vh – Oldal 357 – Csak a Kispest!

Képzelt riport George F. Hemingway kispesti tulajdonossal

Köszöntjük minden kedves olvasónkat rendszeresen jelentkező interjúsorozatunk első számának kezdősoraiban. Sajnos mára tervezett vendégünk, George F. Hemingway úr nem fogadta el a meghívásunkat, igaz ebbe az irányba lépéseket sem tettünk, így a vele történő beszélgetés teljesen a képzelet szüleménye lesz. Mondhatnók a szájába fogjuk adni a szavakat, ami egyrészt megfelel az általános magyarországi normáknak, másrészt mi legalább előre elismerjük.

v.h.: Köszöntöm tehát Hemingway urat így, fizikai valójától távol, hogy volt olyan kedves és megjelent valahol az agyam egyes tekervényeiben. Remélem kényelmesen érzi magát, esetleg megkínálhatom kávéval, egy gyógysörrel, netán egy pohár vízzel?

g.f.h: Nem, köszönöm, minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve.

v.h.: Én kérnék egy kávét. […………….] [Köszönöm.] Vágjunk is bele rögtön a lecsóba, és itt azonnal közbe is vágnék, egy pillanatra megszakítva az eddigi történések gördülékeny folyamát. Nem titkolt célunk, hogy interjúnk alatt szeretnénk aktivizálni a kedves olvasóinkat, ezért most rögtön hozzájuk is fordulnék, és ha már a lecsóról volt szó, akkor jöjjön egy talán kissé provokatívnak hangzó kérdés. Várjuk kedves válaszaikat kedves olvasóink az alább látható szavazódobozban!

A kedves olvasó hogyan szereti a lecsót?

v.h.: Visszatérve az eredetileg tervezett interjúmenethez, újra George F. Hemingway úrhoz fordulnék, hogy feltegyem neki azt a kérdést, ami talán a leglátványosabban feszíti belülről egyrészt minden kedves olvasónkat, másrészt a Budapesti, elnézést, Budapest Honvédért szorító széles néptömegeket. Tehát, hogyan értékeli kedves Hemingway úr a nyáron a csapat keretében történt változásokat?

g.f.h: Köszönöm kérdését, minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve.

v.h.: Jajj, nem is tudja mennyire nagyon örülök kedves válaszának Hemingway úr. Talán nem ferdítem el túlzottan a valóságot, amikor azt mondom, egyszerre dobbant most sok-sok ezer szív szerte az országban, Battonyától egészen a távoli Nemesmedvesig, szinte idáig hallani ahogy a kedves olvasóink, és a Budapest Honvédért szorító széles néptömegek szívéről lehullik egy darabka súlyos kő. Köszönjük megnyugtató szavait.

Menjünk is tovább. Közben arra biztatnám kedves olvasóinkat, hogy továbbra is nyomkodják aktívan szavazásunk gombjait, kíváncsian várjuk véleményüket a mi drága lecsónk kérdéskörében.

Újra Hemingway úr felé fordulnék, hogy tiszteletteljes módon megkérdezzem, a csapat szezonkezdése talán-talán, esetleg némileg és apróságokban, de esetleg úgy is mondható, nem úgy sikerülni látszik, ahogy abban előzetesen reménykedni lehetett. Sokan, bár szerintem kissé elbizakodva, előzetesen úgy vélték, a Honvéd idén huszáros rohamokkal, ifjonti, de taktikusan kordában tartott hévvel rohan majd át soros ellenfelein. Ehhez képest az eddig szerzett pontok szám mintha elmaradna a várakozásoktól?

g.f.h: Hát, nézze kedves uram, a nálunk eggyel több meccset játszó, bajnoki címvédő Győri ETO mindössze két ponttal áll előttünk, tehát minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve.

v.h.: Köszönöm, kedves Hemingway úr, hogy ennyire kérlelhetetlenül őszinte, hogy másokkal ellentétben ön nem próbálja takargatni a nyilvánvalót, hanem zuttty, csak úgy belesüvítenek igaz és szép szavai a közélet sötétségébe. Jó önnel beszélgetni, még úgy is, hogy sem fizikai sem szellemi valójában nincs itt jelen, jó önnel úgy együtt lenni, hogy azonos agyban kell megférnünk egymás mellett, együtt szaladgálni, önfeledten kergetni egyszarvúakat és kis zöld koboldokat a tekervények rózsaszín dombjain. Felemelő pillanatok ezek, kérem szépen, sajnálom, hogy kedves olvasóink nem élhetik át mindazt, ami nekünk most megadatott.

Felvéve újra az interjú fonalát, azt kell mondjam, vasárnap van, hovatovább meccsvasárnap, ünnepnap minden szurkoló számára. Este kifutnak a fiúk a pályára, hogy férfias küzdelemben, testet testnek feszítve, gólra góllal válaszolva, mint egykor a lovagi tornákon a fémbe öltözött úriemberek, ismét megküzdjenek a nézők kegyeiért. A Budapest Honvéd egy igazán ősi és nemes vetélytárshoz, az Újpesthez látogat ma, milyen célokat fogalmaz meg George F. Hemingway a mérkőzéssel kapcsolatban?

g.f.h.: Nézze kedves uram, nekünk minden mérkőzésen csak a győzelem lehet a célunk, így tehát minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve.

v.h.: Ez igen, ez ám az igazi sportemberi, sőt, sporttulajdonosi hozzáállás! Itt ülök önnel egy agyban, és csak dermedten tudok állni az ön nagysága előtt.

Engedjék meg kedves olvasóink, hogy most behunyjam szemeimet, és egy pillanatra szellemi valómban olvadjak össze kedves interjúalanyommal, hátha, mint a kannibál legendákban a sülten (természetesen kis erős paprikával) elfogyasztott misszionáriusok után, én is kicsit részesedjek az így belsővé vált kincsből, tudásból, életfelfogásból, filozófiai alapvetésekből.

Köszönöm.

Visszatérve Hemingway úrhoz, szinte alig-alig van merszem újabb kérdésekkel bombázni önt, akitől már eddig is annyit kaptam, és talán mondhatom kedves olvasóink nevében is – kaptunk, kaptunk és csak kaptunk.

Jó és erős a keret, ezt ön is elismerte, a bajnokságban újra komolyak a célok, ahogy ön is mondta így visszagondolva is kegyetlenül kendőzetlen válaszában, utolsó kérdésem ezért az volna, hogy a szurkoló, az ezerfejű Cézár és Cézárné, hiszen a mérkőzés a Bozsik Stadionban immáron hagyományosan családi program, szóval a drukkerek mit gondolnak az ön kispesti szerepvállalásának legújabb szakaszáról?

