Köszönjük, hogy vagytok nekünk!
Szerencsétlen marketing/sajtóosztály, ezt a szart hogy fogja becsomagolni. Vannak dolgok, amikbe még egy Azuráknak is beletörhet a bicskája.
Mastodon
mert célunk csak egy van
Szerencsétlen marketing/sajtóosztály, ezt a szart hogy fogja becsomagolni. Vannak dolgok, amikbe még egy Azuráknak is beletörhet a bicskája.
Mielőtt: természetesen Kispesten minden a legnagyobb rendben.
“Drága, de legalább kínosan hosszan bebukott koncepciók” bővebben
mert az jelen állás szerint az NB II-t jelentené.
Arannyal futtatott rámájú, csodálatos forduló lesz hétvégén a Bohócligában. Természetesen a Tisztességes Futballkedvelő Közvéleményt egyáltalán nem hozza lázba a Fradi-Újpest, hiszen pénteken és vasárnap az utolsó négy egymás ellen játszik, ráadásul úgy, hogy a bentmaradásra inkább hajtók látogatnak az utolsó esélyt megragadni akarókhoz. Név szerint:
Vagyis lesz két napunk értékelni a mai eredményt, és a fejlemények tükrében pályára lépni a gyirmóti katlanban, magunkért, a Kispestért, a becsületért, ésatöbbi, amiket majd elolvashatunk a klubhonlapnak érzelemdúsan nyilatkozó emberek szájából kimondva.
A mi nézőpontunkból: legfőképp a bentmaradásért, mert idén már rég nem a dobogó, a negyedik hellyel járó európai kupaszereplés lehetősége, még csak nem is az előkelő egyszámjegyű helyezés (a kilencedik!) lebeg a szemünk előtt, hanem a bentmaradás. Mert minden annyival jobb lett, hogy az már csodálatos. Egyenesen: sze-ret-het-ő!
Egy igazi sikertörténet.
A napokban volt három éve, hogy bejelentették, a Quinex America LLC eladja a Honvéd FC Kft-t a Reditus Equity Zrt-nek. Vagyis Hemingway a Metalcomnak, tehát Bozó Zoltánnak és Mendelényi Dánielnek.
Azóta minden megváltozott:
Mivel itt a tavasz, ilyenkor szoktak megjelenni a cégek éves beszámolói, illetve ilyenkor osztják ki a következő idényre érvényes klublicenceket, így alkalmunk nyílt kicsit elmélázni a mindenféle dolgokon.
“Három éve tulajdonos a Metalcom Sport (Reditus Equity) Kispesten” bővebben
Egy // a bedobás akkor szabályos, ha mindkét láb a vonalon, vagy azon kívül van. Ha kissé belép a pályára, az a szabály szerint nem gond, ameddig legalább a sarka a vonalon van.
Kettő // természetesen Kadiri leshelyzetének elemzésekor vicceltünk, hiszen egy matematikai nonszenszt írtunk le. A hajtás után elmagyarázom.
Tegnap éjszaka, alig másfél órával a Paks elleni meccs lefújását követően a Honvéd átlépett egy határt azzal, hogy – több más klubbal együtt – direkt pártüzenetet jelenített meg a hivatalos Facebook-oldalán.
Ilyesmire korábban nem volt példa.
“A Honvéd átlépett egy határt, ahonnan nincs visszaút” bővebben
A Paks elleni találkozóra érvényes jeggyel vagy bérlettel kilátogató szurkolóinknak pedig csak annyi dolguk van, hogy az alábbi űrlapon e-mail címükkel a mérkőzés kezdetéig jelentkeznek a játékra: https://honvedfc.hu/nyeremenyjatek
(Az e-mail címeket bizalmasan kezeljük, harmadik félnek nem adjuk ki, csak a Honvéd Hírlevélre történő feliratkozásra használjuk. Azoknak is szükséges regisztrálniuk, akik már a hírlevélre korábban ezt megtették.)
A Honvéd oldalán jelent meg egy felhívás, aminek a lényege, hogy ha van jegyed/bérleted a Paks elleni meccsre, és regisztrálsz a játékra, akkor nyerhetsz egy dedikált Honvéd-mezt.
Az ötlet iszonyat menő, ki ne akarna dedikált mezt, pláne, hogy az isteni Lukettóé, a még istenibb Lovricé, és Nagy Gerié is közötte van?
A dolog azonban nem ennyire egyszerű.
“Köszönjük a bérletesek nevében a figyelmességet” bővebbenMivel az MLSZ döntése alapján a Paks elleni bajnokira le kell zárnunk a B-szektort, ezért a Kispest-tábor a C1–C3 szektorokban foglal majd helyet, így akiknek ide szól a bérletük, de nem szeretnének a táborban szurkolni, azoknak a C5-ös szektorban az 1–9. sor 8–17-es helyeit tartjuk fent, míg a családi szektor ezúttal a C3-C4 helyett a C7-C8 szektorban kap helyet.
via honvedfc.hu
Van egy csoportos beszélgetésünk, amit eredetileg még a niksici túrára hoztunk létre, és a neve is beszédes, mindössze ennyi: túrabusz. Pár hónapja tettem be egy statisztikát, hogy srácok, a Földet nagyjából kétszer körbeutaztuk a Kispesttel. A Lacettiben, Laci kocsijában volt, hogy egy naptári évben egy naptári hetet eltöltöttünk együtt, a csapat után gurulva.
És mindig röhögtünk. Vagy a hátsó ülésen aludtunk, aki épp amit.
“Viszlát, Laci” bővebbenLegutóbb február 18-án, a Mezőkövesd ellen játszottunk hasonlóan rangos meccset. Akkor sajnos mindössze egy ikszre futotta, így maradt Kövesden a Nemhivatalos Klubvilágbajnoki cím.
“Az Újpest ellen újra világbajnoki döntőt játszunk” bővebben