Feczkó kirúgásában nem is Feczkó kirúgása a legfájóbb, hanem amit sugall az egész történet

519 nap után elküldték Feczkót.

Ennyi idő pont elég volt ahhoz, hogy az NB II-ben ponthátrányban utolsó helyen álló csapatból (!) alig egy éven belül ugyanazt a bajnokságot toronymagasan vezető csapatot építsen, majd egy gyengébb tavasz után, de magabiztosan feljusson az NB I-be. Miközben alig másfél percre voltunk a kupadöntőtől.

Pár táblázat után megpróbáljuk leírni a helyzetet, ahogy mi látjuk.

A kupában öt meccs jutott, itt veretlenek maradtunk:

Összesen tehát ötven tétmeccset játszott a csapat Feczkóval (vagy Feczkó nélkül, de papíron Feczkó edzősége alatt):

Ami viszont érdekes, hogy Feczkó újra hazai pályát csinált a Bozsikból. Az új stadionban az első, 2021. július 31-i óta 79 bajnoki meccset játszottunk, mégpedig a következő mérleggel edzők szerinti bontásban:

Igen, az összes hazai győzelmünk csaknem fele (ha a kupát is hozzáadjuk, akkor bőven több, mint a fele) egyetlen edzőhöz köthető. És hogy érezzük az arányokat, az új Bozsik első meccse óta 1757 nap telt el, ennek pedig kevesebb, mint harmadában volt csak Feczkó a csapat edzője.

Közben a hazai nézőszám is visszatalált az NB I-es szintre. A 3263 fős átlag a Vasas elleni teltház nélkül is (3110) erős lenne. 4000 fő, tehát félház feletti számot mindössze 11 alkalommal regisztráltak az új Bozsikban:

1. 4048 2021.09.11. FTC 0-1, Horváth
2. 4062 2022.04.16. FTC 1-2, Vignjevic
3. 4084 2022.07.29. ZTE, 0-1, Courts
4. 4085 2022.09.01. Újpest 0-0, Courts
5. 4938 2022.11.13. FTC 0-2, Klafuric
6. 6284 2023.04.21. Újpest 0-1, Klafuric
7. 5003 2023.05.05. Kecskemét 1-0, Klafuric
8. 7300 2023.05.21. Mezőkövesd 2-3, Klafuric
9. 5113 2025.08.03. Budafok 3-0, Feczkó
10. 4967 2025.08.24. Csákvár 3-1, Feczkó
11. 6627 2026.05.10. Vasas 3-1, Feczkó

2023 tavaszán, amikor tényleg iszonyatosan közel került, majd végül bekövetkezett a kiesés, szóval akkor rendre ha nem is tele, de rendesen megtöltöttük a stadiont, hátha ki lehet szurkolni a bennmaradást, mert arra, úgy szakmailag, mint emberileg alkalmatlannak tartottuk a klubot. Jól mutatja ezt a Mezőkövesd ellen telerakott stadiont, ami máig a helyi nézőrekord, és ami megdőlhetett volna most, a Vasas ellen, ha valami irtózatosan hülye döntésből nem zárják le tartósan a tirbünt a nézők elől.

Ezek viszont mind-mind csak számok,

és amiket órákon át sorolhatnék, azonban most megállok, mert Feczkó távozásával nem csak egy sikeres és közkedvelt edzőt veszítettünk el, hanem a klub is hatalmasat rúgott az eddig sem létező hitelességébe.

Miközben hivatalosan a cél az 1-6. hely, a három éves programon belüli feljutás, addig Feczkó egyedüliként végig és egyértelműen az NB I-ről beszélt. És tette mindezt úgy, hogy semmiféle hosszútávú (vö.: három éven belül) program nem látszódik a klubnál, legalábbis a játékoskereten mérve. Konkrétan hiába sírt, könyörgött az edző egy középcsatárért, másfél év nem volt elég arra, hogy szerezzenek neki egyet. Egyet, aki évente legalább tíz meccsnyi időt a rendelkezésére áll, és ennyi idő alatt van benne mondjuk három-négy gól. Konkrétan nem volt ilyen játékosa másfél év alatt.

Beszélhet a klub – már ha nagy ritkán megszólal – mindenféléről, ilyen tervekről, olyan tervekről, koncepciókról, ha közben azt látjuk, hogy valójában nincs semmiféle terv és koncepció, még csak nyomokban sem. Oké, az utánpótlásban akár évek is lehet valaminek a kifutása, azonban a nagycsapatnál két év alatt, amióta itt vannak azért látszódhatna valami. Feczkóval például olyan szerződést kötöttek, miközben nem feltétlen raktak alá megfelelő csapatot, ráadásul év közben is hátráltatták, hogy ha feljutunk idő előtt, akkor meghosszabbítják a szerződését. Hát nem.

