vh – Oldal 356 – Csak a Kispest!

Kispadi jóslatok

A hétvégi pikáns találkozó előtt amolyan felevezetésként (szigorúan a fantáziavilágban megvalósult) miniinterjúkat készítettünk esélylatolgatási jelleggel egy sor (ex)edzőnkkel. A játék kedvéért a nyilatkozók neveit nem is tüntettük föl a szösszenetek (posszanatok) alatt, így játékos kedvű olvasóink akár tippelhetnek is a megnyilatkozók kilétére. Aki elsőként eltalálja a teljes sort, annak a Mezőkövesd elleni hazai meccsen prezentálunk a meccs előtt egy üveg cseh sörzetet. (Itt jelezzük hogy a szégyenszemre fél éve készülő ajándék-nyereménye papparam olvasónknak is elkészül addigra, így azt a nyereményátadást is megejthetjük). Nos, akkor következzenek a tréneri megszólalások!

1. Köszönöm a megkeresést, gyerekek, de hát ki is vagyok én, hogy nyilatkozzak a Honvédról kis másodosztályú edzőként? A tréfát félretéve, a Honvéd nekem örök szerelem marad, természetesen követem a csapat körüli történéseket. Örömmel látom, hogy sok tehetséges kis ifjonc kerül fel a kerethez, őket már én is figyeltem anno az akadémián. Becsületes, lelkes gyerekek. Örülök nekik. Ahogy nálunk mondják: a fiatal nyírfa ágát terhelni kell, mert hajlik az bár, de nem törik. Így csak remélni tudom, hogy folytatódk a beépítésük. A hétvégére pedig egy nehéz meccsen, mert a felcsútiakat sem szabad lebecsülni, egy 2:1-es kispesti sikert várok!

2. Ahogy olvasom, Tandia, Délczeg sztenderd hiányzók, de én azt mondom, mint edzőként a kiscsapatok ellen: egy Honvédnak a hagyományai szerint itthon győznie kell egy ilyen meccsen. Nem kell a Rossinak itt kaszablankáznia, egyszerűen át kell vágni az akhilleuszi csomót! 3:1-es győzelmet várok.

3. Én azt gondolom, a mai NB1-ben nincs könnyű ellenfél. Nyilván pontot-pontokat várok, hiszen olyan játékosok érkeztek Kispestre, akik segíteni tudnak a klubnak, így góllal-gólokkal nyerheti meg a találkozót a Honvéd.

4. Nagyon ölülni hogy itt lehet edző másfél év, nagy élmény, szurkolók szeret, mindik monndja uno di noi, Budapest nekem Toszkána, nagy öröm a hétvégén egy ilyen meccsre tipp, Honvéd győz. Nem könnyű meccs, Rossi barátom nehéz munka, olyan ez mint festés, sok türelem, hogy is mondja magyar? Igen, rozsat terem, gracie mille.

5. Köszönöm a központi nyomozóügyészségnek, hogy hozzájárultak a nyilatkozatomhoz, innen is csókoltatom őket. Nos, két meccsen voltam csak vezetőedző, de hát a szívem mindig kispesti marad, így mi mást tippelhetnék, mint biztos, 2:0-ás kispesti sikert. Mondjuk a sok fiatal mellé nem ártana kis rutin kispestre, Laci és Tibi barátaim például tudnának segíteni bármikor…

6. Először is szeretném leszögezni, hogy ez a sok külföldi edző sokszor a cipőnket sem vihetné, de ők rengeteg lehetőséget kapnak, mi meg állunk itt a partvonalon, de mindegy is… nem akarom mondani, de a napokban Görögországban jártam, hát félistenként tekintenek rám, itthon meg… leszögezném, ha hívnának, azonnal mennék Kispestre, mindig is ide tartoztam, ez és a válogatott kispadja a magyar edzői pálya csúcsa… ha épp nem hívnak az Üllőire… egy pohár vizet ha kérhetnék, kiszáradt a torkom, köszönöm…szóval 2:0-ás Honvéd győzelem lesz, és hát én majd itthonról nézem a meccset, mert minket már valahogy mindig elfelejtenek hívni…

7. Well, tessék, ja igen, Kispest-Honvéd. Edzői pályám szép szakasza. Máig emlékszem a kocsiablakon besüvítő langyos nyári szellőre az M7-esen miközben a csapat még szenved a Sóstóiban a második félidőben…Meguntam, édes Istenem, ez van. Hazajöttem. Mással nem történt ez még meg? Sokan kikezdtek ezért annak idején, de egy mag ma is szeretettel emlékszik rám Kispesten. Ki az ellenfél? Felcsút? Az hol van? Ahh, Agárdhoz közel…Gázszer…szép emlékek. Legyen a tippem a friendly draw. Bye.

8. I think the team is very disciplined and determined today, my colleague Marco Rossi has done a good job so far. I’ll always remember my time in Kispest as glorious days of my career… During my era Honved become an aspirant for the bronze medal from a team threatened by relegation. I had only some minor problems with the owner of the club but I wasn’t Jesus, so I can’t continue my work in Kispest. Against Upcsút, I think Honvéd’ll win with 2 goals.

9. Erős, masszív csapat épül Kispesten, Rossi mester tartalommal tölti meg a játékot, legalább olyan hatékonysággal mint az ügyvédeim apróbetűs záradékokkal a munkaszerződéseimet. Felcsúton is örvendetes munka folyik, így parázs meccsen saccolok döntetlent.

10. Ó, szívesen tippelek, időm mint a tenger, sajnos itthon olyanok a feltételek, hogy nem látok igazi kihívást, így élem a nyugdíjas mesteredzők és futballváteszek eseménytelen életét. Két ambiciózus klub feszül egymásnak, ráadásul mindkettő történelmében elévülhetetlen szerepem van, bajnoki címmel és akadémia-alapítással… Nincs bennem sértettség a felcsútiakkal szemben sem, bár megjegyezném, ha még én vezetném az akadémiát, már 4-szeres U18-as bajnokok lennénk, de hát a vezetőség máshogy döntött. Marco Rossi jó munkát végez Kispesten, bár amíg a magyar edzőképzést nem térítették el a jó útról, a tudását itthon is összeszedhette volna, és nem produkál olyan kurva gyenge taktikát, mint amit a Vojvodina ellen láthattunk. 1-1-es döntetlent érzek, ha tippelnem kéne.

Nos, rajtatok a sor.

Erős négyesek az éveleji bizonyítványokban

Szokásos rovatom (uhh… úgy hangzik ez mintha Peterdi Pál mondaná be molyirtószagú garbójában Maksa Zoltán és Antal Imre között, egy decens “ez még semmi…tessék!” felkiáltás kíséretében, Tücsközve-Bogarazva), az osztkönyv, idén dohogva indul be – pont mint maga a csapat. Nomen est gólem, ugye. Kecsó után a civil munka tartott távol a blogtól, Pápa után a kedvem hagyott el – hogy kapjon az ember ihletet, miután 90 percig nézi Tóth Bálintot egy olyan gatyában a partvonalnál, amit Rejtő Jenő is megkönnyezett volna? Szóval először most van érkezésem értékelni – és szerencsére ezúttal volt is mit. Így aztán csak nem hagyhatom ki: és most néhány kis színes az Újpesti Hírmondóból!