Egyfelől ott van az akadémia, ahol ön, mint egy igazi emberi nagyság, egy modern karitatív mecénás, a magyar államtól vállal át részfeladatokat, támogatja a fiatalok oktatását, labdarúgókat nevel. Csodálatos dolog látni, ahogy piros-fekete mezbe öltözött fiatalok százai kergetik a labdát, ahogy a szemünk láttára cseperednek fel, hogy útjuk végén, férfivé cseperedve bemutatkozhassanak a nagycsapatban, bemutathassák a korábban tanultakat a nagyérdeműnek. Csodálatos.

Ahogy csodálatosak azok a légiósok is, akik családjukat, barátaikat, szülőföldjüket hátrahagyva, az ön hívó szavára érkeztek Kispestre, mert hisznek a koncepcióban, hisznek a Honvédban, és átérzik, ez jóval több, mint egy munkahely, ahová az ember csak úgy bemegy, letudja nyolc óráját a gépsor mellett, majd szombat-vasárnap piheni ki a hét fáradalmait.

Csodálatos, ahogy ez az egész massza, amit Budapest Honvédnak hívnak, ahogy ez az egész massza áramlik, ahogy életre kel, ahogy szemünk előtt születik valami új, valami igazán felemelő, hogy magamat ismételjem újfent, valami igazán csodálatos. A szurkoló hirtelen nem is tud hova nézni ámulatában, a szurkolót itt kiszolgálják, a szurkoló valóban magáénak érzi a klubot, ahogy a klub is a szurkolót. Ön is így érzi, kedves Hemingway úr?

g.f.h.: Talán én sem mondhattam volna szebben, másként, tehát köszönöm, hogy szinte számba adta a szavakat. Nem maradt más számomra, mint csatlakozni önhoz, hiszen abban láthatóan egyetértünk, hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó, és ezért én mindennel meg vagyok elégedve.

v.h.: Köszönöm az interjút, Hemingway úr, és kívánnék még sok-sok erőt, kitartást önnek ahhoz az elhivatott munkához, amit Kispesten végez.

(Természetesen az interjú a képzelet totális szüleménye, egy másnaposocska vasárnapi reggelen. Nem célom Hemibát semmilyen módon megsérteni, sértegetni, ahogy eddig, úgy ezután sem ez lesz a stílusunk. Ellenben a posztban megfogalmazott, önmagából kifacsart kritikáimat tartom, azokat a Honvéd tulajdonosaként, és nem mint a Honvéd Kft. (vagy mifenen) tulajdonosaként el kell fogadnia. Utóbbi szerepben cégvezető, előbbiben igenis közszereplő, aki a jogaihoz kötelességeket is vásárolt, amivel előfordulhat, hogy szembesítik. Akár itt is.)

[vendégposzt] U18 tornagyőzelem. Közönségnek, közönség nélkül.

Hosszú hét van mögöttünk. Nehéz is, mert ha visszanézünk, hogy honnan indultunk, és mit jelent egy Pápa elleni vereség otthon, akkor fájhat rendesen a szívünk. RW és én is keseregtem egy sort, és minő meglepetés, ha nem megy a csapatnak, akkor hirtelen és egyszerre törnek felszínre azok a visszásságok, amik felett akár képesek is vagyunk átlépni, mert inkább örülni szeretünk.

Spirál. Egy nyamvadt spirál az egész. Nem elég a széteső csapat, a rossz játék, az eredménytelenség, még mi is basztatjuk a jónépet, miközben van ezernyi gondjuk, bajuk.

És hogy még ennyi se legyen elég, Milántól kaptunk egy vendégposztot, amiben egy teljesen más, de szintén sajátos problémára világít rá: a vidéki szurkolók sajátos helyzetére.

A hajtás után újabb valami, amin érdemes lenne elmeditálni a klubházban.

Vidékiként egy kicsit más szemmel látom a Honvédot. Persze ez nem azt jelenti, hogy én már keresem az ajándékboltban a 13/14 bajnokcsapat-pólót. A felnőttek szereplése számomra is siralmas. Ki lehet kapni, de nem így. Viszont erről előttem már szóltak eleget, hadd írjak egy kicsit másról. De előtte egy kis felvezetés.

Amint már említettem kívülről jövök, nem túl messziről. 70 km. Kocsival ötezer, diákkal blicc nélkül 2900. Ha ketten megyünk apummal, marad a kocsi, csak hát akkor valakinek kimarad a sör.

Vasárnap egyedül mentem, a klubkártya mizéria miatt egy órát vártam a jegyemre és még örüljek, hogy utánam romlott el a nyomtató…

Ez a felvezetés csak annak szól, hogy ha tehetjük, megyünk, várunk, fizetünk, csak, hogy lássuk őket.

A hétvégén rendezték a II. Honvéd- Merkantil Bank Kupát. Technikás srácok voltak egytől –egyig a pályán. Voltak, akik nagyobb mellénnyel jöttek, de hát azok sompolyoghattak is haza. A mieink hozták, amit várunk, bárhol, bárki ellen győzelmi esélyekkel lépjenek fel.

Viszont kérdem én, tényleg óriási dolog lett volna ennek a kupának a döntőjét vasárnap rendezni? A nagyok meccse előtt?

Iszom apumék szavait. Amiket mesél, olyanokat én sosem élek át magyar bajnokin. Viszont ott van a történetek között a főmeccsek előtti ifi meccsek. Már azokra is felmentek. Figyelték a tehetségeket, tanulták a neveket.

Én tudatlan, biztos nagy dolgokra vágyom. Nem úgy van az, hogy tessék -lássék, egy napon több dolgot. Hülye vagyok, hiszen ott a szép gyepünk is. Még a végén ezek a drága felnőttek nem tudnának egyeneset rúgni két pukli miatt.

Vasárnap hazaértem 11-re. Hétfőn pedig bekapcsoltam a tv-t és olyan focit láttam, amit itthon ritkán. Kár, hogy nem szurkolhatott nekik még több ember. Talán, ha ez lement volna a nagy meccs előtt, nem a „Hol a Kispest?!” rigmus szól, hanem néhányan elgondolkodnak azon, hogy Gyuri bácsi erre vár… Legalábbis reméljük.

Végülis mindegy, hiszen mi úgyis fizetünk. Egy vidéki meg ezt úgysem értheti…

Ja, és utólag is bocs, hogy ez a hét nem csak szomorúra, hanem erősen poszthiányosra is sikeredett, de mentésgünkre szóljon, hogy minden máson viszont ügyködünk serényen, és ami ebből rátok is tartozik az a frissen indult taccs.hu oldal.

Bronzból a nihilbe? Ugye nem?

