Címke: Diósgyőr
Osztályozókönyv vs. Diósgyőr
Ismét egy olyan meccs, ami simán nekünk állt, aztán mégsem
Mondok egy sormintát: Nyíregy itthon, Fradi itthon, Pápa idegenben, Dunaújváros idegenben, sőt, a Diósgyőr ősszel, idegenben. Összesen két pont a tizenötből, amit egyébként nagyjából összefociztunk. A tegnapi döntetlennel 3/18. Ha mind megvan, akkor most a hatodik hely környékén karistolunk, ha csak a fele, akkor a tizedik, de már biztos bennmaradóként, ha pedig szinte semmi, akkor ott, ahol most állunk. Az ág is minket húz, hiszen ugyanannyi eséllyel lehet egy ilyen széria semmi, mint ahogy minden.
“Ismét egy olyan meccs, ami simán nekünk állt, aztán mégsem” bővebben
Inkább kibeszélő, mintsem beharangozó Diósgyőrre
Fél ötkor Négykor kezdünk, és ha megcsípnénk a Diót, akkor egy újabb pozitív löketet kaphatna a bentmaradásról szőtt összes reményünk, kicsit félretehetnénk a szabályzatok vizsgálatát, előtérbe kerülhetne a matek. Ha az egyik nyer, vagy csak ikszel, akkor az jó nekünk? És ha a másik? Mi a jobb?
Ez a poszt lesz a Diósgyőr elleni visszavágó kibeszélője
Itt a furacsapat diósgyőri győzelmének összefoglalója
Habár nem látjuk, de itt lehet trécselni a Diósgyőr elleni Ligakupa-odavágóról
“Habár nem látjuk, de itt lehet trécselni a Diósgyőr elleni Ligakupa-odavágóról” bővebben
Elmarad a Ligakupa! A DVTK most jelentette be, hogy jövőre játszunk.
Elmarad a Ligakupa! A DVTK most jelentette be, hogy jövőre játszunk.
Szerdán hattól a Sport1 közvetíti a Diósgyőr-Honvéd Ligakupa-nyolcaddöntőt. Csak mondom.
Szerdán hattól a Sport1 közvetíti a Diósgyőr-Honvéd Ligakupa-nyolcaddöntőt. Csak mondom.
Ligakupa: Diósgyőr a nyolcaddöntőben
A játéknapok elméletileg: december 2. (Miskolc), december 9. (Bozsik) Ha adja a tévé, akkor meg máskor.