte kezdőbe Villamartins.

Ilyen előjelek után nem sok jóra számíthattunk, pedig babonából felvettem az olvasóközösség által nekem készíttetett „MEGTISZTULUNK, HIGGYÉTEK EL” pólómat is, amit újabban a KLTE is árusít (már ketten vettek belőle. Én, meg az egyik fiatal ultra sövénnyíráshoz a FutballHáz kertjében).

Pedig jó hangulatban indult a hétvége, Miután Hantával elkészítettük a podcast legújabb részét, egy Horváth Adrián életútinterjúval (a bővített, 4 perces rendezői verziót le tudjátok tölteni a csak.taccs.hu oldalról), még egy kis kolbászsütögetés is volt a FutballHáz kertjében, ahol részt vett Hemy úr is, aki a második korsó Pepsi után kijelentette, hogy életében nem bulizott még ekkorát fasiszta csőcselékkel.

A nyáron érkezett új spanyol edzőnk a mindenki által „várt” Pablo Alfaro helyett végül a Logrones fiókcsapatától, az Altea Levantinostól szerződtetett, velük kétszer is U11-es bajnokságot nyerő Salvador Villamartins lett, akit a fiatalok lelkes beépítőjeként harangozott be a július végi, éjjel 2 órakor tartott online ankéton Fórizs sportigazgató, majd egyúttal bejelentette Ujváry, Nyers, Dúzs, Pekár, Szabó Tibor, Gáspár és Földes -féle csapatnak a kölcsön, Somogyi Ádámnak pedig az eladását.

Villamartins elődje nyomdokain rögtön összehozatott egy találkozót sportigazgatónk és kommunikációs stábunk közvetítésével a főbb szurkolói csoportokkal. A résztvevő 4 meghatározó arca a Tábornak Baloghi Sándor (67), a csapatot 1984 óta a TV-n követő nyugdíjas könyvelő; B. Géza (40) a Kispest Tigers nevű, 2026-ban alapított ultracsoport vezetője, Kálmánffy Dezsőné Marika (77), a Bozsik-stadion 1989-90 közötti létesítményvezetője és Langráf Sebastián Kevin (15), az „MFA-sok a Lelátón” szervezet vezetője volt. A résztvevők egyként üdvözölték Villamartins-t és kifejezték felé az Északi kanyar, a korzó és a KLTE teljes támogatását.     

A mai meccsen a lelátón a hangulat a régi szép időket idézi. KisBabar visszasírja a Rouani-Rufino-Alfi LaCalle támadósort, Ábel permamens, könnyes röhögőgörcsben fekszik a felső széksorok egyikében és a „Kistext nekem az élet, Kistext nekem a jó” slágert harsogja. Fanta úr lemondóan láncdohányzik Je Suis Feczkó pólójában, miközben azt elemzi, Feczkó mester volt taktikailag a leggyengébb tréner, akit valaha látott Kispesten de imádja. Én már nem merek megszólalni. Koncsik elnök úr örök optimista „srácok, 2 normális igazolás kéne, de annyira nem vagyunk szarok, mint amit mutat a csapat… a Nyíregyet meg a Kisvárdát azért csak megelőzzük. Amúgy megérkeztek az új, eredeti, olasz kézzel horgolt sérvkötők Abdou Tangara képmásával, KLTE kártyával most féláron lehet beszerezni, csak mondom”.

A Tábor elképesztő hangulatban nyomja végig a kilátástalan első félidőt, mint teszik azt évek óta – ebben semmi változás. Max annyi, hogy most már a keret 80%-a nem is érti, mit énekelnek.

A 44. percben elküldik Kratochvil Károly játékvezetőt a kurva anyjába „innen, a családi szektorból”.

A szünetben Szíjjártó fél-éve-nem-látott-elnök helyett ismét csak a Honvéd kamarazenekar tangóharmonikával kiegészített verziója tűnik fel, kíséretükben Kolarics Andrea és a Lángoló leguánok kórusa előadja a Honvéd-indulót, Budai Gyula piros-kék kobzon kísér. Szórványos taps.