Kapu – a lassú ébredés itt is megindult

KEMENES Szabi elmúlt hetei bizony nem kerülnek fel a kedvenc kapusunk memoárjainak arany lapjaira, de tegnap végre nyomokban már láthattuk azt, amiért a “kemenesszabi-kemenesszabi” kórusok eluralkodtak Kispesten az elmúlt években. Egy remek reflexvédés mellett végre vállalható kijöveteleket tolt Kemi, mindössze két olyan beívelés volt, ahol földbegyökerezett lábaival a frászt hozta ránk. Ha a szokásos tendenciákban bízunk, e lassabb bemelegedés után most jön majd Szabitól a nagy meccsek sora. Szükség is lesz rá a gólvonal előtt.

Védelem – még nem a tavalyi, de túl az elmúlt hetek sokkján?

Hát igen: voltak hibák most is, ebből lett a gól, például. De alapvetően a felforgatott hátsó alazat nem muzsikált rosszul. Ez főként a megtért tékozló fiúnak és Botinak köszönhető – a szélsőhátvédek az uccsó 20 percre lettek csupán “vállalhatók”. ZSIVÁNY barátunk konkrétan sz*r volt 80 percen át. Bocs Boris, nothing personal. De ez van. IGNJATOVICS papa visszatért, és bár ez nem a tavalyi míves hentesprofesszionalizmus volt, amit hozott, azért nem is a Vojvodina és Kecsó elleni beelesdézett cacaki trip. Nagyon kellett már hátra a biztonságot adó játéka, ami így, light kiadásban is a legjobb a defenzív keretből. BARÁTH Botika az első 45 percben még mindig inkább szokta új posztját, a második félidőre javult aztán fel jobban, előbújva a szürke tartományból. Good job. ALCIBIADE viszont iszonyat gyenge még magyar szinten is, rengetegszer marad le az emberéről, vagy ragad elöl fölösleges portyái során, visszaérni meg nem mindig sikerál. Üzemi hőmérsékletét ő is 70 perc után érte el, akkor már nem csinált nagyobb bajt. Ej-ejj.

Középpálya – meglepően jó pillanatok

Az elmúlt hetek mélypont-szekciója ezúttal végre közelített a tavaszi labdaösszeszedős, szürke-de-hatékony formájához. Ennek örülünk. HIDI, amennyiben nem kényszerítették versenyfutásra, jól szűrt. NAGY GERGŐ sok apró hiba mellett, de a megszokott hajtással focizott, szünetbeli lekapását én most sem értettem. (Majd a TV előtt ülők felvilágosítanak talán.) DIARRA meccseleji szokottan halovány és űberszürke teljesítménye meglepően feljavult az első félidő a második felére, végre vállalkozott lövésekre is, nem csak az állandó hátrapasszok, szemben eddigi kispesti pályafutása nagy részével… És ez így ment a meccs végéig. Bravó. Miért nem lehet ezt így mindig? Ez ugyanis eddigi kispesti top-mecse volt.

Támadósor – potenciál van, csak ritkán tör elő

Csatárínségünk idén oly mértéket ölt, hogy Rossi májsztró VÉCSEIt hozta egy sorral előrébb, mégpedig a jobb szélre. És lássatok csodát! A hátravont irányító mellettt ez a poszt fekszik a legjobban Bálintnak! Jó labdaszerzések, Vernesnek csodaindítás, sorjázó remekbeszabott megoldások-lövések, cselek elől: aranykincs ő nekünk, egyszerűen a meccs embere, már másodízben zsinórban! Így tovább Bálint – és nehogy elengedjük őt Kispestről. HOLENDER sajnos egyelőre csalódás. No nem végletesen, mert jó lehet ő még, csak nem jó azt látni, hogy a tavalyi sikeres epizódszereplések és a Celik elleni becsapós gála után vergődik ő még a magyar elsőosztályban. Egyszerűen súlytalan még elöl, cseréje régóta érett, sőt, én már szünetben őt kaptam volna le, annak ellenére, hogy talán a legnagyobb tehetségünk. Helyette Mancio Junior érkezett, észrevétlenül osonkodni a csapattársak takarásában jó negyed órát. Ilyen profi eltűnéseket Kispesten utoljára talán Rufinótól (?) láttam. VERNES Ricsi – nos ő aztán nem tűnt el. Az első félidőben jó értelemben véve agresszív kezdést láttunk tőle, majd egy végigrobotolt, pörgött, cselezett és kellemetlenkedett 45 percet. A második félidei gólja így abszolút megérdemelt volt, csak a 60. perc után szürkült el kissé, ekkor váltotta őt a fiatal Prosser, ki ügyesen húzogat, de majdnem soványabbnak tűnik, mint jómagam, az pedig nem sok jót ígér – kis erősödés kéne még a fiúnak, nehogy idő előtt falja őt fel a hirtelen váltás az U19 és a felnőttkeret közt. Csatársorba érkezett cserének Diaby is, aki jól tartott meg labdát, góllövő ékként azonban továbbra is korlátosan volt hasznos – igaz a meccs ezen fázisában már nem is annyira a gólra, semmint a kihúzásra mentünk.

Kispad – Rossi 4 prez?

ROSSI ezúttal is kicsit elkalkulálta a cseréket szerintem, bár nehéz őt kritzálni, a jelenlegi, hát, nem túl mély merítési lehetőségek közepette. Ennek ellenére Nagy Gerit fennhagytam volna, Holendert hamarabb kapom le, sőt, akár nem is kezdetem tartósan, Prosser helyett pedig jöhetne egy erőteljesebb arc az akadémiáról, de ezek lehet, csak kötözködések… a sajtónyilatkozata, ezzel az “akinek a Honvéd címeres mez smafu, annak –> there is the door motherfucker” jellegű posszanással azért mindent vitt, hát, karakán dolog így lemondani Tandiáról, aki bár kéne, mint egy falat kenyér, de ebben igaza van a taljánnak, hogy aki nem akar itt játszani, azt ne erőltessük. Szóval szemléletben rendben vagyunk, reméljük Rossi is lehiggad és nem megy el a falig felmondás téren, mert még jó ideig elviselném ezt a czukor kopasz búráját a padunkon, minden hibájával együtt…

Jó játékkal, de kevés helyzettel indult kifele (?) a gödörből a kispesti szekér – remi Újpesten

Megmondom őszintén, kishitű rohadék vagyok. Én úgy indultam el otthonról tegnap este Újpestre, hogy ússzuk meg négy alatt. Nem mintha a lilák annyira veretes alakulata lennének jelenlegi Bohócnak, hanem mi annyira szétestünk az utóbbi hetekben. Foghíjas védelem, a hirtelen jött felelősségtől lemerevedő fiatalok, formahanyatlással küzdő tavalyi húzóemberek – ez mindent ígért, csak kellemes vasárnap estét nem. Ehhez képest egy becsületes helytállást sikerült lehozni, sőt, remélem, nem csak elfogult vörös-fekete bensőm mondatja velem, de érzésem szerint közelebb is álltunk a győzelemhez, lévén (nagy szavak jönnek, vigyázat!) a focit mi játszottuk a Megyerin a bágyadtan meleg vasárnap estében.

Meccselőtti pessszimizmusommal azért nem voltam egyedül: a máskor mindig derűlátó jóslatokat rikoltó Hanta is csöndben hallgatott a kocsi hátsó ülésén, és Lovi fotóstól sem érkeztek a tőle megszokott “Rúgunk kettőt, ennyi” jellegű predikciók. Inkább a nyárról, rozékról, fröccsökről, kézműves sörökről, nőkről, nemzeti tubákboltokról, TAO pénzekről és Demjén Ferencről szólt a fékezett habzású társalgás. Mintha nem is a pesti derbire mennénk.

