állítólag a friss igazolás, Alberto Marí van olyan állapotban, hogy már hétvégén, Győrött leüljön legalább a padra. A saját Instagramjára július közepén kerültek ki edzős képek, a Valencia csatornájára viszont augusztus végén.
állítólag még egy játékost kölcsön akartak adni Diósgyőrbe, azonban a játékos megmakacsolta magát, és nem akart menni. Reméljük a döntése mögött az van, hogy bevállalja a – vélhetően nem csak a teljesítmények alapján eldőlő – harcot a csapatba kerülésért. Szurkolunk neki.
Marí az Instán
Picit lapozni kell, azonban ott lesz Marí, mégpedig ha jól látjuk, akkor az első csapat edzésén, augusztus 23-án, vagyis alig két hete:
Ami viszont furcsa Marí szerződtetésében, hogy eddig az összes, tehát az ígért legfeljebb öt légiós szerződése 1 plusz valahány évre szól, vélhetően levédve a klubot, hogy egy esteleges kiesésnél szerződést kelljen bontani egy valag pénzért. Marí viszont két évet írt alá a klub közleménye szerint, és miért gondolnánk azt, hogy a klub valaha is nem volt/lesz őszinte velünk?
Felmerül tehát a kérdés, hogy milyen konstrukcióval érkezhetett Marí? Akkor kap fizetést, ha játszik? De akkor miért két év? Kockáztatunk a felépítésével, és jövőre próbálunk jól exitelni belőle? Akkor viszont a két év kevés lehet, mert gyorsan kipereg a tárgyalható időszakig, amikor már fillérekért kell elengedni egy játékost, ha nem akarod ingyen. Miért pont két év?
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.
Discover more from Csak a Kispest!
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
Comments
Join the conversation on Bluesky