Bár Hanta is most jött ki az új kesergővel, mivel én is készítettem egyet az elmúlt fél órában, akkor már én is kiteszem, nem csak kommentbe toldom be – ki tudja, mikor lesz megint időm írni valamit… (RW)

Nem élünk szívderítő heteket Kispesten. Nem jó látni, ahogy az elmúlt 20 évben sokadjára megtörténik, hogy amint kezdünk felépíteni valamit, az szinte rögvest széthullik, amikor csak minimális lépések kellenének ahhoz, hogy hosszabb távon is a fejlődés címszó aggatódjon a Honvéd csapatára, mint állandó jelző, akkor pont azt a pár apró lépést nem teszi meg a vezetés. Nem jó ezt látni, mint ahogy nem jó a csöndben a nihilbe süllyedő lelátókat “érezni”, a tavasszal még a bronzért izguló ezrekből jó szokás szerint pár százra visszaolvadva a kánikulához méltóan nyomott hangulattalanságba.

Ennek ellenére nem akarok beállni az egyszerűen csak sárdobáló oldara. A magyar futballszurker, és ennek eklatáns példájaként a kispester hajlamos erre, nem is ritkán. Egekbe emelünk klubot/játékost, heteken át hozsannázva nevüket, hogy aztán egyik napról a másikra dehonesztált tárgyai legyenek a lelátói gyalázatnak. Most is ilyen hangulathullámvasúton ülünk, és a tavasszal istenített fiataljainkról derül ki, hogy rutintalan és csak a hajukkal foglalkozó kutyaütők – legalábbis a szurkolói verdiktek szerint. Pedig nem… ez ugyanaz a csapat mint tavsszal, csak amatőr módon lezongorázott átigazolási időszak eredményeként pont a gerincét vesztve.

Mert a gerinc bizony elveszett, vagy legalábbis szinte végletesen megtört. A tavaszunk sikerének letéteményese a bravúrkapus, a bohóc legjobb belső védőkettőse, és egy 2/3-részt kiemelkedő minőségű csatársor volt, amely alapokra ígéretesen csatlakozott a kiváló formát futó Vécsei, Baráth Boti, Vernes Ricsi, vagy a minutumokat kapó Holender és Lőrinczy. Ennyi volt a titok nyitja. No most a kapusunk formai gödörben, Ignjánál “problem inda head” (by Rossi), Tandia a lelátón ül és külön edz, de hogy miért, arról senki sem beszél, a két olasz csatár meg már messze jár. És hiába látjuk hogy Filip hosszabb távon pótolhatja Martinezt, ha most még a Kecsó/Pápa ellen is kevés a tapasztalat; hiába várjuk hogy egyik percről a másikra legyen ő húzóember Vernes Ricsivel, amikor még idő kell nekik. Vécsei tegnap remekül nyomta, de hetek óta most játszott először így: kell mellé alternatíva. Én is elszálltam bizony tavaly év végén, és idén a Celik meccsek idején, abban bízva, hogy már idén elég lesz (elég…egyenesen remek!) a Vécsei (Lőrinczy), Hidi, Nagy középpálya, a Vernes-Holender-Bobál támadósorral karöltve. De nem…még nem. Hiú ábránd volt azt hinni, hogy az évek rutinja, beépült izomtömege meccsek alatt felmegy ezekre a srácokra. Még Vécsei és Baráth vannak leginkább készen, de ők is, ha hirtelen húzniuk kéne a csapatot, nem csak fizikális teljesítményben, de szellemi vezérként, akkor még több a belső gát, mintsem az akadálytalan áramlása az önbizalomtól fűtött sikereknek…

Rossz ezt látni, hogy a tavalyi tavasz ’90-es éveket elejét idéző kis hadjárata és bronza után a stadionban tegnap már a ’90-es évek végi nihil jött elő a jól ismert kesernyés ízű foszlányokban. Ezt ne… és ugynaakkor most is mondom, elszállnunk sem kell. Nekem/nekünk, blogolóknak sem kellett volna nyáron, hogy akkor már a bab is hús, ahogy drágaemlékezetű edzősködése alatt Tornyi Barna mondotta volt – de ne essünk át a túloldalra se a vörös-fekete nyeregnek, és már vizionáljuk a kiesést meg a vészkorszak visszatértét. Ez a keret azért nem kieső. A colos futballista-imitátor Testardit felejtsük el, a kis puhos zoknihúzogató Juniort szintén, és gyorsan hozzunk 2-3 használható arcot, tőlem lehetnek eszkimók is, de azonnal bevethetők. Vagy ha nincsenek nagy igényeink, akkor egy rutinosabb védőt meg egy normálisabb csatárt amolyan Szili-vészigazolsáként. Persze ezek nem Hemingway-típusú forgatókönyvek, ezt belátom. Akkor viszont fogynak az ötleteim.

Újpesten nem jósolok sok előrelépést, aztán persze lehet, hogy a csikócsapat mégis megrázza a sörényét, mert az érthetetlen gyenge teljesítmények mellett sokszor a váratlan pozitívumok a jellemzői egy ilyen keretnek. Viszont nagyon kéne nekik a szurkolás is, hisz Vécseit is megértem, hogy nem érti, tavaly istenítettük őket, most meg kapják az ívet, noha a keret annyira nem változott. Persze sajnos az a baj, hogy pont annyira változott, azokon a pontokon, hogy épp baj legyen.

Hogy bajocska vagy tengernyi GOND, az augusztus végére kiderül. Remélem, a döntéshozóink is észlelik a recsegő eresztéteket és gyorsan lépnek. Máskülönben nehéz, nagyon nehéz évünk lesz- azt csak remélem, hogy nem taszítjuk magunkat az önsorsrontás gödrébe, lemondó Rossival, “a talján edző beteg ember, pszichiátriai eset” válaszbloggal, kapkodással. Mondjuk egy biztos, Hemingway kapkodni legalább nem szokott. De jó lenne, ha maga a kérdés – “kapkod? nem kapkod” – se merülne fel úgy egyáltalán.

Kusza poszt, kusza gondolatokkal a kusza jelenről. Most ez van.

Fotó: Lovi – 1909foto.hu.

Ez még csak száguldás a teljes csőd felé, vagy már az?

Ujjal fogok mutogatni, mert felelősöket keresek! Ilyen egyszerűen nincs, mi kérem alásan, át lettünk kúrva a palánkon. De nagyon csúnyán.

Mondok neveket, sőt, inkább felsorolom:

Tandiával mi a fene van? – nincs védőnk, most már darabra sem.
Ignjával mi a fene van?
Tchamit mi a francnak kellett elzavarni?
Testardit minek kellett idehozna, azzal a szöveggel meg pláne, hogy minőségi pótlás lesz.
Délczeget mi a francnak kellett elzavarni?
(Gegéért nem fáj a szívem.)
Ugye milyen jó lenne most egy Marshal Muflon?
Novák?
Mancini minek van?

Egyenes következmény a Pápa elleni vereség? Nem, az talán még nem, de a szurkolók hangulatának padlóba döngölése egyértelműen. Tavasszal fellegekben jártunk, ahogy mondani szokás, most pedig itt a teljes nihil, ahogy a kilencvenes évek végén, és amiről azt hittem, soha a büdös életben nem tér vissza Kispestre.

Sőt, ha továbbmegyek, azt is mondhatom, akkor csak a pályán volt nihil, a vezetőségben semmi [nem volt], de azt legalább valamennyire lekommunikálták [felénk], ráadásul az internet sem volt még bevezetve mindenbe, ami elemről is képes működni.

A jelenlegi helyzet, hogy a szurkoló semmi kapaszkodót sem talál a vereségek után egyértelműen a vezetőség hibája, és a hibáknak csak egy része a teljesen értelmetlen, vállalhatatlan játékospolitika.

Az lemma, hogy magyar embernek fát lehet vágni a hátán, ami a mai korra vetítve úgy néz ki, hogy a szart is el lehet adni nekünk, ha szép a csomagolása. Alap marketinges tudás, nem kell hozzá nagy ész, akár magunktól is rájöhetünk. Erre mit látunk Kispesten?

Van ugyebár a tulaj, aki önmaga szeret döntéseket hozni [ld. pl. a sportigazgató akut hiányának kérdésköre]. Lelke rajta, a saját pénzéből mindenki úgy hülye, ahogy nem szégyelli. Ehhez nekem közöm nincs, csak éppen dühít, mert a piaci világ olyan, hogy nekem van egy szerelmem, de az meg az ő tulajdona. Gondolom Spartacus érezhetett így utoljára, aztán láthatjuk mi lett belőle.

Ellenben az van, hogy hiába a magán, meg piac, meg minden egyéb, a Honvéd jóval több, mint egy vagyontárgy. A Honvéd birtoklásához felelősség is társul, elsődlegesen a szurkolók felé. A szurkoló pedig nem hülye, még akkor sem ha szeretnék totális sötétségben tartani, fizető-fogyasztó, néha tapsikoló nézőként kezelni.

Sokadszor írom már itt a blogon is le, hogy ha lenne információ, ha lenne tudás, akkor a szurkoló is megértőbb lenne. Nézzünk csak fel újra a poszt elején található listára. Mit tudunk? [én a pontos időn kívül momentán semmit]

Magyarul mondjam? Mondom: egy nagy büdös lófaszt se!

És tudjátok mi az igazán nevetséges? A klubnak négy olyan alkalmazottja is van, amelyik a sajtóért, a marketingért és a kommunikációért felel! Nem érdekel, hogy ki és mit csinál, hogy mi a pontos hatásköre, mi a viszonya és kivel, mert az biztos, hogy benne van, ha valami rossz, nem működik, akkor azzal valamit kezdeni kell.

Hadd forduljak ismét egy klasszikushoz: olyan ez az egész, mint Sándor György taxis paródiája, amikor beül a kocsiba, miközben nem tud vezetni, de eljátssza a sofőrt. Ilyen a kispesti kommunikáció jelenleg.

Hogy Hemibá nem engedi? Hogy Hemibá a hülye? Hogy annyi minden van a háttérben, amiről nem is tudhatunk? Lehet, de a honlapon igazgatók, felelősök vannak, akiket én szeretnék úgy kezelni, ahogy, vagyis felelősként.

Gyönyörű dolog az U12, meg az U16 meccseiről oldalakat olvasni, remek, hogy van egy igazán elkötelezett és szent őrültünk, aki megy a csapatok után, tudósít, csinálja. Eközben viszont a felnőttről, a kirakatról, a tavalyi fakóról legfeljebb egymondatos foszlányok, amelyekben valakinek a további pályafutásához kívánnak sok sikert. Érezzük?

Annyira nehéz lenne kicsit nyíltabbnak, őszintébbnek lenni a szurkolókkal? Esküszöm, meghálálnák. Nem menne a sutyorgás, a tippelgetés, ha meglátunk valakit a lelátón, ha nem látunk meg valakit a keretben. Ez megöli a lelket, megöli a szurkolót. Ez a mi 101-es szobánk.

Kifacsartam? Gyenge a csapat, nincs foci, kikapunk otthon a Pápától, és mégis másokat nevezek meg felelősnek? Szerintem jogosan. A futball egy sport, így egy játék is. A játékoknak mindig vannak győztesei, vesztesei, a vereséget el kell tudni fogadni. Ellenben úgy nehéz játszani, ha nem ismerjük a játékszabályokat, és Kispesten most ezek a legalapvetőbb információk hiányoznak.

Helló, internet, 2013.

(Nehogy bárki félreértsen, nem emberileg van bajom bárkivel, hanem azt látom, hogy van egy világ, ahol lennének betöltendő feladatok, azoknak a feladatoknak valami outputja, kimenete, amiből mi semmit sem látunk. Én csak azokat tudom megnevezni, akiket a klub, mint felelősöket a nyilvánosság elé odatol. Hogy a belső működési rend nem ilyen? Az ne legyen már az én hibám, akkor tessék azt is kommunikálni, és ne igazgatókat, felelősöket kiírni, hanem beosztottakat, bármi mást.)

Nevetségesek az állapotok, szóvá kellett tennem.

[Félő, lesz egy pillanat, amikor a felelősség kérdését újabb síkra kell helyeznünk. Akkor már ott fogunk tartani, hogy Rossi jóslata valóra válik, a keret minősége csak arra elég, hogy a kiesés elkerülése ellen küszködjünk, miközben sikerült minőségileg pótolnunk a távozóinkat. Nálam egyelőre még nem tart itt a probléma súlyossága, de azért hülye sem vagyok teljesen, pontosan látom én is, hogy Testardi rohadtul nem Lanza, de még egy állandóan sérült Palásthy sem.]

Az egyetlen, amit pozitívumként fel tudok hozni, hogy Rossi mister még nem dobta be a törülközőt. Szerintem neki sem ezt ígérték.

Meddig bírja még Rossi?

A meccsről pedig maradjunk annyiban, hogy nézzük meg szörnyülködve az összefoglalóját:

fotó: 1909foto.hu

Szevasz Pápa, mégis ezt hogy gondolod?

Sokáig kerestük a szavakat, mire megtaláltuk: köcsögválogatott. (Ha valaki nem ismerné, a köcsögválogatott igenis egy létező szó. Van kezdete, kifutása, és beágyazódása a popkultúrába.)

Szóval a Pápa egy köcsögválogatott, mert másnak nehéz lenne nevezni egy olyan valamit, amelyik egyszerre alkalmazza, még úgy is, hogy közben Maróti Bélától megváltak a nyáron …

például Szűcs Lajost,

aki nem mellékesen talán még mindig az NB I legjobb kapusa, ha épp nem váltja aprópénzért is kapható fradizmusra az Újpest mezét, netán sorozza meg szeméttárolókkal az éltetésére összegyűlt tömeget. A vonalon boldogan elevickél baseballsatyijában, néha magasra húzza mellső lábát, és megindul rendet tenni az ötösre, néha meg kap a kígyótérről egyet a lábai között Pisont Pista ajánlásával, hogy megtörhessen a góltalansági rekordja. Lajos igazi megosztó személyiség. Általánosságban is elmondható, hogy megosztja a társadalmat, magára, és mindenki másra, így nem is lehet más az ítéletünk, mint kimondani rá a maximális köcsögfaktort. 10/10, perfekt.

