Nem a jelenlegi edzőt, Maurizio Jacobaccit bántom, aki a nulláról kezdett el építkezni, hanem inkább a vezetőséget – nevet szándékosan nem mondok –, amely ilyen keretet alakított ki az NB I-re. Az pedig egyenesen bűn, ha egy csapat a hosszabbításban kap gólt – mint a Kispest az MTK, a Vasas és az ETO ellen is –, ahhoz tényleg nagyon haloványnak kell lenni, hogy ne bekkeld ki a végét. Legyél zsivány, lökdösődj, oldd meg valahogy, hogy a labda a másik térfélen pattogjon. Aki irányít a klubvezetőségben, az bizony nagy hibákat követett el, s nem biztos, hogy az ő kezében jól áll az a karmesteri pálca…
via Nagy Antal @ Nemzeti Sport
Mondjuk Nagy Anti nem kis név. Egy igazi legenda. Nehéz lenne úgy összerakni minden idők kispesti álomcsapatát, hogy ne legyen benne. Mint az elnökségből nemrég kipaterolt Garaba Imre. Ha az ötvenes évek a támadásról szólt, és a Puskásék-féle csapat valahogy rendre tudott többet lőni, sokkal többet, mint amennyit hátul kaptak, akkor a nyolcvanas években a Sallai, Garaba, Nagy, Varga védelem képviselt egy egészen önálló minőséget. Egyik csapat se volt gyenge, szinte minden poszton rendben voltak, és mindkét csapat közepén ott volt egy Igazi Zseni és Hű Társa (Bozsik-Bányai, Détári-Sikesdi), hogy a minőség bajnoki címekben nyilvánulhasson meg.
Szóval ha Nagy Antal mond valamit, akkor annak legyen súlya. És nem azért, mert annyi időt töltött a futballban, vagy mert akkora tapasztalata van a modern klubok működéséről, hanem mert Nagy Antalra egy kispesti/honvédos szurkoló mindig figyelni fog, hiszen ő Nagy Antal. Gyakran én sem értek egyet korábbi legendáink megszólalásaival, azonban figyelni figyelek rájuk, hiszen a szurkolóink nagy része számára fontos, amit mondanak.
Lehet úgy érzékelni, hülyeségeket beszél, de mivel Nagy Antal mondja, ezért eljut az emberekhez. Viszont ha nem akarjuk, hogy szerintünk hülyeségeket beszéljen, akkor tenni kéne ellene. Például rendesen kommunikálni a döntéseinket, elmondani, hogy miért b*sztuk ki Feczkót, mint a macskát szarni, miért vertük szét az öltözőt, mit miért csináltunk?
Csoda, ha egy Nagy Antal már ott tart, a széles nyilvánosság előtt még a nevét sem akarja kimondani egy embernek? Ez mennyire megalázó?
Én meg ott tartok, ha egy ilyen ember egyáltalán hozzám szól, ha kezet fog velem, az nekem hatalmas dolog, pedig kis gyerek voltam még, amikor nálunk játszott, emlékem nem sok van róla, mégis tudom, egy tényleg nagy ember áll velem szemben.
Kispesten nagyon rég nem éreztem ilyet. Karakterek voltak, a nagyság azonban rendre hiányzott. Talán Trezibá az utolsó, esetleg Lovricból lehet valami, vagy bizonyos fénytörésben Hemingway.
Szóval az van, ha egy Nagy Antal megszólal, akkor nem azt nézem mit mondott, hanem azt, hogy megszólalt. A végül leközölt mondandójának tartalma mögött nyilván egyéb meghatározottságok is meghúzódnak: nem feltétlen van minden információ birtokában, a nyilvánosság előtt máshová teszi a hangsúlyokat, vagy bármi egyéb, aminek a vége esetleg egy kilúgozott, semmitmondó nyilatkozat.
Ezzel szemben ami most lejött a Nemzeti Sportban, az eléggé direkt:
„Nem a jelenlegi edzőt, (…) bántom, (…) hanem inkább a vezetőséget – nevet szándékosan nem mondok –, amely ilyen keretet alakított ki az NB I-re. (…) Aki irányít a klubvezetőségben, az bizony nagy hibákat követett el, s nem biztos, hogy az ő kezében jól áll az a karmesteri pálca…”
Nincs mit hozzátenni.
Bármi következménye lehet egy ilyen nyilatkozatnak? Nem, nyilván nem, hiszen a Honvéd FC Kft. egy Kft., tulajdonossal. Viszont.
Viszont ott van az ember, akinek nem mondja ki a nevét, az ember, aki engedi, hogy az ég kék legyen, amíg más döntést nem hoz. Vajon Nagy Anti meddig lesz szívesen látott vendég a VIP-ben? Elmerészkedik odáig, hogy a Garaba-ügyet követően egy másik klublegendára sértődjön be, és tegyen neki keresztbe?
Lehet ennyire semmibe venni ennek a klubnak a történelmét, hagyományait?
Sajnos az a megérzésem és a válaszom a költői kérédsre, hogy: lehet.
A miheztartás végett: egy Nagy Antal előbb bizonyított és utána beszélt. Keményen megdolgozott azért, hogy valaki legyen. (Nem tagadom, nem írjuk le a nevét ebben a posztban is keményen megdolgozik azért, hogy egy megvetett senki legyen, azonban mennyivel egyszerűbb lett volna mindenki számára, ha ennyi energia befektetésével inkább a valakiséget célozta volna meg.)
Bónusz kérdés: vajon a cikket jegyző Cserháti Andrisra mennyire sértődnek be? Ha egy Nagy Antit sikerülne megugrani, akkor egy mitugrász firkász rutinfeladat. Vagy inkább rajta vezetik le az egészet? A franc tudja, ez a pszichológia dolgot sosem értettem.
címlapkép: Nagy Antal a róla készült könyv bemutatóján a Bozsikban. fotó: honvedfc
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.
Discover more from Csak a Kispest!
Subscribe to get the latest posts sent to your email.

Nagy Anti kispesti legenda, ehhez nem fér kétség. Ugyanakkor -és ezzel a kijelentéssel nem biztos, hogy népszerű leszek- két éve a mendebozó elleni tüntetés napján fontosabb volt a teniszmeccse, mint hogy tiszteletét tegye az eseményen. U.i. Kovács Kálnán uno di noi!