Mastodon Mastodon

Hajtók dala

A kupadöntő elé

Hiába a Kopaszkutya az egyik kedvenc albumom, Hobót valahogy sosem tudtam megkedvelni. Eskü, próbálkoztam serényen, de vagy egyszerűen lepattantam róla, vagy belealudtam, mint egy romkocsmában, a mindenmentes lattéja felett merengő leendő értelmiség a végtelenítve pörgetett reggae-be.

Azonban van ez a Hajtók dala, ami olyan lehet a Hobónak, hiszen még hozzám is eljutott, mint Mike Oldfieldnek a Moonligth Shadow (egy ideig meg voltam győződve arról, hogy az Almaszószos Halász Judit énekli), vagy a Captain Jacknek a Captain Jack. Amolyan egyetlen és legnagyobb sláger.

Azt is be kell valljam, a Hajtók daláról egy ideig azt hittem, valami lóversenyes tematikája lehet, és a hajtók nem mások, mint modorosan írt zsokék.

Áttérve a lényegre, van az a részlet, hogy – idézem:

Teérted hajtok, hogy mindened meglegyen,
Nem akadt jobb neked, ezért vagy mellettem.

hangzik a refrén.

Szóval, na, az van, hogy ez a két sor talán az egyik legszebb megfogalmazása annak a szoros köteléknek, ami egy futballszurkoló és a klubja között elképzelhető. Értitek, hajtók, mint a hajtást művelő emberek összessége, és itt a hajtanit úgy tessék olvasni: dolgozni érte.

Érdemes megfigyelni az irányokat. Én hajtok azért, hogy a klubomnak jobb legyen, és szegény mindezért cserébe velem van megáldva? Valahol mélyen benne van, lehetne jobb is helyettem, de minek? Lecserélni, mint próbálták egy kerülettel arrébb, lecserélni volna bármi értelme?

Aztán ők is hajtanak, lassan száztíz éve, mi egyszer megszerettük, azóta kitartunk mellette. Láthattuk, vannak szebbek, jobbak, de nekünk mindez már mindegy, lassacskán az irigykedésről is leszokunk.

Szimmetrikus kapcsolat. Mindkét fél úgy érzi, próbál adni és még adni; többet, ha belegebed se tudna, igazából nem is elvárás már régen, nem az adástól maradunk együtt.

Nem vagyok egy nagy műértő, Csontváry (Koszta!) Zrínyi kirohanása c. festményén is csak a pingvint látom, ahogy toporogva megindul a pisztolyával hadonászó főalak, gondolom maga Zrínyi felé. Mekkora ötlet, vérszomjas harci pingvinekkel váltani fel a janicsárokat! Érdekesség, miközben Hannibál elefántjait tanították, a törökök harci pingvinjeiről egy szót sem írtak a hivatalos magyar történelemkönyvek.

Mondom, nem vagyok nagy műértő, de abban egészen biztos vagyok, hogy Hobó úr ebben a verzében valami olyasmire gondolhatott, hogy a kapcsolat nem a szimmetrikus adásról, hanem a puszta megszokásról, az elgépiesedett mindennapokról szól. Az egyik oldalon a hajtás, a másikon a közöny a hajtással szemben, és a kitartás a megszokott mellett. Ákár Peggy Bundy és a cipőboltos férje.

Amit viszont szerintem nem vett észre Hobó, hogy a mellettem ragadás is egyfajta hajtás, hiszen könnyen előfordulhat, amikor ismételten a hajtó az aktor, aki tesz valamit azzal, ahogy azon görcsöl, a mellette ragadó ragadását valahogy megindokolja saját magának, és kölcsönös ragaszkodássá nemesítse.

És akkor ez milyen minőségében is más az aszimetrikustól? Itt mivel száll be a klub a kapcsolatba a puszta létezésén kívül?

A siker ígéretével,

a gondosan és kimérten csepegtetett sikerélménnyel, ahogy azt tegnap RW nagyon precízen körülírta.

