Mastodon Mastodon

Hajtók dala

A kupadöntő elé

Hiába a Kopaszkutya az egyik kedvenc albumom, Hobót valahogy sosem tudtam megkedvelni. Eskü, próbálkoztam serényen, de vagy egyszerűen lepattantam róla, vagy belealudtam, mint egy romkocsmában, a mindenmentes lattéja felett merengő leendő értelmiség a végtelenítve pörgetett reggae-be.

Azonban van ez a Hajtók dala, ami olyan lehet a Hobónak, hiszen még hozzám is eljutott, mint Mike Oldfieldnek a Moonligth Shadow (egy ideig meg voltam győződve arról, hogy az Almaszószos Halász Judit énekli), vagy a Captain Jacknek a Captain Jack. Amolyan egyetlen és legnagyobb sláger.

Azt is be kell valljam, a Hajtók daláról egy ideig azt hittem, valami lóversenyes tematikája lehet, és a hajtók nem mások, mint modorosan írt zsokék.

Áttérve a lényegre, van az a részlet, hogy – idézem:

Teérted hajtok, hogy mindened meglegyen,
Nem akadt jobb neked, ezért vagy mellettem.

hangzik a refrén.

Szóval, na, az van, hogy ez a két sor talán az egyik legszebb megfogalmazása annak a szoros köteléknek, ami egy futballszurkoló és a klubja között elképzelhető. Értitek, hajtók, mint a hajtást művelő emberek összessége, és itt a hajtanit úgy tessék olvasni: dolgozni érte.

Érdemes megfigyelni az irányokat. Én hajtok azért, hogy a klubomnak jobb legyen, és szegény mindezért cserébe velem van megáldva? Valahol mélyen benne van, lehetne jobb is helyettem, de minek? Lecserélni, mint próbálták egy kerülettel arrébb, lecserélni volna bármi értelme?

Aztán ők is hajtanak, lassan száztíz éve, mi egyszer megszerettük, azóta kitartunk mellette. Láthattuk, vannak szebbek, jobbak, de nekünk mindez már mindegy, lassacskán az irigykedésről is leszokunk.

Szimmetrikus kapcsolat. Mindkét fél úgy érzi, próbál adni és még adni; többet, ha belegebed se tudna, igazából nem is elvárás már régen, nem az adástól maradunk együtt.

Nem vagyok egy nagy műértő, Csontváry (Koszta!) Zrínyi kirohanása c. festményén is csak a pingvint látom, ahogy toporogva megindul a pisztolyával hadonászó főalak, gondolom maga Zrínyi felé. Mekkora ötlet, vérszomjas harci pingvinekkel váltani fel a janicsárokat! Érdekesség, miközben Hannibál elefántjait tanították, a törökök harci pingvinjeiről egy szót sem írtak a hivatalos magyar történelemkönyvek.

Mondom, nem vagyok nagy műértő, de abban egészen biztos vagyok, hogy Hobó úr ebben a verzében valami olyasmire gondolhatott, hogy a kapcsolat nem a szimmetrikus adásról, hanem a puszta megszokásról, az elgépiesedett mindennapokról szól. Az egyik oldalon a hajtás, a másikon a közöny a hajtással szemben, és a kitartás a megszokott mellett. Ákár Peggy Bundy és a cipőboltos férje.

Amit viszont szerintem nem vett észre Hobó, hogy a mellettem ragadás is egyfajta hajtás, hiszen könnyen előfordulhat, amikor ismételten a hajtó az aktor, aki tesz valamit azzal, ahogy azon görcsöl, a mellette ragadó ragadását valahogy megindokolja saját magának, és kölcsönös ragaszkodássá nemesítse.

És akkor ez milyen minőségében is más az aszimetrikustól? Itt mivel száll be a klub a kapcsolatba a puszta létezésén kívül?

A siker ígéretével,

a gondosan és kimérten csepegtetett sikerélménnyel, ahogy azt tegnap RW nagyon precízen körülírta.

Annyira ki vagyunk éhezve a visszajelzésre – ezt nevezzük sikernek, hogy hajtunk, hajtunk, miközben durván elfojtjuk az igényeinket, hogy minden apró siker megélése egy számunkra elfogadható indokot adhasson a következő évek hajtására és elfojtására.

Ettől leszünk szurkolók.

