Mastodon Mastodon

Kerekasztal az új Bozsikról

kerekasztal2A február végi szurkolói ankéton elhangzott, hogy az Új Bozsik-stadion tervei még nem véglegesek. A tervezők és a megrendelő meghallgatják a klub elképzeléseit, valamint a klub is a szurkolókét, vagyis végső soron azokét, akik majd belakják az új létesítményt.

Újabb Kis Kerekasztalunk is ehhez kapcsolódik: te milyen stadiont képzelnél el, ahol igazán otthonosan éreznéd magad az elkövetkező évtizedekben? Illetve mik azok az apróságok, amiket jó lenne ha megvalósítanának? Értve ide akár egy egészalakos szoborparkot a nagyjainkról, egy önálló klubhelységet a szurkolói közösségnek, szurkolói kocsmát, múzeumot, a lelátó felső sorában korzót, ahogy most is van, olyan büfét, ami nem a lelátó mögött van, hanem a pályára néző helyen, satöbbi.

Természetesen a ti ötleteitekre is kíváncsiak vagyunk: ezt a posztot szántuk begyűjteni őket. Valamint újfent szeretnénk megköszönni rich.mond és Nóbádi íz der részvételét a Válogatott blogtól, valamint ultrasnak, hogy megosztotta velünk a szurkolótáborok alapvető kívánalmait, nézőpontját.


EGY // Ha félreteszed a jelenlegi állapotokat, akkor és úgy általában örülsz az új stadionnak?

rich.mond Nem is tudom… én korábban is értelmetlennek tartottam. Persze ha ingyen van, akkor miért ne, de túl nagy örömöt nem váltott ki belőlem. Viccen kívül jobban örültem volna (félretéve a jelenlegi állapotokat), ha az NB I-be beépített fiataljaink mellé igazoltunk volna komoly erősítést jelentő, kipróbált, de még nem kiégett belső védőt és egy középcsatárt.

Nobádi íz der Azt ugyan nem tudom, hogy a jelenlegi stadion statikailag mennyire van rossz állapotban, de én csak a tribünt és az öltözőket korszerűsítettem volna. Ebbe beleértem akár ezek teljes újjáépítését is. Teljesen új, elforgatott csili-vili stadionra szerintem semmi szükség, és ezt nem a lélegeztetőgép-demagógia miatt mondom. Egyszerűen a jelenlegi létesítmény bőven megfelel ennek a néhányszáz érdeklődőnek, és sajnos továbbra sem látom annak realitását, hogy a tulajdonos által vizionált nyolcezres átlagnézőszám megvalósuljon. Rövidebben fogalmazva: szinte teljesen érdektelen vagyok, és még azt sem mondom, hogy ha X és Y kap/kapott új stadiont, akkor azért mi is igazán megérdemeljük.

ultras Ha félre akkor igen. Csakhogy nehéz félretenni, miközben szembesülünk azzal, hogy az új stadionok jelképévé váltak az értelmetlen, sehová nem vezető, felesleges törekvéseknek, melynek célja a meccsre járó közeg “kicserélése”, a kritizáló hangok és szervezett csoportosulások kiszűrése, amit értelmetlen túlszabályozással és biztosítással próbálnak megoldani. Miközben már most ez “út elején” látszik, hogy hiábavalóak ezek a próbálkozások, sok hűhó semmiért. Nem a stadion hanem a benne lévő produktum és a hangulat hoz nézőt, semmi más. Jelenleg nincsen produktum, hangulatot meg ne is várjunk, amíg elüldözik, kitiltják és minden létező eszközzel megnehezítik a jegyvásárlást és a meccsre járást.

