A posztból mellékesen kiderül, hogy mi a különbség az eszencia és az esszencia között

Annak ellenére, hogy mennyire semmitmondó tud lenni amúgy a maga módján egy Diósgyőr, én valahogy mégis szeretek ellenük játszani. Egyrészt, mert van natív szurkoló ismerősöm, akivel kicsit olyan beszélgetni a meccsek előtti héten, mint mondjuk megboldogult focibékeidőkben áltisisként, hogy nem, az én csapatom jobb, de nem, az enyém. A színvonal némileg változott – mármint a párbeszédünkben -, a tartalom azonban nem.

A focika, az enbéegy beszippantott bennünket, és minden pont úgy jó, ahogy van. Mi a tabella elején; a Dió pedig a végén agonizál. Méghogy nincs a világnak rendje?

A kolléga – megjegyzem – egy ideje már csak röhögni tud magán és magukon. Évekig az augusztus-szeptember volt a kedvenc hónapja, amikor a Diósgyőr valami fura okokból remekül rajtolt, a város, sőt, a megye dobogóról álmodott, a reálisabbak ötödik helyről, de a kupadöntő elvárás. Aztán kiderült, hogy a pár győzelem az igazából semmi, csak mindenki más lassabban indul, és s szeptember-október fordulójára már csak annyi volt a kérdés, hogy a Haladás, Paks, Felcsút, Balmazújváros, satöbbi mikor éri be őket, mert onnantól indul a május végéig tartó keringő a bennmaradásért. A végén az tán a Diósgyőrnek mázlija van, mert bár bármelyik kiesőnél rosszabb volt, egyetlen mutató alapján mégsem, és az NB I-ben a több győzelem számít. Jól van ez így, majd kiesnek idén.

Például Fernandóban is tud hinni. Jó, komolyan nem, de azért értitek, ez olyasmi, mint Rossit belelátni Supkába. Vagy inkább Patrascut, mert Supka azért mégis egy értelemzhető edző. A lényeg, hogy beleragadtak Bódogba, aki bár pont ugyanolyan eredménytelen volt, mint bárki előtte, legalább elhitette, hogy profi körülményeket próbál teremteni. Ennyi arrafelé bőven elég. Volt év, amikor egy szép mez miatt kergették boldogan saját farkukat a helyi drukkerek. Tényleg nem kell sok, hogy egy diósgyőrit boldoggá tegyél. (Jujj, de rosszul jött ki a kutyás hasonlat és a boldoggá tevős következő mondat. Most már marad, pláne, hogy felhívtam rá a figyelmet.) [Ezért a figyelemfelhívó mondat is marad.] «Van még zárójelféleség, tudnám fokozni.» {Abbahagyom.}

Amúgy azt is szeretem bennük, hogy meg vannak áldva a saját nagyságukba vetett hittől. Tudjátok, nézőszám; ha nincs eredmény, akkor is mi vagyunk a Diósgyőr; mert mi vagyunk sokan; hiszen mi vagyunk a Diósgyőr – és ez így megy a végtelenségig, és nehogy azt hidd, valaha ennél bővebb magyarázatot fogsz (fogol) kapni arra az egyszerű ábeli kérdésre: de miért? Ennyi a diósgyőri brand, ennyi az életérzés, hogy sokan vagyunk – és eredménytelenek. Ennél még az általunk mostanában erőltetett Grande Kispest, vagy Nagyhonvédka is többet hordoz valamiféle valóságból. Ugye egyrészt van mire vernünk a mellünket, mert azt bőven összelapátolták az elmúlt százplusz évben az elődök, másrészt mostanában szerintem sikerült összerakni és kifelé sugározni egy olyan életérzést, ami kifejezetten menővé teheti a Honvédot. Aztán mi is elkezdünk a saját farkunkba harapni (már megint ez a hasonlat! mondjuk most kígyóval és nem kutyával. végigmegyünk a kis állathatározón. a posztban.), amikor eljátsszuk a valóban nagyot, közben az eredmények közepesek, a Fradi ellen sincs teltház a miniHungárián, de legalább jó a sajtónk, legalább van egy megfogható és látványos tulajdonosunk, legalább jól érezzük magunkat, mert ha ott vagyunk, akkor általában ugyanazok vagyunk ott, hogy még erősebben magyarázzuk be magunkak. És innen már bla-bla-bla.

Hosszúak a bekezdések, de talán rájöttetek, hogy mire akar kifutni a történet: ma kispestinek lenni – bár jobb élethelyzet -, nem igazán más, mint diósgyőrinek, ha a mindennapi motivációkat nézzük.

Alig látok különbséget, mert végre mindkét fél megtanulta elfogadni saját magát, bánkódni azon, amin valóban érdemes, és röhögni minden máson.

