Mármint a klasszikus. Ezzel szemben a Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül oldal, vagyis a kintmaradók hivatalos közlönye szerint egyelőre semmiféle bejelentés nincs, hogy mikor térnek vissza, tehát arról sem, hogy pont Kispesten – vagy majd otthon, a Diósgyőr ellen.
Jelen állás (csütörtök, délelőtt tíz óra) szerint 325 jegy elérhető még a vendégbe az MLSZ jegyértékesítő oldalán, de azzal legyünk tisztában, hogy ebben benne vannak a hazai, tehát az Üllői útra szánt értékesítésre félretett jegyek. Vagy valami hasonló. Tehát valószínűtlen, hogy elment volna mintegy 800 zsuga, de persze simán lehet, hogy ennyi szkenneres megjelenik, ami persze elég fura lenne az elmúlt évek 50-200 fős tábora után.
Egyelőre a korzón az F-be is alig ment el jegy, vagyis per pillanat úgy néz ki nem lesznek fradisták a hazaiba ékelődve. Innentől pedig minden csak rajtunk múlik, legyünk sokan és hangosak, legyen valóban hazai pálya a Bozsik.
https://www.facebook.com/1534366760129178/photos/a.1535253613373826.1073741827.1534366760129178/2028871457345370/?type=3&theater
Kezdem elveszteni a fonalat. Eddig azt hittem, hogy már egymás tenyerébe csaptak az ellenérdekelt felek.
Akkor nem értetted, amit írtam.
Az Újpest meccs előtt egy nappal kb ezer jegy ment el a hazaiba elővételben, és így is kb 3 ezren voltunk.
Most már elment kb 1900 és még nincs vége a napnak, este a Bozsikban is nyitva lesz a pénztár, online is lehet még ma venni, plusz még az állóba van 1700 jegy, ami egy Fradi ellen meg szokott telni, ráadásul nagyon sokan még manapság is a meccs előtt veszik meg sorban állva.
Arányában ez nálam azt jelenti, h kb a hazai 4 ezer szurkoló mindenképpen meglesz, és ahogy írtam, remélem, h ebből 5 ezer lesz. Nem fixre mondom nyilván, csak reménykedem. :)
Na mit tippelsz? Említés se
elképzelhető hogy nem volt a teljes szektor elérhető, a bajnoki döntő előtt is fokozatosan szabadídgatták fel a helyeket, ahogy fogytak a jegyek.
Én nem tudom melyik a rosszabb, a régi horda, vagy az új kubatovi parvenük. Erről nem is írok posztot, mert örökre kitiltanak a magyar online térből.
Bódog után szabadon… :D
A legideálisabb az lenne, ha mindkét bagázs jönne, és a vereségük után egymást vernék agyon.
Inkább előtte, hogy ne óbégassanak
A következő 2 bajnoki előtt nem vagyok optimista…Ha ezalatt szereznénk minimum 5 pontot, akkor már maximálisan elégedett lennék!
Elmagyarázod, hogy két forduló alatt, hogyan lehet 5 pontot szerezni? :D
6 pont a 2 győzelemért
és -1 pont levonás mert megkergettük a botkát
Botka megkergetése megérne egy bajnoki pontot? Azt valahogy okosba kéne elintézni… :D
Minimum 5-öt írtam. 2*3, és már meg is van.
Ha két győzelem a nem optimista tipped, akkor Te vagy legoptimistább pesszimista. :D
Nem tipp, csak úgy érzem ez esetben nem lenne okom elégedetlenkedni.
Én ezt nem tudom, mindenféle legenda van a vendég befogadóképességét illetően. 800 fő ugye a kötelező (10%), ezt általában be szoktuk tartani.
Amúgy az elmúlt két órában 19 jegy ment el oda – de ez nem tudom mit jelent :)
http://csak.taccs.hu/2017/05/22/830-jegy-maradt-szombatra/
a Videoton tényleg 1500 jegyről beszélt, és az volt a csurig tele
amikor a mlsz jegyen megnézed a jegyeladás kezdetén 1650 állo+ 200 ülő eladó a vendégbe
A Honvéd család szurkolói oldalán miért is foglalkoztok a szarf…uakkal???
Rohadjon meg az összes az én véleményem szerint!
Amióta gyerekként téglával dobáltak, köztük engem is, azóta nem nagyon tud érdekelni a 9. keri csapat, főleg nem a szurkolói!
A vendeg allo 2300 hazai allo 2700 feröhelyes, ha jol tudom a vendeg alloba altalaban 1800 jegyet tesznek be az elso körben. kerestem a az mlszjegy. hu-n a következö hazai meccset, de meg nincs fent hogy megnezem, hogy jol emlekszem e :). de a ket allo szektor hasonlo meretü, a vendeg csak egy haszalnyival kisebb, mint a kanyar…
igaza volt annak aki mondta, megneztem a bajonki döntöre keszitett excel fajlomban :D es tenyleg Hazai allo 2300 vendeg 1700. egyebkent szerintem akkor is en mondam :) töröltem is az elözö bejegyzest, mert semmi ertelme nem volt mar :)