Csak a Kispest!

Körutazás a Balkánon – 2. rész

Lassan sikerül visszaállítani a szervezetemet a múlt heti őrült rohanás mellékhatásaként fellépő alváskimaradások okozta rendszertelen valamiből egy élhetőbb darabba, így van módom arra is, hogy legalább néhány impresszióban megemlékezzek én is a remek kis montenegrói túránkról.

Kezdjük a száraz tényekkel:

61 óra távol Magyarországtól
6-8 óra alvás
73 óra alatt 11 határátlépés (Magyarország -> Horvátország, Horvátország -> Bosznia, Bosznia -> Montenegró; Montenegró -> Horvátország egy csobbanás miatt, majd Horvátország -> Montenegró, hogy vissza; Montenegró -> Horvátország, Dubrovnik megcsodálása, Horvátország -> Bosznia, neumi korridor, Bosznia -> Horvátország, Neumból vissza, Horvátország -> Bosznia, Mostar felé, Bosznia -> Horvátország, Horvátország -> Magyarország, hazaérkezés) (egy idő után már nehéz volt követni a sok határt, így fordulhatott élő, hogy az egyik horvát-boszniai kapu boszniai részén nemes egyszerűséggel áthajtottunk)
1 csobbanás öbölben (Montenegró), 1 csobbanás a nyílt tengerben (Horvátország)
1700 kilométer összesen
csevapcsicsa, kalamári, burek (mish!), joghurt megevve-megivva
Niksicko (montenegrói sör) nagy mennyiségben
Mostar, mint látványosság megnézve, hozzá csapolt (tocsenyo) Sarajevsko (boszniai sör)
90 szurkoló Niksicben (a hegyek és a sörgyár árnyékában), összesen kb. 150.000 utaskilométert megtéve, ami a Föld kerületének három és félszerese
Celik Niksic – Bp. Honvéd 1-4

Valahogy így lehetne összefoglalni a lényeget, de akkor nagyon távol kerülnénk a valóságtól. Ez a túra ugyanis nagyon, de nagyon kellett most. Mert megérdemeltük.

Odafelé nem egyszer találkoztunk kispestiekkel telitömött kocsikkal, pattantak a benzinkutaknál vett sörök, erősödött a csapatszellem. Több társaság is úgy gondolta, egy nap nem elég, még legalább egyet el kell tölteni a tengerparton, mert ugyebár a fix költség maga az utazás, lenni valahol már nem nagy összeg. Nosza.

És a tagek mindenhol. Random közlekedési tábla, rajta Puskás, Bozsik, itt jártunk.

Niksic, Herceg Novi, Budva, Kotor és még a fene tudja hány település került fel a szurkolóink által meglátogatott helyek listájára, és ez így van jól. Múlt hétvégén Montenegróban úgy hívták a turistát: Kispest-drukker.

Mondjuk az a maga nemében vicces volt, amikor kellemesen bódult barátunk odajött hozzánk közvetlenül a meccs előtt (Tradicija restoran, Niksic, terasz), hogy még minket sosem látott, de nem sértődtünk meg, állítását betudtuk annak, hogy a fater már rég meccshangulatban leledzett. Majd legközelebb átbeszéljük kinek hosszabb a micsodája.

Nehéz bármit mondani amúgy, ebben RW-nek igaza van. Aki nem volt ott, nem volt útközben, nem volt valakikkel a megannyi egymástól független, és utólag bárhányszor elmesélhető történetnél jelen, az nem érezheti át az egészet. Ahogy Szarajevó külterületén többen magyarázzák a colos rendőrnek, hogy nincs papír, legyen inkább bírság, mert sietünk, beugrani az őrsre egyáltalán nem pálya mostanság. Ahogy a csak szerbül beszélő pincérnek mondjuk: röf-röf, mert sertést akarunk enni, mire az boldogan mondja: yes, chicken. Ahogy a másik, a felettébb szimpatikus pincérhölgy percekig készíti elő a slagot, hogy lelocsolhasson vele, miközben az étterme előtti parkolóban elterülve próbálok hunyni egy kellemes félórát. Ahogy a frissen festett niksici stadionban a hazai drukkerek az ottfelejtett zománcfestékes ecseteket dobálják felénk, amikor már vagy harmincadszor hangzott fel: “Niksic, Niksic, ha-ha-ha”

Basszadneki, basszadneki!

Megannyi élmény.

Rohadtul megérdemeltük ezt a túrát, ha más nem, legalább csapatépítő jelleggel. Mert nyilván vicces a stadion öntözőrendszeréből kivezetett slag (úgy látszik errefelé ezzel operálnak), meg a hozzácsapott műanyag poharak, mint vendégbüfé, de sokkal több az alkalmi ismeretségek megerősítése néhányszáz kilométerre a Bozsiktól. Basszameg, a HONVÉDDRUKKER az valami, aminek jó lenni. És az sem baj, ha teljesen kialvatlan, vagy netán tajtrészeg. Ember.

Ott voltunk, együtt voltunk, jó volt. Megérte. Kell ennél több? Igen kell, de azzal sem volt gond, mert a csapat is hozta magát, győzött. És Hemibá. Talán némileg megint egy lépéssel közelebb került a szurkolókhoz, amikor félidőben odasétált a vendég elé, majd meghallva a büfé skilljeit, felszedett két rendőrt, és hordárként alkalmazva őket, kikacsázott a szemben lévő trafikba, hogy italokat hozzon nekünk. (Esküszöm, távolról elnézve, én valahogy így képzelem Piszkos Fred járását, vagy így képzelte Korcsmáros, az most mindegy.) Arról már nem az öreg tehet, hogy az UEFA nem engedi a sörözést a meccsein, így csak narancslét és ásványvizet hozhatott. Mondjuk az is igaz, hogy Niksicben szinte csak a pálya talaja felelt meg az elvárásoknak, mert sem büfé, sem eredményjelző nem volt, miközben a beosztott biztonságisok és rendőrök vígan bagóztak a stadion futókörén. Elképesztő, és mégis hangulatos, a maga valójában emberi léptékű.

Néhány órával a kezdés előtt, amikor megérkeztünk a városba, a stadion még elhagyatottnak tűnt. Találtunk egy ajtót, amin besétálhattunk, és hatalmas meglepetésünkre pillanatokon belül a gyepszőnyeg mellett ácsorogtunk. Néhány perc múlva megjelent a stadion gondnoka, akivel el lehetett trécselni, és aki megmutatta nekem, merre találom a mosdót.

Bent a klubházban. Pacskerban, kockás pizsamanadrágban és szalmakalapban klaffogok a folyosón, keresem a mellékhelységet. Döbbenet. Tényleg néhány órával vagyunk a kezdés előtt, amikor még nyugodtan benyithatok a vendégek (Honvéd!) öltözőjébe, a sporik öltözőjébe, és kalapomat megemelhetem az UEFA technikai értekezletének nyitva felejtett ajtaja előtt, ahogy Hamibá hallgatja a pocakos, de végig mosolygós ellenőr, vagy mifene mondandóját.

Alig 61 órát voltunk távol, mégis az annyira intenzívre sikeredett, akár egy egyhetes nyaralás. Meccs, tenger, kultúra, kulinária, természeti szépségek, meg minden, ami olyankor szokásos.

Nem is zárnám le a posztot, inkább ha eszembe jut valami még, amit fontosnak tartok megosztani, akkor betolom ide, vagy kommentbe. Jó lenne, ha minden meglenne egy helyen, ha netán néhány év múlva visszanézünk rá, újra átélhessünk egy méltán remek kis túrát.

hanta galériája, babar meccsképei és ha neked is van képed, dobd be kommentbe az elérhetőségét.

