Mastodon

Bennmaradtunk!

Békéscsaba–Kispest 0-2

Sőt, nyolc forduló van hátra, ami azt jelenti, hogy a megszerezhető pontok száma ennek pont a háromszorosa, vagyis 24. A jelenleg megszerzett 48 pontunkból kivonva a 24-et azt kapjuk, hogy a 12. helynél lejjebb már nem végezhetünk. Mennyire más, mint tavaly ilyenkor.

Tavaly ilyenkor kikaptunk ugyanis Mezőkövesden, és maradtunk kieső helyen. Aztán jött a válogatott szünet, és utána, március 30-án megvertük otthon a Csákvárt, amivel végre a vonal fölé kúsztunk. Tavaly május 11-én, játék nélkül maradtunk benn, idén március 14-én. Potom két hónap a difi.

_minden jó nekünk

És nem csak bennmaradtunk, hanem nyugodtan várhatjuk a hétfői Mezőkövesd–Vasast. Gyakorlatilag minden eredmény jó nekünk:

eredményfeljutásbajnokság
Mezőkövesd0,61,3
döntetlen0,31,5
Vasas0,11,8

Amennyiben, és ezt talán 22 forduló után feltételezhetjük, minden csapat nagyjából tartja az eddigi pontátlagát, akkor bármi történik, nekünk egy alig félpontos teljesítmény (egész pontosan 0,6) is elég lehet a feljutáshoz. Hogy érezzétek, ez mennyire alacsony szám: Laczkóval 0,83-at hoztunk 2024 őszén.

Oké, vannak páran, akik bekavarhatnak, mert például a BVSC már most több pontot szerzett tavasszal, mint ősszel (16 vs 14), ahogy a Videoton is (16 vs 15), azonban a Videotonnal már játszottunk, és nyertünk, a BVSC-hez pedig az utolsó fordulóban megyünk, tehát az nagyon, de nagyon, de nagyon nagy valószínűséggel már mindegy lesz.

Viszont a Videoton még fogadja a Vasast (27. forduló), megy Mezőkövesdre (24. forduló), és már megverte e Kecskemétet. A BVSC fogadja a Mezőkövesdet (23. forduló,, majd megy a Vasashoz (26. forduló), és már megverte a Kecskemétet. Tehát a két tavaszi menő még játszik szinte az összes üldözőnkkel, és nem lepődnénk meg, ha ott pontot, pontokat szereznének. Márpedig az ő pontszerzésük túlmutat a csapatok eddig szerzett pontjainak átlagán, hiszen az ősz alapján velük nem igazán kellett számolni. Most ér igazán sokat az első tavaszi fordulóban a Videoton elleni három pont.

_jobb, mégis rosszabb, de azért jobb

Tavasszal az első hét fordulóban eggyel több pontot szereztünk, mint ősszel, mégis húzzuk a szánkat, mert tavasszal még nem láttuk úgy játszani a csapatot, mint ősz elején.

Ez a Békéscsaba elleni meccs is minősíthetetlenre sikeredett. Illetve lehet minősíteni, de nem szeretném. Rossz volt nézni, miközben izgulni egy percig sem kellett, tényleg csak az volt a kérdés, mikor lőjük az elsőt. Vagy az egyetlent. Vagy egyáltalán, mert a null-nulltól azért féltem kicsit.

1-68. perc
Tujvel
Szabó Alex, Baki, Csontos
Ujváry, Kesztyűs, Szamosi, Hangya
Gyurcsó, Pinte, Medgyes

És még azt sem lehet mondani, hogy ne lettek volna meg a helyzeteink, hogy ne lett volna pár, láthatóan begyakorolt és eltervezett figuránk (rögzítettből), azonban akcióból alig tudtunk helyzetet kialakítani. Márpedig az sosem baj, ha több lábon áll egy csapat.

Aztán a második félidőben Medgyes végre megoldotta. Nagyon hiányzott már, hogy összejöjjön neki valami. Ha valakire, rá sosem lehet panasz, mert mindig becsülettel csinálja, próbálkozik, gyakran talán szenved is, és semmi, de semmi se jött be neki mostanában. Most viszont nemcsak megharcolt azért, hogy belerúghasson a labdába, hanem a lövése, ha egy kis szerencsével is, de eljutott a hálóig. Pattogva, erősen lassulva, két ember között, és még a kapus sem érte el. Külön megemlítendő, hogy hiába volt kint az érkező labda szempontjából messze jobb helyzetben lévő védő mindkét keze, az előbb balról, majd jobbról próbálkozó Medgyes közel 270 fokban kerülte meg, tehát majdnem körbefutotta(!), mire hozzáfért a labdához. Ennél sokkal, de sokkal könnyebb helyzetek se jöttek be neki az elmúlt időszakban, hátha majd mostantól.