RobWarzycha Ha félreteszem, akkor alapvetően igen, bár… Jobban örülnék annak, ha az egész stadionfejlesztési őrület nem központi büdzséből menne, hanem financiálisan erős privát tulajok invesztálnának a pályákba és azért, mert van benne üzlet, mert nő a nézőszám. Ez így egy akkora önbecsapás most, mint amikor öregMészölyék elhitték, hogy EB-t rendezünk. Persze ki ne örülne egy szép új Bozsiknak, én sem vagyok kivétel (ha egyáltalán ez lesz a név… ha mi is begroupamásodunk, akkor nem leszek boldog). Viszont szentimentális, és az emlékeihez kötődő arcként egy kicsit bánom is a mostani Bozsik-stadion bontását. A Budapesti Állatkert nagy kedvenc helyem, és nagyon örülök Persányi igazgató alatti megújulásának, hogy egyre nagyobb kifutókban egyre kevesebb állatot tartanak, hogy a rég eltűnt műemlék- épületeket újra felépítik, hogy eltűnnek az élhetetlen tyúkketrecek… és valahol mégis hiányzik a ‘80as évek végi ZOO, amit gyerekként megismertem, a kopott elefántházzal, a régi Hagenbeck-stílusú oroszlán- és medvekifutókkal, az egyszerre bemutatott négy medvefajjal, hogy nem csak két csoffadt szíriai barnamedve mászkál az egybenyitott egykori három medvebarlangban. És hiányzik a szocreál bölény- és zsiráfház. Na. Ugyanígy fog hiányozni a Bozsik tribünje, a korzója a kedvenc korlátunkkal, az ex Honvéd-Hotel előtti fenyőfákkal ékesített füves placc és a szembelelátó mögötti jegenyék is.

veghhanta Igen. Egy új stadion évtizedekre meghatározza a klub életét, kell. Viszont óriási felelősség is egyben, pont amiatt, hogy évtizedekre meghatároz majd nagyon sok mindent. Most nem szabad fejetlenül csak örülni annak, hogy lesz egy új, nagyon gondosan kell eljárni a kivitelezés minden pillanatában.


uj_bozsik_latvany_1909fotoKETTŐ // Hogy tetszenek az előzetes tervek?

rich.mond Nem rossz, de nekem kicsit “kubista”. Túl modern. Nyilván ha ingyen kapok valamit, ami funkciójában tökéletesen megfelel – ezt nem vitatom egyébiránt – akkor ne kezdjek el követelőzni. Azt mindenképpen le kell szögeznem, hogy nagyobb stadionra tényleg nincs szükség, a méret abszolút megfelelő. (A tervek szerint 8200 férőhelyes lesz az új stadion – a szerk.)

Nobádi íz der Jól mutatja a hozzáállásomat, hogy csak most néztem utána a neten a látványterveknek. Hát szépnek szép, akkor most örvendjünk?

ultras Tetszenek tulajdonképpen. Ha “félreteszem” a jelenlegi helyzetet, nekünk egy kis, fedett, jó akusztikájú stadion kell. A képek alapján rendben van a dolog. Kicsit régimódi megoldás, hogy a világítást kimagasló kandelláberekkel oldanák meg, manapság ez már nem divat. (A stadion belső magassága miatt máshogy nem volt megoldható a tervező állítása szerint – a szerk.)

RobWarzycha 70%-ban tetszik, de nem tudom ebből mi valósul meg és mikor. Ennek kapcsán kicsit mismásolós volt az ankét is. A  vendégszurkolók Piroska János (a baráti kör elnöke – a szerk.) által is felvetett beszállítási útvonala konkrétan ostobaság, a klubvezetés általi lekeverése Piroskának (“OK, ezek a végleges tervek, következő kérdés”) pedig konkrétan megijesztett. Amúgy a stadion tájolása jó, a környezete alapvetően okés, mondjuk a temető felé megnyitott terével, amit biztos Hanta is ír, mert ő figyelt fel rá először, lesznek érdekes dolgok, hisz most majd megszűnik a kerítéses elválasztás. (A vendégszurkolókat a lajosmizsei vasútvonal alatt, a Hofherr Albert utca felől nyitott aluljárón keresztül tervezik a stadionba vezetni – a szerk.)

veghhanta Alapvetően szép ez a piros-fekete formavilágú dolog, csak épp én valahol a szívem mélyén nagyon tudom szeretni a magyaros típusú stadionokat. Vagyis tudtam volna örülni egy olyan megoldásnak, hogy a mai tribün és korzó megmarad, a többi részt pedig hangulatában hozzáigazítják, természetesen a kor elvárásainak megfelelően. A jelenlegi változat egy szimpla iparosmukának tűnik első blikkre.


