Mastodon

Volt olyan játékosa a Honvédnak, aki játékpercenként 60500 forintot keresett, és már a nevére sem emlékszel

Marko Petkovic.

A FIFA október 30-án tényleg kizárta a Honvédot az átigazolásból – járt utána a pletykának a Sportál. Kibontva a mondatot, a lényeg annyi, hogy a következő három átigazolási időszak végéig, vagy amíg nem rendezi a fennálló tartozását egy korábbi játékosa felé, addig a klub nem regisztrálhat új játékost, tehát azokkal kell megoldani, akik jelenleg is a klubhoz tartoznak, elmúltak 16 évesek (az NB-s versenyeztetés alsó korhatára), illetve maradni terveznek.

Nem egyszerű a helyzet.

megjegyzés // a posztot utólag, egy Honvéd által kiadott közlemény ismeretében frissítettük. A frissítéseket szürke háttérrel kiemelve, és félkövér frissítés // szöveggel jelöltük.

“Volt olyan játékosa a Honvédnak, aki játékpercenként 60500 forintot keresett, és már a nevére sem emlékszel” bővebben

Elmúltkéthetikispest 2023/06/24

Összefoglaló a napló kedvéért.

Ahhoz képest, hogy közel két hete nem posztoltunk érdemben, olyan sok dolog nem történt. Pár játékos távozott, némelyikért, vagyis igazából egyikért sem kár, egy érkezett, klasszikus NB II-es spíler, aki ezen a szinten nevezhető akár Nagy Fogásnak is.

“Elmúltkéthetikispest 2023/06/24” bővebben

Játékpercek, igazolások, akadémia (bontás)

Természetesen egy ilyen hangzatos és figyelemfelkeltő, valódi kattintásvadász cím mögött mi mást is találhatnánk, mint két grafikont, csupasz számokat, és az ezzel együtt járó mérhetetlen unalmat.

Nyugalom, nem fogunk csalódást okozni, azonban a fejezetek végén egy csipet szaftos demagógiát azért megpróbálunk belecsempészni a kontentba.

“Játékpercek, igazolások, akadémia (bontás)” bővebben

Valaki megtalálhatta Hemi noteszét a klubházban, úgy kezdtünk igazolni az utolsó napokban

Persze kivétel nélkül a neves Without Clubtól érkezett mindegyikük, mégpedig tételesen:

A nagy sietségben Samperio már be is mutatkozott az Újpest ellen, ráadásul a hosszabbításban egész futballra emlékeztető jelenetet varázsolt a pályára, ahogy a labdaátvétellel behintáztatta az újpesti védőt, majd majdnem jól centerezett Lukicnak, aki így sarokkal próbálta meg kapura tenni a labdát, azonban az elsuhant a hosszú kapufa előtt.

“Valaki megtalálhatta Hemi noteszét a klubházban, úgy kezdtünk igazolni az utolsó napokban” bővebben
Exit mobile version