Meccshangulat aztán magán a meccsen is csak nyomokban volt tapintható. Alig 2500 néző, érkezésünkkor talán 1000 arc lézengett a lelátókon, az Újpest drukkerei talán bojkottálnak, ha minden igaz, nálunk meg a renyhe évindítás felezte meg a tavaszi 4:2-es mészárlásunkkor még decens vendégtábori létszámot. Aztán egyszercsak elkezdődött a meccs, és csendben csordogált is tova, pozitív meglepetésünkre 5 percente egy-egy szemrevaló kispesti támadással. Szépséghiba egy volt csupán: a befejezések pontossága, sőt, egyáltalán a befejezésig (értsd konkrét lövőhelyzetig) eljutás hiánya. Pedig Vécsei tette a zseniál-labdákat, Vernes és Holender (inkább Vernes) rendre össszezavarta a széleken a lila védelmet, de konkrét gól-lehetőség egy Vécsei lövésen kívül nem nagyon jött. Nálunk.

Jött viszont Simon Krisztián egy remek kiugratást kapva a bealvó védelmünk kellős közepén találva lyukat, és Kemenes mellett profin húzva el a labdát, mesterien használta ki a lila-fehér csapat az egyetlen lehetőségét a félidőben.

A szünet után aztán szerencsére érkezett a fordulat: szinte első kapuig eljutásunkból Bálintot fellökték, tizi, és az addig is igen agilis Vernes Ricsi egalizált. Bár konkrét helyzete nem igazán volt Ricsinek, első félidei küzdése miatt megérdemelte a találatot és higgadt értékesítése is örömteli. Ezt követően sajna nem tudtuk kihasználni az Újpest gól utáni kis lélekgödrét, így az utolsó 30 perc néhány kevésbé eltalált Rossi-cserétől és partvonal mentén posszanó belga fúrógéptől edzőtől eltekintve bár szétszakadó pályát, állandó ide-oda támadásokat hozott, konkrét helyzet megint kevéske volt csupán, bár Bálint lövése bizony gólt érdemelt volna a végén.

Nagy hajtással, összeszorított foggal hozott el egy pontot lilákiából a csapat, ami örömteli fordulat, ha nem lett volna az első két forduló, ennek nagyon örvendenék is, így viszont kissé még kevés az egy pont a nevünk mellett. Nyilván jelenleg nem kell elégedetlenkednünk, a jelen helyzetben ez a pont is értékes- Rossi is ezt húzta alá a sajtóeseményen. (Apropó Rossi: a Honvéd-mezről és annak viselési fontosságáról, az ezzel járó büszkeségről előadott onemanshow-ja végén, ha épp nem fordítanom kellett volna neki, hát megveregetem a tar koponyáját, hogy Öreg, maxiriszpekt). Ami bennem hiányérzetet okoz, az a második félidő – egyenlítő gólunk után a folyamatos, lassú csatártalanítás eredményeképpen a csapat és a stáb a biztosra ment, noha ez a korántsem világverő Újpest elkapható lett volna kicsit több kispadi hittel – szerintem. Persze az edzői képesítés egy colos, kopasz olasz zsebében van és nem az enyémben, úgyhogy milyen alapon kritizálok itt? -kérdezhetjük, de erre csak annyit mondok: szurkolóként. Szóval ha nem is lett egyszerre minden szép és minden jó, azért egyet fújhatunk most, az első pontunk után. Lehetett volna jobb is, de ami lényeges: hetek óta először végre volt tudatos játékunk, voltak kiemelkedő egyéni alakítások (Baráth, Vécsei, Diarra, Ricsi) és a fanyalgás helyett most próbáljunk ebbe kapaszkodni!

Részemről most két hét nyári szünet, országhatáron kívüli programmal, így Hanta mestertől olvashatjátok (reményeim szerint) a felcsúti papírmasé-történelmű patyomkin-klub és a Paks kivéreztetését, hogy végre első győzelmeink is felheggesztődjenek az idei annalesekbe. E két meccs közül főleg az első presztízsértékű, ugye, mondani sem kell… így este fél 11-kor, a játékosokkal együtt a kiengedésre várva a klubház mögött külön kértük is Vernes Ricsiéket, hogy kapják szét jövő vasárnap a Fejér megyei akadémiát, amire csak egy strict bólintás volt a válasz tegnapi gólszerzőnktől. Naná. Ennél nem is kell több. Újpesten pedig majd nyerünk egy következő bronzfutamon.

Fotó: Lovi – 1909foto.hu

Képzelt riport George F. Hemingway kispesti tulajdonossal

Köszöntjük minden kedves olvasónkat rendszeresen jelentkező interjúsorozatunk első számának kezdősoraiban. Sajnos mára tervezett vendégünk, George F. Hemingway úr nem fogadta el a meghívásunkat, igaz ebbe az irányba lépéseket sem tettünk, így a vele történő beszélgetés teljesen a képzelet szüleménye lesz. Mondhatnók a szájába fogjuk adni a szavakat, ami egyrészt megfelel az általános magyarországi normáknak, másrészt mi legalább előre elismerjük.

v.h.: Köszöntöm tehát Hemingway urat így, fizikai valójától távol, hogy volt olyan kedves és megjelent valahol az agyam egyes tekervényeiben. Remélem kényelmesen érzi magát, esetleg megkínálhatom kávéval, egy gyógysörrel, netán egy pohár vízzel?

g.f.h: Nem, köszönöm, minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve.

v.h.: Én kérnék egy kávét. […………….] [Köszönöm.] Vágjunk is bele rögtön a lecsóba, és itt azonnal közbe is vágnék, egy pillanatra megszakítva az eddigi történések gördülékeny folyamát. Nem titkolt célunk, hogy interjúnk alatt szeretnénk aktivizálni a kedves olvasóinkat, ezért most rögtön hozzájuk is fordulnék, és ha már a lecsóról volt szó, akkor jöjjön egy talán kissé provokatívnak hangzó kérdés. Várjuk kedves válaszaikat kedves olvasóink az alább látható szavazódobozban!

A kedves olvasó hogyan szereti a lecsót?

v.h.: Visszatérve az eredetileg tervezett interjúmenethez, újra George F. Hemingway úrhoz fordulnék, hogy feltegyem neki azt a kérdést, ami talán a leglátványosabban feszíti belülről egyrészt minden kedves olvasónkat, másrészt a Budapesti, elnézést, Budapest Honvédért szorító széles néptömegeket. Tehát, hogyan értékeli kedves Hemingway úr a nyáron a csapat keretében történt változásokat?

g.f.h: Köszönöm kérdését, minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve.

v.h.: Jajj, nem is tudja mennyire nagyon örülök kedves válaszának Hemingway úr. Talán nem ferdítem el túlzottan a valóságot, amikor azt mondom, egyszerre dobbant most sok-sok ezer szív szerte az országban, Battonyától egészen a távoli Nemesmedvesig, szinte idáig hallani ahogy a kedves olvasóink, és a Budapest Honvédért szorító széles néptömegek szívéről lehullik egy darabka súlyos kő. Köszönjük megnyugtató szavait.

Menjünk is tovább. Közben arra biztatnám kedves olvasóinkat, hogy továbbra is nyomkodják aktívan szavazásunk gombjait, kíváncsian várjuk véleményüket a mi drága lecsónk kérdéskörében.