Balkán Expressz

…a cím áthallásossága ezúttal nem az Auróra zenekar valahányadik albumára vonatkozik, sokkal inkább azt az életérzést és hangulattorlódást próbálja leképezni ami az elmúlt 3 őrült napban a blog szerkesztőségét és legközelebbi barátait/üzletfeleit érte. Őrült 2 héten vagyunk túl már a sorsolás pillanatától kezdve, amikor jó húsz perccel a párosításunk kihúzása után már meg is volt a busztúra terve, aztán szervezés, lemondások, akadályok, elhárulások, sietős szabadságkivételek, meccsidőpont-módosítások, ennek folyományaként kétségbeesett szabiidőpont-módosítások, majd minden vissza, végül munkahatáridők emitt, munkahatáridők amott, de szerda este csak útra keltünk, és elindult egy 48+ órás konstans hullámzás…

…amikor is hihetetlen tájak közepette száguldva el, hihetetlen városokban pihenve meg, hihetetlen stadionokat megjárva és hihetetlen súlyos megfáradásokat kibekkelve (a kollektív röhögés sok mindenre gyógyír) haladtunk előbb a meccscél, majd a tengerpart, végül hazafelé…

…szolgai és percre pontosan lebontott útibeszámoló helyett, ami egyrészt nem is izgathatja fel az olvasót, aki mindezt csak kívülről szemléli, másrészt nem is lehetne egy rövid posztban mindent előadni, inkább csak rövid emlékképek sora jöjjön a részletesebb meccsbeszámolók, értékelések, elgondolkozások, összegzések előtt…

…szégyen , nem szégyen, bevallom, én, bár nem vagyok egy kevés utazásról ismert valaki a baráti körömben, a Balkánt eddig valahogy kihagytam. Nem tudom, hogy alakult ez, érdekelni mindig érdekelt, de eddig kimaradt, ez van. Hát, hiba volt az eddigi fókuszon kívül hagyás…

…festői tengerpart a kék vízbe szakadó hegyláncokkal, melyek a parttal párhuzamosan mint gigantikus delfinek követik a horvát/dalmát partvonal futását…a szárazföld szürke, rommá legeltetett, vagy a természet erői, az erózió és derázió (egyetemi geográfustanulmányaim halovány emlékképei sejlenek fel…) sújtotta kopár hegyoldalai, a Tordai hasadékot zárójelbe tevő kanyonok, itt-ott megszakítva egy-egy fáradtszürke bokorral, de inkább még azokkal sem, és ezek a szinte westernfilmes kulisszák övezik az égkék vizű tengerparti öblöket vagy a belső, már szárazföldközepi utakat… tényleg a gimis és egyetemi földrajzkönyvek fekete-fehér fényképei öltöttek most testet és színeket a szemem előtt és már ezért érdemes lett volna az egész útra áldozni…

…de a természet csak a fenséges díszletét adta a tintahal-ebédkölteményektől, rogyásig tolt sopszka-salátáktól és a még edzettebb gyomorszerkezettel bíró társaknak a megunhatatlan csevap-tálaktól szegélyezett gasztro-áldozásoknak, a vállalhatóan vállalhatatlan kukoricagrízes sörszerűség Niksicko sokadik és sokadik plusz egyedik üvegei mellett letolt elrugaszkodott beszélgetéseknek, de leginkább a Honvédnak…!

…mert ez az egész út nem is lett volna, ha nincs a Kispestünk, ha nincs a zseniáltavaszunk, amelynek őrült hajrája nem várt bronzban és ennek eredményeként európai jutalomjátékban teljesedett ki. És annyira jó dolog ez, hogy egy végigizgult és itthon végigutazott tavasz után a jól megérdemelt siker a csapaté, a jól megérdemelt nyári kaland pedig a miénk, mert igenis egy kicsit most mi is nemzetközi porondra léptünk, igenis egy kicsit most a blog is leadta a nevezését az UEFÁ-nál, középpályán az amatőr Balkánszakértő Hantával, csatársorban RW-vel, balszélen Kriz Warzychával, a védelemben Babarral, a kapuban a most görög próbajáték miatt igazoltan hiányzó Lovival, és olyan megbízható további tagjaival a keretnek, akikkel észre sem vesszük, de már lassan minden második héten együtt rójuk a hazai vagy most már az európai országutakat… szóval egy kicsit ilyenkor mi is csapatnak érezzük magunkat, kicsit játékosnak érezzük magunkat, csak sportszár és mez helyett laptop és tablet meg jegyzettömb meg fényképezőgép van a sporttatyóban, és izotóniás ital helyett a sör fogy számolatlanul edzés meccsnézés után…

…és igen, remek érzés megérkezni 13 óra zötykölŐdés (és felfordult Hanta és RW gyomor okozta szenvelgések után) falfehéren Niksicbe, ahol a helyi gondnok akkora arc, hogy körbevezet minket a stadionban és a továbbjutásunkat jósolja… ahol dobunk egy hátast a meccshelyszín stadion melletti Cselik-pályától, melyet egy oldalon egy négysoros lelátó, három oldalon pedig betonkerítés határol, 2-3 m-re a partvonalaktól… a sörgyár mellett a local beer-rel oltjuk a szomjat órákig, kibekkelve egy brutál vihart is, de a meccsre kisüt a nap, mert ez egy ilyen év, dettó, mint Szombathelyen, és sérülésektől tizedelt csapatunk 4-est szór a Cseliknek…

…és remek érzés a 4-kor a stadion elé parkoló busznak integetni és felismerni Lajtaváry Budát az anyósülésen, aztán leszálláskor látni hogy sok volt a Niksicko, mert ez bíz a Cselik csapata, de 10 perc és most már tényleg érkezünk mi is, ismerős arcok, Hidi a fordított baseballsityakban, Kemi kacsint, a csöppnyi Uralkodo szorgosan iparkodik befelé, a benjáminok, Lőrinczy és Bobál, Czuczival kiegészítve pedig viszik be a labdákat…

…és jó érzés a meccsen Öccsel ülni a partvonal mellett és jó érzés a sajtón látni Rossi kisimult fejét, mert ez is jelzi hogy ma nem volt gond, és kicsit eldumálunk GFH-val, aki szintén elégedett és szórja a trademarkos hemingwayizmusokat, és neki is örvendünk, mert ez egy ilyen nap, egy ilyen út…

…é így tovább…még egy kibővített hazaút, Herceg Noviban a szálláson egy lelkes, pubertás Schweinsteiger-fejű kis portással, búvárkodó Hantával, szomorú alkoholdiétája alatt grapefruitos gyümisörökre fanyalodó örök pesszimista RW-vel, mostar-i hangulat-imperátor esti sétával (a minaretek árnyékában büszkén álló híd az út egyik csúcsélménye volt), hazafele minket könnyesre röhögtető idősb Babarral és stamina-világbajnok sofőrünkkel, a legendás Berényi úrral, hát, amit ők ketten műveltek a balkáni éjszakában a kocsiban, attól szem nem maradt szárazon…sofőrünknek pedig innen is egy maksziriszpekt a végig koncentrált vezetésért. Köszönjük!

…hát ilyen egy őrült túra volt ez, minimális alvással, futószalagon sorjázó eseményekkel, amiik egy hétre is elegendőek lettek volna, nemhogy 2 napra, de hát azt hiszem a Balkán-debütálásom nem is lehetett volna más, mint egyen boldog-kaotikus-mámoros-fárasztó egyveleg. Még sok ilyet szeretnénk, ha lehet rendelni…

…például 2 hét múlva, Újvidéken!

