Mastodon

Csak találtunk némi kapcsolatot Fórizs és Jacobacci között

Fel kellett túrni érte az internetet.

Amikor Fórizs hivatalosan megérkezett a klubhoz 2024 nyarán, akkor futottunk egy kört a futballmúltjának feltérképezésével, és slendrián módon kihagytuk a 2011 és 2014 közötti részt. A fene se gondolta volna, hogy lényegi lehet.

Eleve, a pályafutása nehezen követhető, ráadásul például a Transfermarkton két Fórizs Sándor van, az egyik helyes születési adatokkal (vö.: MLSZ adatbank), a másik viszont nagyjából helyes csapatokkal. Így természetesen elkerülte a figyelmünket, hogy egy fél évig megfordult a svájci FC Neunkirch rettentően alsóosztályú csapatnál. 2013 szeptembere és novembere között a klub honlapja is említi egy-egy meccsbeszámolóban.

Valószínűleg innen tért vissza Magyarországra, ahol a Budapest bajnokságban szereplő Vízműveknél helyezkedett el. Egy még mindig elérhető korabeli honlapon a következőket olvashatjuk róla:

forrás: hajravizfoci (archiválva itt)

Kiemelem a lényeget:

2013 őszén Svájcban tanulmányi úton volt egy másodosztályú csapatnál, itt 2014 januárjától erőnléti, rehabilitációs edzőként tevékenykedett. Svájcban Maurizio Jacobacci mellett sokat tanult a professzionális futball világáról.

Jacobacci ekkoriban a Neunkirchtől pár kilométerre fekvő, és valóban másodosztályú Schaffhausen edzője volt.

Viszont itt megáll a történet. Annyi biztos, hogy a svájci szövetség adatbankjában nem találjuk a nevét a 2013-14-es idényben a Schaffhausen padján. Sajnos a svájciak csak az edző, és talán a pályaedző nevét rögzítik.

Amit viszont ki merünk jelenteni, hogy Jacobacci nagy valószínűséggel Fórizs találmánya.

Menedzserirodát nem találtunk, aki képviselné Jacobaccit, valamint a Kispest se publikálta, hogy milyen célokkal fut neki az NB I-nek, mi a szakmai koncepciója, egyáltalán merre szeretne elindulni. Ezekből nekünk az következik, hogy a személyes ismertség számított, és csak az számított, nem pedig a program, amit Jacobacci vagy letett az asztalra, vagy nem.

Edzői felfogásával kapcsolatban az egyetlen kapaszkodónk egy német oldalon megjelent elemzés, amit a 2023-ban, a TSV 1860 München csapatához szerződésekor írtak a Luganónál eltöltött időszakáról. E szerint:

  • a szerző kiemeli, hogy csapataitól rendszeresen korán menesztették,
  • a Lugano a 2020-21-es szezonban 40 gólt szerzett, ami a ligában a második legkevesebb, és az xG (várható gólok) alapján is a legrosszabb helyzetkialakítású támadósorral rendelkezett,
  • viszont a nagyon gyenge helyzetminőséget extrém jó befejezéssel ellensúlyozták: a szerző szerint 29%-os helyzetkihasználási aránnyal bírtak,
  • a másik viszont az, hogy a Lugano a második legkevesebb gólt kapta a ligában, mindezt úgy, hogy ez ellenfelek 60-as xG-jére mindössze 40 gólt kaptak, és ezt a brutális felülteljesítést a kiemelkedő kapusteljesítmény, illetve a „szerencse” számlájára írják, (A Lugano kapusa ekkoriban a svájci U21-es válogatott Noam Baumann volt.)
  • az expected points, vagyis a várható pontszám alapján a Lugano csak 9., azaz utolsó előtti lett volna, így a végül megszerzett 4. hely messze a túlteljesítés kategóriába esik,
  • játékstílusa szerint nem ragaszkodott a labdabirtokláshoz, sok előkészített hosszú labdát használt, kerülték a beadásokat, inkább középen próbáltak átjutni, ám ritkán jutottak el a tizenhatoson belüli érintésekig, amit részben jól kivitelezett pontrúgásokkal kompenzálták,
  • magas labdaszerzésekben a Lugano ligautolsó volt, PPDA-ban is a legmagasabb értéket produkálta (15 passzt engedtek egy defenzív akcióig, vagyis bőven labdázgathattak az ellenfelek a kapujuk előtt),
  • kedvenc rendszere a háromvédős felállás volt, különösen a 3‑1‑4‑2,
  • a szerző szerint Jacobacci nem kifejezetten „játékos-edző”, nem hoz ki sok kombinációs játékot, és nem számít erős tehetségfejlesztőnek, a Lugano például a liga legidősebb keretével dolgozott az ő irányítása alatt,
  • inkább motivátorként írják le, aki gyorsan ráérez egy öltözőre és pragmatikus megközelítéssel rövid távon stabilitást tud hozni, míg a hosszabb távú, strukturális fejlődés tekintetében a cikk szerzője szkeptikus.