Annyira ki vagyunk éhezve a visszajelzésre – ezt nevezzük sikernek, hogy hajtunk, hajtunk, miközben durván elfojtjuk az igényeinket, hogy minden apró siker megélése egy számunkra elfogadható indokot adhasson a következő évek hajtására és elfojtására.

Ettől leszünk szurkolók.

Ha elfogadjuk, minden rendben, tisztában vagyunk a helyzettel, füttyentenek, ugrunk, mert ez a dolgunk – hajtunk.

Valahogy így, a kupadöntő reggelén.

Teérted hajtok, hogy mindened meglegyen,
Nem akadt jobb neked, ezért vagy mellettem.

címlapkép: kilátás a tihanyi Rege cukrászda teraszáról, 1961. fotó: fortepan

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||

“Hajtók dala” bejegyzéshez 183 hozzászólás

  1. Anno Supi tiz perccel a becserelese utan lecserelte Vernest. Most miert nem tudott hasonlot huzni a szemmel lathatoan indiszponaltan jatszo N’Goggal?

    1. Az első félidőben az egyik legjobb volt szerintem

    2. Ben-Hatirát kellett volna 2 perccel később elzavarni a bús f..ba. Megye 2 szintű tempóval mozgott és gondolkodott.

    3. Biztos nem Hatirára gondolsz? Az ő esetében érthető lett volna.

      1. O is megerne egy miset, de en N’Gogra gondoltam. Mivel itt tobben is mas velemenyen vannak, ezert meg fogom nezni megegyszer a meccset.

        1. Szerintem az 1. félidőben ~jó volt, a 2.- n Ő se…
          Ha jövőre meg akarjuk szorítani a kiemelteket, ebbe a keretbe 4-5 kezdőbe való játékos hiányzik… És akkor a 3 távozó is pótlandó…
          Tegnap az 1. félidő szuper volt, a 2. ~70. percig jó, onnan sajnos elfogytunk…
          SZÉP VOLT FIÚK!!!
          Jöhetnek az erősítések, nýílvánosságra lehet hozni a listát.
          CSAK KISPEST – HAJRÁ HONVÉD!
          Gróf odatette magát (a többiek is 1 kivétellel), így nem tudok rá haragúdni, jó szívvel sok sikert se tudok kívánni Neki. Védjen jól, legyen válogatott, de ez legyen a legtöbb örömük a ződeknek. No még az, hogy a setétvári henteseket velünk karöltve segítsék jövőre a nekik való bronzhoz! Na jó, az EL- kerüljünk 1 csoportba ?

  2. Fejlődést nem látok csak a végén amikor mindenki kienged elcsípünk néhány pontot…… Supka jobb mint H ferike, vagy Csertői. De ettöl függetlenül Supi is zsákutca.
    Edző kérdés a legnehezebb

  3. Számomra fantasztikus élmény volt a döntő. Remek volt látni ennyi Kispest szurkolót így egyben ! Atyám hányszor elmondta, „a kispesti srácok a legjobbak !”
    Egy régi katona társammal is összefutottam a szünetben, akiről nem hallottam már vagy 20 éve.

    A mérkőzésről csak annyit, hogy szerintem tisztességgel helytálltak a fiúk, a különbség sajnos kijött a végére. Ezzel együtt megvolt a lehetőség 1-0-nál ahhoz, hogy akár mi zárjuk le a meccset, 2-0-ról talán már nem álltak volna fel a fehérváriak. Sajnálom, hogy nem tudtunk kicsit jobban koncentrálni a pontrúgásoknál is…
    Végezetül Stopirának szeretettel: Fekete Pákó találja meg őt hátulról, de ha elölről sikerül azt sem bánom ! :D

  4. Amikor Uzoma lement nem várta meg a cserét , pedig már felmutatták a táblát…

  5. de, szerintem az edzőt lehet okolni… az első félidő teljesen a miénk volt, ha nem ülteti le a csapatot, rúghattunk volna még kettőt.

