Mastodon
mert célunk csak egy van
Igazság szerint annyira bejött múlt héten Debrecenben a “nem várok semmit, csak egy jó tavaszi napot” hozzáállás, hogy direkte így mentem ki most is a Bozsikba, csupán azt sajnálva, hogy szegény Öcs pont a meccs előtt dőlt ki egy koratavaszi torokgyula miatt, így a Szulejmán Gyulát ezúttal csak Apuval és a többiekkel követhettem árgus szemekkel. “Véget ért a kínos sorminta, nyerhető meccsen is győzött a csapat! WTF?!” bővebben
…közölte jellegzetes érces orgánumán Gumó úr, a megkerülhetetlen kispesti szurkolói élő legenda a mögöttem lévő sorból a Nagyerdei Stadion vendégszektorában, én pedig csak vigyorogtam és bólogattam, mert ez a mondat, ez a hangszín és az épp aktuálisan indokolatlan jó kedvünk a megmagyarázhatatlan győzelmünk előtti utolsó percekben, szóval mindez együtt tökéletesen összefoglalta a kispestiséget, amiért még járunk a kritikán aluli módon szervezett és minőségű magyar bajnokság meccseire magyarfocit nézni. Ebben benne volt Nemes és Olajkár, Kovács Kálmán és Pisont Pista, a Bozsik korzója és az ország bármely benzinkúti WC-jében feltűnő Kispest-matricák, Hrabal és Rejtő, Nick Hornby és Moldova. Meg az életem fele. ““Amíg élek, ezt akarom látni”…” bővebben
A VaSAS nem zöldSAS, erre rájöhettünk tegnap is, lévén bekövetkezett a rosszabbik forgatókönyv, mitől tartottunk. Úgyhogy a szombat mindössze két halovány pozitívumot hozott csak nekünk:
…mondanám, hogy “gyerekek, ezt nem hiszem el“, de annyi ilyet láttam már Kispesten, vagyis en bloc a Honvéddal kapcsolatban, hogy sorolni is kár. A Fradi elleni mindig más, írtam a beharangban, de Kispestfaktorozhatnék is egy egészségeset, vagy vekenghetnék csodáról, de egyiket sem teszem, inkább virítson itt a címbeli megállapítás, és örüljön mindenki a csodás hétvégének. “Klasszik Kispest: két meccs mélypont után lesimázzuk az utcahosszal vezető leendő bajnokot…” bővebben
Fanta úr nem semmi, mire hazaérek és lerogyok a gép elé, hogy akkor még beszámoló is kell, már itt vár felhegesztve a mai, tényleg örök hála, ilyenkor kéne csöndben elkullognom a sarokba, és örülni, hogy egy fárasztó túra után nincs meló, én meg mégis ideülök, nem vagyok normális, tudom, de valahogy úgy érzem, ha már lenn voltunk, akkor már legyen beszámoló, és így egy pici beszámoló a rend kedvéért lesz is. “…és tényleg :)” bővebben
“És képzelhetitek, mi van ha Kassai nem fújja be lesnek a harmadik gólt?” bővebben
Igen, mintha mi sem történt volna, nem lett volna téli szünet, hanem a Vasas elleni idegenbeli önsorsrontás (és reánk olvasott bírói rontás) után egy héttel folytattuk volna tegnap a szezont: klasszikus Kispest-meccset láthattak a nézők. Ellenfelünknél több helyzettel, dominálva, néhol szép támadásokat vezetve buktuk el a meccset, a kötelező jellegű védelmi hibánk és persze a beamfetaminozott Potyamackó miatt. Bohócliga, Kispest, így szeretlek. “Mintha mi sem történt volna, pedig…” bővebben
Harmadik, és ezen felkészülési időszak-béli utolsó meccsemre csoroghattam ki tegnap délután az időjárás által már-már szinte tényleg tavasznyitó jellegűvé szentelt verőfényben a Bozsik-stadionba. Nyilván frappáns felütés lenne, ha azzal kezdtem volna, hogy ha már pénteken Szabi rámszólt a Futball Házban, hogy “holnap edzőmeccs“, akkor illett kimennem, de mivel ettől függetlenül úgyis ott vagyok, ha tudok, most nem lesz frappáns felütés. “Harmadik: a főpróba” bővebben
Kapus-show a Fő utcai panelok árnyékában, a hajtás után. “Futballházi esték#2” bővebben
A tegnapi szikrázó napfény és az utóbbi hetek erőteljesebb hideglelései után simán vállalható hőmérséklet viszonylag komoly vonzerőt jelentett az egész heti irodai munkát követően egy kis levegőzésre, nem volt hát kérdés az edzőmeccs-látogatás. Ráadásul már csak két hét van hátra az idén extrarövid alapozásból, szóval lassan (gyorsan) már az a fázis jön, amikor körvonalazódik a kezdő. Ki kellett menni, na. “Második” bővebben