Nem sokkal gól után, egy nagyon hasonló szituációban Medgyes Hangyának passzolt. Lehet, több volt a helyzetben, azonban Hangya azonnal lőtt, oldalháló. Jöhet a frissítés.

69-76. perc
Tujvel
Szabó Alex, Baki, Csontos
Ujváry, Csonka, Szamosi, Hangya
Zuigeber, Pinte, Medgyes

A Gyurcsó-Zuigeber mostanában szokásos váltás, és Kesza se ma játszott utoljára végig teljes meccset. Ahogy a cseréje, Csonka sem. Keszának 245, az egyébként belsővédő, azonban Feczkónál – teljesen normális módon – most belső középpályást játszó Csonkának 241 perce van eddig a bajnokságban.

Váltottunk, azonban a meccs képe nem változott. Helyzet nélkül teltek a percek.

77-88. perc
Tujvel
Szabó Alex, Baki, Csontos
Ujváry, Csonka, Szamosi, Hangya
Zuigeber, Pinte, Varga Kevin

Varga Kevin télen érkezett, azonban egyelőre úgy tűnik, kiegészítő emberként számolhatunk csak vele. Gyurcsó, Medgyes és Zuigeber mellett a negyedik számú szélsőnk. Kell neki a játékperc, és most is megkapta.

Közben meglett a második gólunk. Egy szabadrúgás-kombiánációt Szamosi tett le Zuigebernek, aki valahogy ellőtte a jobb alsóba. Illetve pontosabban arrafelé, mert az egyik békéscsabai lábán pont jól és annyit pattant meg, hogy a kapus már ne érhesse el.

Medgyes november 30-án a BVSC-nek, Zuigeber október 26-án a Mezőkövesdnek talált be utoljára. Utóbbi közel fél éve, szóval nagyon kellett az idénybeli kilencedik gólja, amivel behozta a mostanában szintén gólképtelen belsővédőnket, Csontost. javítás: benéztem, elfelejtettem Zui két hete, Csákváron lőtt gólját.

A végére aztán belefért egy kis ünneplés, megtapsoltatás és pihentetés.

89. perctől
Tujvel
Szabó Alex, Baki, Csontos
Ujváry, Csonka, Gáspár, Hangya
Zuigeber, Varga Kevin, Varga Bence

Mondjuk Varga Bence balszélsőben igencsak meglepett, de sebaj. Le kell pörgetni. az időt, lehet ünnepelni.

_megszenvedtünk

ahogy egész tavasszal. Kivéve a Csákvár ellen, és kivéve kicsit talán a Diósgyőr ellen, ahol ugyan csak egy góllal nyertünk, de valamiért mégis nyugodt, fix hazai meccsnek éreztük.

A békéscsabai meccs szimplán csak rossz volt. Rossz volt nézni, ahogy szenvedünk egy tavaszra magára találó, stabil csapat ellen. (A Csaba is több pontot szerzett már most tavasszal, mint egész ősszel!) Izgulni megint nem kellett, a különbség megvolt a javunkra, azonban a látvány nagyon hiányzik.

És még egyszer: több ponttal rajtoltunk a szenvedős tavaszon, mint a látványosan induló őszön. Sokkal stabilabbnak tűnünk, sokkal inkább bennünk van, hogy ha kell, akkor egyetlen góllal is, de megnyerjük a meccseket, cserébe sivárabb a látvány. Ez a csapat nekem sokkal érettebbnek, kevésbé szeleburdinak tűnik, mint az őszi, főleg az ősz eleji. Sikerölt a gépezet-tengelyen elmozdulnunk, és lassan beszélhetünk valamiféle stabil alapról, amire lehet majd építkezni.

Furcsa ez a bajnokság, hiszen az idény elején felszabadultan, lendületből játszottunk. Ha nyertünk, akkor azt a szurkolók számára élvezetes módon tettük, viszont ha veszítettünk, akkor közünk se volt az adott meccshez. Tavaszra ez változott meg, és most már minden meccshez közünk van.

Látványos? Nem. Vagy nem feltétlen. Mostanában inkább nem. Eredményes? Igen. Valószínűleg. Ez kell a feljutáshoz? Igen, mert az ellenfeleid döntő többsége valódi cél nélkül focizik (felszabadultan), vagy a kiesés elől menekül (és ahhoz nagycsapatot kellene vernie).