Ha elfogadjuk, minden rendben, tisztában vagyunk a helyzettel, füttyentenek, ugrunk, mert ez a dolgunk – hajtunk.

Valahogy így, a kupadöntő reggelén.

Teérted hajtok, hogy mindened meglegyen,
Nem akadt jobb neked, ezért vagy mellettem.

címlapkép: kilátás a tihanyi Rege cukrászda teraszáról, 1961. fotó: fortepan

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||

“Hajtók dala” bejegyzéshez 183 hozzászólás

    1. Itt bezzeg még tudták énekelni.. a Leveszem.. dalt is…

    1. Biztos megy pénzt keresni. Ez egy újabb pofon. Mondjuk az olasz után már megedződtem.Csak hát még is olyan furcsa, mert azt mondták Csak a Kispest!

  1. Kis családommal és barátom családjával nagyon vártuk a mérkőzést. A hangulat elképesztő volt, gratulálok a sok piróhoz, zászlós koeróhoz, az egész mérkőzést végigéneklő Tábornak. Igazából a Csapatot sem érheti kritika. Az első félidőben a Vidi átaludta a mérkőzést, a srácokról sugárzott a motiváltság, a kupa iránti vágy! Ezt szerencsére góllal is nyomatékosítani tudták. A második félidőben viszont sajnos a Vidi felébredt, mi meg próbáltunk ráülni az eredményre, amit a 70. perc környékéig sikerült is, de utána a lesgól, az egyenlítő gólt megtörte a Csapatot.
    A Vidi rendkívül durván játszott, amit a bíró ugyan sárga lapokkal próbált ellensúlyozni, de sajnos a piros lap egyszersem került elő, pedig hogy öszinte legyek lett volna rá oka.
    Remélem nyáron a Csapat kicsit meg lesz erősítve, hosszabb lesz a padunk és jővőre is legalább ilyen sikereket elér a Csapat!
    Nekem még ezzel a a vereséggel is hatalmas élmény volt a Kupadöntő, köszönöm mindenkinek, aki a szurkolásával csodálatossá tette a mérkőzést!

    1. Volt is és lesz is jobb,de egynek elment.

  2. Miiiii vagyunk a kegjobbak! Szopjon le a vilag!

  3. Most néztem Supi sajtótáját… látni rajta, hogy vele még tényleg senki nem egyeztetett… háthát… nem vagyos Supi fan, ezt sokan tudjátok, de tény, hogy ebben a szezonban ez volt a max. ezzel a kerettel, max a 3. hely volt talán… mondom talán.

    1. Akkor viszont szinte biztos, hogy nem vele képzelik el a jövőt. Kár, kaphatott volna egy erősebb kerettel egy esélyt. Már ha erősebb lesz a keret.

  4. Ezt a danilos dolgot értékeld át. Hatira kb. max 5 méterre állt tőle, szemben a kapuval és vele szemben csak a kapus… ezzel szemben danilo…

    1. igen kb, de fel sem nézet az ürge, végig a labdán volt a szeme így nem érzékelhette Hatirát.

      1. Még a vakok fociján is jobban “látják” a társakat, mint Daniló. Nem is értem minek hozta be, mikor NGog nem azért lett szürkébb mert elfáradt, hanem mert a 2. félidőben nem kapott labdát!

        1. Szerintem nézd meg újra! Ami jó labda volt az mind megjátszotta, gyakorlatilag rossz passza talán 1 volt. Ha neked az a jó ha előreb.. szuk és azt egy birkózó típusú tartja és próbálja átcselezni magát a védőn akkor Dani a te embered. Bár én inkább azt szeretem, ahogy NGog az első félidőben tőbbször is futtábban! finom külsővel leveszi maga elé teszi a labdát, vagy ahogy mindig! tudja mellette ki hol van és megjátsza azt szinte kivétel nélkül pontosan! Szerintem benne lehetett volna a gól a végén, bizalmat kaphatott volna Danilóval szart se értünk, csak a kreativitást csökkentettük elöl.

        2. Nem neki kell megtartani, a középpályának! Nem is kapott labdát amit megtartson, mondj 2 olyat amikor megkapta ( nem csak felé rugták) és eladta és igazat adok. Daniló, vagy Holi sok meccset játszott le úgy idén, hogy közük nem volt hozzá mégis maradhattak fent volt bizalom. NGognak miért nincs? Én úgy éreztem, hogy csak 1 olyan jó labda kellene neki, mint az elsőben és azt kihasználná. De sajnos ezt már nem tudjuk meg.

        3. Dehogynem kell megtartani a labdát a csatárnak.

        4. Akkor kell megtartani nekik, ha felba.. szuk a labdát eszetlenül és egyedül van, várja a többit. Na szerintem még ilyen SEM volt a 2. ban, nemhogy egy értelmes indítás a csatároknak. Ami meg nem jut el hozzá azt nehéz megtartania..

        5. Ngog hogy lehetett rossz? Haveromnak eppen eondtam h egyszeruen magyar szinten kiemelkedo ahogy egy 50 meteres labdat szinte mindig levesz es valahogy jol is pattan utana.

    2. Hatira ott lepdelt mellette, raadasul pont bal labas szogben kaphatta volna a labdat. Danilora nagyon pipa vagyok!

    1. én nem így látom. értelmes csere nélkül nehéz.

      1. igen..
        elfáradtunk 70. percre.
        az első félidő azért működött valahogy még, mert meg tudtuk tartani a labdákat, a másodikban félpályán sem jöttünk át szinte.

        1. elféradtunk, vagy a bíró + alattomosság már sok volt… nem tudom, de ténz, minden apró szabálytalanságot, ami ide oda pari volt, mind oda fújta… közte az ominózus tigrisbukfencet is.

        2. Én is ezt éreztem, de az állóképesség elég jól mérhetö…

      2. Valóban nagyon kevés az igazán erős cserénk, ez kijött most is. Talán ha Szendrei a kispadon lett volna, és őt hozza be Supi, akkor jobban álljuk a rohamokat. Gondolom Supkának az volt a szándéka Hatira behozásával, hogy ő tartsa meg a labdákat, esetleg még adjon jó passzokat is. Ehelyett elszórta, és védekezésben is keveset nyújtott. Megnéztem a cseréinket. Védekezni képes középpályás gyakorlatilag nem volt a padon, ez viszont lehet Supka hibája, ha Szendrei egészséges volt (bár ő nagyon fiatal, az igaz, de bízni kellene benne). És ahogy ma Hatira beszállt, Banóval sokkal jobban jártunk volna. De még Májer is jobb lett volna a középpályára, mert ő csíp, rúg, harap.

        1. Gazdag ma pont nagyon jól játszott… a sérülése ellenére is nagyszerű volt.

        2. Az mtk ellen pl. óriási gólpasszt adott Filipnek. Az nem volt olyan régen.

        3. (Írtam, hogy „Supka hibája, ha Szendrei egészséges volt”. Ha sérült, akkor Supi nem hibázott ebben)

        4. Gazdag ma is jó volt. De az olasz nagyon hiányzik előlről,az tény.

        5. Gazdagot illetően sajnos igazad van. Nem véletlen, hogy nem akarja senki elvinni…

    1. ez még a barbadosi bajnokságban is azonnali piros
      vehemensebben kellett volna reklamálni, kb úgy, ahogy azt tették a sötétváriak a visszavont góljuk után

    2. Ez nagyon durva!!! Távol voltam azt láttam, hogy csúnya, de b..sszameg ezt…!! És mindez 3 idióta előtt! Hihetetlen, hogy ez nem egyből piros!! Ja mondjuk nem is csodálkozom, amikor a riporter azt mondja, hogy a szerelés rendben van…!

  5. Ja, és 1 valaki takarodjon Kispestről… le se írom, csak kis betőkkel… danilo, takarodj! 1:1 nél, ha nem önző és passzol…

    1. Undorító, önző jellem az egész szezonban ezt csinálta.

      1. Sztm. is mehet és viheti ben hatirát ( nem a mondat eleje) is.

    2. A tegnapi volt az utolsó meccse a honvédban, legalábbis az instagram-posztja alapján.

  6. 3-4 olyan belépő volt, ami majd az EL ben azonnali piros…
    1. Stopira Gazdag,
    2. asszem Batik letagzózása Juhász által,
    3. Kiskokó amit Gróffal múvelt…
    csak amik hirtelen az eszembe jutottak és volt még… bőven.

    1. Én egyátalán, Büszke vagyok a csapatomra, mert ők tényleg mindent megtetek…
      Azt nem lehet felborítani, amikor az ellenfél folyamatosan, alattomosan játszik, amikor kell Tigrisbukfencet csinál… és mindehez a játékvezető még partner is… így nehéz.

