Annak ellenére, hogy mennyire semmitmondó tud lenni amúgy a maga módján egy Diósgyőr, én valahogy mégis szeretek ellenük játszani. Egyrészt, mert van natív szurkoló ismerősöm, akivel kicsit olyan beszélgetni a meccsek előtti héten, mint mondjuk megboldogult focibékeidőkben áltisisként, hogy nem, az én csapatom jobb, de nem, az enyém. A színvonal némileg változott – mármint a párbeszédünkben -, a tartalom azonban nem.
A focika, az enbéegy beszippantott bennünket, és minden pont úgy jó, ahogy van. Mi a tabella elején; a Dió pedig a végén agonizál. Méghogy nincs a világnak rendje?
“A posztból mellékesen kiderül, hogy mi a különbség az eszencia és az esszencia között” bővebben