Újra Hemingway úr felé fordulnék, hogy tiszteletteljes módon megkérdezzem, a csapat szezonkezdése talán-talán, esetleg némileg és apróságokban, de esetleg úgy is mondható, nem úgy sikerülni látszik, ahogy abban előzetesen reménykedni lehetett. Sokan, bár szerintem kissé elbizakodva, előzetesen úgy vélték, a Honvéd idén huszáros rohamokkal, ifjonti, de taktikusan kordában tartott hévvel rohan majd át soros ellenfelein. Ehhez képest az eddig szerzett pontok szám mintha elmaradna a várakozásoktól?

g.f.h: Hát, nézze kedves uram, a nálunk eggyel több meccset játszó, bajnoki címvédő Győri ETO mindössze két ponttal áll előttünk, tehát minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve.

v.h.: Köszönöm, kedves Hemingway úr, hogy ennyire kérlelhetetlenül őszinte, hogy másokkal ellentétben ön nem próbálja takargatni a nyilvánvalót, hanem zuttty, csak úgy belesüvítenek igaz és szép szavai a közélet sötétségébe. Jó önnel beszélgetni, még úgy is, hogy sem fizikai sem szellemi valójában nincs itt jelen, jó önnel úgy együtt lenni, hogy azonos agyban kell megférnünk egymás mellett, együtt szaladgálni, önfeledten kergetni egyszarvúakat és kis zöld koboldokat a tekervények rózsaszín dombjain. Felemelő pillanatok ezek, kérem szépen, sajnálom, hogy kedves olvasóink nem élhetik át mindazt, ami nekünk most megadatott.

Felvéve újra az interjú fonalát, azt kell mondjam, vasárnap van, hovatovább meccsvasárnap, ünnepnap minden szurkoló számára. Este kifutnak a fiúk a pályára, hogy férfias küzdelemben, testet testnek feszítve, gólra góllal válaszolva, mint egykor a lovagi tornákon a fémbe öltözött úriemberek, ismét megküzdjenek a nézők kegyeiért. A Budapest Honvéd egy igazán ősi és nemes vetélytárshoz, az Újpesthez látogat ma, milyen célokat fogalmaz meg George F. Hemingway a mérkőzéssel kapcsolatban?

g.f.h.: Nézze kedves uram, nekünk minden mérkőzésen csak a győzelem lehet a célunk, így tehát minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve.

v.h.: Ez igen, ez ám az igazi sportemberi, sőt, sporttulajdonosi hozzáállás! Itt ülök önnel egy agyban, és csak dermedten tudok állni az ön nagysága előtt.

Engedjék meg kedves olvasóink, hogy most behunyjam szemeimet, és egy pillanatra szellemi valómban olvadjak össze kedves interjúalanyommal, hátha, mint a kannibál legendákban a sülten (természetesen kis erős paprikával) elfogyasztott misszionáriusok után, én is kicsit részesedjek az így belsővé vált kincsből, tudásból, életfelfogásból, filozófiai alapvetésekből.

Köszönöm.

Visszatérve Hemingway úrhoz, szinte alig-alig van merszem újabb kérdésekkel bombázni önt, akitől már eddig is annyit kaptam, és talán mondhatom kedves olvasóink nevében is – kaptunk, kaptunk és csak kaptunk.

Jó és erős a keret, ezt ön is elismerte, a bajnokságban újra komolyak a célok, ahogy ön is mondta így visszagondolva is kegyetlenül kendőzetlen válaszában, utolsó kérdésem ezért az volna, hogy a szurkoló, az ezerfejű Cézár és Cézárné, hiszen a mérkőzés a Bozsik Stadionban immáron hagyományosan családi program, szóval a drukkerek mit gondolnak az ön kispesti szerepvállalásának legújabb szakaszáról?

Egyfelől ott van az akadémia, ahol ön, mint egy igazi emberi nagyság, egy modern karitatív mecénás, a magyar államtól vállal át részfeladatokat, támogatja a fiatalok oktatását, labdarúgókat nevel. Csodálatos dolog látni, ahogy piros-fekete mezbe öltözött fiatalok százai kergetik a labdát, ahogy a szemünk láttára cseperednek fel, hogy útjuk végén, férfivé cseperedve bemutatkozhassanak a nagycsapatban, bemutathassák a korábban tanultakat a nagyérdeműnek. Csodálatos.

Ahogy csodálatosak azok a légiósok is, akik családjukat, barátaikat, szülőföldjüket hátrahagyva, az ön hívó szavára érkeztek Kispestre, mert hisznek a koncepcióban, hisznek a Honvédban, és átérzik, ez jóval több, mint egy munkahely, ahová az ember csak úgy bemegy, letudja nyolc óráját a gépsor mellett, majd szombat-vasárnap piheni ki a hét fáradalmait.

Csodálatos, ahogy ez az egész massza, amit Budapest Honvédnak hívnak, ahogy ez az egész massza áramlik, ahogy életre kel, ahogy szemünk előtt születik valami új, valami igazán felemelő, hogy magamat ismételjem újfent, valami igazán csodálatos. A szurkoló hirtelen nem is tud hova nézni ámulatában, a szurkolót itt kiszolgálják, a szurkoló valóban magáénak érzi a klubot, ahogy a klub is a szurkolót. Ön is így érzi, kedves Hemingway úr?

g.f.h.: Talán én sem mondhattam volna szebben, másként, tehát köszönöm, hogy szinte számba adta a szavakat. Nem maradt más számomra, mint csatlakozni önhoz, hiszen abban láthatóan egyetértünk, hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó, és ezért én mindennel meg vagyok elégedve.

v.h.: Köszönöm az interjút, Hemingway úr, és kívánnék még sok-sok erőt, kitartást önnek ahhoz az elhivatott munkához, amit Kispesten végez.

(Természetesen az interjú a képzelet totális szüleménye, egy másnaposocska vasárnapi reggelen. Nem célom Hemibát semmilyen módon megsérteni, sértegetni, ahogy eddig, úgy ezután sem ez lesz a stílusunk. Ellenben a posztban megfogalmazott, önmagából kifacsart kritikáimat tartom, azokat a Honvéd tulajdonosaként, és nem mint a Honvéd Kft. (vagy mifenen) tulajdonosaként el kell fogadnia. Utóbbi szerepben cégvezető, előbbiben igenis közszereplő, aki a jogaihoz kötelességeket is vásárolt, amivel előfordulhat, hogy szembesítik. Akár itt is.)

[vendégposzt] U18 tornagyőzelem. Közönségnek, közönség nélkül.

Hosszú hét van mögöttünk. Nehéz is, mert ha visszanézünk, hogy honnan indultunk, és mit jelent egy Pápa elleni vereség otthon, akkor fájhat rendesen a szívünk. RW és én is keseregtem egy sort, és minő meglepetés, ha nem megy a csapatnak, akkor hirtelen és egyszerre törnek felszínre azok a visszásságok, amik felett akár képesek is vagyunk átlépni, mert inkább örülni szeretünk.

Spirál. Egy nyamvadt spirál az egész. Nem elég a széteső csapat, a rossz játék, az eredménytelenség, még mi is basztatjuk a jónépet, miközben van ezernyi gondjuk, bajuk.

És hogy még ennyi se legyen elég, Milántól kaptunk egy vendégposztot, amiben egy teljesen más, de szintén sajátos problémára világít rá: a vidéki szurkolók sajátos helyzetére.

A hajtás után újabb valami, amin érdemes lenne elmeditálni a klubházban.

Vidékiként egy kicsit más szemmel látom a Honvédot. Persze ez nem azt jelenti, hogy én már keresem az ajándékboltban a 13/14 bajnokcsapat-pólót. A felnőttek szereplése számomra is siralmas. Ki lehet kapni, de nem így. Viszont erről előttem már szóltak eleget, hadd írjak egy kicsit másról. De előtte egy kis felvezetés.