Egyéb beszámolók alvás után, reméljük, hamarost…

montenegrói hadjárat / ottalvós buli – óvatosan lépkedj kedvesem

vigyázz magunkra jól. (szól épp a háttérben valahonnan, de sebaj, úgyis kiki-meccset fogunk játszani)

egy poszt Montenegrónak, a hegyek és az erdők országának, ahová hamarosan indulunk selejtezni az Európa Ligába. a keret kialakult, az olaszok és Mensah ügyét már korábban elintéztük, elméletileg ők is játszhatnak holnap, ha a mister úgy gondolja. (az újak közül egyedül Mancinit neveztük, valamint a tavaszt a fakónál töltő Canziant.)

az utazó keret: szabi, czuczimarczi – alcibiade, ignja, lovric – diarra, hidi, maxiking, mancini, nagy geri, vécsei, zsivány, lőrinczy – dél, diaby, holender, kozma, bobál, testardi

igazából majdnem mindenki a fedélzeten, csak vernes eltiltott, baráth sérült (szombaton húzta a lábát, szalagproblémákat vizionáltak), és tandiával meg tchamival fingunk sincs mi van, de hogy a keretben nincsenek, az zicher. tandiát nem értjük, de azt gondoljuk, hogy biztos ő is sérült, különben ilyen nem történhetne meg. amúgy az utcsó pillanatban még beficcent az újfiú testardi, pedig ő az előzetesen nevezettek listáján nem volt rajta.

mi hamarosan kisbuszba szállunk, hogy az elkövetkező tizenegynéhány órát egymás társaságában töltsük, miközben meghonosítjuk a futballpályákról már ismert rotáció intézményét, és amolyan kispárnás-hálózsákos vetésforgóban fogunk felváltva aludni. kell is a pihentetés meg a folyamatos pozícióváltás (pályán: dél-diaby-holender; holender-dél-diaby; etc.), mert tapasztalat, hogy csak a leggyakorlottabb ücsörgők tudnak néhány órát hunyni a középső üléseken, aki viszont az első sorba kap helyet, az teljesen sansztalan, pláne poór péterre. az sem feltétlen baj, ha a kora hajnali óráknak pihent sofőrrel megyünk neki, a montenegrói hegyi tekervények még a helyieknek is komoly kihívást jelentenek vezetéstechnikailag.

az útiterv egyébként valami olyasmi, hogy Pécs alatt elhagyjuk Magyarországot, Eszéken át lemegyünk Boszniáig (azaz hagyjuk el az EU-t – szevasztok, horvátok!), ott megíveljük Szarajevót, majd néhány óra múltán Niksictől északra lépünk be a célországba. ha minden igaz, akkor a horvát-boszniai határra valamikor az éjszakai órákban érkezünk, reméljük nyitva lesz, és nem csak a helyiek számára biztosított az átlépés. nyilvánvaló, hogy valamelyik átkelőnél szopni fogunk, ez bele van kalkulálva, de azért nem lenne baj, ha már Niksicben tudnánk ebédelni egyet a meccs előtt.

amúgy a találkozó fél hatkor kezdődik, fél nyolckor van vége, így ha minden klappol, legkésőbb kilenc körül nekivághatunk az útnak Herceg Novi irányába, hogy az alig 100 kilométeres távot valahogy ledolgozzuk mintegy két óra alatt, majd elfoglaljuk a szállásunkat, hunyva egy kényelmest (miután természetesen kiörömködtük magunkat a fényes győzelem után, esetleg betoltunk tetszés szerinti mennyiségben kalamárit és egyéb tengeri herkentyűket).

pénteken csobbanás, majd hazaindulás valamilyen úton. érkezés későn, vagy másnap korán inkább. és utána taccs!!44!!!

amennyiben lesz lehetőségünk, és találunk internetes helyet, próbálunk mindenről beszámolni, de lehet, hogy nem itt a blogon, hanem a facebook-falunkon keresztül, esetleg evernoteos jegyzeteket belinkelve.

burek¹, niksicko, tenger, kispest, társaság – kell ennél több? hogyne, egy jó tracklist².

¹ természetesen joghurttal, és elképesztő, hogy nincs magyar wikipedia oldala!!!
² természetesen továbbá a nemzetközi piacról voyage, voyage; 99 luftballons; tarzan boy; you spin me round és minden, amit végtelenszer lehet ismételni, ahogy a sláger rádióból megszoktuk; valamint a teljes balkán-fíling miatt egy kis bjelo dugme, a jugó omega (itthon a fórum volt a magyar hangjuk). mindenkit üdvözöl juhász előd és a zenebutik!

egy kis félelem minden évre kell

tavaly nyáron még azzal próbáltuk előre összeszarni magunkat, hogy chukwuebukát nem, de ikenne-kinget leigazoltuk, és a többiek is hasonló kalibernek tűntek. aztán lett belőle egy szerelem ignjába, egy bronz, zsivány és hasonlók.

és azt is láttuk, ahhoz a bronzhoz nagyon kellett egy tavaszi vezér – lanza. nem játszott minden meccsen, de kellett, mert az derült ki, egy ilyen fiatal csapatnak szüksége van valami hasonlóra. ahogy béla ott volt a zsenge sándor akadémiának, és ahogy kanta átvette tőle a szerepet, dobva a király legendásan lebegő fürtjeit.

nekünk ilyen arcunk nincs. még kemenes szabi áll a legközelebb a dologhoz, talán lesz is belőle valami. talán. mezőnyben viszont potenciálisan senki, és nem is érezzük senkiben, hogy majd az lehet valamikor.

hiába van sanszunk egy új pisontra lőrinczy személyében, nagy geriből is lehet egy második, de legalább annyira szerethető sikesdi (hat bajnoki cím, azt hat bajnoki arany), pedig közel sem ugyanaz a poszt. párhuzamokat lehet keresni, csak minek. mindenki egyedi, egyedül

az a gond, hogy rohadtul nincs vezérünk. szabi és rossi, ennyi.

szóval én félek. ebben a csapatban nagyon sok lehet/van, csak kellene valaki, aki ki is tudja hozni belőle, sőt, nem kihozni, kikényszeríteni, amolyan vezérevezősként, Első Bikaként, mert ha nem, akkor jön az Erősebb Kutya, és ő fog

A nap nyilatkozata…

…nem másé, mint a téli szünetben Hemingway úr által a tavasz meglepetésének vizionált Henry Odiá-é. A nálunk csekély számú meccsen pályára lépő afrikai spíler, aki népszerűségében már-már Moreira-i magasságokat ostromolt, gondolván, ha már játékával nem is, legalább egy búcsúaranyköpéssel beírja magát a szurkolók kollektív emlékkönyvébe, így indokolván távozását.

“Fiatal vagyok, szeretném sokra vinni a futballpályán. Többet szeretnék játszani, ez a Honvédnál nem adatott meg nekem. Nem volt könnyű a Juventusban nevelkedett Davide Lanzafame mellett a csapatba kerülnöm, ő korábban az olasz korosztályos válogatottakban is futballozott. Láthatja mindenki, milyen nehéz volt versenyezni vele, így úgy döntöttem, eljövök“

No most, Lanza ugye tudjuk merre jár már, így a remek búcsúindok kapcsán innen küldünk Odiának egy arannyal futtatott bakelit Verebesmágus mellszobrot.

Cheers!

A rövid hír az nso oldalán figyel amúgy.

Olaszországból jöttem, híres mesterségem címere: apjafia

Mi jut eszünkbe arról, hogy olasz foci, ha túllépünk az olyan alapszintű képzettársításokon, mint a taljánok, catenaccio, azzurrik, bundák, világbajnoki címek, satöbbi? Például a rózsaszín mezek erős túlburjánzása, és a női névvel ellátott labdarúgók könyörtelen fashionmániája. Olyan nincs, hogy az Andrea férfinév, hosszúhajú, minden sprint után megigazítja, és ha Pirlo, akkor százszor is válogatott legyen. Hova tennénk mi egy Bozsik Hajnalkát, ha épp bevágja kézből azt a szabit a hathármon? Emanuele is csak a szerelem dalára szokott elindulni, kiváltképp ha maga Gergely Róbert hívja filmzenefordításnak.

A lényeg, a lényeg, hogy ismét beruháztunk néhány olasz csatárra, név szerint a veretes felmenővel rendelkező, és két évre aláíró Andrea Mancinire, valamint Emanuele Testardira, aki fél évre jön kölcsönbe egyenesen attól a Sampdoriától, amelyik Laczkó Zsoltra sem tart igényt.

Előbbivel annyi szerencsénk, hogy a Népsportnak van egy remek Manchester Cityvel foglalkozó blogja, és mgyuri néven egy igazán elkötelezett bloggere, hogy aztán tőle megkérdezhessük: mégis ki a fene ez a kisMancini? Merthogy a hírekből levágtuk, apuka vitte a Ködös Albionba (visszatérve a poszt első mondatához) is magával, épp egy olyan klubhoz, amelyiknek a napi dolgait elég jól dokumentálják a weben, tehát féktelen információéhségünk legalább részletekben kielégülésre lelhet.