HÁROM // Számodra mi a legfontosabb, aminek örülnél, ha megvalósulna?

rich.mond Megfelelő kiszolgáló egységek. A büfé legyen úgy kialakítva,hogy legyen benne négy sörcsap – ne max kettő, amiből egyet hordócsere miatt nem tudnak éppen használni. A WC-re gyorsan el lehessen ugrani a meccs közben is. Széles lépcsők, sok beléptetőkapu. Az igényeim nem túl nagyok. Legyen fedett, legyen elég parkoló, ahová a magamfajta pórnép is be tud állni (nem úgy, mint a szomszéd kerületben…)

Nobádi íz der Nemzetközi szinten is értékelhető csapat, többségében saját nevelésű, magyar fiatallal, basztatásmentes nézőtéri hangulattal. Ja, hogy az új stadionra kérdeztél rá? Úgy látom, a kollégák már leírták a lényeget. A Korzó hangulatát én is megtartanám, valamint egy múzeumot is létesítenék a stadion területén. Úgy hallottam, utóbbira nézve van is elképzelés. A parkolóhelyek kialakítása megint csak akkor lényeges, ha háromszáz nézőnél több jár ki. Addig is ugyanis a környező utcák vidáman elbírják a terhet.

ultras A legfontosabbat már leírtam az előző kérdésben. Kicsi legyen, fedett, közel legyen a pálya, de ezek a tervek alapján rendben vannak. A másik ami jó lenne, hogy a szurkolótábor helyén, a kapu mögött (már ha lesz egyáltalán valaha…) ne középen legyen a feljáró, hanem a két szélén. Nem lenne szerencsés ha középen lenne egy holt tér pont ott ahová tömörülnénk egy magban.

RobWarzycha Korzót én is szeretnék, vagy kerengőt, vagy hívjuk bárminek, de ne csak az legyen a lehetőséged, hogy illedelmesen ülsz végig az iskolapadban az egyenszékeden. Büfék is itt kellene hogy legyenek, ezen a (hívjuk így:) kerengőn. A parkolást pedig remélem úgy képzelik, hogy a terveken bemutatott sok parkoló közül nem mind VIP lesz, azaz az egyszeri szurker is be tud állni, és elegendő helyet biztosítanak erre, szóval ne a Vas Gereben magasságában kelljen letenni a kocsit amiatt hogy nincs parkolóhely a stadionnál, a vendégdrukkerek útvonala miatt pedig a mostani nem hivatalos parkoló zóna a Viola-Kisviola-Endresz-Hofherr utcák magasságában pedig kilövésre kerül…

veghhanta A KORZÓ! A magyar stadionok jelentős részének sajátossága a nézőtér fölötti, vagy a szintek közötti sétálórész, amit egy korlát választ el a pályához közelebb eső lelátótól. Meglepően sokan szeretnek erre a korlátra támaszkodni, és állva végignézni a meccseket. Egy ilyen korzó mindenképp kellene, mert a valódi stadionélet ott zajlik.


NÉGY // Milyen további jóságokat tudnál elképzelni?

rich.mond Nagyon örülnék egy afféle játszóháznak, gyermekmegőrzőnek. A meccsek alatt hajlandó lennék ezért pluszban fizetni is – főleg a kisebb gyerekem okán. Tudom, hogy jól mutat egy Facebook-selfie csemeténkkel a stadionban, de hidegebb időben a kicsit szívesebben hagynám egy őrzött-fűtött helyen.