Amint már említettem kívülről jövök, nem túl messziről. 70 km. Kocsival ötezer, diákkal blicc nélkül 2900. Ha ketten megyünk apummal, marad a kocsi, csak hát akkor valakinek kimarad a sör.

Vasárnap egyedül mentem, a klubkártya mizéria miatt egy órát vártam a jegyemre és még örüljek, hogy utánam romlott el a nyomtató…

Ez a felvezetés csak annak szól, hogy ha tehetjük, megyünk, várunk, fizetünk, csak, hogy lássuk őket.

A hétvégén rendezték a II. Honvéd- Merkantil Bank Kupát. Technikás srácok voltak egytől –egyig a pályán. Voltak, akik nagyobb mellénnyel jöttek, de hát azok sompolyoghattak is haza. A mieink hozták, amit várunk, bárhol, bárki ellen győzelmi esélyekkel lépjenek fel.

Viszont kérdem én, tényleg óriási dolog lett volna ennek a kupának a döntőjét vasárnap rendezni? A nagyok meccse előtt?

Iszom apumék szavait. Amiket mesél, olyanokat én sosem élek át magyar bajnokin. Viszont ott van a történetek között a főmeccsek előtti ifi meccsek. Már azokra is felmentek. Figyelték a tehetségeket, tanulták a neveket.

Én tudatlan, biztos nagy dolgokra vágyom. Nem úgy van az, hogy tessék -lássék, egy napon több dolgot. Hülye vagyok, hiszen ott a szép gyepünk is. Még a végén ezek a drága felnőttek nem tudnának egyeneset rúgni két pukli miatt.

Vasárnap hazaértem 11-re. Hétfőn pedig bekapcsoltam a tv-t és olyan focit láttam, amit itthon ritkán. Kár, hogy nem szurkolhatott nekik még több ember. Talán, ha ez lement volna a nagy meccs előtt, nem a „Hol a Kispest?!” rigmus szól, hanem néhányan elgondolkodnak azon, hogy Gyuri bácsi erre vár… Legalábbis reméljük.

Végülis mindegy, hiszen mi úgyis fizetünk. Egy vidéki meg ezt úgysem értheti…

Ja, és utólag is bocs, hogy ez a hét nem csak szomorúra, hanem erősen poszthiányosra is sikeredett, de mentésgünkre szóljon, hogy minden máson viszont ügyködünk serényen, és ami ebből rátok is tartozik az a frissen indult taccs.hu oldal.

Bronzból a nihilbe? Ugye nem?

Bár Hanta is most jött ki az új kesergővel, mivel én is készítettem egyet az elmúlt fél órában, akkor már én is kiteszem, nem csak kommentbe toldom be – ki tudja, mikor lesz megint időm írni valamit… (RW)

Nem élünk szívderítő heteket Kispesten. Nem jó látni, ahogy az elmúlt 20 évben sokadjára megtörténik, hogy amint kezdünk felépíteni valamit, az szinte rögvest széthullik, amikor csak minimális lépések kellenének ahhoz, hogy hosszabb távon is a fejlődés címszó aggatódjon a Honvéd csapatára, mint állandó jelző, akkor pont azt a pár apró lépést nem teszi meg a vezetés. Nem jó ezt látni, mint ahogy nem jó a csöndben a nihilbe süllyedő lelátókat “érezni”, a tavasszal még a bronzért izguló ezrekből jó szokás szerint pár százra visszaolvadva a kánikulához méltóan nyomott hangulattalanságba.

Ennek ellenére nem akarok beállni az egyszerűen csak sárdobáló oldara. A magyar futballszurker, és ennek eklatáns példájaként a kispester hajlamos erre, nem is ritkán. Egekbe emelünk klubot/játékost, heteken át hozsannázva nevüket, hogy aztán egyik napról a másikra dehonesztált tárgyai legyenek a lelátói gyalázatnak. Most is ilyen hangulathullámvasúton ülünk, és a tavasszal istenített fiataljainkról derül ki, hogy rutintalan és csak a hajukkal foglalkozó kutyaütők – legalábbis a szurkolói verdiktek szerint. Pedig nem… ez ugyanaz a csapat mint tavsszal, csak amatőr módon lezongorázott átigazolási időszak eredményeként pont a gerincét vesztve.

Mert a gerinc bizony elveszett, vagy legalábbis szinte végletesen megtört. A tavaszunk sikerének letéteményese a bravúrkapus, a bohóc legjobb belső védőkettőse, és egy 2/3-részt kiemelkedő minőségű csatársor volt, amely alapokra ígéretesen csatlakozott a kiváló formát futó Vécsei, Baráth Boti, Vernes Ricsi, vagy a minutumokat kapó Holender és Lőrinczy. Ennyi volt a titok nyitja. No most a kapusunk formai gödörben, Ignjánál “problem inda head” (by Rossi), Tandia a lelátón ül és külön edz, de hogy miért, arról senki sem beszél, a két olasz csatár meg már messze jár. És hiába látjuk hogy Filip hosszabb távon pótolhatja Martinezt, ha most még a Kecsó/Pápa ellen is kevés a tapasztalat; hiába várjuk hogy egyik percről a másikra legyen ő húzóember Vernes Ricsivel, amikor még idő kell nekik. Vécsei tegnap remekül nyomta, de hetek óta most játszott először így: kell mellé alternatíva. Én is elszálltam bizony tavaly év végén, és idén a Celik meccsek idején, abban bízva, hogy már idén elég lesz (elég…egyenesen remek!) a Vécsei (Lőrinczy), Hidi, Nagy középpálya, a Vernes-Holender-Bobál támadósorral karöltve. De nem…még nem. Hiú ábránd volt azt hinni, hogy az évek rutinja, beépült izomtömege meccsek alatt felmegy ezekre a srácokra. Még Vécsei és Baráth vannak leginkább készen, de ők is, ha hirtelen húzniuk kéne a csapatot, nem csak fizikális teljesítményben, de szellemi vezérként, akkor még több a belső gát, mintsem az akadálytalan áramlása az önbizalomtól fűtött sikereknek…

Rossz ezt látni, hogy a tavalyi tavasz ’90-es éveket elejét idéző kis hadjárata és bronza után a stadionban tegnap már a ’90-es évek végi nihil jött elő a jól ismert kesernyés ízű foszlányokban. Ezt ne… és ugynaakkor most is mondom, elszállnunk sem kell. Nekem/nekünk, blogolóknak sem kellett volna nyáron, hogy akkor már a bab is hús, ahogy drágaemlékezetű edzősködése alatt Tornyi Barna mondotta volt – de ne essünk át a túloldalra se a vörös-fekete nyeregnek, és már vizionáljuk a kiesést meg a vészkorszak visszatértét. Ez a keret azért nem kieső. A colos futballista-imitátor Testardit felejtsük el, a kis puhos zoknihúzogató Juniort szintén, és gyorsan hozzunk 2-3 használható arcot, tőlem lehetnek eszkimók is, de azonnal bevethetők. Vagy ha nincsenek nagy igényeink, akkor egy rutinosabb védőt meg egy normálisabb csatárt amolyan Szili-vészigazolsáként. Persze ezek nem Hemingway-típusú forgatókönyvek, ezt belátom. Akkor viszont fogynak az ötleteim.

Újpesten nem jósolok sok előrelépést, aztán persze lehet, hogy a csikócsapat mégis megrázza a sörényét, mert az érthetetlen gyenge teljesítmények mellett sokszor a váratlan pozitívumok a jellemzői egy ilyen keretnek. Viszont nagyon kéne nekik a szurkolás is, hisz Vécseit is megértem, hogy nem érti, tavaly istenítettük őket, most meg kapják az ívet, noha a keret annyira nem változott. Persze sajnos az a baj, hogy pont annyira változott, azokon a pontokon, hogy épp baj legyen.