És lelt is, idézem:

Nehezebb volt, mint vártam. A bátyja sem játszott szinte soha Manchesterben, csak néhány barátságos meccsen, de ő aztán egy igazi kutyaütő:

Elsőre nem lehet azt mondani, hogy nagy fogásnak örülhettek. Roberto Mancini kisebbik fia csak édesapjának köszönheti, hogy bármilyen szinten is említést tesznek róla, mint futballistáról.

Ha csak a tehetsége számítana az életben nem lett volna az Internazionale, vagy a Manchester City játékosa, de még a Budapest Honvédé sem. Ez az átigazolás is csak Marco Rossi és Roberto Mancini baráti viszonya miatt jöhetett létre. (Ez bennünk is felmerült, de nincs rá közvetlen bizonyítékunk. – v.h.)

A (már nem is olyan) kis Andrea apja milánói edzősködése idején az Inter primavera csapatának kispadját koptatta, majd mikor a fater Manchesterbe szerződött, Andrea is követte (persze a bátyjával együtt), ahol az U21-es keret tagja lett.

Itt sem sikerült semmi emlékezeteset nyújtania (pedig a City tarcsija nem éppen az erősségéről híres), ennek ellenére 2011 tavaszán kölcsönvette a harmadik ligás Oldham Athletic, és ott összesen 13 perc játéklehetőséget kapott.

A 2011/2012-es szezonban az olasz sokadik ligás Alma Juventus Fano-nak lett lepasszolva, de ott sem marasztalták.

A 2012/2013-as idény kezdetén az idősebbik Mancininak már kevésbé állt a zászló Manchesterben, ezért nem akarta azzal is sokkolni a vezetőséget, hogy nímand kisfiát újabb szerződéshez segítse, így Andrea Spanyolországban kötött ki, de a negyedik ligás Valladolid B-ben sem rúgott (szó szerint) labdába.

Eredeti posztja támadó középpályás, néha játszott csatárt, de tétmeccsen élő ember csak egyszer látta, hogy gólt szerez. A történelmi esemény 2011 februárjában esett meg egy Bolton elleni tartalékbajnoki során.

Hoppá. Ez van, ha tisztességgel lekáderezünk egy érkezőt. Kevésnek tűnnek az olvasottak egy 20 éves támadónál, akiről még a közösségi szerkesztésű transfermarkt is alig tud, és még képe sincs róla.

Ellenben ha úgy nézzük, hogy például Tandia pedigréje sem volt éppen a Beckenbauer-ház egy elfeledett mellékszála, amikor hozzánk érkezett, és láthatjuk, azóta jócskán bizonyított. Vagy tavasszal Martínez. Korábban jó ha az olasz harmadban be-becserélték, és nálunk is lassan lendült be, eleinte padozott, csere volt, majd a végén elkezdte szórni a gólokat. Szóval bármi lehet.

Ami viszont tutifiksz, az a lutri. Lanzában például csak annyi volt a kockázat, hogy az olaszok mikor mondanak olyat, ami itthon már eltiltást érhet, mert képességeivel és mentalitásával messze kimagaslott a magyar mezőnyből. Vele szemben viszont ott vannak az évek során érkezett délszláv vagy afrikai kontingensek. Sunnyboy, Ibrahime, Odia, Esad, Bjelkanovic, vagy az a srác, aki horvát, és védőnek hoztuk fél évre, mert kiesett valaki előle, de ő is csak egy meccsen kapott néhány percet a végén. Talán L-betűs neve volt, én pedig nem vagyok hajlandó venni a fáradtságot, hogy kikeressem.

Lutri. Kicsit ilyenek az igazolásaink. Azt viszont szemétség lenne tagadni, hogy Cordella érkezése óta a selejt/használható arány jelentősen feljavult a korábbiakhoz képest. A Cordella-bébik közül egyre többen bizonyítanak, mi pedig igazi keltetői lehetünk a máshol létszámfelettivé váló fiataloknak.

Ikenne-King (maxiKing) bejátszotta magát előbb a csapatba, majd a szívünkbe, és bár kisagyunk még mindig galád utóvédharcokat folytat ellene, az érdemeit kénytelenek vagyunk elismerni. Marshal Mufi – sajnos távozott időközben – a vállalhatatlanul szar kaposvári antréja után a csapat egyik meghatározó arca lett. Martínezről már szóltunk, és a se színe, se szaga Zivanovic Zsivány is elérte, hogy nélküle már nincs kezdőnk.

Andrea és Emanuele idehozatala is ebbe a vonalba illeszkedik. Előzetesen, hogy aztán majd meglássuk, melyiküket mennyi idő alatt szorítja ki egy Holender, egy stabil kezdővé és meccset végigjátszóvá előlépő Vernes, vagy egy Bobál, netán valaki teljesen más, akinek a nevét eddig csak az akadémiáról ismerjük.

A kisMancini ugyebár – ahogy mgyuri is írta – eredetileg támadó középpályás, vagyis Vécsei, Zsivány eredeti és Lőrinczy jövőbeli posztján játszana. 20 éves, korban nagyjából ott tart, ahol a sajátjaink, tehát nem triviális, hogy jobb lesz náluk, vagy egyáltalán kezdeni fog. Erre a posztra elhozni két évre – azt kell mondjam előzetes prekoncepcióval élve – teljesen felesleges volt.

Csatárba már érdekesebb a kérdés. Testardi ugyebár középcsatár, neki Diaby és Délczeg lesz első körben a riválisa, majd kicsit később Bobál Geri. Ide szintúgy felesleges plusz egy ember, azaz marad a szélsőcsatár posztja, amiből mi rendre kettőt alkalmazunk a pályán. A szerepek betöltésére eddig van egy Tchamink, augusztustól elméletileg egy visszatérő Abassunk, egy Holenderünk, és egy Vernesünk. Két helyre hárman-négyen várnak, ergo megtalálni véljük a helyét, ahová érkezett, és aminek a fényében figyelni fogjuk a felkészülési meccseken majd nyújtott teljesítményét.

Lutri, mondom, lutri, de azzal a gazdasági potenciállal és hagyományos igazoláspolitikával, ami nálunk dívik ez egyáltalán nem meglepő húzás.

És akkor egy kis Testardi.

A jó Emanueléről azonnal kiderül, hogy a Yuggin Management nevű ügynökség intézi az ügyeit, vagyis azok, akikhez Martínez is tartozik, valamint a télen velünk is összeboronált szlovén Alen Krcic. Az iroda legnagyobb nevei amúgy a Lazio keretéhez tartoznak, vagyis a kapcsolataik nem rosszak, és ahogy nézzük, elsődlegesen az olasz piacra termelnek, kivéve, ha egy-két oda eladhatatlan spílerüket lepattintják magyarba, vagy szlovénba.

Testardi is hasonló utat jár éppen be. Elméletileg a Sampdoria állományához tartozik, akik rendre kikölcsönzik valahova. Hozzánk közvetlenül az olasz harmadosztályú Südtiroltól érkezik, ahol tavasszal 11 meccsen 2 gólt lőtt, és átlagosan 50 percet volt a pályán.

Sokkal érdekesebb inkább az, hogy bár csak idén decemberben lesz 23, a transfermarkt szerint épp ugyanennyi felnőttmeccset gyűjtött be élete során. Egyszer ugyan megfordult az olasz U20-as válogatottban is, de az nem kunszt, mert hirtelen most nem jut eszembe olyan játékos, akit olaszból hoztunk és nem.

Ismét bemondom a már bevált mondatot: lutri, aztán meglátjuk.

Melyik női név lesz az új Leandrónk?

Minden nagy európai menetelés egy sorsolással indul

Elméletileg ma húznak kalapokból, hogy legyen ellenfelünk a nyárra, akivel, vagy akikkel majd tétmeccset játszunk, és a végén valahol egy döntőt jövő májusban. Esetleg nem, de az csak valami fatális balszerencse következménye kell, hogy legyen majd.

A kora délután, vagy épp ebédidőben induló sorsolást megpróbáljuk folyamatosan követni.

10:28 A lehetséges ellenfeleink nyers névsora itt olvasható.

