Csokispopcorn és örömjáték. Zete-Kispest beszámoló.

Őrültekháza délelőtt a melóhelyen, monitor előtt szétfolyó szemek kettőig, majd haza, kocsi fel, szállítandó drukkerek fel, flúgos futam Zaláig, elnézett autópályatáblák, útszakasz-felbontások, majd egy hihetetlen meccs, végül hévízi csárdalátogatás és éjjel kettőkor a wekerlei ágyba beesés. Őrült nap volt? Igen. Rommáfáradtam? Igen. Megérte? IGEN!

A messzi célpont ellenére valahogy kedvelek Zete meccsre menni. A stadion vállalható belülről, ha az egyik hosszanti oldal “albán nemzeti stadion az ’50-es évekből” feeling felett jótékonyan szemet hunyunk. Kívülről nagyon magyaros az összkép, a homokgátakba befúrt ferde játékoskijáróval és társaival, de annyi baj legyen. A miliő elképesztő: a Bozsikot megszégyenítő létszámban sorjáznak a lelátón s a büfé-sorok közt fazonvilágbajnokságok potens indulói, a szünetben a szalámisszendó mellé csokis popcornt és fahéjas, kókuszos kürtőskalácsot kínálnak a büfések. A csokoládés pattogatott kukker illata ráadásul olyan decensen lepi be stadion légterét mint a Pini korszak végén a nihil a hátsó földes edzőpályánkat. Beleül az orrodba, és együtt a Zete fura hangulatú indulójával valahogy egy más világba transzportál. Tegnap azonban nemcsak a popcorn-szag tett így…

…hanem saját csapatunk is! Az első fél órát leszámítva, mikor is a várt forgatókönyv érvényesült (fogcsikorgatva nyomuló, ám alacsony hatékonyságú Zete, stricten védekező Kispest), a meccs nagy részében, a fordulópont Délczeg-gól után olyan simázást tolt le a csapatunk amire nem emlékszem a 2007 tavaszi Bozsik-avató Vác elleni gála óta. Kontra kontra után, fantáziadús megoldások, főként Zelenka bajtárs beérkezése után. És bár ott volt elkínzott kispesti lelkünk mélyén az örök para, hogy a sok kihagyott helyzet megbosszulja magát, itt nem bosszult senki, a Zete igazából egy szabadrúgást tudott felmutatni a halványuló csanki repertoárból, azt pedig Kemenes remek vetődéssel hárította.

Szárnyalt a Honvédunk mert szárnyalni hagyták, a Zete pont azt tette ami ellen fogadkozott, hagyta futni Abasst és Tchamit, se Némethre, majd cseréjére, Zelenkára nem állítottak bulldogot, elöl pedig hiába Meyé, hiába Turkovs, az ineffektivitás fájdalmas volt – persze nem nekünk.

Remekül szállt be a játékba Hajdú, remekül szállt be Hidi (annak ellenére hogy kissé légüres posztra küldte be Supka), aktivitása tényleg örömteli volt. Az olvasók lassan rámgyújtják a blogot, de nem bírom megállni a leközlését: mennyire örülök Zelenka visszatértének, beálltával ismét 5-6 olyan bokaindítással ajándékozott meg minket (meg a hálátlan támadóinkat) amit öröm nézni. Rámennek hárman, a cseh felnéz, és valahogy kiválasztja megfutó 4 emberünk közül azt az egyet aki a legjobb ütemben kapja majd a lasztit és basszus, meg is kapja. Így persze hogy azt is elnézzük a redhead sörnagykövetnek, ha tíz méteren húszat ver rá bármelyik egerszegi védő.

A második félidő tehát gálát hozott, örvendjünk. Ám most nem szabad elszállni, túlértékelni, félremagyarázni. Ahogy a csapatról, vagy Supkáról a Győr ellenit követő keresztvízleszedés is korai volt úgy most a hozsanna is az lenne. Szétszedtünk egy Vasast és egy Zetét, az NB1 talán két legrosszabb formában levő együttesét. A győzelmet nem kell magyarázni, nem is teszem, de óva intek mindenkit attól hogy most már csak gálákat várjunk. Tény, valamit nagyon elkaptunk fonálügyileg, és ez az önbizalmunknak csak jót tesz. Viszont a kemény ellenfelek most jönnek, figyeljünk tehát, koncentráljunk. Supka esetében is kérdéses, van- e variációs ötlete. Idén is nyomjuk az alapjátékunkat, az megy, de ha jön egy ellenfél ami bekavar e téren, lesz e alternatíva a taktikai repertoárban?

Most azonban mégis az örömé legyen a terep. Nálunk is az volt, hazafele folyt a harcsapaprikás, a halászlé és a sör. Jövő hétvégén is el tudnék képzelni egy hasonló gasztroünnepet, miközben a Fradi elleni rangadó képeit nézem vissza, csapzott Pruknerrel, kisimult arcú Supkával, örjöngő szurkolókkal, miután Danilo két tizenegyesével, és Németh valamint Délczeg góljaival 4:0-ra vertük a zöldeket. Normális esetben itt szólnék rá magamra: ébredj, kezed a bilibe lóg, most azonban engedjük meg magunknak e gondolatkísérletet és az elbizakodottság-visszafogás induljon holnaptól. Ma még örüljünk, ránk fér az elmúlt évek után… 

Fotók:Lovi.