A kedvenc konteóm szerint Erik valami kamubetegségre hivatkozva már le sem ül a padra a Kövesd ellen

Egészen parádésra sikeredett a csontutolsó matyók elleni meccs felvezetése. Csütörtökön hozza le a Nemzeti Sport EvdM egy nyilatkozatát vagy nem nyilatkozatát, benne fordításokkal és/vagy félrefordításokkal; felháborodás, Erik go home!, majd jön a péntek, és a klub egy fejléc nélküli, magyar nyelvű, de EvdM által szignózott levélben cáfolja az egészet, jogi lépések bla, bla, bla.

Annyira régen volt már ilyen pörgős, érzelmekkel teli két napunk, becsüljük meg minden percét.

A nyilatkozat vagy nem nyilatkozat (béna ezt mindig kiírni, maradjunk a dőltbetűs nyilatkozat alaknál) alig huszonnégy óra alatt egész komoly kis lavinát indított el a kispesti fórumokban, kommentfelületeken, vagyis bárhol az interneten, ahová oda lehet böfögni pár szót, esetleg mondatot, és nagyon ritkán összetett mondatot, vagy – figyelem! – épkézláb gondolatot. (Mert ilyet is láttam, és nem feltétlen csak magamat visszaolvasva.)

A címbe is kiemelt, és a szívemnek legkedvesebb konteó szerint EvdM valami mondvacsinált indokkal már le sem ül ma a padra, majd pár napon, esetleg héten belül (december 9-én zárjuk az őszi szezont) kap egy visszautasíthatatlan ajánlatot, és irány egy exszovjet tagállam, netán valami arab olajsejkség, esetleg Indokína. Azt már csak én teszem hozzá, hogy a harmadik-negyedik helyen állva remek a kilépési pont, kapitányként elsőként hagyhatja el a süllyedő hajóját, gyakorlatilag arcvesztés nélkül, mert egy dobogó simán indokolható a címvédőknél.

Aztán van a másik vonal, hogy Szöllősi (Orbán haverja Mészáros lapjának főszerkesztője) és a Fidesz szólóban és/vagy együtt indított frontális támadást a Honvéd és a kispesti szurkolók ellen, így próbálva letörni Hemingway nyakaskodását, amiért nem adja a pártnak a csapatot, valamint sarokba állítani a tavaly magukat kiörömködő, amúgy erősen rendszerellenesnek képzelt szurkolókat. Igazi mesterterv, állítólag már sorban állnak a hollywoodi stúdiók a filmjogokért. Hemingway szerepében a vászonra csak ezért visszatérő Sean Conneryvel, míg Szöllősit az erősen elmaszkírozott Eddie Murphy játssza, azonban a megformált karakter külön kérésére a stáblistán már az időközben felcsúti díszpolgárrá lett Leonardo DiCaprio nevét tüntetik fel.

Szórványosan belefutni olyanba extrákba is, hogy az egészet maga Hemingway hozta össze. Először alibiből elutazott külföldre, ezzel lefedezte magát, majd összehozta az interjút (máshol: saját maga nyilatkozott), amit aztán hagyott megjelenni, hogy legyen hivatkozási alapja kirúgni Eriket, mindenféle kártérítés nélkül, szerződésszegésre hivatkozva. A konteó annyira bravúros, hogy megjelenik saját magában egy pestis(!) spúrságú Hemingway-kép formájában, így a megvalósítás megérdemel egy vaskos tapsot.

Az egyedi és valóban fantörpikus fantáziáról tanúskodó megoldásokat leszámítva, a központi gondolat szinte mindig az, hogy a nyilatkozat egy ellenünk folyó összehangolt támadássorozat része, és a célja, hogy lejárassanak minket, egyenesen rontást hozzanak a fejünkre, mert minket úgy általában nem szeretnek, ráadásul félnek is tőlünk, mondjuk egy esetleges címvédéstől, aminek nem kéne még egyszer előfordulnia a NER kellős közepén. Tombol és hangosan kiabál a paranoia.

Nem igazán egészvilágellenünk-jellegű, de valahol mégis hasonló kategória a nyilatkozat következményeit boncolgató szál, ahol a paranoia egy másik formájában, ún. „megérzésként” ölt alakot. Ide tartozik a játékosok az edző ellen fognak játszani alverziótól kezdve a sosem lesz stadionunk örökzöldön át, minden, amit csak el tudtok képzelni, és akkor még csak a belátható horizontot jelöltük ki bírói borotvahabbal, azon bőven, bőven, bőven van túl. Ha kicsit több ideje lett volna kifutnia magát a történetnek, akkor mára valahol a Seuso-kincsek kapcsolata az olajszőkítéssel (különösen Pini afrikai igazolásainak fényében!) témakörnél tartanánk, miután kikombináltuk, hogy Teleki Pál öngyilkossága mindenki számára világosan egyenes következménye az 1921-es kispesti profipernek, és egyértelműen fel lehet fedezni benne az ellehetetlenítésünkre irányuló motívumokat.

Mondom, csodálatos napokat élhetett át az, aki nyitott a konspirációs teóriákra, képes törtnél is törtebb magyarsággal megfogalmazott kommenteket olvasni nagy mennyiségben a Facebookon, továbbá tengersok ideje van ilyen hülyeségekre. Azt mondjuk nem mondom, hogy utólag visszanézve megérte, de egyszeri próbának, amolyan tapasztalatszerzésnek nem volt utolsó. Például rájöttem, hogy nem szabad kommentelnem az interneten, mert egy pillanaton belül hagy állva a házmestertempó, és míg én a startvonalon toporgok, addig a célban már arról sutyorognak, hogy provokátor, ilyenbérenc (sőt! olyanbérenc!), amúgyiskiez. Nincs ezzel semmi baj, így működik a Lakossági Internet, januártól az áfája is 5%-ra csökken 18-ról, mert tej, kenyér, Facebook-komment.