10:30 Tavaly úgy működött a sorsolás, hogy előbb létrehoztak kis csoportokat a két nagyból (kiemeltek, nem kiemeltek), majd azokon belül rendelték egymáshoz a csapatokat. Fontos tudni, hogy nem egy, hanem rögtön két kört húznak ki, tehát az első fordulós párharcokhoz azonnal hozzárendelnek egy harmadik csapatot is, ezzel definiálva le a második fordulót.

10:32 Hanta személyes preferenciái: ha utazási idő, akkor Celje, de az nehéz ellenfélnek ígérkezik; kicsit hosszabb utazás, verhető ellenfél, szép tájak, jó fagyik, akkor valamelyik San Marino-i csapat; ha pedig 12-14 óra aszalódás egy kocsiban, esetleg többnapos túra tengerparttal, akkor Montenegróból lenne fasza a Kotor.

10:36 Legújabb kedvenc blogunk Hemibával készült a mai nagy napra.

10:40 Minket ugyan nem érint közvetlenül, de azért ideírjuk, hogy az ETO a BATE Boriszov (fehérorosz), Dinamo Zagreb (horvát), Partizan (szerb), Slovan Bratislava (szlovák), Maccabi Tel-Aviv (izraeli) és a Dinamo Tbiliszi (grúz) egyikét kaphatja a BL első körében, vagyis nagyjából érvényesül a területi eloszlás. Remélem kazah, feröeri, izlandi, vagy hasonló a mi kalapunktól is távol kerül majd.

11:05 A BL-ből kizakkanókkal együtt 154 csapat indul neki, hogy jövőre Torinóban magyar házidöntőt rendezzenek végül. Számunkra már csak annyi a kérdés, hogy a Videoton, vagy a Debrecen lesz az ellenfelünk.

11:20 Egyelőre még nem lehet tudni, hogy melyik csatorna adja majd a meccseinket. A döntőt nyilván a közszolgálati, vagy nem.

11:23 Tavaly az derült ki, nem feltétlen hátrány, ha valamelyik csapat képviselői kint vannak uefában Nyonban, mert akkor gyorsabban jönnek a hírek, és még a délelőtt elkészülő kisebb csoportbeosztások névsorát is megtudhatjuk. Talán a Rosenborg, vagy valami hasonló kaliberű, szintén kiemelt klubnál találunk infót. Egyelőre még vadászunk.

11:30 Ha mázlink van, és ezúttal működik, akkor itt lehet majd élőben követni a sorsolást.

11:31 Közép-európai idő szerint 13:00-kor kezdik húzni az első, és 14:30-kor a második kört.

11:33 Ha továbbmennénk az első körből, akkor már nem leszünk kiemeltek és a 3,85-ös koefficiensünkkel olyan csapatokat is kaphatnánk, mint a Rubin Kazan (58,266), Standard Liege (45,88), Hapoel Tel-Avivi, Sparta Praha (29 sokasok), Lech Poznan, Trabzonspor, miközben a papíron leggyengébbek a románok valahol négy és fél környékén, nevük pedig Petrolul Ploiesti és Pandurii. (Bővebb adatok az nso-n.)

12:00 Egy érdekes írás a csakfoci.hu oldalán, hogy jövőre – ha idén nem csesszük el nagyon, akkor – könnyen lehet, csak egyetlen csapatunknak kell majd az első körtől selejteznie, és nem kettőnek, mint most.

12:20 A Győr már megvan: Sousa új csapatát, a Maccabi Tel-Avivot kapta.

12:22 Még van idő elmenni mosdóba, ebédelni, vagy bármit tenni bő fél órában. Egytől mi következünk.

12:36 Itt vannak a lehetséges ellenfeleink:

Gandzaszar (örmény)
La Fiorita (San Marinó-i)
Turnovo (macedón)
Cselik Niksics (montenegrói)
Torpedo Kutaiszi (grúz)
Laci (albán)

Hatból egy hanta listáján is ott volt, a San Marinó-i. Örményország, Grúzia szopás lenne, tavaly jártam Albániában, és tapasztalatból tudom, Laci a világ végén van (nem így írnám, ha mondanám). A Niksics montenegrói, de távol a tengertől, a Turnovo meg macedón, semmi értelme.

12:45 Az UEFA oldalán aktív lett a közvetítés! Egyelőre a kupát és egy háttérképet látunk csak.

12:50 Még tíz perc a kezdésig.

12:55 Mindent bevetünk a tájékoztatás kedvéért.

13:00 Nálunk már egyet ütött az óra, tűkön ülünk. Éééééés, kezdés, de persze a stream szaggat, és azonnal kidob.

13:01 Frissítés után nincs gond, egy kopasz krapek áll a kalapok mögött és magyaráz.

13:04 Közben bejött egy elegáns csóka keret nélküli szemüvegben és arról magyaráz, hogy hogyan is fognak történni a dolgok.

13:06 Ha sorrendben haladnak, akkor mi az utolsó, a hetedik kalap(?) sorsolásánál leszünk érdekeltek. Közben kiderült, automatizáltak valamit, azonnal párosokat sorsolnak mindenféle számok összerendezésével. Még nem értjük pontosan, hogy hogyan, mert a hang sokszor akadozik.

13:08 Megint megszakadt, frissítünk egyet.

13:10 Megint megszakadt, frissítünk egyet. Rohamtempóban dolgoznak.

13:11 Mladost Podgorica (montenegrói) – Videoton

13:12 Újra megtöltötték a kalapokat. A Vidi a másodikban volt, és már húzták, mi a hetedikben leszünk.

13:13 Megint megszakadt, frissítünk egyet. Csak le ne maradjunk semmiről.

13:14 Az albán Lacit már nem kaphatjuk.

13:15 Az örmény Gandzaszar is kiesett.

13:16 Celik Niksic (montenegrói) – Bp. Honvéd

13:17 Ha minden igaz, idegenben kezdünk.

13:18 Ennyi volt. 14:30-kor jövünk vissza a következő kör sorsolásával.

13:19 Amúgy a Niksic a számunkra rendelt csoportból a legerősebb együtthatóval rendelkező csapat. Ami nekünk 3,85, az nekik 1,55.

13:21 Niksic Montenegró nagyjából közepén található, a Google Maps tervezője szerint a Bozsiktól 730 km, 9-10 óra kocsival.

13:23 Nézzük, hogy az angol és a szerb wikipedia mit ír a csapatról:

A klubot 1957-ben alapították.
A Celik a helyi Vasas.
Otthon piros-kékben játszanak, idegenben piros-fehér keresztcsíkos mezben.
2005/-06-ig Szerbia és Montenegró bajnokságában a második és harmadik ligák között ingáztak. A montenegrói élvonalba tavaly nyáron jutottak fel, ahol rögtön a harmadik helyen végeztek.
Egyszeres montenegrói kupagyőztesek, 2011/12-ből.
Az Európa Ligába (ha jól értettük), akkor az idei kupadöntő elvesztésével delegálta magát.
Tavaly egyszer már szerepelhettek ugyanebben a nemzetközi sorozatban. Akkor a boszniai Banja Lukát idegenben lőtt góllal elkaszálták, majd az ukrán Metallurg Donyecktől 11-2-es összesítéssel kihullottak.
A stadionja 2000 fő befogadására képes, mi pedig keresünk róla képet.

Fontos megjegyezni, hogy a Balkánon megejtett rendszeres túráink egy jelentős részében pont az itt készült Niksicko márkájú sört szoktuk fogyasztani, ami nem vészes, ha az ember megszokja. Általában 2,5 decis üvegekben árulják, ami viszont kevés.

Hogy ki lehetünk éhezve az nem kérdés. Rapidmód lettünk azonnal hatan, akik indulnának Montenegróba. Alakulás van, kérem szépen.

13:39 Ha minden igaz, akkor valami ilyesmi, vagy pont ez a stadionjuk:

14:02 Alig telt el fél óra a sorsolástól, és megalakult a túrabuszunk. Megyünk.

14:03 Visszatérve a sörökre, így néz ki egy Niksicko egyéb szerb sörök társaságában:

14:07 Egy emberibb kép a stadionjukról.

