Mastodon

Kifutott a hűségszerződésünk, és nagyon nem akarunk új csomagot választani

Budafok – Honvéd @ Budafok, vasárnap 17:30

patiszon

Többször feltettem magamnak, és többen feltették nekem a kérdést: „mit várok az idénytől? Mi lesz velünk?” Nincs válaszom. Mégis mit várhatnék?

Péntek délután írom ezeket a sorokat, két nap van a meccsig, és az a nagy büdös helyzet, hogy annyiból kell gondolkodnunk, ami van. Édesmindegy, hogy közben bejelentik a tulajdonosváltást vagy sem1, érdemi hatása nem igazán lehet az idénykezdésre. Mert mégis, mi történhetne? Hirtelen igazolnak három, öt, nyolc minőségi játékost, hoznak egy új edzőt, esetleg elengedik a fiatal- és/vagy a magyarok játszatásából szerezhető pénzeket, mert mindent a feljutásért? Ha ilyesmiben gondolkodnának, akkor abból legalább részelemek kiszivárogtak volna az elmúlt hetekben, azonban semmi ilyesmiről nem számolhatunk be.

Felesleges tehát bármiben reménykedni.

Egyelőre marad Csertői, és marad Holman középcsatárban, hacsak nem két 2005-ös vagy fiatalabb játékossal kezdünk valami homályos lehívható pénzek miatt, mert akkor az is megtörténhet, hogy Simon Benedek. A mini Torghelle, mert nekem nagyon hasonlít a stílusa a fiatal Sanyikára. Egyszer akár futballista is lehet belőle, de ahhoz még nagyon sok, és nagyon sok komolyan vett melóra lesz szüksége.

Amit viszont várhatunk, az valami ilyesmi:

Gyetván
Pauljevic, Pekár, Szabó A., Benczenleitner
Keresztes, Nyitrai, Lőrinczy
Kerezsi, Holman, Medgyes

Szinte a tavalyi csapat, annyi különbséggel, hogy Dúzs a hülye szabályoknak hála kiöregedett a kezdőből, Kovács Nikót Pauljevicre, Adorjánt Nyitraira, Kocsis Dominiket/Krajcsovicsot pedig Medgyesre cseréltük. Minőségben – jelenleg! – Gyetván inkább visszalépés, hiszen tapasztalatlan, Pauljevic reméljük talán egykutya, Nyitrai hajtós és – Adorjánhoz képest – tapasztalatlan, azonban belőle még nagy kedvenc lehet, Medgyes viszont egyértelmű szintlépésnek tűnik felfelé az NB II nívóján. A padunk Eördögh, Bocskay, Kálnoki-Kis és Bobál távázásával egyértelműen gyengült, ami azt jelenti, hogy összességében inkább gyengültünk.

Azonban ha egy olyan optikán keresztül vizsgáljuk az igazolásokat, hogy tavaly az egyik legkevesebb gólt kaptuk a mezőnyben (36, az ötödik legkevesebb), és ha ezt tartani tudjuk, akkor a támadósorba érkezett Medgyes még Bobál hiányában is javíthat a rettentő kevés lőtt gólunkon (39, hármas holtversenyben a hetedik legtöbb), vagyis némi előrelépésre látok sanszot. Mondjuk egy, de inkább két használható középcsatárral sokkal bizakodóbb lennék. (Zárójelbe: minap tényleg komolyan gondoltam, amikor azt mondtam valakinek, hogy két értelmezhető, tehát egy kezdő és egy minőségi csere középcsatárral és egy kis szerencsével akár a feljutás sem lenne elérhetetlen. A rövid padtól még mindig félek, viszont talán a játékosok egy idény NB II-t követően kezdenek ráérezni a liga által jelentett kihívásra.)

Viszont Ene, Sigér és Csilus egyelőre számomra értelmezhetetlen. Gondolom ők voltak szabadok és elérhetőek a fizetési sapkánk figyelembe vételével. Erre csak azt tudom mondani, hogy például nekem meg van pénzem kelkáposztára, bőven belefér a kosztpénzbe, azonban mivel nem szeretem, egyszerűen nem veszem meg.