Semmi sem reménytelen: íme egy szerethető Szűcs Lajos.

aztán ott van a Gege,

akit eddig kétféle módszerrel próbáltak megnevelni, hogy végre futballista legyen belőle. Hiába pofozta Selymes Kispestig, ott már az sem segített rajta, hogy Hemibá szárnyai alatt dédelgette, majd eladta, kölcsönadta, visszahozta, újra és újra, hátha. Gege kicsit olyan, mint a kóser konyha, nem keveri a dolgokat. Újpesten például gondosan különválasztotta a kupadöntőt és a bajnokit, majd az egyikre bomba-, a másikra pedig egy field–góllal készült. Sokáig benne volt, hogy korszakos játékos lesz a Honvédnál, de inkább a két korszakot választotta, a negatív hős szerepét, akit gyűlölni kell, mert tohonya, szétverte az öltöző hangulatát, és csúnyán átvert mindenkit, aki hitt benne. Gege köcsögfaktora még Lajoshoz képest is az egeket verdesi, kispesti bónusszal csillió-billió/10 legalább.

Kenő legalább nem fog játszani,

mert valami ujjproblémája van, és az nála nagyon fontos műszer a labdarúgáshoz. (Esküszöm, végignéztem egy valag videót az MTK kilencves éveiből, hogy találjak egy olyat, ahol Kenesei gólt lő, majd bemutatja az akkoriban szabványos gólörömét, ami nem állt másból, mint a fejmagassábba felhúzott két zárt ököl folyamatos kinyitásából, becsukásából, amolyan csillagszórót imitálva.) (Így elmondva nem annyira látványos, tessék kipróbálni, közben körözve rohanni a lakásban, és eljátszani, hogy épp az imént vágtunk be egy kamura megadott szabadrúgást a Tiszakécskének, szemben a kapuval, huszonötről.) (Ugye, ugye? Megvan az érzés.)

Amúgy Kenő élete pillanata talán tavaly télen lehetett, amikor az Újpest leverésekor a kispadról beállva lő gólt, majd oda ül vissza ünnepelni, jelezve Artner mesternek, hogy játszani szeretne inkább. Utóbbi jelenetért a köcsögfaktor is csak 8/10.

Mondtuk, hogy kell az az ujj.

vannak aztán ifjú köcsögpalánták is, mint Tóth Bence

aki elhitte magáról, hogy ha nagy a szükség, akkor még ő is lehet a Fradi sztárja. Szegény, egyszer lő életében iszonyatosan nagy gólt, mire Sulyok sporttárs beszünteti a meccset, így arról maradt emlékezetünkben, és nem a Dió mosodájáról az Üllőin.

Amolyan irányítóféleségnek képzeli magát, de 24 éves korára meccset még csak elvétve játszott végig, és a pályán töltött játékpercei alatt is legfeljebb csak gyakori sáráival képes bekerülni a jegyzőkönyvekbe. Idén minden adott neki a kiugráshoz, megkapta Ivancsicsot konkurenciának, ha ez nem dobja fel, akkor semmi. Köcsökfaktor 7/10, de fejlődőképes.

vagy Présinger Ádám,

vagy Présinger “belelépek a herédbe” Ádám, aztán majd úgyis lefejelnek Videotonban, mert arrafelé ez a szokás. Egyelőre faktor nélkül, de bírva a bizodalmunkat.

esetleg a most épp sérült Goran Maric,

aki nem átallott a Barcelona neveltjeként Pápára igazolni, mert biztos meglátta Bíró Péter koncepciójában a perspektívát. Jobb egy bohóc 14. hely, mint a dögunalmas tiki-taka és a BL. Szeretünk, Goran!

Ellenben azért nem, amit velünk szokol művelni, pedig az újpesti balhátvéd volt nemrégiben. Tavaly például arról volt szó, hogy mi remek formában vagyunk, Diaby még remekebb, erre képes vagy duplázni ellenünk, hogy a Pápa Honvédot verhessen, és még a világvége sem jött el ebben a pillanatban. Majdnem elment rajtad a bronzunk!

nem soroljuk tovább,

de nem hagyjuk ki az edzőt, Tóth Bálintot

akiről mindennél többet elmond a Felcsút elleni meccsüket követő nyilatkozata. Minden szava, minden mimikája egy gyöngy, ez az ember képes lehet megújítani a magyarafocit, én örökre szívembe zártam, és ha így folytatja, lesz még tetoválás a bal vádlimon, mondjuk “Tóth Bálint sérelmezi játékosának piros lapját” címmel.

Basszus, bárhogy nézzük, igazából mi szeretjük a Pápát, mert mindent magában hordoz, amiért van értelme az egész NB I-nek. Ha az MTK-ra azt mondjuk, hogy minek van, ha úgysem számít nekik az eredmény, akkor a Lombard überminekvan? Ha valaki Pápára kerül játékosként, és nem Véber Gyuri hívja, akkor az egyértelműen megkapja a legalja jelzőt, mert még ahhoz is fiatal szarnak lenni, hogy lecsapjon rá a Paks. A Pápa nem átszállóhely a Vasas irányába, hanem maga a purgatórium, ahová szinte illik a Vasasból érkezni!

Basszus kettő: a Pápa innen nézve szinte nem is köcsögválogatott, mert az valami teljesen másról szól. A Pápa tényleg szerethető, egy echte bohócliger képződmény.

Irigyek vagyunk. (Hamu fejünkre, hogy tavaly képesek voltunk a Siófok bennmaradásáért szorítani.)

mellékesen

Újra zárva lesz a kanyar.

Számoljunk egy rövidet, és képedjünk el

Délczeg minapi keretből való kitétele és a Tchamival való mai szerződésbontás után elmondható, hogy

26 bajnoki gól távozott eddig nyáron a tavaly szerzett 50-ből,

ami egész pontosan a eggyel több a felénél.

Sorrendben:

10 – Délczeg
6 – Martínez
5 – Lanzafame
3 – Tchami
1 – Ivancsics, Marshal

A pótlásuk megfelelően sikerült. Délczeg helyére érkezett Testardi, Martínez és Lanza helyére senki, Tchami posztjára felhoztuk Kozmát, Ivancsicsra már korábban itt volt a fiatal Lőrinczy, Marshalt pedig majd Mancini pótolja, akiből Rossi egy új Hidit szeretne nevelni.

Fényes kilátások.