14:19 Az NSO szerint még nem biztos, hogy idegenben kezdünk.

14:23 Néhány perc múlva húzzák a második kört, de még nem tudjuk, hogy kik lehetnek az ellenfeleink. Mármint annak a kisebb csoportnak a tagjai, ami tavaly is volt, meg idén is eddig.

14:25 Akkor még egyszer: itt lehet nézni a sorsolást.

14:30 Kezdődik. Az UEFA pontos, mint egy Tchami-féle beadás.

14:31 Újra a kopasz figura kezd.

Közben rájöttem kire hasonlít. A Hawaii Five-O egyik szereplőjére.

14:33 Újra bejött a szemüveges, elegáns másik.

14:04 Sokat szakadozik a stream. Csak le ne késsünk valamit.

14:35 A szemüveges megszenved azzal rendesen, hogy felolvassa a kiemeltek névsorát Európa összes nyelvéből merítkezve.

14:37 Őket kaphatjuk:

14:38 Stromsgodset (norvég) – Debrecen és FK Senica (szlovák) – Podgorica / Videoton

14:39 Folyamatosan szaggat, állandóan frissítünk.

14:40 A Crvena Zvezdát már nem kaphatjuk.

14:42 A fehérorosz Soligorsk is kiesett.

14:44 A Hibernians (máltai) és a Vojvodina (szerb) győztesét kaptuk!

14:44 Idegenben kezdünk.

14:45 A két ellenfél koefficiense: Hibernians: 1,541, vagyis jóval kevesebb, mint nekünk; Vojvodina: 5,425, ami viszont nem sokkal több a 3,85-ünknél.

14:47 Túra szempontjából nyilván a Vojvodina van közelebb. Újvidék egész pontosan 285 km, kocsival 3-4 óra.

14:58 Málta kurva messze van, ellenben szép és sziget, ha valaki repülne egy jót nyaralás címszóval.

15:01 A Vojvodinával egyszer már játszottunk tétmeccsen, még a BEK 1989/90-es kiírásában és 2-2-vel, idegenben lőtt góllal továbbmentünk, hogy jöjjön a Benfica elleni 0-2, 0-7. (A Benfica végül a Guttmann-átoknak hála, 1-0-ra kikapott a Milántól a döntőben, ahogy most májusban is a legutóbbi EL-sorozatban is Chelsea-től.)

15:07 A máltai Hiberniansszal még nem találkoztunk korábban.

15:10 A máltaiak valószínűleg tényleg gyengék, azonban a Vojvodina már nem annyira. Az elmúlt hét idényben egyszer ezüst-, és ötször bronzérmet szereztek abban a szerb bajnokságban, ahol azért a Partizan és a Crvena Zvezda szokott fölözni.

15:13 A Hibernians és a Vojvodina 2007/08-ban már találkozott egyszer egymással, akkor az újvidékiek 5-1-re és 2-0-ra nyertek simán.

15:14 Az UEFA egy fura szabálya szerint nem lehet 50 km-es körzeten belül két meccset rendezni, és mivel Niksic és Podgorica ilyen távolságra van egymástól, vagy a Vidi, vagy mi felcseréljük a pályaválasztói jogot, és itthon kezd az egyikünk.

15:21 A 14:03-as sörös bejegyzéssel mintha ráéreztem volna a Vojvodinára. A másik két sör natív szerb, a piros Lav grapefruitos.

15:23 Basssszuskulcs. RW kikunyizta magának a szabit negyedikére, ha fordítanak, akkor SZOPÓ. Tavaly velem ugyanez volt, Albániába mentem volna nyaralni, úgy, hogy elméletileg akkor, amikor ott játszunk, erre megfordították.

15:31 Rossi egyelőre nem sokat tud a Niksicről, szinte csak a wikipediát nyilatkozza vissza a klubhonlapnak, de nem féltjük a mistert, fel fog készülni tisztességgel a meccsekre.

16:12 Elég a kártyaszemélyi is Montenegróba.

Montenegró egyoldalúan engedélyezte magyar állampolgároknak érvényes, új típusú (kártyaformátum) személyi igazolvánnyal az országba történő belépését, amennyiben a tartózkodás időtartama nem haladja meg a 30 napot. Személyi igazolvánnyal történő beutazás esetén a montenegrói belügyminisztérium a határon történő átlépéskor egy ingyenes turistaigazoló nyomtatványt tölt ki, amely tartalmazza a belépés dátumát, a személyi igazolvány számát és érvényességének idejét, illetve a kiállító hatóság, ez esetben a határátkelőhely belügyi pecsétjét.

…és a film forog tovább: első nyári edzőmeccs, Popeye-alkarral, fiatalokkal.

Amikor pénteken hazaértem a melóból, és magamban sorra vettem a hétvégi programjaim, az egyetlen biztos pontnak a hazai edzőmeccs-debüt tűnt a hátsó füvesen. Aztán kimentem füvet nyírni a ház elé és ez majdnem mindent felborított.

Innentől dőlt betűvel a perszonál-kálváriám követlezik, akit nem érdekel, ugorjon a meccsbeszámolóhoz. Aki a hazai kórházállapotokon akar egyet idegeskedni, az pedig fussa végig nyugodtan a következőket is…

Végezve a saját gyeprészemmel, a szomszédom elkapott, hogy nála is kapjam már le a füvet – csakhogy a kb fél éve nyírót nem látott kertrészleg olyan mértékű gaz-metropoliszt jelentett, amiben mindenféle beazonosíthatatlan élőlények tenyésztek, az egyik ízeltlábú létforma pedig frontális támadást is intézett ellenem, egy Zelenka indításhoz mért pontossággal célzott szúrást helyezve el a bal alkaromon. Akkor még ennek nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, egy csípés nem a világ. Reggel már érdekesebb volt a helyzet, lévén alkarom popeyesedett rendesen. Koradélutánra pedig egy délc(z)eg vörös stráf is elindult fölfelé a karomon, szóval ez már nem tréfa, irány az ügyelet. Fél 2 volt ekkor. Innentől a magyar egészségügy a maga teljességében tündökölt a szemem előtt jó 2 és fél órán át. Ügyelet: “hű de ronda. Menjen be az Istvánba, az egyes belosztályra.” Megtettem. Ott előbb egy nővérke egy elfekvő betegekkel telt szobában EKG-t akart csinálni rajtam (??), majd meglátva a karom, azonnal a sebészetre küldött, hogy ez ultrasürgős – át is telefonált az inkriminált egységre, hogy várjanak engem. Nos, persze senki se várt. Kihalt épület, 20 perc keresgélés, mire találok egy nővért, aki közli, egy orvosuk van, az műt, menjek az égési osztályra (…). Harmadik épület tehát aznap, a karom dagad, mint Lóczi Robi vádlija 1996 őszén, rohanok hát át. Ott közlik: ez égési osztály, menjek a belgyógyra. De onnan jövök, basszus!!! Na nagy nehezen kerítenek egy orvost. A doki megnéz, közli, ehhez nem ért, de felhív egy kolleginát. Telefonon megy a látlelet-vétel, majd a verdikt: ez bőrgyógy-panasz, menjek a bőrgyógy ambulanciára. Az persze nincs az Istvánban. Irány a Mária utca, SOTE. Odaérve nyilván kiderül a portás szíves közlése alapján: ott sincs ambulancia, de miután a fejem itt már olyan, mint Rossié az MTK elleni tavaszi lefújáskor, a portás inkább kerít egy orvost az újabb továbbküldésem helyett. 3/4 4, végre egy rezidens srác megvizsgál, felírja az antibiotikumot, közli, hogy a stráftól nem kell beszarni, az csak urban legend, hogy ez vérmézgezést jelent, szóval mehetek haza. 1 gyógyszer, 1 kenőcs. Ezért kellett majd’ 3 órát cikázni ide-oda Budapesten, úgy, hogy elvileg sürgős eset voltam. Mi lett volna, ha nem?