Mennyi esélye volt valójában Feczkónak? Ha nem jutunk fel azért, ha feljutunk, akkor meg azért rúgják ki.

Mondjuk tök mindegy, mert ahogy hallani, nem volt egyszerű a viszonya Fórizs sportigazgatóval. Ami egyfelől érthető, hiszen kurva szar lehet nap, mint nap úgy bemenni melózni, hogy az edződet kedvelik az emberek, téged meg nem, és ezen valószínűleg az sem segít, hogy ott teszel keresztbe neki, ahol tudsz. Nagyon jó példa erre az U19-es bajnokságban kergetett álmok. Gyakorlatilag tavasszal mindent alárendeltek egy olyan bajnoki címnek, ami egyetlen meccsen múlt, egy MTK elleni hazain. Sajnos nem sikerült. Cserébe az U19 csak nehéz szívvel, vagy egyáltalán nem adott játékost se az NB II-es, se az NB III-as csapatnak, pedig az előbbiben folyamatosan kötelező két U20-as korosztályt képviselő játékos szerepeltetése.

És ez a bugyuta szemlélet nem csak a nagycsapatnak ártott, hanem a játékosoknak is. Egy Nyers, vagy egy Ujváry számára már egyértelmű visszalépés az U19, miközben Gáspár Dávid, Balázs Teó vagy mondjuk Kovács Erik azt sem tudja éppen hol számítanának rá hétvégén. Az nem megoldás, hogy padozik az NB II-ben, és az sem megoldás, ha visszajátszik az U19-be. Ezeknek a játékosoknak a szintjüknek megfelelő helyen kellenének most a játékpercek, amiket nem kapnak meg, így akár fél-egy év is kieshet a fejlődésükből.

Tök jó az U19-es siker, mert jó ha egy erős korosztálya van egy akadémiának, azonban az sem egészséges, hogy mindent alárendelünk. Ha megvan a bajnokság örülünk, lehet menni az ifi BL-be, ha pedig nincs, az sem baj, jön a következő lépcsőfok a pályafutásban. Viszont, ha közben egy játékos fejlődése meghaladja az U19-et, és klub felnőtt csapataiban is megfelelő teljesítményt képes nyújtani, akkor azt a játékost szó nélkül át kell adni a felnőtt csapatoknak. Mert ezt a klub és a játékos érdeke is.

Jól elkanyarodtunk Feczkótól, azonban amikor a lehetőségeiről, klubon belüli mozgásteréről beszélünk, akkor nem feltétlen hátrány, ha az ilyesmi is szóba kerül.

Amikor a célokról beszéltünk, akkor az nem lehet cél, hogy az U19 bajnok legyen. Illetve lehet, csak éppen semmi értelme. A valós cél az lehet, hogy az utánpótlás minél több jó, és esetleg piacképes játékost adjon a felnőtt csapat(ok)nak. Szintén elfogadható, sőt, kötelező valós cél lehet a nagycsapat mielőbbi visszajuttatása az NB I-be. Mondjuk az nem lett volna baj, ha valamiféle fejlődő pályán történik mindez, és nem egy relatíve jól összerakott, de rövid csapattal végiglavírozva az évet sérülések és eltiltások mentén. Amikor télen látszott, hogy itt meglesz a feljutás, akkor érkezet az egy szem Varga Kevin, miközben mindenki tudta, ennek a keretnek a fele nem feltétlen NB I-es szintű játékos.

Ma május 23. van, a felkészülés valamikor június közepén kezdődik állítólag. Jelenleg nincs edzője a klubnak, és azt sem tudjuk, hogy milyen játékosokkal terveznek nekivágni a bajnokságnak. Biztosra nagyjából az ETO perememberéről, a 31 éves belsővédő Deian Boldorról mondják azt, hogy érkezik, ami előrevetíti, hogy a Baki, Csonka, Csontos, Szabó Alex és Pauljevic ötösből legalább egy, de lehet, hogy több játékos nem marad.

Ennyit a hangulatról

Végülis mindegy, hogy mennyit igazolnak, mert itt mindent a nulláról kell felépíteni. Az is kérdés, hogy Fórizs egy igazi Bólogató Jánost hoz a padra, vagy egy viszonylag autonóm figurát, akivel aztán pár hónapon belül úgy összevesznek, hogy onnantól csak a lehetőségét keresi a kitúrásának?

Ezt a közösséget, ezt az öltözőt a klub már nagy valószínűséggel elveszítette.

A blog alapvetően egy kritikai műfaj. Ezért akár úgy is tűnhet, hogy bennünk nincs semmi szeretet, nincs semi bizakodás, savanyú, megkeseredett emberek vagyunk. Persze. Mert pont a savanyú, megkeseredett emberekre jellemző, hogy évtizedeken át, hétről-hétre nyakukba veszik az országot, és elkísérik mindenhova a csapatukat*, hogy közel tizenhat éve a szabadidejükben napi rendszerességgel gyártanak tartalmat a klubról, a szurkolói életérzésről.