Erre aludni kell még legalább egyet

Ez meg mi volt? Rossi szerint a kiesés ellen fogunk küzdeni, meg Rossi szerint négy-öt játékos nem üti meg az NB I. szintjét. Pedig azt hittem, Rossi úgy maradt, hogy megígérték neki, a távozók pótolva lesznek.

És nem csak darabszámban.

Ténnyleg nekimegyünk úgy négy védővel az idénynek, hogy abból ketten bármit is tegyenek, mindig kezdeni fognak? Ignja a legújabb hősöm, de botrány, amit mostanság művel. Lovric dettó. Alcibiade egyelőre valami, még rossznak sem nevezném, nem tudom hova tenni. Ahogy fennragadt az első kecsói kontránál, azt tanítani lehetne. Egy új Vasdinnyei. Megjegyzem, Alcihoz képest King se kutya, mondjuk ő legalább valamivel jogosabban szaladgál fel, hogy aztán úgy maradjon le Leóról, mint a hét törpe karácsonyfájáról a csúcsdísz. És akkor ott van még az iszonyat bizonytalankódó, vagy a fene tudja mi van vele Szabi.

Számoljunk. A padon még egy Baráth Boti, esetleg egy kényszerből bárhol bevethető Zsivány, és ennyi! Natív védőből négy van a keretben, négy posztra! És akkor mit várunk, hogy ne hibázzanak? Mi a tosz van Tandiával? Miért nincs róla hír, amikor sorozatban ez az ötödik tétmeccs, ahol nem értjük, és a harmadik, ahol iszonyatosan hiányzik. Helló, Honvéd, helló, klubhonlap, kellene valamit mondani, mert a szurkolók lassan idegesen kezdenek majd mocorogni a saját tudatlanságukban, amiben ti akarjátok tartani őket.

És hogy egy Hidi legyen az ész, a mindig megtalálható, a sokat vállaló játékos ebben a csapatban? Nonszensz, mégis így van, és ezért nem is lehet hibáztatni. Ugyanúgy lassú, ugyanúgy körülményes, mégis az van, hogy az esetek többségében megjátszható, ami nem mondható el a hozzá közel játszó Vécseiről, Nagy Geriről. Az pedig, hogy számára a támadásépítés innentől kezdve egy hosszan előrevágott labda, az jelen körülmények között nem feltétlen a saját repertoárjának szegénységi bizonyítványa, hanem a nincs másra lehetőség tipikus esete.

Mert ez a Testardi jelenleg minden, csak nem futballista. Még azt sem mondom, hogy nem Honvéd-szintű, hanem egyszerűen csak nem, nem futballista. Olyan ne legyen már, hogy egy középcsatárnak a saját súlya(!!!) és testalkata a legnagyobb ellenfele. Édesistenem, amikor a második félidőben egy labdát mellel úgy vett át, hogy az felért egy szögletszerű íveléssel, akkor idegességemben rágyújtottam, majd még egyre, majd még egyre, majd lecserélték. Köszönöm.

És innentől volt egy érdekes mintegy 20 perc. A hátsó alakzat csupa légiós, plusz Kemenes, miközben a másik hat, az előrejáték csupa saját nevelés. Vagyis egy bizonytalankodó, szétkapott védelem előtt kellett volna a Nagy Geri, Hidi, Vécsei – Kozma, Vernes, Holender hatosnak húznia a csapatot. Szép, szép ez az akadémia, de ennyire még nem lehetünk készen.

Ennek ellenére mégis az volt, hogy nagyjából ez az időszak volt az egyetlen olyan, amikor valamennyire futballra emlékeztetett a játékunk. Pont futball még nem volt, mondom, csak emlékeztetett rá. Olyat már tudtunk ekkor, hogy legalább a kecsói tizenhatosig eljussunk, majd ott történjék valami, ami jórészt inkább semmi nem volt, de legalább pont ebben a szakaszban nem nagyon kontráztak le minket. Amikor viszont igen, abból gól lett.

Aztán Rossi meghúzta Diabyt, hátha, de a helyzet ettől sem javult, sőt, érdekes módon inkább romlott, bár abban benne lehet az is, hogy addigra már kettővel égtünk. Filip valóban gyengus volt, le kellett kapni, és amíg elől darabra van cserénk, addig ott meg is lehet tenni.

Miközben ez ugyanúgy, csak máshogy béna, mint hátul. Mert az mitől lesz jobb nekünk, hogy amíg ott nincs lehetőség cserére, addig itt egy gyenge Testardi és egy harmatos Diaby közül nem tök mindegy ki van fent? Apropos, Délczeggel mi van? (közben erre megjött a válasz: fakó) Gyakorlatilag felelősség nélkül lehet játszani, és ez teljesen nem jó.

Foglaljuk össze tehát, hogy mit tudunk a nyári keretátalakítás után öt meccsel:

Szabi nyugodtan ülhet a kapujában, nem fogják pihentetni, legyen bármilyen formában.
A védelem jelenleg négy fő (Ignja, Ivan, Alci, Boti) és két kiegészítő ember, mindig kezdeni fognak.
A középpálya még rotálható, Vécsei/Diarra, Hidi, Nagy Geri/Zsivány és Mancini, a fene tudja minek. Lőrinczy legutóbb a keretben sem volt, a télen felhozott Csábi Mihályról pedig semmi hír, hogy van-e még.
Középcsatárban Dél, Diaby, Testardi jelenleg egykutya, Bobálról nem tudjuk milyen lesz, csak homályos szurkolói elképzelések vannak arról, hogy milyen lehetne. Kecsón egy ideig Vernes játszott itt.
Szélen Vernes, Holender és a mostanság játszatott Kozma. Tchamit dobtuk, teremtve ezzel egy újabb hiányposztot, vagyis Ricsi és Filip szinte mindig játszani fog. (Apropos, az megvan, hogy Vernes tegnap játszott először végig egy teljes NB I-es meccset? Grat!)

És akkor nézzük, hogy mi kellett mindehhez: alig négy ember elküldése. Lanza, Martínez, Tchami és Tandia(?) nincs, erre beütött a krach. Nem véletlenül szajkóztuk már tavasszal is, rettenet vékony a keret.

Hogy nyomott lett a hangulatom ettől? Nyomott, igen, basszus nyomott. Nagyon kellett ez a kecsói meccs, hogy lássuk, a Vojvodina elleni kiesés nem más, mint egy jelentősen elcseszett nyár egyenes következménye. Szinte ugyanazok a hibák jöttek itt is elő, szinte ugyanúgy, és lett ugyanaz a vége – vereség. Most azt hagyjuk, hogy a tavaszi Kispest valószínűleg továbbmegy a Vojvodina ellen, mert nem biztos, de hogy valamit nagyon, de nagyon sikerült benézni nyáron, az tutifix.