      1. Az alattomosság csak azért vezetett eredményre, mert a bíró hagyta és sajnos jobb képességü játékosok ezzel az eszközzel már túl erösek nekünk. Persze, ha Daniló nem önzözik a kupadöntön…
        Ha kerekem lenne akkor meg lehetnék a 4-es6-os…
        Nagyon elkeseredtem…

    2. Nem kell szomorkodni,megyünk tovább lesz ez jobb is.

    1. „A vidis Stopira magas ívben, páros lábbal ugorva, gusztustalan brutalitással rúgta szét Gazdagot, amire példátlan módon csak sárgát adott neki Iványi játékvezető. ”
      Ezt irtak. Botrany!

      1. Szerintem Szabbótázs arra értette a gusztustalant, amit a Vidi rakott ki a honlapjára. Az Iványi Honvédra. (először én is azt hittem, hogy a 444.hu-t mocskozza)

      2. Ráadásul nem szabadrúgás kifelé, hanem fidi szöglet….

        1. Ami semmiképpen nem lehetett, mert ha elrúgta a labdát akkor kirúgás, ha a babát akkor szabad

        2. Persze igazad van, de az MLSZ logikáját követtem, azaz ironizáltam (próbáltam). Gazdagnak sárga és szabad kifelé… de szöglet volt nekünk, nem a fidinek? Csak reztetni akartam az abszurditást, szóval két lehetőség közül egy harmadik, sárgával… Agyrém… akkor inkább saját térfélen egy szöglet a fidinek, mert az jár nekik (irónia ismét)

        3. Nem ellenkezésképpen írtam, inkább megerősítésként egyetértően! Mi kell ahoz hogy ilyen mozdulatért ( függetlenül a mozdulat végeredményétől) kiállítsanak? Ha ez az utcán történik és egy térfigyelő rögzíti az illlető ellen minimum garázdaság miatt eljárás indul! Vagy el kell, hogy törjön megint egy láb! Egyébként ( biztos én vagyok a hülye), de egy ilyen belépő után hiányoltam a csapattársak sokkal erélyesebb fellépését! Kár, hogy Kukoc akkor nem volt bent!

        1. De amit belinkeltél nem erről szól. Miért nem ezt a képet rakod be egyből, ha erre gondolsz, te „igen hülye”?

  7. Hát szerintem meg mennyen a kurva annyába az egész csapat úgy ahogy van. Ez nulla volt minden szinten kimegy 7ezer Kispesti és nulla küzdelem mint a kislányok. Szét kellett volna törni a Fehérvári cigányokat és 3 piros lappal befejezni a meccset de legalább emelt fővel lejönni a pályáról. Mindegy hogy kikaptunk de ez nulla teljesítmény volt.

    1. Lehet, hogy neked nem tetszett amit a csapat nyújtott, lehet hogy igazad van (sztem nincs), de kurvaanyázni akkor sincs jogod. Töröld ezt, lécci, a hozzászólásodból.

    2. Nem értünk egyet, nem ugyan azt a meccset néztük ezek szerint. Szerintem a srácok mindent megtettek. Szerintem másnak kellene az anyjába elmenni, de nem szeretnék személyeskedni veled

    3. fociztál valaha?
      kint voltál a meccsen?

      másrészt pedig : mi nem azt a gusztustalan ketrecharcot játszuk, amit a molfityisz juhászrolikával az élen. köcsögválogatott a javából.

  8. Most értem haza!
    CSAK A KISPEST!!!
    Büszkeség!!!

  9. Nagyon hangulatos a vonulás, meg kell a Fidit b…ni. (5 sör után különösen)

    1. Merre jártok, mikor lesztek a ~ lurdynál?

        1. Basszus, akkor nemis erre jöttök… Újratervezés…

  10. Hivatalos honlapja a videcotonnak…. Ezert milyen bűnti jár? //uploads.disquscdn.com/images/8e2c966279dad3dee7ae1f13b783d24b15fbdbe43f3c7595ec6b957a7233e193.jpg

    1. Öket utálom a legjobban. A molnál is csak kevesebben tankolnak mióta öket kell nézni ott is…

      1. Jobban utalom mint a Fradit. Undorító mocskos állami csecsen lógó szar kirakatcsapat! A legundoritóbb jatékoskerettel. Egy ember nincs aki ne lenne unszimpatikus {talán Kovacsik az egyetlen)

        1. Ez a juhászrolis felsöbbrendü hozzáállás csak öket jellemzi. Amúgy is balkán legalja gyült ott össze…
          Hányok a fagyitól is a felcsútról nem is beszélve( bár ök amúgy is nevetségesek) , de ez a fidi igazi hányinger.
          Nagy hiba volt Supkától Gazdit levinni…

        2. Valószínűleg nem bírta már a lába, alig tudott futni. Inkább azt látom hibának, hogy helyéte Hatirát hozta ezzel átjáró lett a középpálya.