Hogy bajocska vagy tengernyi GOND, az augusztus végére kiderül. Remélem, a döntéshozóink is észlelik a recsegő eresztéteket és gyorsan lépnek. Máskülönben nehéz, nagyon nehéz évünk lesz- azt csak remélem, hogy nem taszítjuk magunkat az önsorsrontás gödrébe, lemondó Rossival, “a talján edző beteg ember, pszichiátriai eset” válaszbloggal, kapkodással. Mondjuk egy biztos, Hemingway kapkodni legalább nem szokott. De jó lenne, ha maga a kérdés – “kapkod? nem kapkod” – se merülne fel úgy egyáltalán.

Kusza poszt, kusza gondolatokkal a kusza jelenről. Most ez van.

Fotó: Lovi – 1909foto.hu.

Ez még csak száguldás a teljes csőd felé, vagy már az?

Ujjal fogok mutogatni, mert felelősöket keresek! Ilyen egyszerűen nincs, mi kérem alásan, át lettünk kúrva a palánkon. De nagyon csúnyán.

Mondok neveket, sőt, inkább felsorolom:

Tandiával mi a fene van? – nincs védőnk, most már darabra sem.
Ignjával mi a fene van?
Tchamit mi a francnak kellett elzavarni?
Testardit minek kellett idehozna, azzal a szöveggel meg pláne, hogy minőségi pótlás lesz.
Délczeget mi a francnak kellett elzavarni?
(Gegéért nem fáj a szívem.)
Ugye milyen jó lenne most egy Marshal Muflon?
Novák?
Mancini minek van?

Egyenes következmény a Pápa elleni vereség? Nem, az talán még nem, de a szurkolók hangulatának padlóba döngölése egyértelműen. Tavasszal fellegekben jártunk, ahogy mondani szokás, most pedig itt a teljes nihil, ahogy a kilencvenes évek végén, és amiről azt hittem, soha a büdös életben nem tér vissza Kispestre.

Sőt, ha továbbmegyek, azt is mondhatom, akkor csak a pályán volt nihil, a vezetőségben semmi [nem volt], de azt legalább valamennyire lekommunikálták [felénk], ráadásul az internet sem volt még bevezetve mindenbe, ami elemről is képes működni.

A jelenlegi helyzet, hogy a szurkoló semmi kapaszkodót sem talál a vereségek után egyértelműen a vezetőség hibája, és a hibáknak csak egy része a teljesen értelmetlen, vállalhatatlan játékospolitika.

Az lemma, hogy magyar embernek fát lehet vágni a hátán, ami a mai korra vetítve úgy néz ki, hogy a szart is el lehet adni nekünk, ha szép a csomagolása. Alap marketinges tudás, nem kell hozzá nagy ész, akár magunktól is rájöhetünk. Erre mit látunk Kispesten?

Van ugyebár a tulaj, aki önmaga szeret döntéseket hozni [ld. pl. a sportigazgató akut hiányának kérdésköre]. Lelke rajta, a saját pénzéből mindenki úgy hülye, ahogy nem szégyelli. Ehhez nekem közöm nincs, csak éppen dühít, mert a piaci világ olyan, hogy nekem van egy szerelmem, de az meg az ő tulajdona. Gondolom Spartacus érezhetett így utoljára, aztán láthatjuk mi lett belőle.

Ellenben az van, hogy hiába a magán, meg piac, meg minden egyéb, a Honvéd jóval több, mint egy vagyontárgy. A Honvéd birtoklásához felelősség is társul, elsődlegesen a szurkolók felé. A szurkoló pedig nem hülye, még akkor sem ha szeretnék totális sötétségben tartani, fizető-fogyasztó, néha tapsikoló nézőként kezelni.

Sokadszor írom már itt a blogon is le, hogy ha lenne információ, ha lenne tudás, akkor a szurkoló is megértőbb lenne. Nézzünk csak fel újra a poszt elején található listára. Mit tudunk? [én a pontos időn kívül momentán semmit]

Magyarul mondjam? Mondom: egy nagy büdös lófaszt se!

És tudjátok mi az igazán nevetséges? A klubnak négy olyan alkalmazottja is van, amelyik a sajtóért, a marketingért és a kommunikációért felel! Nem érdekel, hogy ki és mit csinál, hogy mi a pontos hatásköre, mi a viszonya és kivel, mert az biztos, hogy benne van, ha valami rossz, nem működik, akkor azzal valamit kezdeni kell.

Hadd forduljak ismét egy klasszikushoz: olyan ez az egész, mint Sándor György taxis paródiája, amikor beül a kocsiba, miközben nem tud vezetni, de eljátssza a sofőrt. Ilyen a kispesti kommunikáció jelenleg.

Hogy Hemibá nem engedi? Hogy Hemibá a hülye? Hogy annyi minden van a háttérben, amiről nem is tudhatunk? Lehet, de a honlapon igazgatók, felelősök vannak, akiket én szeretnék úgy kezelni, ahogy, vagyis felelősként.

Gyönyörű dolog az U12, meg az U16 meccseiről oldalakat olvasni, remek, hogy van egy igazán elkötelezett és szent őrültünk, aki megy a csapatok után, tudósít, csinálja. Eközben viszont a felnőttről, a kirakatról, a tavalyi fakóról legfeljebb egymondatos foszlányok, amelyekben valakinek a további pályafutásához kívánnak sok sikert. Érezzük?

Annyira nehéz lenne kicsit nyíltabbnak, őszintébbnek lenni a szurkolókkal? Esküszöm, meghálálnák. Nem menne a sutyorgás, a tippelgetés, ha meglátunk valakit a lelátón, ha nem látunk meg valakit a keretben. Ez megöli a lelket, megöli a szurkolót. Ez a mi 101-es szobánk.

Kifacsartam? Gyenge a csapat, nincs foci, kikapunk otthon a Pápától, és mégis másokat nevezek meg felelősnek? Szerintem jogosan. A futball egy sport, így egy játék is. A játékoknak mindig vannak győztesei, vesztesei, a vereséget el kell tudni fogadni. Ellenben úgy nehéz játszani, ha nem ismerjük a játékszabályokat, és Kispesten most ezek a legalapvetőbb információk hiányoznak.

Helló, internet, 2013.

(Nehogy bárki félreértsen, nem emberileg van bajom bárkivel, hanem azt látom, hogy van egy világ, ahol lennének betöltendő feladatok, azoknak a feladatoknak valami outputja, kimenete, amiből mi semmit sem látunk. Én csak azokat tudom megnevezni, akiket a klub, mint felelősöket a nyilvánosság elé odatol. Hogy a belső működési rend nem ilyen? Az ne legyen már az én hibám, akkor tessék azt is kommunikálni, és ne igazgatókat, felelősöket kiírni, hanem beosztottakat, bármi mást.)

Nevetségesek az állapotok, szóvá kellett tennem.

[Félő, lesz egy pillanat, amikor a felelősség kérdését újabb síkra kell helyeznünk. Akkor már ott fogunk tartani, hogy Rossi jóslata valóra válik, a keret minősége csak arra elég, hogy a kiesés elkerülése ellen küszködjünk, miközben sikerült minőségileg pótolnunk a távozóinkat. Nálam egyelőre még nem tart itt a probléma súlyossága, de azért hülye sem vagyok teljesen, pontosan látom én is, hogy Testardi rohadtul nem Lanza, de még egy állandóan sérült Palásthy sem.]