Nobádi íz der A büfét és az ajándékboltot többen is írták, ezekkel természetesen én is egyetértek. Ami pedig közvetlenül nem érinti a szurkolókat, de fontos: jóval nagyobb sajtószoba, és technikailag is megfelelően felszerelt sajtóhelyek, ahol elférsz, a teljes játékteret is látod, és például nem lógnak be azok a kurva nagy oszlopok. Valamint egy klubhelyiség is kellene, ahová rendszeresen meghívnánk régi játékosokat, edzőket, alkalmazottakat. Rengeteg régi “nagyunk” van, mondjuk minden héten az egyik estén lehetne egy kötetlen beszélgetés, eszem-iszom lehetőségével. Biztos, hogy évekig nem fogynánk ki a meghívható vendégekből. (A sajtószobára és a sajtót kiszolgáló helyiségekre egyértelmű minimumot határoz meg az UEFA. Az új Bozsik pedig az UEFA IV-es szintet lőtte be magának, vagyis ezek a problémák elméletileg megoldódnak – a szerk.)

ultras Jó lenne egy kis helyiség a szurkolótábor helye alatt ahová bepakolhatnánk a kellékeinket, évek óta probléma ez, ha még egyszer normális kerékvágásba kerülnének a dolgok, akkor nagy hasznát vennénk.

RobWarzycha A múzeum ötletét örömmel hallottam, nagy kár, hogy ez a projekt nem a Futball Házzal és így a KLTE-vel közös kooperáció eredménye, azt a gyűjteményt pl. szívesen látnám a reprezentatív stadion reprezentatív részén, és akkor a mostani Futball Ház meg lehetne egy afféle kihelyezett Honvéd-pont a kerületben, játékos-szurker találkozók és egyik finomságok színhelye. Persze mindez a mostani viszonyokat ismerve megint csak utópia. Egyéb jóság? Büfét már írtam, jó lenne majd egy kicsit nagyobb, peczkesebb kínálatú ajándékbolt, persze tudom, mindig olyan a kínálat, amilyen a kereslet, de ha visszagondolok a Vicente Calderón, vagy az Allianz Arena shopjaira, tudom, tudom, más szint, de mondjuk annak a tizede olyan jól nézne ki vörös-fekete kiadásban.

veghhanta A jelenlegi Bozsik tribün felőli oldalának remeknagy jósága a büfé helye a korzón. Meccs közben nem kell lemenni a lelátó mögé, ha az ember megkíván egy sört, sorban állás közben is lehet követni az eseményeket. További mániám egy szoborpark a korábbi nagyságainkkal, hogy amikor az ember kimegy a meccsre, egy pillanatra elkapja, hogy bár a létesítmény új, a történelem mégis jelen van.


ÖT // Egy új stadion valóban megnöveli az átlagos nézőszámot?

rich.mond Igen. A mi esetünkben igen, annyira alacsony a bázis. Az új stadion egyfajta multiplikátorként működik.Kizárólag ettől ugyan nem lesz több néző, de ha “minden a helyére kerül” – amiben se rövid, se középtávon nem hiszek – akkor az 5000 néző könnyebben elérhető lenne. Jobb időszakban több lenne a “divat”. A 8000 egy delíriumos álom szüleménye.

Nobádi íz der Hosszú távon nem. Az elején biztos, mert mindenki kíváncsi lesz az új stadionra. Aztán kérdés, hogy eljön-e másodjára is.

ultras Önmagában nem. Debrecen, Győr élő példa rá. MTK-nál sem fog hozni semmit, Felcsútot hagyjuk, Diósgyőrben pedig előtte is jártak ha volt miért.

RobWarzycha Láttuk az eddigi példákat itthon: 1-2 hétig, 1-2 meccsig, amíg az újdonság izgalma rezeg a levegőben. Ha nincs mögötte értelmezhető csapat: NEM. A Loki pl. bajnok volt tavaly, de színtelen-szagtalan játékuk miatt a derék cívisek már szartak kimenni ősszel. Mondjuk mindez a derék cíviseket is minősíti, csak csöndben jegyzem meg. A ‘tanyaközponti Gyakadémia más sztori, tudjuk, de ott se folynak le az emberek a lelátóról helyhiány miatt, a Fradinál is alábbhagyott az átadás utáni láz. Ha nálunk marad a jelenlegi vezetési koncepció(váltogatási láz), akkor lehet, még kevesebben leszünk az újban mint a mostaniban.

veghhanta Kíváncsi lennék milyen háttértanulmányokra alapozza GFH az elérhető nyolcezret. Legjobb tudomásom szerint ilyen nem készült, vagy ha igen, azt senki sem publikálta. Érdemes megfigyelni, hogy az új stadionok csak ideig-óráig képesek ellensúlyozni a nézőbarátnak nevezett, de valójában nézőtaszító intézkedéseit a szövetségnek, a kormányzatnak, a kluboknak, a rendőrségnek, és úgy általában bárkinek, akinek egy kis hatalma van belefolynia a dolgok amúgy normális menetébe. Szóval: tartósan biztos nem.


