Mastodon

A kronológia arra enged következtetni, hogy Zsótér

A Budapest Honvéd FC számára kiemelten fontos, hogy az első csapat továbbra is az OTP Bank Liga mezőnyében szerepeljen, emellett viszont nagy hangsúlyt fektetünk arra is, hogy professzionális, a klub céljai és értékei iránt elkötelezett közösséget építsünk a pályán és azon kívül is, és ehhez kell megtalálnunk a megfelelő karaktereket. Aki ezt figyelmen kívül hagyja, aki nem képes profiként dolgozni a céljainkért, aki nem tiszteli a klubot, annak nincs helye a csapatban.

Senki sem lehet fontosabb, mint a klub.

írta szó szerint a Honvéd. Az utolsó mondat félkövérrel, bordóval (#B8312F) kiemelve. A bejegyzés címe: A klub mindenek felett, a lead pedig: Közlemény.

Valamikor tegnap dél körül került fel az anyag a számítógépes világhálóra, és azóta megy a tippelgetés, hogy nagyjából mit jelenthet.

“A kronológia arra enged következtetni, hogy Zsótér” bővebben

Legyen szent most nekünk a játék, legalább egyszer még!

Mezőkövesd – Honvéd @ 20:00

Összetett, bár masszívan információhiányos hetet követően ma este Mezőkövesden játszunk. Azzal a csapattal, amelyik a Debrecen mellett szintén négy meccs tíz ponttal indította a tavaszt, és amelyik Kuttor érkezése óta beállt a fél kapott gólra, illetve mostanában inkább a nullára. Utóbbira mi is képesek lehetünk, pláne, hogy Klafuric a sorok között elejtette tegnap, hogy a mostanában leginkább eredményes játékosunk, Domingues betegség miatt vagy játszik, vagy nem. Idézem inkább:

Reménykedünk, hogy bevethető lesz a Mezőkövesd ellen, de a hiányát a fiatal tehetségeink tudják feledtetni, (…)

Annyira feledtetik, hogy érkezhet helyette fiatal tehetségünk, a kanadai Ennin.

“Legyen szent most nekünk a játék, legalább egyszer még!” bővebben

Napikispest 2023/02/22

Az nb1.hu-n jelent meg egy igencsak furcsa anyag:

  • Sinkó Gábor általános mindenes, jelenleg technikai vezető távozik.
  • Szappanos helyett Tujvel védene pénteken, azonban mivel Tujvel a héten alig edzett, így könnyen lehet, hogy Dúzs debütálhat.
  • Samperio felépült,
  • Domingues viszont belázasodott.
“Napikispest 2023/02/22” bővebben

Infografika, ahonnan kiderül, hogy a kezdeti prófétákból mára csak egy maradt

"Infografika, ahonnan kiderül, hogy a kezdeti prófétákból mára csak egy maradt" bővebben
Exit mobile version