Győztes meccsek után általában nem könnyű az osztályozóember dolga. A régi csakblog-időkben, amikor egyszemélyes ítészként működtem, persze jó volt ilyenkor szórni a 7-eseket, 8-asokat, szó se róla, aztán bejött a kollektív osztkönyv rovatunk, és ez a feladat lekerült rólam. De múlt hét óta az új rovat ismét felhívás volt keringőre magammal szemben, sőt, most már az MVP választás ódiumát is magamra rántottam, mint trükköző Alcibiade a Bödedanit a 90. percben az emlékezetes piros lapja idején. Nos hát, magamnak adtam nehéz feladatot, akkor most ne picsogjunk, hanem válasszunk.
Ami nem egy könnyű feladat a tegnap kapcsán sem, szerencsére. Ismét sorjáztak a jó teljesítmények, és nem csupán a “győztünk_így_mindenki_kurvajó_volt_a_szememben” elv alapján, sőt. Botka Endi sokadjára játszott remekül, Boti is hozta a kötelező biztos szélsőhátvéd-szerepkört. A kósza (illetve nulla) MTK-támadások miatt alig volt próbára téve Ignja, ebben pedig szerepe volt a középen biztosító Hidinek és a sokaknak szürkébbnek tűnő, szerintem OK-s Nagy Gergőnek is. Kamber szépen melózott és aktív volt elöl is, ez majdnem MVP-t ért nálam – majdnem. Elöl a múlt héten a beszámolóinkban érdemtelenül kevesebb figyelmet kapó Filipet most is dicsérhetjük, végre kezdi stabilan hozni azt az átlag feletti képességcsillogtatást, amit niksici góljai és kaposvári szólója után beleláttunk. Gyula úr az Gyula úr, Geni, Abra és Benji után meglesz az új korszakos afrónk, illetve meg is van. Vernes másodszor is jól szállt be, múltkor gólpassz-szerűség, most egy olyan helyzetkihasználás, ami miatt rá is igazi a filip-i verdikt: rég ezt várjuk tőle, hogy akkor csapjon le, amikor nagyon kell. Bálint haloványabb kicsit még mindig, amit sajnálunk, de az akaratra ott sincs panasz, így meg a forma is visszajön előbb-utóbb. Proszinak meg több lehetőséget, Rossi!!!! A talján idén azt csinálja Proszikával, mint 2012 őszén Bálinttal, valamiért jegeli, érthetetlen, ez a kiscsávó a legnagyobb értékeink egyike, nemhiába környékezte meg a zuhanyhírek szerint több gondolkodó csapat is a tavasszal-nyáron. Szerencsére hosszabbított. Ne tékozoljuk el. Beállása után most is rögvest nyomott egy trademarkos cselsorozat majd sistergős bomba kombót, hogy csak csettintettünk. És kapott 6 percet…
És akkor a meccsarca nálam: zsinórban másodszor Bobál Dávid. Én nem tudom, mit ivott a nyáron a srác, tán konzervált bajzátvért, de akkora, a korát meghazudtolóan tapasztalt védőjátékot tol le középen, sorrendben másodszor, hogy csak nézek. Tegnap is olyan szereléseket villantott, hogy többször dübörgő tapsot eredményezett a korzókorlátnál. Amit a második félidőben a lassan-de-biztosan felb*szódó agyú exSándorral művelt, az totál alázó sztori volt, egy ilyen süvölvény oktatja nem gesztusokkal, nem pofázva, hanem csöndben, arisztokratikus cselekkel és rajtam-nem-jössz-át helyezkedéssel a rutinrókát… ezek a képek kísértetiesen emlékeztettek egy 2002 nyári jelenetsorra, amikor is egy berobbanófélben lévő, vadóc kispesti csatárifjonc tette fel egy tapasztalt, sokat látott, nagyarcú ZTE-védőre a bohócsipkát, majd a beforgatott turbánflóri mellett szétlőtte Ilics kapuját. Eltelt 13 év, és a vadóc csatár most az MTK-t szolgálja, nálunk meg a 2002-ben még jó esetben kisiskolás Bobál Dávid teszi meg vele a 2002-ben még általa kivitelezett őrségváltó oktatást, ráadásul egy 15 perces periódusban zsinórban többször, és nem szimplán szerelgetve, hanem lelopva Sanyi (és a többi MTK-s támadó) lábáról a zsugát, majd felnézve pontosan indítani. Túl szép, hogy igaz legyen. Reméljük kitart még sokáig ez a forma, Dávid, de ez eddig remekbe szabott…