De visszautalhatunk Hanta idei tavaszi vesszőparipájára is. Statisztikáiról, infografikáiról (is) elhíresült blogtársam hetek óta mantrázza, hogy ha nem mi lőjük az első gólt, akkor bizony nagy arányban mi ülünk fel a meccs végére a szopórollerre. És tényleg – az egy szem őszi, Fradi elleni fordítást leszámítva max egy-egy döntetlen jön ki nagy néha (Paks otthon, Kecsó otthon) az ilyen helyzetekből. Tegnap pedig a még gyakoribb végkifejlet – a vereség. Miért?
Rossi tegnapi nyilatkozatában a szerencsét is tetemre hívta, no nem olyan irritálóan, mint egyes hazai kollegái, inkább csak keresve a válaszokat a “miért a vereség?” kérdésre, és a több ok (mentális problémák, rossz helyzetkihasználás) mellett jutott el az “of course we need luck, too” alapvetésig. Tegnap valóban nem állt mindig mellettünk Fortuna asszony, Lupoli 2 kapufája a példa, de a kapu előtti kavarodásokkor az irányzékunk beállításánál (Boti… Filip… Báló…) inkább a koncentrációnkat kéne kárhoztatni, nem a szerencsét, ha a kezünket a szívünkre tesszük.
Akárcsak a gólnál. “Ez mi volt?“ – kérdezte a Csapdlecsacsi-ban Szacsvay László Gáspár Sándort az orcájába kapott frontális szódásszifon-habadagot köpködve, és kérdeztük ugyanezt most mi az oldalvonal mellett, mikor a semmiből Menugong gólt vert. A védelem bizony bealudt, és bár az est hősének kikiáltott Bognár Stefi valóban szemfüles volt, talán nem ártott volna figyelni a bírónak itt is arra, hogy honnan végzi el a szabadot a kis bongyor harcos, és nem csak minket vegzálni az ilyen helyzetekkor. Persze ez most amolyan poszt-vereség kocsmai hőzöngés tőlem, de azért talán valami van ebben is.
Hát nagyjából ezek a kövesdi péntek konklúziói, valamint az, hogy merészebb tavaszi álmaink kaptak egy pici léket, de nem véglegeset. Sok keresztbeverés jön még, nekünk pedig kezdődnek azok a meccsek ahol általában jobban szereplünk, hisz kreatív fellépés helyett hajtás és szigorú kontrák kellenek, arra pedig megvannak a gyors embereink és már végre a gólérzékeny rutinrókák is. Szóval még bármi is kijöhet 3.-8. hely között ebből a tavaszból, és szerencsére a szenvedős meccseket letudtuk, azon meg kár lamentálni, hogy mi lett volna, ha az ilyen Pápa/Mezőkövesd/Kecsó meccseket is behúznánk – akkor bajnokok lennénk, de ahhoz egy más keret kéne. Ezzel a mostanival ezt tudjuk. És végül is, az elmúlt 10-15 évet nézve ez se kevés. Persze jó lenne, ha nem azt kéne hallgatni Kemenestől, hogy kisBogesz a magyar Xavi, hanem Báló álompasszain csámcsognánk – de ki tudja, lehet, hogy egyszer az is eljön. Mezőkövesdet és társait pedig erre az idényre felejtsük el – elég volt az ilyen nulla csapatok elleni vidéki túrákból, ahol rendre ostobán beárazzuk magunkat.
Most jöjjenek a kemény meccsek.
Fotók: honvedfc.hu, blikk.hu.