    1. Nem tudom, mennyire ő ültette le, de tény, sokadjára láttunk hasonlót, amiben kell, hogy legyen felelőssége.

      1. az egyik bedobásnál nagyon csitítgatta, talán Batikot, hogy ne siessen annyira. de a másik oldalon tényleg ott van, hogy ezzel a kerettel nem lehet csodákra képes. Moldova talán megírhatná a Supka-paradoxont.

  6. Sajnos a második félidőre elfogytunk…de nekem akkor is te vagy a kedvenc csapatom!

    1. A második félidőre kijött a két játékosállomány közötti minőségi különbség, és egyszerűem bedarálták a mieinket.
      De büszkék lehetünk a csapatunkra, mert odatették magukat, és nem sokon múlt, hogy ne ez legyen a vége.

      És ha őszinték vagyunk magunkhoz, azt is tudjuk hová tenni, hogy nb1-es ellenfél nélkül jutottunk el a döntőig….

  7. A szervezéshez kedves MLSZ! Ki volt az az agyatlan barom, aki kitalálta, hogy a békés családi szektorokat középen, 2 sor Fehér! hálóval kell elválasztani a 18! kihagyott széksor mellett. Miért nem volt elég 18 sor és a rendezői elválasztás mint tavaly?? Ezzel sikerült elérni, hogy az egyik térfelet gyekorlatilag nem lehetett látni, mindezt 3500/ fő áron! Az biztos hogy vissza fogom kérni a jegy árát, mert sehol nem volt kiírva, hogy ezek is “ korlátozott látóterű “ helyek! Rohadjatok meg!

  8. Igen ami nekem sajnos meglepően erőtlen volt az a tábor, és igazad van főleg a második félidőben amikor a szurkolásnak a rigmusoknak gyakorlatilag köze nem volt a meccshez, a kialakult szituációhoz. Az volt az érzésem, hogy a vezéreknek foggalmuk nincs mi történik a meccsen, mire van szüksége a csapatna. 10-20 perc keresztül toljuk ezt az óó Kispest Honvéd és hasonló örömódát, ami kb olyan érzés mintha 3 góllal vezetnénk és minden rendben. Szinte aludni lehet rajta, nem felrázni feltüzelni a csapatot vele, amikor arra nagy szükség lett volna!! Arról nem is szólva hogy így láthatóan nem sikerült a többi szektort megfelelő mértékben moztgósítani úgy, mint mondjuk a bajnoki döntőn. Azt kell mondjam bár a mienk sokkal jobb, szebb, változatosabb szurkolás volt a molosokét bizony ma sokszor tüzesebbnek éreztem. És azt is hiányolom, hogy egyszer sem hangzott el a Leveszem a piros …, vagy a mindent bele… Szóval hiányérzetem van.

    1. Rőzse csúnyán bekarmolt, alig állt a lábán, a végére el is tűnt. Pedig jó lenne, ha megértené, hogy hatalmas a felelőssége. Nem teheti ezt a táborral és a csapattal, szükségünk van rá egy ilyen meccsen.
      Pisti sajnos hajlamos hagyni, hogy háttérbe szorítsák, pedig a nem különleges meccseken egyértelműen ő a tábor vezére. Neki meg is van az érzéke ahhoz, hogy a meccs állásának megfelelő nótákat toljon. Pisti, legyél keményebb a tábor és a csapat érdekében, ne hagyd, hogy félreállítsanak, te vagy a vezérünk!
      Néhány ember kicsit jobban előtérbe tolta magát ma, mint kellett volna. Nem egy ilyen fontos meccsen kell próbálkozni. Egy kis szerénység, alázat nem árt!
      Jó dolog ez a vonulás, meg közös vonatozás és hasonlók, de tényleg vannak negatív következményei a meccs idejére. Főleg a mérhetetlen sok sör miatt. Emberek, elrontjátok a saját szórakozásotokat a sok piával!