Pont ezért rég nem látott élvezet újra kispestinek lenni. Persze, visszasírjuk a kilencvenes évek szabadságát, de kell nekünk az a nyomor, ami közben a klubban volt? Persze, lehetnénk olyan eredményesek, mint voltunk a nyolcvnas években, de akarunk újra a hatalom csapata lenni? Az elmúlt években kitaláltunk egy új Kispestet, ami igazából mindig is megvolt, csak nem vettük észre. Figyeljük a kulcsszavakat:

• valóban tenni a klubért;
• valóban tenni a szurkolókért;
• kreativitás minden megjelenési formánkban;
• menjünk oda mindenkihez, beszélgessünk, érezze mindenki jól magát;
• mutassuk meg kifelé magunkat, mutassunk jó képet;
• toborzás, a klub megismertetése a jövő szurkolóival;
• satöbbi.

Nyilván, nincsen semmiféle úttörők tizenkét pontja, nincs semmiféle pontokba szedett alapelv, amit követni kell, inkább valamiféle érzés, ami irányt mutat.

Az egyik kibaszott menőség, hogy gyakorlatilag eltűnt a haragszomrád mindenféle nyilvános formája a meccsekről. Az, hogy Kispesten demokratizálódott a tábor; hogy a vezetőség (mennyire hülye szó ez amúgy) bárkihez odamegy, sőt, oda is megy magától, kedélyesen dumálgat; mindez sokat jelent az embereknek, akik így érzik, van értelme kijárni és közénk tartozni.

Na, de félretéve az ömlengős részt (gyertek ki a meccs előtt a Netovább elé, meg fogjátok tapasztalni!), még mindig arról van szó, hogy igazából nem igazán tudunk többet felmutatni, mint manapság a diósgyőrinek. Mármint az esszencia szintjén. (tudtátok, ha ételízesítő értelmében írom, akkor csak egy esz?) Amiben mások vagyunk, pont az a rész, amit se ők, se mi nem tudunk igazán megfogalmazni, ha arra nagyjából egy órányi gondolkodást szánunk, mert ennyi fér bele a háromnegyed hármas kezdés és az ebéd előtt ebbe a posztba.

Talán a könnyedség, vagy könnyed elegancia, talán ezeket a szavakat keresem, de nem vagyok benne biztos. Amíg nem valóban reális az esély, én tényleg el tudok röhögcsélni a bajnokságon, addig játszhatjuk a Grande Kispestet, aztán ha jönnek az utolsó hetek, akkor jön a gyomorgörcs, az elviselhetetlenség (szerencsétlen diósgyőri kolléga közelről nézte végig ezeket a heteket 2017-ben). Könnyeden fogadjuk el Supkát, sőt, belelátunk bármit, és bár szerencsére nem minden ok nélkül, azért látjuk a korlátait is, amit hajlandóak vagyunk nagyvonalúan elengedni, nem beszélni róla, amíg ott nem tartunk, hogy akadálya vagy előmozdítója valami nagyobbnak. Szerintetek hogyan beszélget két diósgyőri Fernandóról manapság, vagy a kiesésről úgy márciusig? Még tudnak röhögni, és itt a még szón van a hangsúly.

Pontosan tudjuk mindketten magunkról, hogy amikor éppen rossz, akkor minden rossz; és amikor éppen jó, abból még lehet valami nagyon jó is. Mondok egy példát. Júniusban (kispesti értelemben vett) tömegek vizonáltak kiesést, legfeljebb kilencedik helyet, erre itt az október, vesztett pontokkal harmadikak vagyunk a tabellán. Akkor minden rossz volt, de szó szerint minden. Luxemburg volt a mélypont, ott Hemingwaynek már takarodnia kellett, hogy azóta legyen egy Batik-körünk, majd megnyugodjon mindenki végre, mert most éppen jó. Egy szurkolónál az éppen is lehet egy örökkévalóság.

Hirtelen tényleg nem jut eszembe még egy, hozzánk és a diósgyőrihez hasonló léthelyzetet a magyar fociban.

Sokadik meccsünk lesz egymás mellett állva a diósgyőri kollégával, és ha nyerünk, az a világ rendje; ha pedig vesztünk, hadd örüljön, úgysem lesz más öröme idén, nekünk meg mindegy az a három pont. Vagy valami ilyesmi.

Kellemes labdarúgóidő várható, a játékvezető Szőts sporttárs lesz.

Nagyjából ennyi.

Szószedet

eszencia lat 1. tömény ízesítő odlat szeszesitalok készítéséhez 2. tömény ecet 3. ételízesítő, sűrített ételkivonat (vö. esszencia)

esszencia lat valaminek a lényege, veleje (vö. eszencia)

forrás: Bakos Ferenc: Idegen szavak és kifejezések szótára, Budapest, Akadémiai kiadó, 1973

Magánbeszélgetés átirata következik

nem én: en annyit mondok hogy a videotontol ami GYAKORLATILAG megverte a chelseat alig kaptunk ki
tehat
kb egy angol kozepcsapat szintjen vagyunk!

én: ne feledd, mi adjuk a magyar válogatott gerincét, azé a válogatottét, amelyik nyolcaddöntőt játszott a legutóbbi európa-bajnokságon!

nem én: ahahha
ha jol ertem
akkor topfutballt lathatunk
akar egyeni villanasok is donthetnek

én: vagy egy-egy zseniális edzői meglátás

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. || vh összes bejegyzése