A második félidő elején előbb Ukulele rúg lyukat a 16-oson belül, idén negyedszer, a nyírségi csatár lecsap rá, vezet a Szpari. Erős füttyszó a lelátóról. Ukulele kimutogat. Huhogás. Bemondó fegyelmez. Bemondó, a kurva anyád. Jövő héten szektorbezárás.

A 64. percben előbb az ifjabb, majd 2 percre rá az idősebb Nyigmatullin fivért állítják ki lökdösődésért/reklamálásért. A Metallurg Magnyitogorszktól Nagy Laci által kéz alatt hozott két ruszki hentesnek összesen a 4. piroslapja volt ez idén, mindkettőt kétszer szórták ki eddig, most ez egy meccsen belül sikerült.

A 76. percben a sztenderd Taktikai Megposszanó ember mellettünk elveszti türelmét „Nem hiszem el bazmeg, hogy 7 hete ívelgetünk be a törpe el Mágicónak, vagy a Szamónak, hát nincs baloldalunk, hol van a Hangya bazmeg, hol jegeljük, minden megy középre, nem hiszem , nézd meg, most is, simán lefejelik, ez az, ellentámadás ettől a gólképtelen Nyíregytől, még ez kéne, hogy ez is bemenjen… nem hiszem el BAZMEEEEEEEEEEEEEEEEG”.

0:2, a tőlünk visszaigazolt Pinte első (és szezonbeli utolsó) gólját jegyzi. Persze ellenünk.

90. perc, hármas sípszó. Villamartins kijön megtapsolni a szurkolótábort. Ezt követően 20 percig mossa ki hajából a savanyú Staropramen habot. El Magico-t és Ukulelét a szeku menekíti haza a stadionból.

Az este vegyes hangulatban zárul, a Lipták Grundba hirdetett meccszáró csakblog kvíz érdeklődés hiányában elmarad.

***

Kiszállva az időgépből, kalandjaim és a gépet egyaránt ajánlom a vezetőség figyelmébe. Talán még nem késő.


✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.



Feliratkozás
Visszajelzés

25 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
Balbekk
2 órája

Genial

Laszka
2 órája

A megtisztulásról, a posztról, a Brian életéből egy ideillő jelenet jutott az eszembe,:)
– Azt mondtad, ex-leprás?
– Pontosan, uram. Tizenhat év csengettyűzés…, büszke vagyok rá!
– És mi történt?
– Hát…..meggyógyultam.
– Hogyan?
– Csoda történt velem, baromi nagy csoda.
– Ki gyógyított meg?
– Jézus csinálta. Szökdécseltem, végeztem a munkámat. Egyszer csak ott termett és meggyógyított.
Volt üzlet, nincs üzlet. Egy pillanat alatt odalett a megélhetésem. Azt sem mondta, fapapucs, csak azt,
hogy megtisztultál. Marha jó fej volt…
– Hát menj oda, és mondd meg neki, hogy újra leprás akarsz lenni.
– Azt megtehetném uram, igen-igen. Azt kéne tennem, igen.
Gondoltam, odamegyek hozzá, megkérem, hogy egy kicsit nyomorítsa meg az egyik lábamat
munkanapokra. Az elég szánalomgerjesztő, de mégse lepra, ami elég szar dolog, már elnézést a
kifejezésért.
– Köszönöm uram, köszönöm. Mi?!! Egy nyomorult dinár az egész történetemért?
Van akinek nem lehet a kedvére tenni
– Jézus is pont ezt mondta, uram – szólt utána a szerencsétlen egészséges.

Last edited 2 órája by Laszka
Ágoston Balázs
1 napja

Sosem szerettem a disztópiákat, pláne, ha valóságosak. De azért hátha mégsem. A sosk-sok kérdőjel mindenesetre villog.