HAT // Az építési időszakban melyik stadionban látnád legszívesebben a Hondédot albérletben?

rich.mond Megközelíthetőség miatt MTK. Csepelről 2006-ban is vártam az elköltözést, Újpest és az a falu pedig inkább ne…

Nobádi íz der A Hidegkuti Stadionban (már ha úgy hívják majd), mert a csepeli eléggé lepukkant állapotban van. Annak a Fejér megyei falunak pedig még az ötletszinten való megemlítését is felháborítónak tartom. Puskás Ferenc és a többiek csapata soha, semmilyen körülmények között nem játszhat ott hazai meccset.

ultras Teljesen mindegy, nem hiszem, hogy ezen időszak alatt megoldódna minden probléma ami miatt jelenleg távol maradnak az emberek a meccsek látogatásától.

RobWarzycha Bár lepukkant, és nem volt jó a legutóbbi félév, de: Csepel. Az MTK szerintem addigre nem lesz kész, ha mégis, akkor oda. Felcsút NEM, SEMMIKÉPPEN SEM, ha ezt a Papa H. képes megjátszani, az a bornírtság nonpluszultrája lesz.

veghhanta Felcsúton semmiképp, az tutifix. Újpest messze van a többségnek, ha kész lesz az MTK, akkor oda szívesen mennék, addig meg sajnos nincs jobb ötletem, mint a szintén remek közlekedéssel megáldott Csepel.


HÉT // Szerinted mennyire lesz átlátható az új stadion kivitelezése? Milliárdos beruházás, amiről jelenleg még azt sem tudjuk, hogy ki a megrendelő, ki lesz az üzemeltető, és hogy a klub egyáltalán milyen szerződés alapján fogja használni.

rich.mond Ezzel kapcsolatban – pont a kérdésben helyesen megfogalmazott tények miatt – nem tudok mit mondani. Sajnos vannak kétségeim így látatlanban is az átláthatóságról.

Nobádi íz der Egyet se féljünk, valószínűleg ez is meg lesz majd oldva okosban. Lesz, aki jól jár.

ultras Nem tudom, nem is érdekel, csak legyen készen és lehessen meccsre járni, szurkolni anélkül, hogy úgy érezze az ember, hogy minden mozdulatát és szavát lesik, hogy miért lehet büntetni, kitiltani, bezárni,  stb… Egy kis szabadságot szeretnénk, nem anarchiát, csak ennél lazább, életszerűbb szabályozást.

RobWarzycha “A tervek véglegesek, értettem?!” analógiából kiindulva, ide most vegyük úgy, hogy válaszként beírtam 20 mosoly-jelet.

veghhanta Meglepődnék, ha bármennyire is az lenne. Úgy mutatták be a terveket, hogy nem lehet tudni, ki a megrendelő (a terveket az MLSZ rendelte meg az egyik tervező állítása szerint, de ez ugyebár nem jelenti azt, hogy ők is fogják megrendelni az építtetést magát is), ki és miért építteti. Az egyetlen kapaszkodó egy Kormányrendelet, ami a Nemezti Sportközpontokat jelöli meg a források kedvezményezettjeként, és ennyi, semmi további információ – fél évvel(!!!) a jelenlegi stadion tervezett bontása előtt.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||

“Kerekasztal az új Bozsikról” bejegyzéshez 21 hozzászólás

  1. Én a füvet csak helyben vetném, és rögtön átadnám, egy kövér birkacsapatnak hasznosításra. Ilyen teljesítmény után előbb utóbb úgy is az lesz.