Még lehet igazolni, még lehet javítani a helyzeten, és lássuk be, iszonyatosan kell is.

Köszönöm, hogy kidühönghettem kicsit magam. (Ezért cserébe semmi íve a posztnak, csak fostam a szót, mintha egy sör mellett ülnénk, könyökölve a pultra.) (Mondjuk ettől foci a foci, és ezért jó csinálni.)

Kecskemét – Bp. Honvéd 3-1 (1-0)

Kezdésnek egy jó Kecsó

Mondok néhány statisztikát, aztán majd meglátjuk:

A Kecsó 10 éve nem tudott nyerni egy bajnokság első körében.
A Kecsóval eddig 10 meccset játszottunk az élvonalban, győzni még nem tudtunk.
A Kecsó az utóbbi időben háromszor váltott edzőt közvetlenül egy Honvéd elleni meccs előtt, ebből kettőt megnyert, csak Urbányival játszottak 2-2-es döntetlent ellenünk.

Még így is várjuk a meccset?

Hajjaj!

Az nem van, hogy egy Vojvodina elleni méltóságunkon némileg aluli kiesés elkenje a szánkat, mert kezdődik Minden Futballok Legfutballabbika, a Magyar Bajnokság, közkeletű nevén az NB I.

Néhány napja megkeresett az egyik vidéki egyesület valakije, hogy dobjak már át neki egy keretet a Honvédról, mert a honlapunk alapján egyszerűen fingja sem lehet róla. Azt tudta, hogy Diakité már nincs, de hogy ki van, vagy egyáltalán mi van, azt már nem. Szenvedtünk egy kicsit, majd összehoztunk valamit, de égett rendesen a bőr a képemről, hogy egy ilyen egyszerű kérdésre sem tudok válaszolni négy hét Európa-liga után, alig valamivel a bajnokság rajtja előtt.

Kíváncsi vagyok, mennyien maradunk Kecsóra. Montenegróba kilencvenen rándultunk le, Újvidéken is voltunk egy jó négyszázan, négyötvenen, talán Budapesthez ilyen közel is összeverődünk – a szokásos százan.

Kicsit zavar ez. Mégis a bajnoki rajtról van szó, amiből ha lemegy majd harminc forduló, akkor a végén vagy örülhetünk, vagy nem, de ebben a pillanatban még lehet reménykedni. Mondjuk utóbbit pont nehéz, ha mindenhonnan azt öntik ránk, az európai kupaleszereplések a magyar futball tünetei, szar minden, hiába ugyanezek a nevek tavaly még csoportkörben játszottak és hasonlók. Ne hallgassunk a csak keseregni tudókra, szánalmas egy faj mindegyik!

Örüljünk inkább annak, hogy Vernes, Vécsei, Nagy Geri és Czuczi Marczi három évvel meghosszabbította a szerződését, vagyis ha nem érkezik értük visszautasíthatatlan ajánlat, akkor valami mag felsejlik előttünk a jövő Kispestjére nézvést. Ez valóban nem érdemli meg, hogy azok, akik egy hétköznap Újvidékre útra tudtak kelni, azok leugorjanak Kecsóra is?

(Szemét egy negatív állat vagyok, hivatalosan kesergek én is, gyűlölöm is érte magamat, de mégis az van, valamiért úgy érzem, nem leszünk fényesen sokan újfent.)

Kezdőt saccolni viszont nem tudnák.

Szabi nyilván, még akkor is, ha közel sem élete csúcsformájában véd. Boti, Ignja, Lovric és talán Ikenne-King, mert ő legalább gyors és elől labdaügyes, habár beadni csak mérsékelt sikerrel tud, Alcibiade viszont mostanság rossz (nála vannak olyan elméletek, hogy játszatni kéne, és akkor jó lesz majd, amit én is el tudok hinni, csak félek a meghúzásától).

Középen Zsivány tűnik fixnek, egyszerűen kiszoríthatatlan lett Rossinál, pedig a fene tudja, hogy mit lát benne. Semmi faxni, semmi sallang, csak játszik, van, a létezése szinte fel sem tűnik a pályán, mégis állandóan kezd. Mellette Hidi, netán Mancini, de inkább Hidi az utóbbi hetek tapasztalata alapján. Esetleg Nagy Geri. Vécsei szerintem visszatér, ellenben valamikor az ötvenikszedik percben bejön helyette Diarra, ha addig nem lő mondjuk egy gólt.

Elől olyan biztos nem lesz még egyszer, mint csütörtökön vagy húsz percen át, hogy három középcsatárral(!!!) csapatjuk egyszerre. Dél, Diaby és Testardi kizárja egymást, közülük játsszon az, aki épp a legjobb formában van. Sőt, reméljük, hármukból legalább az egyik valamikor formában lesz. Kecsón ez szerintünk most Délczeg lesz, mellette Holender, és talán Vernes, ha kimondják róla, hogy felépült.

Ez tehát az, amit saccolni sem merünk, mert nem az van, hogy szűk, vagy tág a keret, hanem az, hogy kicsit ilyen is, meg kicsit olyan is.

Például a védelembe viszonylag kevesen vagyunk, miközben középcsatárból négy is van a keretben (Bobállal). A középpályára szerencsére tudunk embert rakni, és örülünk, ha a hármuk játékminősége legalább átlagos, mert akkor nincs nagy gond.

Az a fura helyzet állt elő tehát, hogy amíg a védelemben nagyon és középen viszonylagosan szűkösek vagyunk, addig mégis egy rendes középcsatár kellene igazából, ahol viszont sokan várakoznak az egy szem posztra. Nehezen értelmezhető tehát ez a keret. Darabra orrnehéz, minőségre azonban valahol kiegyensúlyozottnak tűnő.

Hogy ezek után mi lesz Kecsón? A fene se tudja, csak téptem itt a számat néhány bekezdést.

Meglátjuk.

Ami LESZ (?)

…de hogy lesz a leírtakból csoda csütörtökön és Bursaspor-túra nekünk? Mert titkon erről álmodik bizony a kispesti szív. Na hogy? Hát RW-i pesszimizmussal sehogy, de a francba is, én is hinni akarok, úgyhogy jövendölök egy picit, ami kicsit olyan lesz mint az okos lány meséje Mátyás királlyal, hoz is ajándékot meg nem is, szóval elmondom, hogy miért érdemes kijönni csütörtökön a kispesti sorompókon túlra, de azt is, hogy szerintem ez lesz a végállomás…

…szóval, Földiekkel játszó égi tünemény…most Te kellesz nekünk!

…no tehát, Kispest-faktor, XXIII. fejezet: ha mélypontot érzünk, akkor jön a nemvárt meglepi. Emlékezzünk csak a Wronki elleni derbikre. Kinn vereség, nulla játékkal, majd Gálhidit meneszti a forrófejű Pini. Bogesz a padon, kiábrándult drukkerek igen kis számban a lelátón, meccs az Üllőin. Kell ennél rosszabb? erre a csapat ledolgozza a hátrányt, 11-esekig húzva a meccset – majd kiesik.