Valami ilyesmi.

(kapcsolódó címlapkép: chemtrail, hasonlót rendre látni a Bozsik felett is, nem lehet véletlen!!! // Schueler-Design / Pixabay)

Na, de a társadalom összmentális állapotáról térjünk át egy másik valóságra, a Mezőkövesd elleni mérkőzésre, amiről viszont nem nagyon fogok írni, mert tényleg az van, hogy ötletem sincs. Nem a posztra, mert párezer karakter mindig benne van az emberben (<– ez volt az 546. szó a ebben posztban), hanem úgy általában.

Háromvédő, négyvédő, ötvédő, mindegyik után ott az -s, hogy egybe írhassam, mert fogalom, amiről gálvölgyisen szólva fogalma sincs EvdM-nek. Mármint nem a védők számáról, mert arról határozott fogalmakat alkotott, például a „szabadon játszanak” (értsd: átlag két gólt kapunk meccsenként) és a „támadóbb felfogás, tehát négy” alakokban megnyilvánulva.

Nem is lenne ezzel semmi baj, ha a valóság és a szavak szintje között nem feszülne ott a Nagy és Feloldhatatlan Ellentét. Egyszerűen nem azt látjuk, amit hallunk, miközben evolúciósan arra vagyunk kondicionálva, hogy az érzékszerveinket egyszerre használjuk, és az azokba érkező információk kiegészítik, nem pedig ellentmondanak egymásnak. Erik beszél, beszél és beszél, szép célokról, elmozdulásról a Kikezdhetetlen és Örök Érvényű Futballesztétikum felé, mi pedig nézzük, és az egészből csak annyit látunk, mint az elképedt Rubens Delaunay Szimultán ablak a városra című képe előtt (l. Guggenheim Museum, New York, ha arra járnál) – hogy idő közben megszűnt a festészet, és amúgy is mi ez a mázolmány?

Hasonlít a futballra, ugyanannyian vannak a pályán, nini, ott egy labda, kergetik nagy bőszen, senki sem akar lemaradni, izzadnak a mezek alatt, tényleg pont olyan, csak nem az. Tavaly sem volt az, inkább csak azabb, és ennyi pont elégséges, mert az azabb képes volt átlépni az oldal- és alapvonalon, kijönni a pályáról, felsétálni a lépcsőn, beköltözni az agyunkba és a szívünkbe, szorítássá, majd hangos szurkolássá átlényegülni, így erősítve hétről-hétre saját önnön tenmagát. Ezt nevezik azt hiszem kölcsönhatásnak, netán kémiának.

Márpedig idén ez a kémia hiányzik. Nem találtunk egymásra, egyre finnyásabban bökdössük villánkkal az ételt, unottan társalgunk még, de már állnánk fel az asztaltól, a kisagyban bevillan két gyorséttermi sajtburger sziluettje, szinte bármit elfogadnánk, csak menekülhessünk.

Nem tudom mi a megoldás.

Borongós, nyálkás, nyirkos kint minden, ha mázlink van hideg is lesz, vagyis tipikus kispesti futballidő. Jó húsz éven át nekem ez volt a kispesti életérzés egyik sarokköve – a hengermű fölötti sötét felhő, a felkapcsolt reflektorokat szegélyező szürkület, sál, sapka, a csontig hatoló aljas hideg, pedig hol van még a tél, esetleg szemerkélő eső. Mert itt Mohács kellett, mást el sem tudtunk hosszú időn át képzelni, belesüppedtünk a saját múltunkba, és talán első magyarokként feladtuk a sérelmi politizálást, nemes egyszerűséggel ráuntunk a sok-sok év alatt, és inkább szolgaian átestünk az apátiába, kitöltendő valamivel a szabadon maradt kapacitásokat. Vicces, hogy pont egy bajnoki cím kellett a sérelmi látásmód rebootjához, és ezzel vissza is kanyarodtam a poszt elején szemlézett összeesküvés-elméletekhez.

És, hogy valami értelme is legyen ennek a posztnak, szeretnék mesélni egy álmomról. Ha lecsukom a szemem, és esetleg van bennem pár sör, akkor el tudok képzelni egy Kispestet, ahol mindenki egyfelé húz, ahol magunk miatt örülünk a kispestiségünknek, és nem másokkal szemben határozzuk meg magunkat; ahol képesek vagyunk gondolkodni, nagyjából helyesen értelmezni a minket körülvevő valóságokat, és nem csak lendületből felböfögni a sületlenségeket (rettenet helyesírással, tovább szűkítve a befogadó lehetőségeit az információ értelmezésére).

Szóval nyomasztó az egész, pontosan megy az időjáráshoz, pedig nem kéne, és akkor megint egy visszakanyarodás a Lakossági Internethez, a véleménypluralizmushoz, aminél amúgy kevés menőbb dolog jött létre valaha a világtörténelemben. A használata már más kérdés, nem lehet minden pofon mellé egy forgalmi rendőrt állítani, ám ezen problémakör bőven túlmutat blogunk keretein, így inkább hagyjuk.

Mellékesen //

• ma van a Magyar Futball Napja;
• kedden lenne 92 éves Bozsik;
• Iványi viszi a meccset;
• a tévé nem adja;
• hajrá!

(1263 szónál álltam meg végül, hogy újfent visszakanyarodjak egy korábbi részre.)

update és miniBRÉKING // Latifu állítólag már nem tartozik a kerethez, sőt, a klubhoz sem! Az MLSZ adatbankjába fél három körül kerül föl a kezdő, akkor valamivel okosabbak leszünk.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. || vh összes bejegyzése