Mastodon

Napikispest 2017.12.07.

    • megszakadt hagyomány // most vettem észre, hogy 2016/17-ben megszakadt egy négy éve tartó hagyomány, és Debrecenben nem debütált nálunk új akadémista:
      • 2012/13 // Szemerédi Norbert
      • 2013/14 // Bobál Dávid
      • 2014/15 // Ihrig-Farkas Sebestyén
      • 2015/16 // Márton András
      • 2016/17 // kétszer is jártunk Debrecenben, azonban a szezonban csak Tömösvári debütál, egy hónappal az első debreceni meccsünk után, az Üllőin.
      • 2017/18 // eddig kétszer játszottunk Debrecenben, de sem a Diósgyőr, sem a Loki ellen nem debütált senki, pedig Stoiacovici ekkor már nagyon kerülgette a pályát.
    • bíróküldés // Berke Balázs fúj szombaton a Paks ellen. Asszisztensei Király Krisztián és Huszár Balázs, az alapvonalakon Erdős József és Csonka Bence, a tartalék pedig Szécsényi István.
      • Berke 2012 áprilisa óta fúj a Honvédnak, azóta hat meccsen négy győzelem, két vereség.
      • Legutóbb tavaly, a 27. fordulóban szintén a Bozsikban találkoztunk, és szintén a Paks ellen. Akkor 2-0-ra nyertünk.
    • szurkolói kérdőív // folyamatosan fejlődik, köszi a remeksok segítséget, észrevételt. Jelenleg úgy néz ki, hogy december 11-én, hétfőn el tudunk startolni vele. (Persze ha van kapacitások, és kedvetek, a linkelt poszt végén elérhető PDF-ben a jelenlegi állapota, nézzétek át, és szóljatok, ha valami nem stimmol, zagyva, vagy csak nem értitek.)

Napikispest 2016.01.27.

  • sérültlista // A III. kerület ellen nem játszott Kemenes (lázas), Kabangu Zoli (combsérülés), Eppel (térdsérülés), Horváth (saroksérülés) és Vernes (bokasérülés) – derül ki a mérkőzés beszámolójából.
    • hülye kérdés // vajon van összefüggés a sok sérülés és a műfüves felkészülés között?
    • update // Nagy Sándor kihagy néhány napot a kapufalefejelős mókája után.
  • nagyon pletyka // erdélyi forrásunk egy szurkolói oldalon megjelent információnak járt utána, és olyan pletyit hallott, hogy két-három magyar klub is érdeklődik a kolozsvári U középpályása, Kovács Lóránt iránt, és ezek egyike akár mi lehetünk.
    • Itt egy videó, hogy milyen gólokat tud. Elég jó. Amúgy 23 éves, jobblábas, inkább védekező középpályás, amiből nálunk most bőven megvan a létszám, tehát nem valószínű, hogy hozzánk jönne.
    • Két éve egyébként azt pletyizték róla, hogy az MLSZ szívesen magyar válogatottat csinálna belőle.
  • játékoskeringő // Szemerédi az NB III-as Dorognál folytatja. (via dorogifc.hu)

Napikispest 2016.01.21.

  • posztajánló // egy remek írás/elemzés a válogatott blogon, hogy hova tűntek a nézők, és egyben le is törnek olyan legendákat, hogy régen minden ötszámjegyű volt.
  • Nemzeti Stadionépítési Program // Pakson is.
  • játékoskeringő // áttekintő posztunk a szokott helyen érhető el.
    • Göblyös // múlt héten Szigetszentmiklóson tűnt fel, azonban a tegnapi edzőmeccsen már nem játszott. (via sztkfutball.hu)
    • Szemerédi // vele már korábban szerződést bontottunk, jelenleg a Szolnok teszteli. (via szolnokimavfc.hu)
    • Lőrinczy és Erdős // múlt héten Szolnokon voltak, tegnap azonban már nem léptek pályára a Jászberény ellen. (via szolnokimavfc.hu)

http://valogatott.blog.hu/2016/01/20/kevesen_nem_lelkesen

Napikispest 2015.12.14.

  • Alig két napja lett vége az őszi szezonnak, és máris kezdődik a mindenféle keringő:
    • Honvéd // Itt az első három távozónk: Szemerédi, Fejes, Ihrig-Farkas (via honvedfc.hu)
    • Honvéd // Lukács Dániel három évre írt alá. (via honvedfc.hu)
    • Diósgyőr // Állítólag már nem Bekő a Dió edzője. (via boon.hu)
    • Diósgyőr // Hivatalos. (via dvtk.eu)
    • Diósgyőr // Akár egy Egervári-Pisont-Vitelki trojka is összeállhat. (via nso.hu)
  • válogatott // Az itthon játszó egyéb tehetségek négynapos összetartásra mentek Telkibe. Botka Endi inda house.
  • M4 ismétlés // Vasas-Honvéd kedden, 20:10-től

Poszt a posztokról 1. – A kapu

Amíg várjuk a (persze számunkra eleinte tök semmitmondó) új igazolásokat, illetve a Rossi örökébe lépő edzőt (defetista hangulatomban ehhez most inkább semmi kommentet nem fűzök), a Hanta által tegnap feldobott kibeszélő mellé  a következő napokban, ha minden jól megy, felrakunk még 3-4-et. Mint a blog (h)őskorában, amikor még szerzőink időmilliomosabbak voltak, és majd’ minden félszezonvégen végigmásztak posztonként a kereten. Hát tegyünk erre egy kísérletet most is. “Poszt a posztokról 1. – A kapu” bővebben

Exit mobile version