Ilyen gólt lehet és érdemes is lőni.
“Hétfő reggeli esztétikum: Nagy Geri második gólja” bővebben
Mastodon
mert célunk csak egy van
A korzón is. Gyerekek és apukák is.
minden harmadik meccset megnyerve, 16 forduló után tapadunk a dobogóra?
Mondjuk az is igaz, hogy a Fradit és a legvégét leszámítva, az egész bajnokság egy meddő középmezőny, ahol bárki elverhet bárkit. Hat csapat, azaz az összesség fele áll öt ponton belül, és akkor még nem is számoltam a második Paks négypontos előnyét, pedig magunkat ugyanekkora hátránnyal belevettem.
“Gondoltátok volna, hogy olyan jól sikerült az NB I. átalakítása, hogy” bővebben
“Osztályozókönyv vs. Békéscsaba” bővebben
Bajnoki labdarúgó mérkőzés következik tizenöt óra harminc perckor a kispesti Bozsik stadionban. A mérkőző felek: piros sarokban a tizenháromszoros magyar bajnok, hétszeres kupagyőztes, a világfutball egyik megújítója, a történelmi, a környező telepekről származó, a létezés több szintjét egyszerre magán hordozó Budapeeeeeeeeeeest Honvéd, és a lila, a viharos sarokban, az egyszeres kupagyőztes, a bajuszok leborotválása óta önmagát kereső Békéscsaba.
Ez amúgy micsoda? A leírás szerint megihletett szurkolók, csak én nem értem. Illetve sajnos igen: rohadt öreg, megkeseredett régemindenjobbvoltazó lettél, Hanta. Nekem a Népstadion soha sem lesz Puskás, ahogy a dal egész szóhasználatáról süt az újdonság felfedezésének varázsa, még ha a történet nem is úgy szól.
Mindegy, azért megmutattam, mert valahol tisztelem a műfajt. Ugye, Béla?
Valóban akadt erre példa a közelmúltban, de azt még nem mondhatjuk, hogy nagy számban történtek volna meg a honosítások. Hozzáteszem, általában olyan játékosokról van szó, akik évek óta, akár 5-8 éve itt élnek. Ők nem azért kapják kapják meg az állampolgárságot, mert az MLSZ ezt támogatná, hanem az érvényes jogszabályok azt lehetővé teszik, például magyar a feleségük. Erkölcsileg ez rendben van, de ha azt nézzük, hogy minél több fiatal magyar gyerek legyen a pályán, akkor ennek nem ez az útja. Az elnökség decemberben értékeli ennek is a tapasztalatait, és ha ezt káros folyamatnak tartja, akkor reagál erre is.
Annyit szeretnék hozzáfűzni névre szóló jegyek eltörléséről szóló hírhez, hogy örömtáncot lejt a lelkem mélyén gyújtott tábortűz mellett kunbajázó liberális jogvédő! Egyszerűen már a bevezetését is felfoghatatlannak tartottam, többször érveltem ellene, hogy mennyire aránytalan a cserébe adott biztonság talmi ígéretéért.