Mastodon

Hónap: 2012 augusztus

103

Amikor megalakultunk, az ember még éppen csak próbálgatta a repülést; ötszörös bajnokok voltunk, mikor Armstrong a Holdra lépett; mára pedig, tizenhárom bajnokság után, fapados repülőgépek hálózata tartja a levegőben európai turisták tízezreit egyszerre.

Amikor megalakultunk, Lehár Ferenc még fiatal, pályakezdő zeneszerző-zongorista volt, mára nemzetközi InterCity (EC) a Budapest-Bécs viszonylaton.

Amikor megalakultunk, az alapító okiratunkat a magyar belügyminiszter képviselője ellenjegyezte Ferencz József magyar király nevében, hogy az első bajnokságunkat a Honvédség kötelékébe erőszakkal beolvasztva nyerjük, majd Kelet-Európa első futballvállalkozásaként váljunk ki belőle, és legyünk mára egy újragondolt kft.

Amikor megalakultunk, nem voltak még világháborúk, modern diktatúrák, atombomba, terrorizmus, hogy egy velük telített évszázadban legyünk mégis valakik.

Amikor megalakultunk, néhányan csak sportolni szerettek volna, és senki sem gondolt arra, alig negyven év múlva, az akkori futballvilág talán legjobb csapata játszik majd a Sárkány utca végén, köztük a mindmáig leghíresebb magyarral.

Amikor megalakultunk, olyan nevek alkották a közéletet, akik ma az irodalom- és történelem érettségiken alkotnak önálló tételeket, akik megújították a fizika, a matematika egyes területeit, feltalálták a golyóstollat, a porlasztót.

Amikor megalakultunk, Magyarország Ausztria társországa volt, mára ugyanazon a területen osztozik Csehország, Szlovákia, Ukrajna, Románia, Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró és Olaszország.

Amikor megalakultunk, mi az örökkévalóságnak tettük.

Boldog 103. születésnapot, Kispest!

Nem ígérünk semmit, és azt be is tartjuk

Egy aljas, szemét, utolsó senki vagyok – elismerem. Van pofám ismét lehúzni a Balaton mellé, és titeket, a Kedves és Mindig Nyájas Olvasókat tartósan posztok nélkül hagyni. Hiába jön vasárnap a Diósgyőr, lesz biztosan remek hangulat a stadionban, és hiába illenék ilyenkor már bő nyállal beharangozni, ízelítőt csinálni, megpöckölni a dolgok bukéját és hasonló ilyesmik, én inkább leszek egy aljas, szemét, utolsó senki, és lehúzok lábat lóbálni, hagyva a kötelességet másra.

Nyár van, teljesen normális dolog pénteken okosabbnak lenni, és mindenkit beelőzve elsőként hajtani rá kora délután a sztrádára, hogy vasárnap szintén, mert a meccs az meccs, fel kell érni rá. Szóval a lényeg, hogy majd lesz újra normális ügymenet, de kicsiny szerkesztőségünknek ugyanúgy nyara (ill. munkahelye) van, mint másoknak nyáron (ill. munkahelyen), így előfordulhat, hogy olyan dolgokat teszünk (vagy nem teszünk), amit sokkal szívesebben csinálunk néha, mint az amúgy igen kellemes időtöltésnek nevezhető blogolást. Ilyen mondjuk például a csobbanás, mert az jó, és télen (amikor hosszan nincs bajnokság!) sokkal nehezebben csinálható, valamint fáj is, jórészt azért, mert a víz halmazállapota ekkortájt jég.

Mellékesen közben rogyásig nézzük az olimpiát, ahogy rogyásig wapoltuk vasárnap Siófokon is a vízilabdás fiúkat, hátha fel lehet még állni a szerbek ellen. Ez a nyár a sportoké, tévében vagy helyszínen, de mindenképp. Sporttal kelünk, sporttal fekszünk, sportról beszélünk a buszon, a metrón, a villamoson, a vonaton, a kocsiban, a kocsmákban, a lelátókon, a mindenhol. Hirtelen mindenki érteni kezd a júdóhoz, és a páros szinkronugrás regulái is végtelenül egyszerűnek tűnnek a mindennapok lesszabályához képest. És ez így van jól. Csak épp e blog látja kárát, de ahogy tanult kollegámtól tudom, az ún. élőben posztolás is legalább akkora élvezet, ráadásul a magyarnak külön szava van rá: beszélgetés. Míveljük hát.

És tényleg még egyszer elnézést, hogy ilyen aljas, szemét, undorító alak vagyok, mert szánt szándékkal, előre megfontolt és fondorlatos módon megvonom szemetektől a mindennapi betevő olvasnivalótok egy darabját, de ahogy eddig is, úgy ezután is lesz majd valahogy. Addig pedig nyár van.

kép: Ksamil @ Albánia, olaj, Czipf Zoltán Múzeum, 20.000€