Beharangozó

Hérától a Lokiig – RW hétvégi pályaív

Az van, hogy ma elkezdődik a hosszú szabim, amit az évek óta esedékes festéssel ünneplek (lakás, nem akvarell). Tudom, erre azt mondjátok, mint amit Bodnár Szakáll annak idején saját bevallása szerint Gerának, mikor megtudta, hogy utóbbi vasárnap reggelente Németh tiszteletessel tolja a vidám vasárnapokat: “Neked bejött az élet…“. Így van, viszont ennek az is következménye, hogy a blogírási infrám kissé borul, így már ma felficcen a beharang, hacsak jó öreg Hanta , az aktualitások felkent pápája nem érzi úgy, hogy egy vasárnap reggel felhegesztett kibeszélő nélkül nem Dallas a Dallas (de, úgy érezte, csak éppen már ma reggel, most látom… Mindegy, most már marad ez is, csak délutánra belőve). Én mindenesetre most leadom az anyagot, aztán fejest ugrom délután a 15 literes diszperzites falfestékbe. “Hérától a Lokiig – RW hétvégi pályaív” bővebben

Egy jó hőguta? Mér? Legjobb!

Kanta Józsikával csak a baj van – leginkább az, hogy nem nálunk játszik. Itt épp Holender szerelné 2014 őszén. (via nb1.hu)

A váratlanul jól indult szezon holnap már folytatódik is. A forgatókönyv így előre láthatólag hasonló lehet: ugyanúgy közös gyülekezés-vonulás a Guriga felől, aztán erősebb csapat látogat hozzánk, ahol nem mi vagyunk az esélyesek, de akármi is lehet, sok fiatal játszik majd nálunk és… és itt érnek véget a hasonlóságok. Mert az MTK az nem Videoton, hanem az a csapat, amit szökő évente egyszer verünk meg (utoljára itthon mikor is…. talán az Abraham-gólos 2007-es csodatavaszon?), és a múlt heti esti meccshangulatot is hiába keressük majd a délutáni hőposszanásban. “Egy jó hőguta? Mér? Legjobb!” bővebben

És akkor ma este beállunk a nagy kérdőjel alá

… hogy eldőljön, vagy legalábbis elinduljon az az út, melynek során el kell dőljön, hogy milyen idénynek is nézünk elébe. Egy, a tavalyi-tavalyelőtti nyögvenyelést folytató szenvedéstörténetnek? Egy minimálisan jobb, de így is csak szürke alsó-középmezőnyös semminek? Egy meglepetésre a felsőházba betolakodó überraschung-idénynek? Most ezt még nem tudjuk, a komment-közvéleménykutatás ingája valahol az első két verzió között állt meg, az utóbbit csak a reményeink táplálják. Megjegyzem a reménynek a foszlánya is régen járt már e blogon, szóval örüljünk az apróságoknak is. “És akkor ma este beállunk a nagy kérdőjel alá” bővebben

Valakit még érdekel egyáltalán az utolsó forduló?

Utolsó forduló, búcsúzunk az idénytől, de mecsoda izgalmak közepette! Még mindig benne van, hogy kiesünk, ami ki tudja milyen következményekkel járna. Az is lehet, hogy pont semmilyennel. A lényeg, hogy kell egy pont, vagy ha nem, akkor nem nyerhet egyszerre a Hali és a Dunaúj.

“Valakit még érdekel egyáltalán az utolsó forduló?” bővebben

Té mínusz három a pünkösdi fordulóban

Vagyis három meccs van hátra ebből az idényből, amit majd lesz, hogy szívesen elfelejtenénk, és nem feltétlen csak a saját szenvedésünk miatt, hanem az egész magyar futballközeg aggregált teljesítményéért. Szóval két bajnoki és egy ligakupa, ebből kettő a Fradival, egy idegenben, egy pedig otthon, hogy a kombókból minél többet hozzunk ki. Tényleg legyünk túl az egészen.

“Té mínusz három a pünkösdi fordulóban” bővebben

A nagy reformok közepette azért ma a Vidivel is játszunk

Nem tudom hogy csináljuk, de ilyen zárójelenetet szeretnék ma este fél 9-kor Szabitól.

Mielőtt good old Hanta begyűjti a Pulitzer díjat oknyomozó/véleményvezér újságírás kategóriában, a blogunkat pedig az egy posztra jutó felcsútgyalázások határértékének permanens túllépése miatt betiltja a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság, gyorsan nyomok még egy beharangot és kibeszélő-lehetőség posztot a Vidi-meccs előtt. Mert azért az is lesz ma, és a Hali tegnapi sikere után a múlt vasárnapi nyugalmam minimálisan, de inogni látszik. “A nagy reformok közepette azért ma a Vidivel is játszunk” bővebben

Mikor ha nem ma?

Moszkva, 1945. május 9. (vagy nem, ismerve a szovjet hírügynökségek hozzáállását a hiteles tájékoztatáshoz)

Május 9. a Győzelem Napja, a Nagy Honvédő Háború, és egyben a második világháború végnapja, amit a szovjet hagyomány miatt Európa ezen felén ugyebár egy nappal később tartunk. Ilyenkor aztán lehet felvonulni, megmutatni, hogy milyen haditechnikával rendelkezünk épp, hadd röhögjön rajta a képzelt ellenség, aki úgyis tud addigra mindent, sőt kicsivel tán többet is mint mi magunk. A lakosság meg szórakozik, ezt hívjuk parádénak.

“Mikor ha nem ma?” bővebben

Annyira szánalmas, hogy Paksról mindig a halászlé jut eszembe, ellenben büszkén vállalom

Nem kertelek tovább, és kimondom inkább: Rossival alakulni látszik valami.

Nem igazán tudok és akarok halászlé nélkül élni, pedig az van, hogy elég későn kedveltem meg magát az ételt. Kiskoromban visítva rohantam ki a konyhából, ha kocsonya került az asztalra, de ugyanúgy fintorogtam a halászlé láttán is. Aztán egyszer áttört valami gát, a fene tudja már hogyan, és mára a halászlé iránti rajongásom szinte nem ismer határokat.

“Annyira szánalmas, hogy Paksról mindig a halászlé jut eszembe, ellenben büszkén vállalom” bővebben

Balf***ok között

Az idei tavaszi kínlódásunkban, azért valljuk meg, öröm az ürömben (már amennyire ez valakit még boldogítani tud), hogy iszonyat szerencsénk van. No nem a saját meccseinkkel – bár azokon sem vagyunk kiemelten pechesek, egyszerűen a formánk van valahol az abisszikus mélységekben, ebben egyetérthetünk (kivéve, azt hiszem egy embert). Szóval szerencsések vagyunk, mégpedig az eredmények alakulásában. És abban, ami e mögött áll: a Bohócliga ugyanis a nagy reformok, a mindenrendbenvan propaganda ellenére kezd szánalmasabb lenni klubháttérileg, mint a vészterhes Millenium idején, pedig akkor is nehézsúlyú ászok uralták a hazai klubházakat (az újpesti Sólyom, a szegedi Nagylaki Kálmán, a ‘csabai Darko Canadic, Furulyás mester, Koncz team, Pini, az önmagát a Gázszernél túlvállaló tulaj, vagy épp a ríl czukk Stadler). Mondjuk ki: jelenleg a balf***ok között a kevésbé balfék is lehet király – de legalábbis bennmaradó. Csak ehhez legalább nekünk abba kéne hagynunk a balf***kodást. “Balf***ok között” bővebben

Az idény tükre…

…volt a tegnapi meccs. A 80. percben még úgy ültem a lelátón, hogy két dologban voltam biztos:

bennmaradtunk;
a beszámoló poszt első bekezdésében (ami arról szólt volna, hogy bennmaradtunk).

Mert hát mi másra irányították volna gondolataim a látottak? 80 percen át koncentrált a csapat, szívósan védekezünk, amikor hibázunk (ami azért nem volt ritka), akkor pedig ótvar mázlink van. A gól is: felső kapufát fejel a pécsi srác, az ellentámadás második hullámából meg mi lövünk gólt, gyakorlatilag a harmadik kapura lövésünkből a meccsen, szemben a rengeteg pécsi nagy helyzettel. (Csúsztatok picit, mert a rengeteg helyzet nagy része ezután jött tőlük, és az a rengeteg is alig több, mint féltucat). Tiszta 1996-os MK-döntő. Ezek után itt csak jó vég következhet.

Aztán a pécsiek porlasztottak kettőt, mi meg lelkesen odaálltunk és letüdőztük a galambokat. Szívem szerint azt mondanám, essünk is ki ezek után, de persze csak az elkeseredés beszél belőlem. Remélem. “Az idény tükre…” bővebben