        3. Igen közben láttam, hogy Gazdit sérülés miatt kellett csérélni.

        4. Nem volt a padon Szendrei. Szerintem a kispad összeállításánál hibázhatott Supka.

        5. Igen javítottam, de!akkor Banot hozom, vagy Májert, de mindegy már..

      2. Én mol dolgozó vagyok de a Shell nél tankolok mióta ezeket a szarokat támogatják. Szarakodnak a béremeléssel az ember lelkét kihajtják, persze csak az egyszerű melósokét….de ez másodlagos most. Csak a Kispest Hajrá Honvéd! Mindent megtettek a fiúk, úgy nézett ki a miénk lesz….egy kevés kellett volna, de így is úgy érzem erőn felül teljesített a csapatunk.

    2. Hát pedig kell, mert ha egy edző nem játékvezetőzhet, akkor egy klubb sem!!!

  11. Videoton egyenlítő gólt — ezzel konkrétan a vereséget—- köszönjük Benhatirának aki a félpályán egyszerűen eladta a labdát

    A 2. gólt pedig- az alapvonali szabdrúgást teljesen feleslegesen összehozónak

    Fejben kingedtek

    1. Függetlenül ettől a meccstől Ben Hatira hogy tudott a Bundesligában játszani? Mert fél év alatt már csak topon kellene lennie. Pengés játékos, de ennyi elég a németeknél?

    2. Én inkább azt mondanám fejben és erőnlétben. Nem ugyan az a 2 keret, sem hosszban, sem értékben. Ez most kijött. + sajnos megint nem tudta az edzőnk lereagálni a mol cseréit és 2. félidei váltását.

  12. A scsepo vs. batikot jól megette a bíró.

  13. A köcsögválogatott scoutjai elégedetten nézik a molfidivár fc játékosait.

  14. Hajdú Bé szeme otthon maradt? „Rendes szerelés”

    1. Mertnertársak között szerinte szóra sem érdemes.

    2. Szolgalelkű seggnyaló
      Már múltkor a Gool cimű műsorban is hasonlóan nyalta a fradi seggét

    3. Hajdú B. fehérvár-szurkoló gyerekkora óta, a magyar FourFourTwo magazinban nyilatkozta.

  15. Stopira miért nem kapott azonnali pirosat? :O

  16. Jó volt az ismétlés… Juhász miatt vérzett az orra, Hajdú Bé persze nem látta az ütést.

      1. Vinicius letaglózta és az esés közben a hentes arcon csapta.

        1. Viniciust figyeltem az ismétlésben, valszeg’ ezért nem láttam.

        2. Majd emiatt óvják meg a meccset, mivel vérző játékos nem lehet a pályán.

  17. Holender! :) Ennél jobban nem helyezhette volna.

  18. a c3 – c4 szektorokba melyik oldalról kell bemenni? hol közelítsem meg a stadiont?

        1. Igen, köszi, remélem kijutni is sikerül. :)

  19. Danilo írta instán, hogy utolsó meccse ez a klubbal, tehát ő is távozik már biztosan.

    1. Komolyért max. egy jól összevágott videó alapján..

  20. Hazajöttem a vásárlásból, mondom átöltözöm kényelmesbe.. átveszek egy itthoni laza pólót (persze ma, CSAKis pirosat!). Mikor kész vagyok, az asszonykám kajánul elkezdi énekelni, hogy “Leveszem a piros pólód…” Először nem kapcsolok, majd lenézek és majdnem infarktust kapok a kék alsónadrágom láttán! Azonnali csere feketére, helyreállt az egyensúly..! Még jó, hogy van, akinek nem vette el teljesen az eszét a Kupadöntő! CSAK!!!??