  2. Pedig mekkora dírrel-dúrral harangozták be a gyeptelepítés, láttam azt a riportot, ahogy nagy büszkén közölték, hogy ha kell akkor mesterséges megvilágítást alkalmaznak, hogy jobban növekedjen a fű. A magot is kishazánk valamelyik távoli szegletéből hozták mert ott hasonlítottak a legjobban a klimatikus viszonyok ahhoz ami a stadionban van. Számítógépes rendszerrel felügyelték az egész folyamatot, de akkor ezek szerint ennyit ért az egész.
    Poldi bácsi szavai jutnak itt eszembe „Csak a gyep, csak az a szép ződ gyep, csak az fog hiányozni”
    :)

  3. 1 kis off-szabó : „hogy megtaláljuk a következő idény csapatának magját, hogy ne kelljen ismét nagyszámú játékost igazolni nyáron.” -ha bárkinek kétsége lett volna afelől, hogy ez az ember megzakkant és köze nincs 1 klubvezetéshez, csapatépítéshez, ez 1 újabb bizonyosság: a friss igazolások 80% még nem is játszott, de ő már a nyári igazolásokon gondolkodik….!?

  4. Honvéd kártyával belehet menni a vendég szektorba, ezzel nincs gond.
    Ha Te mondjuk „semleges” szurkolóként szeretnél bemenni mondjuk MLSZ kártyával (ki kell jelölni akkor a rendező klubnak az ilyen esetekre egy szektort) erre az esetre vonatkozik a cikk.
    (A zöldeknél a szkenner ellenes szurkolók így „akarta/akarnak” kikerűlve a szkennert bejutni a mérkőzésre „semleges” kártyával)

    1. A zöldeknél a szkennerellenes szurkolók bojkottálnak, és nem nagyon járnának meccsre kiskapukon keresztül sem. A szurkolói csoportok végképp nem.

      1. Így akartak (ezt a jogi kiskaput kihasználva bejönni, hogy kik és milyen formációban azt nem tudom) és ebből volt a botrány, hogy anno Kubatovék lenyilatkozták, hogy akkor nem tudom melyik VIP részleget jelölik ki „semleges” (MLSZ) kártyás szektornak extra áron természetesen a jegyvétellel.

        1. Hidd el, tudom miről beszélek. A Fradi-tábor soha nem akart kiskaput kihasználva meccsre járni, már csak azért sem, mert a vezetőik ki vannak tiltva 2016-ig, ergo a szurkolói csoportok sem fognak bejárni addig, amíg a capo és egy pár vezető nem járhat be.

        2. Lásd, amit fent írtam. A Fradi-tábor nem fog kiskapukon keresztül beszivárogni a saját stadionjába.

          A megtisztuláshoz meg annyit, hogy alaposan megtisztult a szurkolótábor, tegnap a kupameccsen volt vagy 1500 néző, és a Csákvár leszurkolta a Fradit. Erről ennyit.

  5. Tök jó az ovális ötletdoboz a jobb felsőben! Gratula!

  6. A múzeum fontos, de csak akkor, ha egyszer a kispesti hagyományokat tisztelő klubvezetés lesz. És akkor kőkeményen vissza kell szerezni a Felcsútra elbitorolt Puskás-hagyatékot is.

  7. kemény, hogy egy közpénzből épülő stadionnál ezeket a kérdéseket egyáltalán fel kell tenni :(
    sajnos ez egy ilyen világ mostanság.

    1. Én kizártnak tartom, hogy elindúljon az építkezés 6 hónap múlva! Az Akadémia építkezésének a kezdését is kb egy éve ilyentájt jelentettet be Hemi papa, aztán jött az őszi kezdet és még most sem tudjuk, hogy mi is van igazán akkor a kezdéssel.
      Először az Akadémiának kell elkészűlni, mert ha a Bozsikban beindulnának a buldózerek nem tudna hol edzeni senki. Úgyhogy szerintem az eldöntött dolog, hogy stadion lesz, de azt gondolom olyan 2017-18 mire át lehet vágni a potentátoknak a szalagot.

