Mastodon

[HK021] A Vasas

Hétvégi Kötekedő podcast

Jah, tudom, hogy ez alapvetően egy kispestes/honvédos oldal, de mit csináljak, ha van közben egy mellékes projektem, ami szintén magyarfoci, és előfordulhat, hogy innen is érdekel néhány embert. Eddig is kitettük az adásokat, és a tervek szerint ezután is ki fogjuk .

Apropos, a kifejezetten tematikus, kispesti műsorral is elég jól haladunk. Tudom, hogy rég volt róla szó, azonban a háttérben azért zajlanak az egyeztetések, ismerjük ki a technikát, készülnek az artworkök, miazmás, mert amúgy egy egész csomó mindenre szükség van. Nyugi, még addig meglesz az első adás, vagyis elindul maga a műsorfolyam, amíg Feczkó az edzőnk.

Most épp intrót berhelünk, és már van egy nyers ötlet. Kíváncsi vagyok, kitaláljátok, hogy honnan közbeszereztük? Mutatom:

De most vissza a Hétvégi Kötekedőhöz.

Ezúttal a témánk a Vasas volt. Amikor egyeztettük, hogy miről legyen szó, akkor pont ment a háttérben egy meccsük, és gondoltuk, miért ne? Egészen érdekes a klub története, hogy miért nem tűnt el a háború után, miközben a többi hagyományos munkásklub igen. Tele van legendákkal, Illovszky, Mészöly, vagy az isteni Galaschek Péter, a kezdőkör Maradonája. Aztán ott van Moldova György, mint legendás szurkoló, esetleg egy miniszterelnök, aki egy időben a Fáy utcába járt szaunázni, bár róla kivételesen nem esik szó.

Mi a Vasas általunk is látható története? Hova helyezhető el a modern Vasas? Egyáltalán értelmezhető 2025-ben a klasszikus Vasas-narratíva, vagy újra ki kell találniuk magukat?

Ilyesmikről beszélgettünk nagyjából ötven percet.

Meghallgatom itt és most

Az adás elérhető a következő helyeken:


Kapcsolat


✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.



Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. ||

13 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
Red style
Red style
10 hónapja

Meghallgattam. Nem tudtam, hogy mire számítsak, de tetszett! Valahol párhozamot érzek a Vasas és a Kispest között abban a tekintetben, hogy eltékozol mindkettő pénzt, energiát, lehetőséget, tehetséget. Bár ha jobban belegondolok, ezt bármelyik itthoni csapatra igaz lenne, ha rendelkezne a felsoroltak közül valamelyikkel…

Zs.
Zs.
10 hónapja

Nálunk már csak nekik vannak szarabb indulóik 😃

obviusz kapitány
obviusz kapitány
10 hónapja
Reply to  vh

Nehogy már magyarázkodj vagy mentegetőzz, amikor minőségi tartalmat készítetek.

obviusz kapitány
obviusz kapitány
10 hónapja

(Nem ide, hanem eggyel lejjebb)

Sanzi
Sanzi
10 hónapja

Vasas a Kispest szurkolói blogon…
Bocs, de a nap hülyéje nyertese megvan!

obviusz kapitány
obviusz kapitány
10 hónapja
Reply to  vh

Nehogy már magyarázkodj vagy mentegetőzz, amikor minőségi tartalmat készítetek.

Sanzi
Sanzi
10 hónapja
Reply to  vh

Van itt egy klub aminél több könnygázt sehol nem kaptam életemben! Ennyit erről a mecskos komcdi klubról!

Sanzi
Sanzi
10 hónapja
Reply to  vh

Gondolom vsuklóból vágtad eá az első mondatot… Ezzel a második nap hülyéje nyertese is meg van! Szerencsére én soha nem mondok véleményt cduklóból…

B.M.
B.M.
11 hónapja

Made in Hungária c. film elejéről van a kiragadott részlet.