  21. Vonulás kimarad, vendeget is viszek :) gyerunk sracooook!!!! :)

  22. De jó is volt az a kondás elleni bűntetőrúgásos kupanap!:)) 12 éve, mennyire rohan az idő..

  23. Nem jön ki az aranyér, ha küzdötök az aranyért!! Hajrá fiúk!! CSAK

  24. Koszta itt sem férne be a kezdőbe,ahogy kövesden sem fért be,bármennyire is szeretjük.
    Az is lehet,az árát akarják felverni(akár miattunk is) és kamu az egész ügy.Lucas a legfontosabb láncszem Kisvárdán,nehezen tudom elképzelni,hogy cserélnék őt bárkire.

  25. CS. A. K. 12 éve várok erre a napra! Sajnos 2009-ben nem lehettem ott, temetésen voltam! Nekem ez lesz a 4. Magyar Kupadöntőm… BVSC, FTC, DVSC, ebből kettőt be is húztunk! Most már a Keresztfiam is Velem tart, legalább oly’ lelkesen, mint én voltam 1996-ban!
    Azóta sok-sok év eltelt, De a Kispest imádta örök, sőt még erősebb, mint valaha!!! Hajrá, Mindent bele!!! Irány a bálna!!! Letsgo!!!

    1. Remélem az illetékesek csinálnak majd videót a Bálnás vonulásról…sajnos én nem tudok azon részt venni, de érdekel milyen volt! :)

  26. Na lóra fel,Kaposvár-Budapest! Bálnánál tali :) Vonuljunk minél többen!!!

  27. Nagyon szép gondolat. (Igen, egy kerülettel odébb szoktam szurkolni, de akkor is tetszik ez a poszt).

  28. Meg valami atigazolasi hir? Meg hogy kire csereljuk Supit, meg ki a szarkavaro a klubnal? :)
    Gyerekek, nem tudom, ki, hogy van vele, de en ezeket ma olyan magasrol leszarom, hogy el se lehet kepzelni.
    Amugy reszemrol mar uton, program: kozos ebed regi kispesti haverokkal, Balna, Gruppenarena, szokokut.
    Hajra aranylabu gyerekek, imadok mindenkit, Attila a hadvezer, mindent bele, meg kell lennie!!! Mindorokke Kispest!!

  29. A srácok a pályán, mi pedig a lelátón adjunk mindent bele! Én már másfél órával a kezdés előtt a helyszínen fogok hangolódni, az alkalomnak megfelelő setlist már a telón (Metallica, Machine Head, Rammstein és társaik). Aki kint lesz, és nem reked be holnapra, az szégyellje magát!!! :)

    1. Szégyellem magam, de én tipikus néző vagyok.

      1. Ha közben kiabálsz, attól még látod. Próbáld Cs.A.K. ki! ?

    2. Legfeljebb ha visztek a vállatokon… :) Amilyen állapotban van ma is a térdem és a derekam, egyelőre az is kérdéses, hogy fogok elsétálni a kocsitól a stadionig, reggelire, ebédre és vacsorára is fájdalomcsillapító a mai menü. Lehet, hogy végül az Üllői út aszfaltjára fogok lefeküdni és onnan fogok beordibálni néha. :)

      1. Ráadásul pont ott vonultatok, ahová parkolni szerettem volna, így a halál faszáról kellett idebicegnem… Ejnye. :D

  30. Valahogy úgy érzem, hogy nyerünk. Nem tudom miért, de így érzem. És remélem, igazam lesz!

  31. Ilyet szól: pingvin:) Ehh szegény Csonváry „Kocka”:)))

  32. Továbbá minden egyes klubsiker személyes sikere a szurkolónak is, mert visszaigazolás, jól döntött, amikor annak idején beállt mögé. Persze akármi lesz is ma, azt mindentől függetlenül tudjuk, hogy mi a lehető legjobban döntöttünk.
    Amúgy szerintem bár elég erős csapattal játszunk, meg lehet a kupa, sőt, 110% akarat és koncentráció esetén meg is lesz! Mindent bele, hajrá Kispest!!

    1. ~ 40 éve lettem Honvéd drukker, több mint 20 éves „nyeretlenség” idején. Nos azóta a HONVÉD a legeredményesebb klub, még a fagyit is veri! /9-8 ha jól tudom/. De ez csak hab a tortán! :)

      1. Én 50 éve,de nem tudnék más csapatnak szurkolni soha míg élek !!!! CSAK!!! Mindörökké!!!

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.