Számunkra ebből annyi olvasható ki, hogy rövid időn belül képes lehet egy jó kerettel átmenetileg jó eredményeket elérni, azonban amint építkezni kell, és saját képére formálni egy csapatot, akkor jön az elkerülhetetlen bukás.

Frissítés

Közben – amíg ezt a posztot összeraktuk – a klub hivatalos oldalán kijött egy interjú Jacobaccival, ahol ő is arról beszél, hogy

„Sándorral több, mint tíz éve ismerjük egymást, és folyamatosan kapcsolatban maradtunk.”.

A folytatás viszont keményebb:

Tetszettek a klub által felvázolt rövid és hosszútávú koncepciók. Az első szezonban szeretnénk stabil bennmaradásért érő pozíciót elérni, lehetőleg minél jobb helyen végezni és minél tovább szeretnénk jutni a Magyar Kupában is. A Honvéd akadémiája remek lehetőséget biztosít a fiatal játékosok csapatba építésére, őket, fiatalokat és az első csapatnál szerepet kapó összes játékost szeretném segíteni a fejlődésben.

Vajon mik lehetnek ezek a rövid- és hosszútávú koncepciók? A játékosok fejlődésének segítése kapcsán is szkeptikusak vagyunk, mert eddig nem láttuk bizonyítékát annak, hogy sok fiatalt építene be, illetve, hogy a korábbi játékosai akkorát fejlődtek volna az irányítása alatt. (A korábbi játékosainak listáját itt találjátok.)

Az interjú ezen része viszont tökéletesen egybecseng a német elemzéssel:

(…) amikor megszerezzük a labdát, vertikális játékkal gyorsan tudjunk átmenni támadásba. Nem a labdabirtoklást tartom a legfontosabbnak, hanem a döntéshozatalt, amikor nálunk van a labda. Az átmeneti fázisok döntő pillanatai egy mérkőzésnek (…)


címlapkép: Fórizs a Neunkirch korabeli csapatképén (kiemelve). forrás: fcneunkirch.ch

✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.



Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. ||

Feliratkozás
Visszajelzés

20 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
Papparam
1 napja

Ha a 4bol esett ki, az gyakorlatilag 5. A svajci 5 pedig ismeros. Szoval akkor most mindnkinek a k.anyjat, hogy onnan hozunk barkit. Aztan majd a 8. fordulo utan, amikor vezetjuk a tabellat, mindenkitol elnezest kerek.

Amugy dicseretes felvallalasa ez egy, ezek szerint teljesen szuveren, egyszemelyes dontesnek Forizs ur reszerol!

Hpekar
2 napja

Kókl, kókler, kóklest

Jákob bacsi
3 napja

Ez a stílus leírás 1az1ben Radenkovics a Diósgyőrből. Sokra vitte.

Kicsipest
3 napja

Akkor most is közönségszórakoztató, látványos játékra számíthatunk. Az elemzésben szereplő kapus még csak 30 éves, hozhatjuk őt is 😁.

fekete-fehér
3 napja

Rebesgetnek egy spanyol vonalat. Elche adna kölcsön játékosokat egy együttműködési szerződés aláírása után. Nyilván az első csapat játékosairól nem kell álmodni, de lehet köztük hazai szintnél jobb fiatal. Más kérdés, hogy ennek van-e hosszú távon előnye számunkra?