Peterung
1 napja

Én nem látom ilyen borúsan a helyzetet. Nagyon szimpatikus és mosolyogni fogok ha bárhol meglátom majd a Feczkót
De! Azt látni kell, hogy felállt védelemmel szemben teljes mértékben elfogyott a tudományunk tavasszal. Nem látszott , hogy mit akarunk játszani. Rugdaltuk fel a labdát aztán lesz ami lesz. Persze játszó csapatok ellen jobban ment a nagyobb terület és a letámadás miatt. Egész évben letámadós focit a legjobb kondijú nagy csapatok sem bírnak.
Azt gondolom, hogy a spanyol edző modernebb ,kombinatívabb játékot fogja preferálni. Valószínüleg a spanyolországi megbeszéléseknek ez is témája lehetett. Ha tényleg jön 6-7 új játékos akiket az új elgondolás mentén válogatnak akkor eredményesebb lehet a csapat az nb1-ben.
Azt ugye nem gondoljátok komolyan , hogy Fórizska egyedül dönt ilyen horderejű változtatásokkal kapcsolatban.
Én nyitott vagyok az újra mert jót is hozhat ugyanolyan eséllyel.
Optimista vagyok, mi értelme volna aggódni.
Amint lehet veszem az új szezonbérletet.

Gegrush
1 napja

Csak nem lesz már ez…

Gyuricza Ferenc
1 napja

Az a helyzet, hogy ennél jobban meg sem lehetne fogalmazni a SZURKOLÓK félelmeit.
Köszönjük!

radnar
1 napja

Na ez király kis írás volt, és mivel én is ott voltam októberben, így csak megerősíteni tudom azt, hogy minden a leírtak szerint zajlott .. de egyébként minden hasonlóság a valós személyekkel, élőkkel vagy holtakkal, pusztán a véletlen műve :D

Remélem a tulajdonos úr illetve az elnök úr is elolvassa ezt az időutazást, hátha lehet még másként. Én nagyon adnám, ha fórizs elvtárs lenne az, akitől ma-holnap elköszönnek, de ez utóbbi inkább science-fiction kagetória sajnos, nem úgy az első rész ;)

csakadémia
1 napja

Jó akkor a fél évvel ezelőtti Feczkó ki/lelépés jóslatom (mely sajnos bevált), melyet lehurrogott mindenki itt vannak a következő hírek:

  • Ma vagy holnap Fórizs out.
  • Közgyűlés a héten ahol többek között menesztik az Elnököt.
  • Feczkó perli a klubot sok száz millióval
  • HM kihátrál a klub mellől
  • Mivel elnökünk „távozik” a Vulcan is lelép (hozzá kötötte a szponzori szerződést.

Lehet köpködni… aztán meglátjuk mi lesz…

radnar
1 napja
Reply to  csakadémia

Nekem az első pontja ennek sajnos elképzelhetetlen, összefüggésbe nem hozható a jelen helyzettel.. A többi ettől még lehet reális, talán utolsó pontnak fel lehet írni, hogy Leisztinger elkezdi árulni a klubot, ezzel párhuzamosan egy postban valahol a facebook-on egy családi ismerős kiírja, hogy egy fillért nem szán már a csapatra

kk++
1 napja
Reply to  csakadémia
  • Ámen! Remélem az utóddal beljebb leszünk.
  • A közgyűlés nálunk nem létező dolog. Az elnökséget LT hozta létre, gondolom ő is dönt róla továbbiakban. CR2 távozása nem lenne meglepő, az új rendszerben a puszta jelenléte is „emberhátrány”.
  • Hallottam én is, hogy vannak elszámolási viták (konkrétan azt, hogy nem akarják kifizetni Feczkó teljesen jogos prémiumát és lelépési pénzét), de azt gondoltam, hogy FS patkánykodik tovább. Konkrét számot nem tudok, de a sok száz milliós nagyságrend azért nagyon meglepne. Mindenesetre ha igaz, az elég nagy szégyen! A játékosok és edzők tülekedni fognak, hogy ide jöhessenek, már ha ki nem zárnak megint minket az átigazolásokból…
  • Katonazenekar out!? :( :D
  • Ha igaz, akkor elég gyorsan választ kapunk arra, hogy mennyire is volt „piaci” a támogatás. (Megjegyzés1: A bejelentés szerint 4 éves szerződést írtunk alá velük. Megjegyzés2: Talán egy hete jelentették be, hogy beszálltak a békéscsabai női röpi csapatba is. link)
Editor
vh
1 napja
Reply to  csakadémia

