Haha, tavaly hülyére nyerték a bajnokságot, 12 forduló után már 15 ponttal (34) vezettek a második Debrecen/MTK/Paks (19) hármasa, és 18-al a hatodik Kispest (16) előtt, ehhez képest idén egy pont a fórjuk hozzánk képest (19 vs 18), és hattal vannak leszakadva a Vasastól. Sőt, akár úgy is nézhetjük, hogy tavaly ilyenkor kétszer annyival mentek a másodikak előtt, mint amennyivel több pontuk van ma a csontutolsó Diósgyőrhöz (11) képest.
Így múlik el a világ dicsősége.
Persze ettől még ez a Fradi nem gyenge, viszont elvesztette a félelmetesség jelzőjét, amire tavaly egy egész szezont próbáltak alapozni. A hengert, hogy bárki próbálkozhat, legfeljebb az a kérdés, hogy mikor rúgják az elsőt, és mennyi idejük van a harmadikra, negyedikre.
Pedig a feltételek alig változtak. A bajnokságot, a pénzosztást, az egész szarunk bele, csak a Fradi legyen jó dolgot ugyanúgy hagyták, magyarán simán lehet mondani, hogy tolják a zöldeket, mert nyilván erős a presszió, minden az irányukba mutat, csak éppen folyamatosan bukóban vannak.
Üres lelátók, albán bukta, drága, de mégis rövid kispad, elszabadult és fonalat vesztett edző, és a nyafogás, hogy bár most nem megy (úristen, előfordulhat, hogy egy bajnokságban nem MINDIG nyer valaki? skandalum, mégis a Fradikáról van szó!), de persze mi vagyunk a legjobbak, legerősebbek, legprofibbak, legfeljebb párosával gyűjtjük be a pirosokat, mert képtelenek vagyunk reagálni a külső kihívásokra – esetleg a saját gyenge formánkra, alkalmatlanságunkra.
Nem egyszerű a mai Fradi, meg úgy általában az egész fradizmus. Például a mindenféle igazságokat már nem csak a klubvezetőség titkolja, a baráti kör is lesüllyedt a hatalmasságok szintjére. Egészen abszurd ami feléjük megy.
Tartom, így annyira már nem is érdekes. A Fradit még mindig szeretem legyőzni, de ez a Fradi nekem továbbra sem Fradi, ez csak valamiféle hatalom csapata, amit szintén jó elpicsázni, mert az proteszt, az odamondás, csak épp nem az igazi. Ha nagyon le akarom sarkítani, akkor én a Fradival akarok játszani, és nem a Fidesszel, Orbánnal, Rogánnal, Kubatovval, mert kurvára nem érdekelnek. A Fradi-Kispestet 100(!!!) éve rendezik meg az NB I-ben, és reméljük, lesz még benne legalább ennyi.
A percemberek nem számítanak, a Kispest és a Fradi viszont örök.
(És igen, a Vasas, az Újpest, az MTK, a Debrecen, a mindenféle is, de a Felcsút például nem, ahogy a Mezőkövesdek és Kisvárdák is hamarosan a helyükre kerülnek. Ahol és ami mögött csak egy-egy ember akarata van, az baromira nehezen fog társadalmiasulni, hogy a közösség akarja, hogy kultúrája legyen helyben – például az élvonalbeli, vagy csak szimplán profi futballnak.)
És remélem ez a Fradi is csak egy rossz emlék lesz hamarosan, hogy visszatérnek a versenybe (hahahahahhaha, verseny, magyar fociban, hahahahaha, valaha, bármikor, hahahaha), ahol újra lehetünk tizenévesek, hogy újra átélhessük, ha csak néhány évente is, de akkor nagyon mélyen:
milyen érzés elpicsázni a Fradit?
Nekem manapság szinte közömbös. Bocsi, de ez van. A kötelesség persze adott, jegy már a zsebben, a buszozást megpróbálom valahogy kikerülni, de ahogy alakul (ne alakuljon úgy), úgy alakul. Az elmúlt két-három évben néztem már Fradi-Kispestet kézilabda-meccsen egy tévén, sajtópáholyból, a pálya előtti Szöglet presszóból, most jön a vendég, a franc tudja miért. Lehet, mégis rákívántam a Fradira, és egyszerűen megszoktam, hogy akkor most már ez lesz, ezt a Fradit kell Fradizni?
A franc tudja. (Szétestem.) ((Kezdem rühellni ezt a mantrát.)) (((Magunkról persze megint nem írtam.))) ((((Mindegy, Lanza úgyis bebassza.))))
Kicsit olyannak érzem magam, mint a 207-es android:
