felkészülési 
2018.10.12., 12:00
Bp. Honvéd
3 - 3
Aqvital FC Csákvár
HT: 1 - 0
HT: 1 - 0
Bozsik stadion
Nézőszám: ZK
felkészülési

Mérkőzés összefoglaló

A válogatott szünet alatt sem maradt meccs nélkül a Budapest Honvéd FC, csapatunk péntek délelőtt az NB II-es Aquital FC Csákvár ellen játszott felkészülési mérkőzést. A Honvéd másodszor mérkőzött meg edzőmeccsen a riválissal, 2018. január 20-án az ESMTK-pályán 3–2-re győzött a csapat, a gólokat Danilo, az azóta Újpesten kölcsönben lévő Lukács Dániel és a próbajátékon szereplő Csiki Norbert szerezték.

A csákváriaknál néhány ismerős arccal is találkozhattunk, a vezetőedző Szíjjártó István tagja volt a Honvéd 1989-es bajnokcsapatának, míg a Bobál Gergő, Farkas Aurél, Falusy Bálint hármas a Magyar Futball Akadémia neveltje.

A találkozó aztán a Honvéd fölényét hozta, a hét – felnőtt, U21-es és U19-es – válogatott kerettag játékosa nélkül is a hazai együttes dominált. A nyomás fél órán után érett góllá, amikor Tischler Patrik révén megszerezte a vezetést a Honvéd, és a félidő hátralevő részében is támadásban maradt.

A szünetben Supka Attila ötöt cserélt, Tischler Patrik pedig folytatta a gólgyártást, a második félidő elején újabb kettőt vágott, szóval úgy tűnt, semmi sem veszélyezteti a Honvéd magabiztos fölényét. A mérkőzés végére azonban alábbhagyott a koncentráció, elkövettünk néhány védekezésbeli hibát, a Csákvár előbb szépített, majd feljött egy gólra, hogy aztán az utolsó pillanatban egyenlíteni is tudjon, így 3–3-as döntetlennel zárult a találkozó.

Budapest Honvéd FC–Aquital FC Csákvár 3–3 (1–0)

Bozsik Stadion, zárt kapuk mögött

Gólszerző: Tischler (3), ill. Oroszi, Kiprich, Simon M.

Honvéd: Horváth A. – Batik, Kálnoki-Kis, Dino – Kovács N., Holdampf, Fousseni, Hidi, Uzoma – Tischler, N’Gog

Csere: Lovric, Kukoc, Pilík, Vadócz, Danilo

Vezetőedző: Supka Attila

Csákvár: Hermány – Falusy, Csonka, Kiprich, Baranyai, Farkas A., Mészáros D., Sándor Gy., Simon M., Nagy Zs., Bobál G.

Csere: Markek, Dulló, Galambos, Molnár Cs., Nándori, Sejben, Oroszi

Vezetőedző: Szíjjártó István

(via honvedfc.hu)

Felállás

Név GLS AST PENS Lapok
1
2
3
4
5
6 3
7
8
9
10
11

Subs

Név GLS AST PENS Lapok
12
13
14
15
16