Az egyetlen, amit pozitívumként fel tudok hozni, hogy Rossi mister még nem dobta be a törülközőt. Szerintem neki sem ezt ígérték.

Meddig bírja még Rossi?

A meccsről pedig maradjunk annyiban, hogy nézzük meg szörnyülködve az összefoglalóját:

fotó: 1909foto.hu

Szevasz Pápa, mégis ezt hogy gondolod?

Sokáig kerestük a szavakat, mire megtaláltuk: köcsögválogatott. (Ha valaki nem ismerné, a köcsögválogatott igenis egy létező szó. Van kezdete, kifutása, és beágyazódása a popkultúrába.)

Szóval a Pápa egy köcsögválogatott, mert másnak nehéz lenne nevezni egy olyan valamit, amelyik egyszerre alkalmazza, még úgy is, hogy közben Maróti Bélától megváltak a nyáron …

például Szűcs Lajost,

aki nem mellékesen talán még mindig az NB I legjobb kapusa, ha épp nem váltja aprópénzért is kapható fradizmusra az Újpest mezét, netán sorozza meg szeméttárolókkal az éltetésére összegyűlt tömeget. A vonalon boldogan elevickél baseballsatyijában, néha magasra húzza mellső lábát, és megindul rendet tenni az ötösre, néha meg kap a kígyótérről egyet a lábai között Pisont Pista ajánlásával, hogy megtörhessen a góltalansági rekordja. Lajos igazi megosztó személyiség. Általánosságban is elmondható, hogy megosztja a társadalmat, magára, és mindenki másra, így nem is lehet más az ítéletünk, mint kimondani rá a maximális köcsögfaktort. 10/10, perfekt.

Semmi sem reménytelen: íme egy szerethető Szűcs Lajos.

aztán ott van a Gege,

akit eddig kétféle módszerrel próbáltak megnevelni, hogy végre futballista legyen belőle. Hiába pofozta Selymes Kispestig, ott már az sem segített rajta, hogy Hemibá szárnyai alatt dédelgette, majd eladta, kölcsönadta, visszahozta, újra és újra, hátha. Gege kicsit olyan, mint a kóser konyha, nem keveri a dolgokat. Újpesten például gondosan különválasztotta a kupadöntőt és a bajnokit, majd az egyikre bomba-, a másikra pedig egy field–góllal készült. Sokáig benne volt, hogy korszakos játékos lesz a Honvédnál, de inkább a két korszakot választotta, a negatív hős szerepét, akit gyűlölni kell, mert tohonya, szétverte az öltöző hangulatát, és csúnyán átvert mindenkit, aki hitt benne. Gege köcsögfaktora még Lajoshoz képest is az egeket verdesi, kispesti bónusszal csillió-billió/10 legalább.

Kenő legalább nem fog játszani,

mert valami ujjproblémája van, és az nála nagyon fontos műszer a labdarúgáshoz. (Esküszöm, végignéztem egy valag videót az MTK kilencves éveiből, hogy találjak egy olyat, ahol Kenesei gólt lő, majd bemutatja az akkoriban szabványos gólörömét, ami nem állt másból, mint a fejmagassábba felhúzott két zárt ököl folyamatos kinyitásából, becsukásából, amolyan csillagszórót imitálva.) (Így elmondva nem annyira látványos, tessék kipróbálni, közben körözve rohanni a lakásban, és eljátszani, hogy épp az imént vágtunk be egy kamura megadott szabadrúgást a Tiszakécskének, szemben a kapuval, huszonötről.) (Ugye, ugye? Megvan az érzés.)

Amúgy Kenő élete pillanata talán tavaly télen lehetett, amikor az Újpest leverésekor a kispadról beállva lő gólt, majd oda ül vissza ünnepelni, jelezve Artner mesternek, hogy játszani szeretne inkább. Utóbbi jelenetért a köcsögfaktor is csak 8/10.

Mondtuk, hogy kell az az ujj.

vannak aztán ifjú köcsögpalánták is, mint Tóth Bence

aki elhitte magáról, hogy ha nagy a szükség, akkor még ő is lehet a Fradi sztárja. Szegény, egyszer lő életében iszonyatosan nagy gólt, mire Sulyok sporttárs beszünteti a meccset, így arról maradt emlékezetünkben, és nem a Dió mosodájáról az Üllőin.

Amolyan irányítóféleségnek képzeli magát, de 24 éves korára meccset még csak elvétve játszott végig, és a pályán töltött játékpercei alatt is legfeljebb csak gyakori sáráival képes bekerülni a jegyzőkönyvekbe. Idén minden adott neki a kiugráshoz, megkapta Ivancsicsot konkurenciának, ha ez nem dobja fel, akkor semmi. Köcsökfaktor 7/10, de fejlődőképes.

vagy Présinger Ádám,

vagy Présinger “belelépek a herédbe” Ádám, aztán majd úgyis lefejelnek Videotonban, mert arrafelé ez a szokás. Egyelőre faktor nélkül, de bírva a bizodalmunkat.

esetleg a most épp sérült Goran Maric,

aki nem átallott a Barcelona neveltjeként Pápára igazolni, mert biztos meglátta Bíró Péter koncepciójában a perspektívát. Jobb egy bohóc 14. hely, mint a dögunalmas tiki-taka és a BL. Szeretünk, Goran!

Ellenben azért nem, amit velünk szokol művelni, pedig az újpesti balhátvéd volt nemrégiben. Tavaly például arról volt szó, hogy mi remek formában vagyunk, Diaby még remekebb, erre képes vagy duplázni ellenünk, hogy a Pápa Honvédot verhessen, és még a világvége sem jött el ebben a pillanatban. Majdnem elment rajtad a bronzunk!

nem soroljuk tovább,

de nem hagyjuk ki az edzőt, Tóth Bálintot

akiről mindennél többet elmond a Felcsút elleni meccsüket követő nyilatkozata. Minden szava, minden mimikája egy gyöngy, ez az ember képes lehet megújítani a magyarafocit, én örökre szívembe zártam, és ha így folytatja, lesz még tetoválás a bal vádlimon, mondjuk “Tóth Bálint sérelmezi játékosának piros lapját” címmel.

Basszus, bárhogy nézzük, igazából mi szeretjük a Pápát, mert mindent magában hordoz, amiért van értelme az egész NB I-nek. Ha az MTK-ra azt mondjuk, hogy minek van, ha úgysem számít nekik az eredmény, akkor a Lombard überminekvan? Ha valaki Pápára kerül játékosként, és nem Véber Gyuri hívja, akkor az egyértelműen megkapja a legalja jelzőt, mert még ahhoz is fiatal szarnak lenni, hogy lecsapjon rá a Paks. A Pápa nem átszállóhely a Vasas irányába, hanem maga a purgatórium, ahová szinte illik a Vasasból érkezni!

Basszus kettő: a Pápa innen nézve szinte nem is köcsögválogatott, mert az valami teljesen másról szól. A Pápa tényleg szerethető, egy echte bohócliger képződmény.

Irigyek vagyunk. (Hamu fejünkre, hogy tavaly képesek voltunk a Siófok bennmaradásáért szorítani.)

mellékesen

Újra zárva lesz a kanyar.

Számoljunk egy rövidet, és képedjünk el

Délczeg minapi keretből való kitétele és a Tchamival való mai szerződésbontás után elmondható, hogy

26 bajnoki gól távozott eddig nyáron a tavaly szerzett 50-ből,

ami egész pontosan a eggyel több a felénél.