Aztán itt is létezik egy másik optika. Például az, hogy az NB II-ben a fix középmezőnyhöz meg kell venned egy alapcsomagot olyan játékosokból, akik évek óta itt szerepelnek. A feljutáshoz viszont egy másik csomag kell (Medgyes speciel ilyen), amitől jól láthatóan most messze vagyunk. Mondjuk ha, és teszem azt Bekét2 meg tudnák szerezni Nyíregyházáról, akkor ő nagyjából ezt a szintet jelentené. Az NB II-be ugyanis nem feltétlen jó vagy közepes NB I-es játékosok kellenek, hanem jó NB II-esek, akik tudnak ebben a ligában nyerni. Aztán ha feljutottál, a többségét úgyis lecseréled. Ilyenkor mennek vissza az NB II-be, hogy a következő idényben egy másik csapattal jussanak fel.

Valahogy így képzelném az NB II mezőnyét, ha mondjuk egy mobilszolgáltató munkatársaként kéne csomagokat meghatároznom.

Jelenleg a minőséget Lőrinczy, Holman, Kerezsi és Medgyes képviseli. Reményteljes Szabó Alex és főleg Pekár, nyilván Dúzs is, ha védene, és nagyjából ennyi. Talán még Benczenleitner, mert legalább ballábas és tud előre játszani. Ez kevés, mert a kezdőhöz kell még öt-hat játékos, plusz a cserék. Egy Kesztyűs Barnáért most hálát adnék a sorsnak.

Szóval van egy csapatnyi szedett-vedett játékosunk, és közben fogalmunk sincs, hogy mivel számolhatunk ebben a szezonban. Ha marad a tulajdonos, akkor marad a szegényház, és arra sincs semmi garancia, hogy egy tulajdonosváltást követően javulnának a lehetőségeink. Ilyen körülmények között teljesen felesleges bármivel számolni jelen pillanatban a következő idényre, sőt, kijelentem

ez egy odadobott bajnokság lesz,

egy év, amikor sehonnan nem tartunk sehova. Nem tűnik úgy, hogy tudatosan egy forradalmi csapatot építenénk, ami mondjuk 2025-26-ban a feljutás egyértelmű esélyese lehetne, és amibe csak be kell építeni pár plusz minőséget, és az NB I-ben is megállja a helyét3. Sokkal inkább az a látszat, hogy a nehogy kiessünk szintet lőtték be, nagyjából annyiból, amennyit ki lehet sajtolni a különböző feltételeknek megfelelésből (fiatalok és magyarok játszatása). A vegetálás nem lehet cél Kispesten, most mégis az a helyzet, hogy két tulajdonos között lassan ennek is örülni kell.

Mint majom a farkának. Hurrá.

Szóval pont leszarom Budafokot, mert ez a meccs nem szól többről, mint az időhúzás. Ha nyerünk, akkor reménykedhetünk, hogy a tulajdonostól függően feljutó csapatot akarnak, ha pedig nem nyerünk, akkor marad minden a tavalyi. Kicsit olyan, mint egy társasjátékban arra alapozni a stratégiánkat, hogy folyamatosan dupla hatost dobunk, mert addig sem kell szembesülnünk a ránk nézve kellemetlen szabályokkal.


Hétvégi program

  • NB III // Honvéd-MFA – Vasas II. @ MFA, vasárnap 11:00
  • NB II // Budafok – Honvéd @ Budafok, vasárnap 17:30

lábjegyzet //

  1. A poszt szombat délelőtti publikálásig nem jelentettek be semmit. ↩︎
  2. Beke kezdett és gólt lőtt a Nyíregyháza-ETO 2-1 meccsen. ↩︎
  3. Nagyon halkan tavaly még a salzburgi meg valami dán modellről beszéltek, hogy egy évvel később távozzon a szakmai vezető. ↩︎

címlapkép: egy patiszon a konyhaasztalomon. jelenleg ez is érdekesebb, mint a Honvéd, ráadásul pontosan tudom, hogy mi lesz vele a közeljövőben: kirántom.

🗣️ a hozzászólás // előmoderált.
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||