      1. És akkor most mi a bünti? Mert, ha a játékos nem úgy teljesít akkor az kihat a Csapatra az eredményre és adott esetben következményei vannak. A szurkolótábor a 12. játékos…

        1. A büntit megkaptuk. Nem bírta ki a csapat a nyomást, elvesztettük a kupadöntőt.

      2. Ez most szopó téma volt a pályán és a lelátón is. Sokan szétcsúsztak a meccsre és nem szurkoltak.Az oldallelátó nem kapcsolódott be(beleértve magamat is) úgy,mint a fehérváriaknál,ahol az egszerű rigmusokat mindenki tolta.

        1. Amibe lehetett, amit ismernek és tüzes abba bekapcsolódtunk, de nem volt mibe! A gyerekeimnek akkora csalódás cilt, hogy a “leveszem a piros..” nem ment! Egész héten ezt várták (én is) és 10 kérdezték meg mikor lesz, én meg csak mondtam hogy biztos mindjárt, meg gondolom, ha megnyertük… na jó éjt mindenkinek alszom rá egyet!

        2. Meccs előtt, mert azt még kint hallottuk, de mindegy is.

      3. Teljesen jogos. Bevallom, én is elfáradtam, főleg a 2. félidőre. Úgy kellett erőltetnem magam, hogy legalább fél hangerőn toljam a dalokat, meg a zászlót lengessem.
        De mi a f.t lehet tenni? Ne igyunk sört? :) Talán a vonulást tényleg kihagyhattuk volna, de az meg szintén nagy élmény volt.
        Mindenesetre az egyszerűbb, ütősebb rigmusok tényleg nagyon hiányoztak. Mi van a „Csak a Kispest”-tel pl.?? Mintha elfelejtettük volna egy ideje.

    2. Inkább a kicseszett sok sörtől a vezérek, bár most inkább csak előéneklőnek hívnám őket!

      1. Nem volt egyszerű dolguk most,nem az ő hibájuk.

  9. Az első félidőben nagyon ült ez a taktika, a mol egyszer járt a kapunknàl az se volt nagy veszély. A másodikban a 2 cserét és a mol megváltozott játékát nem reagáltuk le sehogy, hagytuk a kis kokot virgonckodni, szervezni. Ezzel ránk jöttek, amiben elfáradtunk, ezért jöttek az elkésett mozdulatok, szabadok orba szájba.. Erre csináltuk még a Hatira cserét ami tovább gyengítette a már amúgy is átjáró középpályát. A többit meg már tudjuk.?

    1. Saját bevallásuk szerint 4 hete már csak ellenünk készültek……..

    2. A vidi cseréit nem tudtuk lereagálni,az igaz. De nem is nagyon volt rá emberünk a padon.

  10. Jó élmény volt kint lenni, 3 órás utazás után. Régi barátokkal és ismerősökkel is találkozni.
    Kicsit most minden a Honvédról szólt.
    Nagyon csalódás volt, hogy csak azért veszítettük el a kupát, mert kétszer figyelmetlenek voltunk a szabadrúgásoknál a végén. Én úgy éreztem, ha korábban kapjuk a gólokat, még fel tudott volna ébredni a csapat.
    Egy kis negativizmus még a végére:
    Nézegettem a Fradi stadiont. Kivontam belőle 14 ezer széket.. Huhh.. Elég kicsi lesz az a 8 ezres stadion nekünk, nem lesz meg a táborfeeling szerintem. Remélem, sokszor meg fogjuk tölteni azt, ma is bizonyítottuk, hogy a Kispest, a Honvéd az valami nagyon spéci érzés.
    Remélem, a következő években még többször el tudunk jutni kupadöntőkbe.

    u.i.: a meccs (utáni) jelenete volt, amikor a kispesti szurkolók elkezdték énekelni a játékosainknak, hogy aki „nem ugrál, nem kispesti”… és aki erre nagyon elkezdett ugrálni… Az Gróf volt! :(

    1. Jönnek a szürke hétköznapok, megszokjuk az újat és még a nyolcezer is nagy lesz.

  11. Gazdag: „Stopirának egyből pirosat kellett volna kapnia”

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.