Mastodon

Gyorshír: infrastrukturális és pénzügyi okokból nem kaptuk meg első körben a klublicencet

Vagyis ezt írja a Nemzet Sport Online. A stadion közben gondolom megoldódott, megegyeztünk a Csepellel, vagy a csepeli stadion fenntartójával és még egy sokadik féllel, aki majd alkalmassá teszi NB I-es meccsek rendezésére. A pénzügyiről pedig nyilván nem tudunk semmit, ahogy eddig sem. (Valamiért úgy emlékszem, ez a rész korábban nem volt gond nálunk, érdekes, hogy pont pont most, amikor az Öreg csaknem 900 milliót kapott az államnak visszaadott Bozsik ellenértékeként.)

A legviccesebb hiánypótlásra kötelezett egyelőre nekem a Nyíregyháza, ahol az alapadatokkal is probléma volt. Talán nem tudták helyesen leírni a klub nevét? Vagy ez mit jelenthet?

Döntés május közepén, bejelentés május huszonvalahányadikán, még pont az utolsó forduló előtt.

Na, jó, az MLSZ fegyelmi bizottságánál nem igazán létezhet nagyobb troll a magyar futball környékén

A FEB Marco Rossi vezetőedzőt (Budapest Honvéd), mert a FEB jogerős, a kispadtól és az öltözőtől való eltiltásra vonatkozó határozatát megszegte azzal, hogy a lelátóról játékosainak utasítást adott, 100.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezte. – via MLSZ fegyelmi bizottság

Eskü, majdnem összehugyoztam magam a röhögéstől. Marco fel mert ülni a paksi lelátóra, és onnan, figyelem, te is beszarsz: utasításokat adott a játékosainak!!! Úristen, egy edző kiabál a lelátóról, és azt a játékosok figyelembe veszik. Pakson.

“Na, jó, az MLSZ fegyelmi bizottságánál nem igazán létezhet nagyobb troll a magyar futball környékén” bővebben

Napikispest 2015.04.22.

  • #Kone2
  • MLSZ fegyelmi bizottság:
    • “A FEB a Veresegyháza – Honvéd mérkőzéssel kapcsolatban a Veresegyházát rendezéssel kapcsolatos szabályzati előírások megsértéséért a soron következő hazai NB III-as bajnoki mérkőzésén 1, a Honvédot szurkolóinak pirotechnikai eszközök beviteléért és használatáért a soron következő 2 idegenbeli NB III-as bajnoki mérkőzésén 1-1 szövetségi ellenőr fogadására és költségeinek viselésére kötelezte.”
  • Ma van a Föld napja, furcsa, hogy ennek örömére nem igazoltunk hirtelen egy újabb országból. (Ja, már nincs Cor$.) (Ja+, még csak dél van.)
  • Borkai: nem lesz jövőre NB I Győrött. (gyor.taccs.hu)
    • jelentése: három csapattal kell feltölteni az NB I-et, vagyis jöhet az NB II bronzérmese is. 
    • szövődménye: isten se ment meg minket a Gyirmót-Felcsút meccstől a magyar bajnokság élvonalában
  • MLSZ-es futballkártyával 7 forinttal olcsóbban tankolhat a MOL-nál a 175 ezer magyar futballszurkolói közösség (sic!) /// A futballkártya ára: 500 ft.

Eloszlatjuk a tévhiteket a csődbe ment klubok és a bentmaradáshoz szükséges helyezések viszonyáról

A napokban több helyütt is felreppentek olyan találgatások, hogy mi lesz akkor velünk, ha idény végén mégis a vonal alatt végzünk, de közben megszűnik mondjuk egy, két, esetleg három, amúgy bentmaradó klub? Utánajártunk a szabályzatok között.