    2. Nem értem. Te esetleg tudod ezekre a választ? Miért gázosak ezek a kérdések?

      1. Nem. És mivel közmilliárdok mennek el majd rá, úgy hogy nem tudjuk miért (az kevés, hogy a miniszterelnöknek hóbortja a magyar futball felélesztése, egyetlen tanulmányt sem láttunk ami megindokolná a szükségességét, fenntarthatóságát, satöbbit), hogyan, kinek, miből, etc, így elég morcos vagyok úgy általában.

        Viszont azért valahol elvárnám, hogy fél évvel a rajt előtt már legyen valahol egy honlap legalább, vagy a beruházó vagy a honvéd vagy az állam oldalán, ahol kint van egy üvegzseb, ahol látszanak a költségek. Eddig is pénzbe került, és még azt sem tudjuk ki a tervező, ki a tervek megrendelője. Az ankéton annyi hangzott el, hogy az MLSZ(!!!) kérette be a terveket. Ez eddig édeskevés.

        1. Azt hittem, hogy az a bajod hogy ezek a kérdések szerinted teljesen evidensek. Örülök hogy nem nekem kell foglalkozni ennek a megoldásával. Szerintem nem véletlenül nem tisztázottak még ezek a viszonyok (a megrendelő kivételével).
          Ha már ilyen közpénzes, miniszterelnökös politikai vizekre eveztünk, szerinted nem fogják nyomni a csapatot hogy ne essen ki? Gázos lenne egy másodosztályú csapatnak stadiont építeni. Részemről inkább essünk ki. Így is egy eléggé közutálatnak örvendő csapat vagyunk a kevés magyar játékos miatt.

          1. Jó, de mint szurkoló egyszerűen nem tudom elfogadni a kiesést, mint opciót. Nálam a Honvéd mindig élvonalbeli, mert máshogy nincs értelme léteznie.

            Amúgy a Bozsik építésének tervezünk egy saját oldalt, hogy ami hozzáférhető adat vele kapcsolatban, az nyomon legyen követve. Valamint ami érdekes közadat, az ki legyen kérve és egy helyen publikálva.

        2. Meg kell nézni, hogy az MTK hogy menedzselte le ezt az egészet!
          http://mtk.hu/hirek/ilyen-lesz-az-uj-hidegkuti-nandor-stadion#13258
          Először is NYILVÁNOS tervpályázat 12 azaz TIZENKETTŐ beérkezett pályazatból választották ki a nyertest!
          Rá kellene erre is kérdezni, hogy nálunk ez miért ebben a formában ment, hogy van 1 tervező csapat, aki letett valamit az asztalra és ennyi.
          Azt hiszem ez valóban annyira komoly és hosszabb távra, évtizedekre meghatározza a klub életét, hogy talán még nem késő ezt kulturált európai normák szerinti rendszerben megvalósítani. Írtam lentebb, hogy nekem mennyire abszurd a fél év mulva kezdődő esetleges építkezés. Inkább kezdődjön másfél év múlva, de legyen nyilvános korrekt pályázat.
          A végére pedig egy kis érdekesség.
          Az új MTK stadion 5000 fő befogadóképességű lesz a miénk 8300 tehát nagyobb! Az ankéton elhangzott, hogy azért kellenek világító oszlopok, mert technikailag csak így kivitelezhető egy ilyen méretű stadion esetében.
          Megnézve az MTK kisebb méretű stadionját, ott nincsennek világító oszlopok !!!
          Most ekkor ez, hogy van?????

            1. Jó ötlet és azt gondolom a nyilvánosság valamelyest garancia kell, hogy legyen arra, hogy átláthatóan menjenek a dolgok. Legalább is bízzunk benne!
              Mindenesetre én holnap elküldöm az újabb kérdéseimet, hogy akkor ezt az egészet most 1 személyes meghívásos zárt tervpáyázatként kell-e értelmezni?
              Továbbá, ha egy 5000 fős stadiont meglehet oldani világítótestek nélkűl akkor egy nagyobbat miért nem?
              Kíváncsi leszek a válaszokra……

            2. Meg legfőképpen az MLSZ-ére a nyilvános adatigényléssel kapcsolatban!

          1. Drága szurkolótársam, én egy épületgépész kereskedésben dolgozom, meséljek, hogy működnek hazánkban ezek a „nyilvános pályázatok”? :)

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.