No, lényeg a lényeg, gyógyszer megvéve, kenőcs felkenve, 20 perc jegelés, majd irány a Bozsik, hogy legalább valami élvezet is legyen a mai nap. Szeretem a nyári edzőmeccseket, jobban, mint a téli fagyoskodókat. Ilyenkor csak a kánikula zavarhat be, ez most is megtörtént, de annyira örültem, hogy egyáltalán ideértem, hogy ez most nem tudott érdekelni… A találkozó maga a szlovák második ligás Rimaszombat ellen pedig bőven a vállalhatóbb kategóriába tartozott. Látszott rajtunk, hogy a csapat gerince megmaradt, nem az igénytelen próbázókkal teleszórt esetleges támadásépítős szerencsétlenkedést lehetett figyelni, hanem egy nézhető, közepes iramú edzőmeccset, ahol az első félidő második fele, és a második első harmada ráadásul határozottan élvezetes perceket hozott. Ezért a fő felelősök az első félidőben a több kisebb hiba mellett remekül irányító Lőrinczy (egyik labdájánál majdnem könnycsepp költözött a szemembe, “lehet hogy megvan az új 10-esünk?” jelszóval), illetve a man of the halfmatch címet kiérdemlő Holender voltak. Délszláv akadémistánk olyan labdákkal tömte társait balról, hogy besírtam, Délnek gólpasszt is kiosztva. Elfutásai, szeme-van-a-labdáinak próbálkozásai többször tapsra ragadtatták a publikumot. Érdekes színfolt volt, a hanta által facebookon már beharangozott Mensah Emanuelle, aki labdái felét kapkodva elszórta-előtte ugyan, de mozgása mégis igen biztató volt, szerintem Kingnél is hasznosabb tag lehet. Hemingway saját bevallása szerint a skac nagy talentum, “94-es mivolta ellenére már felnőtt csapattal edzve”, reméljük e jóslata tényleg bejön, nem úgy, mint Odia esetében. [Inkább a pomper-i jövendölés megismétlődését kérjük a Boss-tól: emlékezhetünk, amikor 2007 tavasz elején mindenki szidta a derék Pompit, Hemy úr kitartott amellett, hogy erősségünk lesz tavasszal, és lőn.] Jó volt látni a másik Bobál tesót a védelemben, noha ehhez a poszthoz még gyorsulnia kell fejben és testben is a srácnak. A többiek (Zsivány, Ignja, Kemi, Dél, Dia) a szokásost hozták, Lovresz volt kicsit indiszponált, de gyaníthatóan tétmeccsekre ő is összekapja majd magát.

A második játékrészre sorcsere jött, egy rakat ismert, vagy kevésbé ismert, vagy kölcsönből visszatért akadémikerrel. Plusz a Celestine nevű középső védővel, aki Tandi mellett takarított hátul, ő fizimiska és keresztnév alapján jó eséllyel a tavaly több ízben öltözőnkben fotózkodó rejtélyes Lazarus lesz. Számomra ő a nap meglepetése volt, abszolút Tandia-szintű védekezést letolva az említett Souleymane mellett. Persze a R. Sobota nem egy bombaerős attakjairól ismert alakulat, de akkor is, ez nem volt rossz. Ami viszont még inkább szívderítő, az a második félidő első negyed órája. Az akadémista túlsúlyú csapat ekkor olyan fantáziadúsan, gyorsan és nem egy esetben szemet gyönyörködtetően kente a zsugát, hogy ihajj. Hiába, az éveken át együtt játszás, nevelkedés ezt eredményezi… eddig legalábbis ebben bíztunk, és végre úgy fest, van is esély ennek a beteljesülésére. Vernes nagyon elemében volt, Nagy Krisz, Nagy Gergő, majd az utolsó 20 percre beálló Pantovics és Kozma Ricsi is mutatott csettintést kiérdemlő dolgokat, szóval jövőkép az látszik, kérdés, az EL-jelennel mi lesz, mert a pedzegetett olasz szerződésekből nem sokat láttunk, a taljánfaktort csak a már tavasszal is nálunk NB2-eskedő Canzian jelentette az első játékrészben.

Mindent egybevetve ez egy kellemes szombat késődélután volt, a nyári forróság alatt fáradtan terpeszkedő Bozsik-stadionban. Amikor hazafele még ránéztünk Öcsémmel a mesezöld színű, felvonalazatlan centerpályára, mely még nyári álmát aludta, jóleső, kicsit izgulós-bizonytalan, de valahol bizakodó bizsergés járta át a Honvéd-bensőnket: nehéz idényünk lesz, 2 erősség távozott és további alapembereinket is keresik, DE hosszabb távra előre tekintve örömteli, hogy lelkes és ügyes fiatalok kopogtatnak az öltözőajtón – mi sül majd ki ebből? Tavaly ilyenkor pesszimista volta, most kevésbé vagyok az, bízom a tar talján maestróban és az ifjú titánjainkban…

…ekkor azonban egy nagyobb lüktetés a popeye-alkarból jelezte: ideje hazamenni jegelni.

Bp. Honvéd – Rimaszombat 3-0 (1-0)

Gól: Dél (15′), Vernes (60′), Kozma (90′)

1. félidő: Kemenes – Lovric, Ignjatovics, Bobál Dávid, Canzian – Zsivanovics, Lőrinczy, Mensah – Dél, Diaby, Holender.

2. félidő: Czuczi – Botka, Tandia, Celestin, Alcibiade – Csábi, Nagy G., Nagy K. (Pantovics) – Erdélyi (Kozma), Bobál Gergely, Vernes.

Fotó: Lovi – 1909foto.hu

olasz importból épül a kispesti arsenal?

nagy a hőbörgés, hogy elengedtük Martínezt győrbe, mert nálunk fizetési sapka van (ha van egyáltalán, mert erről ugyebár hír nem lesz soha, csak az ún. állítólagra támaszkodhatunk), és a győr meg ránkígért cefetül.

nem rossz a srác, tavasszal volt egy jó félszezonja, igaz, előtte sehol sem jegyezték olaszországban, lébecolt mindenféle alsóbbligás kölcsönökben, és még meghúzta a svájci sokadosztályt is mielőtt kispestre került. Danilo a jelenség, vagy senem? ismét kifogtunk valakit, aki jó volt egy adott szakaszban, majd sosem lesz az? a fene tudja, tavasszal majd kiderül a tipikus csatártemető etónál. (a tavaly nálunk is tesztelt, román középcsapatokban iszonyat eredményes Dinát is elvitték, de szerepe csak marginális volt az év során.)

a nagyobb kérdés azonban nem ez, hanem valami olyasmi, hogy miszerint: fenntarthatóság, avagy ésszerűtlen előre menekülés?

mi nem vagyunk fradi, videoton, győr, vagy bármi, aki százmilliós veszteségeket halmozhat fel egy bajnokság során, mert nekünk eleve annyi a költségvetésünk. ennek fejében viszont nyereséggel zártuk az évet, vagyis a klub fenntartható, eltartja saját magát, igaz szerény körülmények között, ami nemkülönben azt is jelenti, hogy a kiadások dandárját jelentő bérköltséget kell visszafogni erősen. amennyit viszont fizetünk, azt kifizetjük, az is tisztes összeg, és ha jól teljesítesz, kaphatsz majd máshol sokkal többért szerződést, amíg csődbe nem megy az új klubod.

nyilvánvaló, hogy egy igazán jó játékost tartósan lehetetlen megtartanunk a jelenlegi feltételek mellett, ellenben ott a másik oldal is, hogy vonzó célpontok lehetünk a feltörekvő, valamikor majd magukat valamire vinni akaró többieknek.