“Eloszlatjuk a tévhiteket a csődbe ment klubok és a bentmaradáshoz szükséges helyezések viszonyáról” bővebben

Az MLSZ igent mondott a folytatásra, én viszont nemet

Az, hogy Csányi Sándort és az MLSZ elnökségének nagy részét ellenszavazat nélkül újraválasztották, nem jelent mást, mint azt, hogy a magyar futballvezetés teljesen elszakadt a magyar futballvalóságtól. A szurkolóktól már egy ideje, de az mindegy, az állami pénzből fenntartott látványsportág elvan nézők nélkül is.

“Az MLSZ igent mondott a folytatásra, én viszont nemet” bővebben

A szurkolók után már a labdarúgók is több nézőt szeretnének a lelátókra

ezért levelet írtak az MLSZ-nek, hogy talán érdemes lenne végiggondolni a törvényi szabályozásnál keményebbre szabott szabályozásait. A Hivatásos Labdarógók Szövetségének honlapján megjelent nyílt levelet változtatás nélkül közöljük.

“A szurkolók után már a labdarúgók is több nézőt szeretnének a lelátókra” bővebben

Tenyér a tenyérhez, segg a földhöz, ujjongj örömödben, szeretett MLSZ-ünk remekül végiggondolta a kártyamókát

Egyszerűen nem bírtam, ki hogy ne másoljam ide kedves szurkolótársunk vergődését a jegyvásárlás purgatóriumában. Pedig semmi extrát nem akart, csak épp a helyszínen megnézni egy Nyíregyháza – Bp. Honvéd bajnoki labdarúgó mérkőzést.

“Tenyér a tenyérhez, segg a földhöz, ujjongj örömödben, szeretett MLSZ-ünk remekül végiggondolta a kártyamókát” bővebben

Az MLSZ fegyelmi bizottságának ősze

Spórolós szezonunk van eddig. 15 fordulót követően a Honvédot az MLSZ fb mindössze ötvenezer (50.000!!!) forintra büntette meg, ami ugyebár nagyjából semmi. Tavaly egész évben hoztunk össze 850.000-et, szóval volna még mit behozni, ha lenne szurkolónk. Időarányosan tehát nagyjából 400.000 forinttal van beljebb a klub, ami állóhelyi jegyre lefordítva mindössze 400 (négyszáz!!!) darab. Vagyis a távol maradó kanyar max két meccsnyi beugrója.

Nagy vesztes az Újpest, a Győr, a Videoton, a Pécs és a Debrecen, ahol fél év alatt többet perkáltak, mint az egész tavalyi idényben. Viszont bejönni látszik büntiforintban a Fradi táborának távoltartása az új stadiontól, hiszen egyelőre ötmilliós fórban vannak.

“Az MLSZ fegyelmi bizottságának ősze” bővebben

Beértek a sirámaink: A szabályozás egyes pontjai egyre egyértelműbbek

Úgy néz ki az MLSZ is képes lassan őrölni, ellenben ha egyszer belekezd, akkor tömbösítetten kezdi el rendbe tenni a dolgokat.

Úgy néz ki az MLSZ is képes lassan őrölni, ellenben ha egyszer belekezd, akkor tömbösítetten kezdi el rendbe tenni a dolgokat.

Az elmúlt években alapvetően három dologért nyüszítettem, mint blogger, és mint fizető néző:

  1. A megfelelő olvasottságú és penetrációjú szurkolói oldalak sajtóként való elismerése.
  2. A vendégjegyárak szabályozása, és a szabályozás betartatása.
  3. A szurkolói kártya rendszerének egyértelműsítése, az adatkezelés biztonságának szavatolása, az univerzális használhatóság biztosítása, valamint a klubok önkényességének kizárása az ellenőrzési folyamatból.

Az MLSZ most kettőre megnyugtató és egyértelmű megoldással állt elő, valamint szeptembertől bevezeti az egységes szurkolói kártyát, vagy valami hasonlót, de arról még bővebben kell majd informálódnom, hogy pontosan mit is.

“Beértek a sirámaink: A szabályozás egyes pontjai egyre egyértelműbbek” bővebben

Exit mobile version