Viszont azon se lepődjünk meg, ha az Elnök úr még nagyobb szerepet szánna magának a közeljövőben, és ezt szimbolikus lépésekkel is formalizálnák.

radnar
1 napja
Reply to  vh

Még az is lehet, hogy ez elônyösebb lenne így, mint volt hajdanán

kk++
1 napja
Reply to  vh

Huh, ez borzalmas szcenárió. Egy személyben fogja távoltartani a központi és a piaci pénzeket is. De ez LT-nek miért éri meg?

semmit nem tudok
12 órája
Reply to  vh

Például kap egy irodát is az akadémián kezdésnek.

Editor
vh
11 órája

Például.

Blaser Ferenc
1 napja

Szerintem Hantát megvette a főrizsa és rajta keresztül kezdi az érzékenyítést (iróna)
Ez annyira valós képi megjelenítése a jövőnek, hogy mindjárt letépem a mezem

Last edited 1 napja by Blaser Ferenc
jnkzln
1 napja
Reply to  Blaser Ferenc

RW írta, nem Hanta.

Editor
vh
1 napja
Reply to  jnkzln

Jaja, RW követte el.

Blaser Ferenc
1 napja
Reply to  vh

Gánc egál, egy brancs maguk mind :)

Gábor_B
1 napja

Jaj, félek, hogy a próféta szólt belőled. :(

intarziában zodiákus
1 napja

A játékosokról (powered by wikipedia)

Gutierrez: félig mexikói, félig albán kapus, eddig a Partizanka Tirana második csapatában játszott, 176 cm 47 kg. (Nagy László nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgató ajánlásával)
Ukulele:ébenfekete finn hátvéd. A magas, izmos fiatalt 16 éves korában csípőficammal operálták, a játéka ettől teljesen kiszámítatlanná vált. Most is az volt.
Patricio Santos: a népszerű Isaura Libre csapatából maga dr. Főrizs Sándor hozta haza egy kisméretű Vuitton bőröndben. De már kihajtogatták a masszőrök.
Slowly Gonzales: kiváló játékos, nem is tudjuk miért ide jött, amikor a zimbabwei Barselonna csapata is kereste.
Nyigmatullin nővérek (vagy bátyák): FC.Pripjatyban játszottak sokáig, sugárzó cseleiket még röntgen nélkül is nehéz követni.
Caceres: hondurasi támadó szellemű futballista. A pályára lépés előtt rendszeresen imádkozik a Santo Officio-i szűzanyához. Eddig sikertelenül.
Fernandez: a Mágus. (Eddig bűvészként dolgozott, tavaly kezdett focizni). Érdekesség, hogy sípcsontvédő helyett francia kártyákkal védi a lábait.
Bedeco: a kakaókirály Nesqvikk de Bedeco fia. Véletlenül került ide, vizilabdázni akart, de az a sportág szerencsére megúszta.

(Bocsánat, gondoltam némi plusz infó nem rontja el a hangulatot).

Editor
vh
1 napja

<3

Mészöly Sámán
1 napja

Kell a Victory Akpé öccse középhátvédbe!

nokri
1 napja

ja de hiányzott :) nagyon eltaláltad, hát nem leszünk Paks2 az biztos

Kopasz
1 napja

Szenzációs írás, teljesen megjeleníti az összes félelmemet…

wpDiscuz
Exit mobile version