Nos valami ilyesmit érzek én holnaputánra. Érzem, hogy a srácok berobbantják a kissé kehes Csepel motorokat és az utcahosszal előzzünk száguldó Zastavák után erednek.. Hiszem, hogy 1-2 pillanatra utol is érjük őket. Hiszem, hogy lesz egy olyan 20-25 perc a meccsen, amikor megint veresre üvöltött torkokkal állunk a korzón és a tribünön, és azt hajtogatjuk egymásnak: miért nem játszottunk így már odakinn, mennyire megérdemelnék ezek a gyerekek… és akkor jön valami, egy tizi, ami miatt a bíró fejét követeljük, de kiderül majd utólag, hogy az volt, és először mindeni romokban, de pár nap múlva pedig meg már azt mondogatjuk a Templom téren vagy Wekerlén sétálgatva vagy Hantába ütközve a Guriga presszóban, hogy egye kánya, ez így vállalható kiesés volt, idén is mi hoztuk le egyedül a vállalható EL-szereplést, nem az állami pénzen kistafírungozott csapatok, hanem mi. És igazi kispesti büszkeséggel fordulunk a kecskeméti sík felé, az első fordulóban is kísérve csapatunk, tovább és tovább…

“Elmész te a fenébe, RW!” – mordul fel talán jogosan az olvasók zöme, ilyeneket írsz hogy kiesünk? De miért?

Miért? Megmondjam? Nem mondom meg. De aki olvas minket szerintem sejti, és azt is tudja, hogy kevés ember kívánja jobban az rw-i predikció porba hullását mint maga a szerző.

Maradjunk tehát most ennyiben, és nagyon-de-nagyon bízunk benne, hogy péntek hajnalban leírhatom nektek, hogy mi köze van az RW-féle beharangozókban tippelt eredményeknek egy fekete Hummel Honvédmezhez vagy Hanta golfsapijához.

Csütörtök.

CSAK!

(Ui.: Közben a Győr esélyei eltűntek, mint Várhidi bajsza a szigetszentmiklósi fodrászüzletek Bermuda-háromszögében. Megint nekünk kell megvédeni a hazai foci becsületét…)

Ami VAN

2 nap van még hátra a Vojvo elleni EL-visszavágónkig, és miközben ezt a posztot írom, már itt van a kanyarban a Győr BL-selejtező visszavágója is Izraelben. Drukkolunk persze innen messziről a győrieknek, de valahogy az ember agya mégsem rezeg azon a fordulatszámon, mint teszi majd azt csütörtök este. Szóval a gondolatok már most a fénypászmákban úszó Bozsikban repkednek képzeletünkben és várjuk, de nagyon várjuk ezt az egyszerre félve-félt és mélységesen kívánt estét.

Mert itt a lényeg, amit már a múlt heti meccs-beharangban leírtam: szeretjük ezt a csapatot. És hiába volt kiábrándító a “játékunk” múlt héten, hiába ült magába roskadva a meccsen nem is annyira jól meccselő Rossi a sajttájon, hiába volt mentes mindenféle nézhetőségtől a csütörtök esti teljesítményünk, ez a csapat nem szidható. És ez jó. Persze ez a kegyelmi állapot nem tart örökké, a legendásan empatikus kispesti közönség is előbb utóbb hisztizni kezd, de hogy még nem teszi, az is már nagy eredmény. És ez a jelentősen megfiatalított, saját tehetségekkel teletömött keretnek köszönhető. Meg annak, hogy a melléjük érkező legionárok is valahogy a kedvelhető típusok (csak kisManciót tudnám feledni). Van köztük magyar szinten kiemelkedő ász, akit nem nehéz imádni (Ignja, Tandi – ha ő még itt van persze…), és van csöndes, szerény, hajtós koma (Zsivány, kicsiKing – és bizony az ilyen szürke de hajtós srácok nekünk többet érnek, mint egy megsértődött, valamikor jó bal lábbal bíró, manapság csak sértettségében a csapattársait cinkelő kiégett bohócliger…), + a blog által egyedül elismert Diaby. Szóval ha szerethető csapatot keres Egervári Sankó bácsi, akkor a szemléltető ppt-jéhez a mi csapatképünket teheti be nyugodtan a következő telki szeánszon.

Persze az a felvetés is jogos lehet: RW ne nyáladdzon itt, mi továbbjutást és sikereket akarunk látni, inkább 10 unszimpatikus gyökeret ide, semmint egy kezdőcsapatnyi fantáziátlan szerencsétlent – csakhogy pont a tavasz a bizonyítéka, hogy nem fantáziátlan szerencsétlenekkel van tele a keret, mert egy Vécsei Bálintban, egy Lőrinczy Attiban, egy rafkós Vernes Ricsiben már ott van a finesz, egy Bobál Geri lábában a sok gól, Holender Filipről nem is beszélve, ráadásul az övéből már ki is gurult néhány… csak hát basszus, kéne melléjük még 1-2 évig egy-két olyan húzónév akire ők is felnéznek, aki löki őket előre a pályán és nem engedi elszállni az öltözőben, hogy aztán észre se vegyük és már Vernesen feszüljön a karszalag, és Attis kenje a zelenkai zsugákat a 20-szoros válogatott Holendernek, aki nyugdíjba küldte Dzsudzsit.

Viszont egy dolgot sürgősen változtatni kell a múlt héthez képest. Hinni kell, srácok! Legalább abban higgyetek, hogy ez a szerb gárda semmivel sem különb mint ti. Higgyetek abban, hogy lehet keresnivaló. Amikor jöttünk egy hete haza Újvidékről, elkeserített a benzinkutas találkozónk: Kemi azt ecseteli, hogy egy gól itthon, és végünk, a fiatalok olyan lógó orral mászkálnak körülötte, mint Balaskó Iván a Lövér körúton, mikor bezárt a kedvenc soproni tékája, szóval mindenki maga alatt, szinte csak azt nem mondják a srácok, hogy inkább hagyjuk is ezt a visszavágót… NEM! A tavaszi elszántságot kérjük! Ott se mi voltunk a favoritok a Győr vagy a Fradi ellen, Újpesten évek óta roller a jussunk, de most ott sem voltatok beszarva! Hát most se legyetek! Kemenes Szabi, te pedig űzzed, hajtsad őket, mint Lilákiában! Gyerünk srácok, higgyetek magatokban, könyörgöm, ha már mi hiszünk…!

Na, most viszont már kezdek rohadt éhes lenni, és e poszt cunamim 3. epizódja előtt, meg Pinyőék tel-avivi vendégjátékát megelőzően összeütök magamnak némi vacsorát, szóval folyt köv.