Sorrendben:

10 – Délczeg
6 – Martínez
5 – Lanzafame
3 – Tchami
1 – Ivancsics, Marshal

A pótlásuk megfelelően sikerült. Délczeg helyére érkezett Testardi, Martínez és Lanza helyére senki, Tchami posztjára felhoztuk Kozmát, Ivancsicsra már korábban itt volt a fiatal Lőrinczy, Marshalt pedig majd Mancini pótolja, akiből Rossi egy új Hidit szeretne nevelni.

Fényes kilátások.

Erre aludni kell még legalább egyet

Ez meg mi volt? Rossi szerint a kiesés ellen fogunk küzdeni, meg Rossi szerint négy-öt játékos nem üti meg az NB I. szintjét. Pedig azt hittem, Rossi úgy maradt, hogy megígérték neki, a távozók pótolva lesznek.

És nem csak darabszámban.

Ténnyleg nekimegyünk úgy négy védővel az idénynek, hogy abból ketten bármit is tegyenek, mindig kezdeni fognak? Ignja a legújabb hősöm, de botrány, amit mostanság művel. Lovric dettó. Alcibiade egyelőre valami, még rossznak sem nevezném, nem tudom hova tenni. Ahogy fennragadt az első kecsói kontránál, azt tanítani lehetne. Egy új Vasdinnyei. Megjegyzem, Alcihoz képest King se kutya, mondjuk ő legalább valamivel jogosabban szaladgál fel, hogy aztán úgy maradjon le Leóról, mint a hét törpe karácsonyfájáról a csúcsdísz. És akkor ott van még az iszonyat bizonytalankódó, vagy a fene tudja mi van vele Szabi.

Számoljunk. A padon még egy Baráth Boti, esetleg egy kényszerből bárhol bevethető Zsivány, és ennyi! Natív védőből négy van a keretben, négy posztra! És akkor mit várunk, hogy ne hibázzanak? Mi a tosz van Tandiával? Miért nincs róla hír, amikor sorozatban ez az ötödik tétmeccs, ahol nem értjük, és a harmadik, ahol iszonyatosan hiányzik. Helló, Honvéd, helló, klubhonlap, kellene valamit mondani, mert a szurkolók lassan idegesen kezdenek majd mocorogni a saját tudatlanságukban, amiben ti akarjátok tartani őket.

És hogy egy Hidi legyen az ész, a mindig megtalálható, a sokat vállaló játékos ebben a csapatban? Nonszensz, mégis így van, és ezért nem is lehet hibáztatni. Ugyanúgy lassú, ugyanúgy körülményes, mégis az van, hogy az esetek többségében megjátszható, ami nem mondható el a hozzá közel játszó Vécseiről, Nagy Geriről. Az pedig, hogy számára a támadásépítés innentől kezdve egy hosszan előrevágott labda, az jelen körülmények között nem feltétlen a saját repertoárjának szegénységi bizonyítványa, hanem a nincs másra lehetőség tipikus esete.

Mert ez a Testardi jelenleg minden, csak nem futballista. Még azt sem mondom, hogy nem Honvéd-szintű, hanem egyszerűen csak nem, nem futballista. Olyan ne legyen már, hogy egy középcsatárnak a saját súlya(!!!) és testalkata a legnagyobb ellenfele. Édesistenem, amikor a második félidőben egy labdát mellel úgy vett át, hogy az felért egy szögletszerű íveléssel, akkor idegességemben rágyújtottam, majd még egyre, majd még egyre, majd lecserélték. Köszönöm.

És innentől volt egy érdekes mintegy 20 perc. A hátsó alakzat csupa légiós, plusz Kemenes, miközben a másik hat, az előrejáték csupa saját nevelés. Vagyis egy bizonytalankodó, szétkapott védelem előtt kellett volna a Nagy Geri, Hidi, Vécsei – Kozma, Vernes, Holender hatosnak húznia a csapatot. Szép, szép ez az akadémia, de ennyire még nem lehetünk készen.

Ennek ellenére mégis az volt, hogy nagyjából ez az időszak volt az egyetlen olyan, amikor valamennyire futballra emlékeztetett a játékunk. Pont futball még nem volt, mondom, csak emlékeztetett rá. Olyat már tudtunk ekkor, hogy legalább a kecsói tizenhatosig eljussunk, majd ott történjék valami, ami jórészt inkább semmi nem volt, de legalább pont ebben a szakaszban nem nagyon kontráztak le minket. Amikor viszont igen, abból gól lett.

Aztán Rossi meghúzta Diabyt, hátha, de a helyzet ettől sem javult, sőt, érdekes módon inkább romlott, bár abban benne lehet az is, hogy addigra már kettővel égtünk. Filip valóban gyengus volt, le kellett kapni, és amíg elől darabra van cserénk, addig ott meg is lehet tenni.

Miközben ez ugyanúgy, csak máshogy béna, mint hátul. Mert az mitől lesz jobb nekünk, hogy amíg ott nincs lehetőség cserére, addig itt egy gyenge Testardi és egy harmatos Diaby közül nem tök mindegy ki van fent? Apropos, Délczeggel mi van? (közben erre megjött a válasz: fakó) Gyakorlatilag felelősség nélkül lehet játszani, és ez teljesen nem jó.

Foglaljuk össze tehát, hogy mit tudunk a nyári keretátalakítás után öt meccsel:

Szabi nyugodtan ülhet a kapujában, nem fogják pihentetni, legyen bármilyen formában.
A védelem jelenleg négy fő (Ignja, Ivan, Alci, Boti) és két kiegészítő ember, mindig kezdeni fognak.
A középpálya még rotálható, Vécsei/Diarra, Hidi, Nagy Geri/Zsivány és Mancini, a fene tudja minek. Lőrinczy legutóbb a keretben sem volt, a télen felhozott Csábi Mihályról pedig semmi hír, hogy van-e még.
Középcsatárban Dél, Diaby, Testardi jelenleg egykutya, Bobálról nem tudjuk milyen lesz, csak homályos szurkolói elképzelések vannak arról, hogy milyen lehetne. Kecsón egy ideig Vernes játszott itt.
Szélen Vernes, Holender és a mostanság játszatott Kozma. Tchamit dobtuk, teremtve ezzel egy újabb hiányposztot, vagyis Ricsi és Filip szinte mindig játszani fog. (Apropos, az megvan, hogy Vernes tegnap játszott először végig egy teljes NB I-es meccset? Grat!)

És akkor nézzük, hogy mi kellett mindehhez: alig négy ember elküldése. Lanza, Martínez, Tchami és Tandia(?) nincs, erre beütött a krach. Nem véletlenül szajkóztuk már tavasszal is, rettenet vékony a keret.

Hogy nyomott lett a hangulatom ettől? Nyomott, igen, basszus nyomott. Nagyon kellett ez a kecsói meccs, hogy lássuk, a Vojvodina elleni kiesés nem más, mint egy jelentősen elcseszett nyár egyenes következménye. Szinte ugyanazok a hibák jöttek itt is elő, szinte ugyanúgy, és lett ugyanaz a vége – vereség. Most azt hagyjuk, hogy a tavaszi Kispest valószínűleg továbbmegy a Vojvodina ellen, mert nem biztos, de hogy valamit nagyon, de nagyon sikerült benézni nyáron, az tutifix.

Még lehet igazolni, még lehet javítani a helyzeten, és lássuk be, iszonyatosan kell is.

Köszönöm, hogy kidühönghettem kicsit magam. (Ezért cserébe semmi íve a posztnak, csak fostam a szót, mintha egy sör mellett ülnénk, könyökölve a pultra.) (Mondjuk ettől foci a foci, és ezért jó csinálni.)

Kecskemét – Bp. Honvéd 3-1 (1-0)