(* 2016. szeptember 10., Mezőkövesd, vagyis Lanzafame visszatérése óta a Kispest 382 alkalommal lépett pályára tétmeccsen, ebből a Covid és a kijárási tilalom miatt mindössze 6 meccsen nem voltam jelen. Röpke 60.000 kilométer, vagyis a Föld körbe másfélszer, és akkor a Budapesten belüli meccseket nullának vettem. Az aktuális sorozatom 1911 nap, vagyis kb. 5 és fél év, 186 meccs.)

Szóval a blog alapvetően egy kritikai műfaj, amit elkötelezett emberek írnak. Elkötelezettek a közösségük, a klubjuk, az általuk megélt klubethosz felé. Nem személyekhez, képzetekhez.

A bloggal szemben viszont a klubvezetés nem kritikai műfaj. Mi fanyaloghatunk folyamatosan, legfeljebb a kutya se olvassa, ha mindig ugyanazt kapja és unalmas számára. Azonban ha a klubnál fanyalognak folyamatosan, mutogatnak másokra, akkor abból nagyon, de nagyon hamar összeomlás lesz, mert el tudjuk képzelni ki vállalja be velük a közösséget. A fociban a hírek a fénysebességnél is gyorsabban terjednek, aminek az a következménye, hogy a klub csak Igazi Gerinctelen Alakokat, vagy Ismeretlen Légiósokat, esteleg Nagy Pénzért Bármit játékosokat és edzőket tud majd igazolni. Ha egy klubról az terjed el, hogy szar bejárni oda hétről-hétre, akkor oda nagyon nehéz lesz igazolni, mert máris vonzóbb lesz a másik.

Feczkó kirúgásával pont ezt a mindig másra mutogató, összeférhetetlen attitűdöt sugározza magáról a klub ezerrel.

Nyilván, Feczkó sem volt egy szent, senki sem az. Azonban hatalmas aránytévesztés még így is a kirúgása, ha szigorúan a tényeket nézzük:

• NB II. utolsó helyéről sima feljutás másfél év múlva.
• szűk és hiányos játékoskerettel elért eredmények.
• működő kémia az edző-csapat-szurkoló háromszögben.

Vajon lehet ennél többet kérni egy edzőtől? Nem kell jóban lenni vele, ki nem szarja le? Megcsinálta azt, amiért idehozták? Igen. Többet is tett? Igen, mert ilyen a személyisége, amivel nyilván tisztában voltak, hiszen ők hozták ide.

Akkor mégis mi a baj?

Hogy bár Fórizs akar lenni, mégsem ő volt a főnök? Megjelent egy komoly, független és önjáró erőközpont a klubnál, ami messze túlnőtt rajtuk, és amit a legegyszerűbb kirúgni, mintsem használni, és együtt dolgozni vele?

Na, ez a kibaszott rossz gondolkodás. Lehet, Feczkó megbukna amúgy is ősszel, még dolgozni sem kell ellene, mint eddig, azonban mennyivel egyszerűbb lett volna felfeküdni a hullámra, és haladni tovább?

Pont Fórizs említette valamelyik ankéton, talán a nyárin, hogy őt a személyes sikerek nem érdeklik, neki elég az is, hogyha a játékoskijáró félhomályában elmorzsolhat egy-egy könnycseppet. Jah, viszont akkor minek kapart azért nagyon, hogy a hazai Kozármisleny elleni meccsen ő ülhessen le az eltiltását töltő Feczkó helyett a padra? Karcagon és Tiszakécskén jó volt Márton Pisti, azonban hazai pályán, amikor végre meglehet a feljutás, akkor nehogy már mást ünnepeljenek, mint a feljutás legfontosabb elemét: őtet. Ehhez azért pofa kell, bazmeg. Szánalmas, már bocsánat.

A szegedi kuncsorgását egy ici-pici tapsért inkább hagyjuk is. Pedig perceket ácsorgott, szinte egyedül a tizenhatos sarkán, miközben a lelátó folyamatosan ürült ki, emberek szedték le a drapikat, mire végre megszánta valaki.

Szóval kibaszták Tamást,

amit én őszintén sajnálok. Nem feltétlen miatta, mert edzők jönnek-mennek, hanem azért, amit a klub képviselni akar, vagy képviselni képes. Nem célok vannak, hanem valamiféle folyamatos nárcisztikus-neurotikus kényszermozgás. Márpedig az egymás gyűlölete, fúrása, el nem ismerése nem vezet semmi jóra.

Kapcsolódó tartalom

a Nekünk a Kispest legújabb része, ahol Pippóval és Pistivel beszélgettünk ezekről a kérdésekről. Poszt is lesz majd, azonban egyelőre csak linkek:

✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. || vh összes bejegyzése