Editor
4 napja

„Kicsit” frusztráló, hogy gyakorlatilag 1989 őszo becsatlakozásom óta a vezetőségben mindig volt egy kerékkötő főfasz, aki maitt nem mehettek normálisan a dolgok… Bálint –> ’90-es évekbeli Komora (bár őt utólag máshogy ítélem meg és a ’80-as éveket nem veheto el tőle senki) –> tiszakécskei vezetők –> (Konczék érája nekem egészben káoszos) –> az általam kedvelt, ám mire hozzánk kerül, megreccsenő Kovács Attila –> Pini -no comment –> Hemy alatt Cordella volt a büdöstojás –> Mendebaba és Bozó, + alattuk Urbányi majd később az alkesz skót bachelor –> jószándékú ám focihoz osti Kun2 és a szélhámos Fehér Péter –> és most ez a kisebbségi komplexusos Fórizs. Esetében a fő baj az, hogy hiába tudjuk előre, hogy szakmai pályája során a csúcs az igazából a Feczkó által elért feljutás (a Gázműveknél és a Dió női focinál elért vilégraszóló BL sikereit most elfeledve), és már csak bukások sorozata van hátra, még itt kell őt néznünk évekig, miközben Sándorunkat ugyanúgy frusztrálja tudatalatt a saját kisszerűsége, de ennek ellentart az úrhatnámkodásával, amivel bosszút áll minden őt kritizálón. Én ezt ltom, és kíváncsian várnám a pár napja itt „minden máshogy van mint sejtitek” infók megigazulását, amiből kiderül, hogy Feczkó igazából csak évi 25 milliárdért maradt volna, míg a taktikát másfél éve a szegény Fáurizs találja ki :)

Laszka
3 napja
Reply to  robwarzycha

a megtisztulásokban mindig kifogunk egy kretént…

Editor
2 napja
Reply to  Laszka

<3

csakadémia
2 napja
Reply to  robwarzycha

Hmm… látom szólítottál. Na akkor még egyszer – és utoljára – leírom, hogy megértsd/felfogd: az általam közölt infok alapján beazonosítható lennék, ezért – és mert érintett is vagyok a Club működésében – ITT ÉS MOST NEM FOGOK TÉNYEKET KÖZÖLNI! Ez van… vagy elhiszed, vagy nem. (a későbbi SZEMÉLYES találkozótól és beszélgetéstől továbbra sem zárkózok el… mondjuk ilyen ajánlat – jellemzően – továbbra sem futott be)

John Doe
2 napja
Reply to  csakadémia

Ha áll a személyes beszélgetés lehetősége, akkor én szívesen élnék vele. Jövő héten a Liptákban vmikor napközben?

Horváth Csaba
4 napja

Mint minden dolognak, ennek is meg vannak az előnyei-hátrányai.
Mindenképpen előny:

  • Fórizs támogatni fogja a mentorát, mind türelemmel, mind játékos igazolásokkal
  • Vélhetően kevesebb feszkó lesz köztük, ami alapja annak, hogy jól működő legyen edzői stáb

Ugyanakkor van egy nagyon fontos hátránya is:

  • Pont az első pontból fakadó türelemmel kapcsolatban, valószínűleg egy rosszabb teljesítmény mellett is több bizalom marad a folytatásra, pont azért mert érzelmi alapon kötődik a mesteréhez

Kvázi ha az Jacobbacci érti a dolgát, akkor működni fog a dolog, mert valószínűleg megkapja azokat a játékosokat és türelmet, amit kér, viszont tekintettel arra, hogy minden kő meg lett mozgatva, hogy idekerüljön az öreg, ha nem működik az általa elképzelt felállás, félő hogy akkor sem lesz leváltva, amikor már másnál a bizalom régen elillant….szóval reménykedjünk a legjobbakba….

avocat
4 napja
Reply to  Horváth Csaba

Tényleg csak, hogy legyen itt egy kötözködő ördög ügyvédje csávó is:

Fórizs támogatni fogja a mentorát: ez kizárólag feltételezés, sztem meg nyomni fogja, hogy a neki megálmodott keretből (amit fórizs igazol) hozza ki a legtöbbnél kicsit többet (ez is feltételezés, de kíváncsi lennék ki tudna mást mondani)

Vélhetően kevesebb feszkó lesz köztük: tisztelettel…bár ez is feltételezés, de fogadni mernék rá, hogy nagyon rövid időn belül nem így lesz. fórizs szociopata, aki egyedül ül a trónon a tulajdonos teljes jóváhagyásával.A többiek neve mély kuss. Másrészt ilyen hozzárendeltségi viszonyban nem dolgoztak együtt, hogy fórizs a főnök Jákob meg a beosztott. Megtippelhetetlen jövőkép.

Amit hátrányként írtál, abba én nem tudok belekötni.

obviusz kapitány
4 napja

Így már értem, miért erőltettük minden helyzetben ezt a baszdelőre játékot. Sanyi még 10 éve Jákóbácsitól tanulta Svájcban, és szakmai igazgatóként (LOL) ráerőltette Feczkóra.

Peterung
4 napja

Gyerekek! Azért bízom benne, hogy ti is Kispest szurkolók vagytok és nem Kispesti sirató asszonyok. Kicsit több lelkesedést várok. Jó, hogy nem rögtön azt kérjük a szövetségtől, hogy jövőre biztosan az nb2-ben idulhassunk mert ebből nem úgy sem lesz semmi alapon.
Azért tartozom egy vallomással. A 90-es években jártam aktívan meccsekre kispesti gyerekkén. Aztán megnősültem , elköltöztem Kispestről(először ferencvárosba azután újpestre ahol most is lakom. Jesszus!) de a csapatot továbbra is követtem , azonban a meccsre járás elmaradt. Tavaly nyáron belém csapott, hogy mi az akadálya a meccsre járásnak baszki?- így hát vettem egy vip bérletet, hogy ezzel is támogassam a csapatot. Újpesten is ‘Csak a Kispest” feliratú pólóban járkálok , nem vagyok egy megijedős típus. Csak oda akartam kilyukadni, hogy valószínűleg a 90-es évek elejéről maradt meg az optimizmusom😀.
Azt gondolom, hogy azt fogjuk bevonzani ahogy hozzáállunk a dolgokhoz.
CS.A.K. pozitívan.
Hanta! Jól nyomod a podcastot. Támogattam is anyagilag. Csúcs. Minden érdekel ami a csapattal kapcsolatos. Így tovább.

Gegrush
4 napja

A Népsporton írják, hogy már 7 csapatnál van-volt edzőváltás, és még hol a nyár vége, ugye.
Talán nem pont nálunk fog ez a legrosszabbul elsülni, ebben az egyben bízok.
De kapjon egy esélyt ez a figura is.

Memento
4 napja

Hol vagy Upista….hianyzol

Dixi
4 napja

Istenem…Moldova meg meghalt baszki
A bortonvalogatott. Turo Frigyes szovetsegi kapitany mondja: Labdat? Milyen labdat?
De hat mester a focit labdaval jatszak! – mondja H.Kovacs.
De nem nálam! igy az edzofejedelem. Nem szo szerinti idezet sajnos nem emlekszem pontosan.

Last edited 4 napja by Dixi
Béla
3 napja
Reply to  Dixi

A pontos idézet:

Mester, mikor ad a játékosoknak labdát?

– Labdát? Minek?

Megdöbbenésemben csak makogni tudtam:

– Hogyhogy minek? Hát azzal játsszák a futballt!

– Máshol lehet, de nálam nem! Én kitiltottam a pályáról a labdát. Akadt egy-két játékos, aki megpróbálta becsempészni, hogy emelgessen vele vagy passzolgasson, de nyugodjon meg: mind megkapta a magáét. Még az ólommellényüket is átizzadták.
Dixi
3 napja
Reply to  Béla

Ez az, koszi

Molnár Tibor
4 napja

Eddig általában a Temuról rendeltünk edzőket, most már a Vintedről. Jákob bácsinak dobnék egy húszast, ha a Határ úton összefutnék vele.

wpDiscuz
Exit mobile version