Közel három év NB II. után az sem érdekel, ha életlen homokozólapáttal akarom kivájni a szemeim, miközben nézem a meccseinket, és bármit elfogyasztanék, amitől azonnal elfelejtem, hogy épp mit teszek, nem érdekel a szenvedés további mértéke, csak azt akarom, hogy feljussunk, hogy mihamarabb legyen vége ennek a rémálomnak.

Ha pedig ehhez ilyen meccsek kellenek, akkor ilyen meccsekre fogok járni, és az ilyen meccseknek fogok örülni, mert egyelőre azt mutatják a számok, hogy magabiztosan tartunk pontosan abba az irányba, ahová el szeretnénk jutni.

_öt sárga

Baki.

_osztályozókönyv


címlapkép:

✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.



Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. ||

9 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
Gegrush
1 hónapja

Nahát, Vasas lett a vége, de így sem rossz.Viszont azért nem bánkódok, hogy mindkettővel csak az idény végén játszunk.Erre a Kurbli nevű arcra figyelni kell majd, mert nagyon érzi a kaput.30-ról beverte, mint ló a lónak…

Árpi
1 hónapja
Reply to  Gegrush

Pedig megtettem döntetlenre, de hát a ‘mező most valahogy sehogyse játszott… De az igaz, jobb lehet egy leendő fővárosi ellenfél, mint egy olyan vidéki, aki 3 napi járóföldre van innen… :)

Gegrush
1 hónapja

Az utolsó szürkés szöveg parádés, Wurlitzer, izé, Pulitzer díjat az elkövetőnek! :-))
Ma még ki kell szurkoljuk a Vasas meccsen a döncit, kapaszkodjon este mindenki szék karfájába.Viszont egy kérdés, ha nem lesz dönci, akkor melyiknek a győzelme jobb nekünk?A Mezőkövi 3 pontja esetén hamarabb húzhatjuk meg magunk alatt a vonalat egyedül, vagyis a bajnoki címnek kedvezne.A Vasas nyeresége esetén meg a közös feljutás jöhetne el hamarabb, ami után ki lehetne engedni…Nem tudom, melyik a jobb nekünk…

Gábor
1 hónapja
Reply to  Gegrush

A feljutás a lényeg, a bajnoki cim hab a tortán. Nyerjen a Vasas és jusson fel, Angyalföld közelebb van mint Mezőkövesd vagy Kecskemét. (Ja és az MTK is maradjon benn, Köbánya közelebb van Diósgyőrnél.)

Copy19
1 hónapja
Reply to  Gábor

Kőbánya helyett jó lesz az Józsefvárosnak is.

wannabe csampijon
1 hónapja
Reply to  Gegrush

Nyilván nagy jelentősége nincs, de én bajnok akarok lenni mindenhol, az NB2-ben is, meg az NB1-ben is (sőt a fakóval az NB3-ban is, de ne túlozzunk), úgyhogy estére a Kövesdet szeretném ünnepelni látni.

Gegrush
1 hónapja

Haha, örülök a válaszoknak! A feljutás mindenképpen kell, de a bajnoki cím is.Szerencsére nem lesz gond jó eséllyel, segít nekünk a komplett mezőny, eddig is sokat segített, ők is tudják, hogy mi nem oda valóak vagyunk.Így legyen! :D

Árpi
1 hónapja

Most is mondhatjuk azt, nem volt annyira szép a játék, de van 3 pont, sőt most végre 2 gólt is lőttünk. Persze, ez a ,,nem szép játékkal, de behúzzuk” dolog nem a legmegnyugtatóbb az NB1 küszöbén, szóval igen, valamit ezzel is kell tenni, mert azt sem járja, ha a szurkolók a biztosat is végigizgulják, mert…
Igaz, azért ez a játék már majdnem volt olyan jó (szép ?) mint a Csákvár elleni vagy a Dió elleni (érdekes, hogy ott annyira biztos volt a fix 1, ami persze be is jött, itt a zergebaszta-bajnokságban meg mégis nehezen megyen).
De legalább ezen lilák ellen jobban és technikásabban játszottunk, mint azon az ominózusos hétfői meccsen. Mert az valami kaotikus valami volt, lett, főleg a vége. Mintha a közönség, amikor beül egy komolyzenei koncertre, a zenemű helyett a zenészek bemelegítését hallgatja és hiszi azt, hogy az már a darab.

kohol
1 hónapja

Bennmaradtunk….meg egy ok az ivasra. Koszonom Jezus

wpDiscuz
Exit mobile version