és az akadémistáknak. mert van egy akadémiánk is, amelyik sorra pörgeti ki a jackpotot Rossi tenyerébe, mint a fémhúszasok, úgy hullanak ki belőle a nagyobbnál nagyobb tehetségek, akik közül sokan akár az első felnőtt évükben is húzónevek lehetnek a magyar bajnokság egy középcsapatánál. érdemes megnézni, többükkel alapemberként számolva idén dobogóra állhattunk.

szóval van bennünk valami kis arsenal. a klub a fenntarthatóságra szavazott nagyon helyesen, mert a fene se tudja, hogy a sportkormányzat majd kibe száll bele ikszszázmillióval, stadionnal, odairányított szponzorokkal, vagy a fene se tudja meddig van még egyáltalán sportkormányzat, és ha majd a következő elfordul a focitól? és mi van akkor, ha egy tulaj bedobja a törülközőt, köszi, én ennyi voltam, ennyire futotta?

kispesten talán ebből nem lesz gond. mondom, úgy látszik működik a modell, amit Hemibá összerakott az évek folyamán.

hogy ez gyenge középszer, menve tovább az arsenalos párhuzamon? előfordulhat, de nem miattunk, nem a mi hibánkból. mi annyiból gondolkodunk, gazdálkodunk, amennyink van és amink van, nem termelünk masszív veszteséget, amit majd valakinek ki kell pótolnia. nem egy-egy idényre tervezünk, hanem akár évtizedekre előre.

nullás klub, rendezett stadion, működő akadémia – ez a kispesti modell.

nekem tetszik. az eredmények meg majd jönnek, ha jönnek, sportról beszélünk mégiscsak.

Erkölcs, Lanza, kiahibás, mibenhibás

Vendégszerző következik, mert kaptunk tőle egy posztot, amit megírt, és az önmagában is munka, tehát illendő díjazni. Mi a köszönjük egyszerű formulája helyett azonban inkább azt választottuk, hogy kitesszük, lévén híresek vagyunk a mindenféle véleményeket elfogadunk, kíváncsian állunk a dolgok elé, hátha valami jó sül ki belőle. Kedvenc szavunk is az, hogy: párbeszéd, és nem vagyunk restek modorosan úgy mondani: párbeszéd, párbeszéd, párbeszéd, mintegy hangsúlyt adva neki, tisztelt hölgyeim és uraim.

Azt viszont köszönjük név nélkül írogató kollegánknak, hogy legalább a lanzaerkölcsű Honvéd humoreszket kihagyta művéből, amiben azért így is maradtak emlékezetes szófordulatok, mondatok, és gondolatébresztő dolgok. Pusszantás a hasára érte.

Tehát lássuk, milyen kívülről az a massza, amiben ott van az MLSZ, ott van az összes játékos (rovar-bogár bontásban), ott van Lanza, Hemibá, és mindenki, aki él és mozog a magyar futballban.

Igen, összeköltözünk Hantával. Várjuk az első közös gyereket, és úgy döntöttünk, itt az ideje hivatalossá tenni, hogy együtt élünk. Persze, ez erkölcsi kérdéseket vet fel, tudjuk mi is, de bízunk benne, hogy nem ítélkeznek felettünk azok, akik egyébként hozzánk hasonlóan erkölcstelenek, csak nem vállalják fel, és ügyesen titkolják.

Nem vagyok Honvéd-szurkoló, sőt, a magyar futballt sem követem most már lassan egy évtizede. Nem azért nem követem, mert szar, hanem azért, amit Gyárfás mondott egyszer, amikor arról kérdezték, miért az úszóknak szerez befektetőket, és nem a magyar focinak: „A perselybe pénzt rak az ember, a köpőcsészébe meg mást.”. Valószínűleg olvasóink közül sokan követik a magyar futballt, vagy azért, mert a lakóhelyük csapatát szeretik, vagy családi hagyományokból kifolyólag, esetleg azzal az önironikus akasztófahumorral, amivel ezt a szarkupacot magát intelligensnek valló ember követheti. Nem is kell szorosan benne lenni a dolgok sűrűjében ahhoz, hogy az ember tudja, mi folyik a magyar futballban. Vagy tegyük fel, hogy már nem folyik úgy, mint pár éve, amikor néhány csapat megélhetési szinten csalta el a meccseit, de ha némi javulás be is állt, az NBI játékosait nem sikerült lecserélni.

Nagyon kíváncsi lennék, hány olyan játékos van most is a magyar első osztályban, akik fogadtak el bundapénzt. Arra nem vagyok kíváncsi, hogy hányan léptek már pályára manipulált meccsen, mert arra tudom a választ: valószínűleg az összes. Leszámítva a szerencsétlen hülyéket, akik elképedve, nézték, ahogy a középhátvédjük negyedik próbálkozásra csak lerúgja az ellenfél csatárát az ötösön, a bűnösök itt járnak közöttünk. Hogy ki volt ártatlan, az abból a szempontból mindegy is, hogy az egész szarkupac részét képezik.

Valójában a Lanzafame-ügy sem lépné át az ingerküszöbömet, de kétszeresen is érintett vagyok (mindkétszer marginálisan). Választott élettársam, Hanta egyrészt ugyebár dzsihádot hirdetett az NS ellen, amiért igaztalanul bántják a Honvédot, másrészt Lanzafame annak idején Juve-játékos is volt, így egy kicsit jobban figyelem az eseményeket. Nem gondolom, hogy Hantának teljesen igaza lenne, hiszen erkölcsileg valóban támadható, ha egy klub leigazol egy légióst, aki a hazájában beismerő vallomást tett egy bundázási ügyben. Ugyanakkor ez az érvelés megállja a helyét mondjuk a svájci első osztályban, meg talán a svédben is (bár ott annyi a bevándorló, hogy erre már nem vennék mérget), de a magyarban erkölcsi aggályokat feszegetni körülbelül akkora baklövés, mint lekötni egy edzőmeccset Izraellel.

Itt még a szabályokat sem tartja be senki, mert nálunk (nem csak a futballban, szerencsére) jobbára nem alkalmazzák, hanem értelmezik őket. Hemi bá’ betartotta a szabályokat, jogilag támadhatatlan, amit csinált, hiszen kikérte az olaszok és az MLSZ jóváhagyását is. Egy sajtóhíren kívül nem volt akadálya annak, hogy leigazolja Lanzafamét, és amikor most azzal baszogatják, hogy „erkölcsileg támadható”, amit csinált, visszakérdez, hogy itthon miért nem jelennek meg újságcikkek olyanokról, akikről a magyar futballt szőrmentén követők is röhögve mondják, hogy bundakirály.

Én utáltam Lanzafamét, amikor a Juventusban játszott (pár meccset), mert egy indolens, nagyképű kis suttyónak tűnt, és ezt a Honvédnál is bizonyította, csak itt annyival jobb játékos volt a többieknél, hogy haszna is volt. Lehet, hogy emellett még csaló is. Sőt, eléggé valószínű, ha már egy újságírónak bevallotta. Nem tudom. Annyira nem is érdekel, hiszen a Honvéd (a szabályoknak megfelelően) abban a pillanatban, hogy hivatalosan is eljárás indult ellene, kivágta, mint a gerelyt. De a vihar nem ült el, klubvezetők és elnökök fogalmazzák meg erkölcsi aggályaikat a Lanzafame-üggyel kapcsolatban, de azt még valahogy sehol nem olvastam, hogy ez az egész most micsoda?

Erkölcsi szabálysértést követett el a Honvéd? Oké, mi a bünti? Le kell írniuk százszor, hogy „Többet Nem Igazolok Bundás Légióst, Még Akkor Sem, Ha Toronymagasan A Liga Legjobb Játékosa, És Az Elmúlt 20 Év Legnagyobb Sikerét Érem El Vele”. Mondjuk a feleségem Rákospalotán lakott, és az udvarlás alatt emlékezetem szerint nem volt a REAC-pálya környéke telefirkálva hasonlóval, és nem látsz ilyesmiket a pápai, siófoki, egerszegi, stb… stadionok mellett sem. Mert szankcionálható bűnt csak akkor követett el a Honvéd, ha az MLSZ-től téves tájékoztatást kapott a játékos státuszával kapcsolatban. Ebben az esetben viszont az MLSZ-nek saját magát kellene szankcionálnia, mert az semmilyen formában nem elképzelhető – már ha ez még értelmezhető Magyarországon -, hogy az ismertek fényében a Honvédot kúrják meg.

De ami igazából idegesít ebben az egész ügyben, az a képmutató magyar futballközeg. A klubvezetők, akiknek van pofájuk erkölcsről prédikálni, holott semmi mást nem kéne tenniük, mint kussolni, mert nyakig szaros az összes. Mint amikor két útszéli ribizli összeverekszik, és azt kiabálják egymásra, hogy „te büdös kurva!”.